Tegnap este forralt bort szopogatva egy Pest közeli kisváros főterén lézengtünk. A gyerekek futkostak, majd eltűntek egy bokor mögött, és néhány perc múlva egy helyes kislánnyal tértek vissza. A neve Bori volt, amit a kinézete egyáltalán nem támasztott alá: ugyanis hamisítatlan kínai arcocskája volt. Hét éves múlt, elmesélte, hogy szüleié a szemközti kínai étterem, ő pedig Budapesten tanul a kínai iskolában. Bori legrettegettebb tantárgya a kínai nyelv, „a tanító néni borzalmasan szigorú, utálom a kínait!"- háborgott morcosan. Elmesélte azt is, hogy szerelmes. Választottja Bence, egy szőke magyar fiúcska. A rántott húst nem ismeri, inkább "kínait" esznek. Életében már többször járt Kínában, nemrég Sanghajban a nagymamájával is találkozott. Ömlött belőle a szó, s csak néha keresgélte a magyar kifejezéseket. Elmondott egy kínai versikét, elénekelt egy magyar éneket.Lenyűgözve és kíváncsian (a gyerekek némi féltékenységgel) hallgattuk a beszámolót. Mikor kifogyott Boriból a szufla, megkérdeztem, hogy akkor ő most vajon kínai-e vagy magyar? Gondolkodás nélkül jött a válasz: „Hát persze, hogy magyar!” Ez lenne a nemzethez tartozás relativizmusa?
Aztán elgondolkodtam, vajon külföldre távozott barátaink és ismerőseink gyerekei mit mondanak majd néhány év múlva egy idegen városka főterén?
1 megjegyzés:
Gyerekek írták:
1.Szerintem egy kicsit nehéz arról írni, hogy milyen magyarnak lenni, mert egész életemben magyar voltam, nem tudom milyen svédnek, osztráknak vagy kinainak lenni.
Inkább arról szeretnék írni, hogy saját tapasztalatomat alapul véve milyen magyarnak lenni itt Svédországban és hogy miképp érzem magam Magyarországon és Erdélyben.
Tény, hogy magyar vagyok, erdélyi magyar és ezen az sem változtat, hogy most Svédországban élek. Magyar voltam mindig, magyar leszek és az , hogy egy nyelvvel többet beszélek mint svéd barátaim és hogy egy új kulturával ismerkedem az mind csak engem gazdagit. Viszont hiába vagyok magyar, mégis Svédországban nőttem fel és úgy gondolkodom és cselekszem mint egy svéd. Olyan dolgokat amelyekkel a magyar gyerekek nőnek fel sokszor el sem tudom képzelni mint saját életem egy részét.
Ha külföldre utazom és kérdezik hogy honnan jövök rendszeresen azt mondom, hogy Svédországból, erdélyi magyar vagyok. Azt viszont nem mondom soha, hogy Romániából jövök. Nem tudom pontosan, hogy miért, de nem akarom, hogy azt higgyék az emberek, hogy román vagyok. Inkább azt mondom, hogy magyar vagyok és ha kérdik, hogy hol születtem azt válaszolom, hogy Erdélyben ami egy része Romániáanak.
Magyarországon nem érzem otthon magam, inkább olyan mintha egy turista lennék akármelyik országban a világon. Erdélyben is ez a helyzet. Nehéz ez a helyzet, mert úgy érzem magam mint egy magyar aki úgy gondolkodik mint egy svéd és akinek az otthona ís Svédország.
2.Svédországban magyarnak tekintenek, Magyarországon pedig svédnek. Már eleve ez elég különös helyzetbe hoz engem Ezen még az sem könnyit, hogy a két nyelvet egyforma szinten beszélem, de ha ember a tényzőket nézi nekem eleve svédnek kellene lennem. Ugyanis itt születtem és nőttem fel. Itt lakik a legtöbb barátom és végül is életem legnagyobb részét itt töltöttem. Közben viszont minden nyarat, karácsonyt és húsvétot szeretett rokonaimnál Magyarországon töltöm. Rengeteg érzelmi kapcsolat fűz haza Magyarországra. Itthon családon belül mindig a magyar nyelv van használatban és végülis téliszalámin és gulyáslevesen nevelkedtem. Na ki vagyok én, magyar, vagy svéd?
3.Lundban születtem, az egész életemet Svédországban töltöttem.
Amikor valaki azt kérdezi, hogy honnan származom, azt felelem, hogy svéd vagyok.
Nem azért mert szégyellem, hogy magyar vagyok, hanem azért mert inkább svédnek érzem magam. Itt jártam iskolába, és a barátaim is svédek. Nagyon örülök azonban, hogy részese vagyok egy másik kulturának is, és hogy magyarul is tudok beszélni.
Szeretek Magyarországon lenni. Minden évben egyszer, leginkább nyáron, meglátogatom szüleimmel Budapesten élô rokonaimat. Különösen az unokatestvéreimmel szeretek találkozni, akik egykorúak velem. Budapestre érkezve kicsit az az érzésem, hogy elônyösebb helyzetben vagyok a hozzám hasonló korú magyar fiatalokkal szemben.
Örülök annak is, hogy Budapestet jól ismerem. Úgy érzem amikor Svédországban vagyok, hogy Budapest valamilyen "különleges" hely, amit csak én ismerek.
4.A hétköznapi életben szinte sohasem gondolok arra, hogy milyen nemzetiségü vagyok.
Természetesen boldog leszek ha magyar szót hallok, vagy ha látom, hogy a saját országomról van szó a TV-ben, például egy foci mecsrôl, vagy egy utazásról. Az biztos, hogy örömet jelent magyarnak lenni. Mivel egy egész más kultúrával ismerkedek meg. Kiskoromban nem sokat gondolkodtam azon, hogy mit is jelent magyar fiúnak születni. Most hogy nagyobb lettem az iskolában is sokkal többet foglalkozom Magyarország kultúrájáva, szokásaival. Van itt egy pár barátom, osztálytásam akik szintén magyar szülôk gyermekei, ami jó ézést vált ki belôlem. Amikor együtt vagyunk, majdnem ugyan olyan jó mintha otthonlennénk Magyarországon. Ha összejövünk sok zenét hallgatunk különbözô zenekarotól és a magyar élményekrôl mesélünk egymásnak.
Mindig megdobban a szívem amikor az unokatestvéremmel beszélek telefonon, vagy hazautazunk szabadságra.
Megjegyzés küldése