2011. november 2., szerda

Ezt sütöttem ki

Szerző: FiloSzofi


Gondoltam, megmutatom a békás éjszakám ehető lényegét, lelki zöldség-levesem fölét. (Közben azért többé-kevésbé rend is lett, ha valaki aggódna.)

Ez a recept több irányzat előnyeit és hátrányait egyesíti, de előre bocsátom, hátha túlságosan belebonyolódok majd, a kenyérsütés egyszerű, csupán némi tervezést igénylő dolog.





Vannak a kovászos, élesztő nélküli, dagasztott kenyerek, - a klasszikus - 
élesztős dagasztott kenyerek
dagasztás nélküli (DNK a netes népnyelvben) kevés élesztős,
és dagasztás nélküli normál élesztős kenyerek.

Ismereteim leginkább az utóbbi kettőre vonatkoznak, az elsőt soha, a másodikat inkább kalácsnak készítettem.
A hosszú kelesztési idő (12-16 óra) megengedi a kevés élesztőt, tulajdonképpen a liszt-víz erjed kovásszá, az élesztő csak rásegít. Az így készült kenyér sokáig eláll, és ízes, aromás, kicsit sűrű.
Ez a gyógyító kenyér 2,5 órát kelt összesen, ennek következtében hamarabb elpukkantak a petárdái. Reggel (4.nap) még volt belőle egy kicsit nehéz, kicsit ízetlen, de bőven ehető csücsök. Legfinomabb az első napon, azután sokáig egyforma.



A receptet dolce vitától másolom ide, akihez bátran forduljatok dnk kenyér-lepény-pizzatészta témakörben, nekem mind bevált, amit tőle tanultam.

75 dkg liszt
5 dl langyos víz
1 dl tej
1 evőkanál szárított élesztő,
1 evőkanál méz, 2,5 tk. só

Keverjük el a lisztet az élesztővel és a sóval
Majd keverjük el a mézet a vízzel és a tejjel, és az egészet öntsük a liszthez
Kézzel kutyuljuk össze a masszát, és letakarva meleg helyen (radiátor előtt, padlófűtés) kelesszük 1,5 órát
1,5 óra elteltével a tálban hajtogassuk át a tésztát, majd formáljunk 4 cipót egy kilisztezett tepsire, pihentessük egy órát
220 fokos sütőben gőzben süssük kb 25 percig, úgy, hogy a sütő aljára helyezzünk egy vízzel teli tepsit.

Ez egy vándor recept, amit dolce is átvett és kegészített, majd én is rátettem a magamét. Dolcétől a tészta átgyúrása utáni második, egy órás kelesztés származik, én az egész adag tésztát kettéosztva (nem négy!) egy-egy jénaiban sütöttem, picit hoszabb ideg, és " szőkesége" védelmében egy ideg letakarva alufólával.


1 megjegyzés:

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Visszaolvasva ez a "kicsit nehéz, kicsit ízetlen" nem hangzik túl biztatón, pedig csak a telt aromájú, extra tartós kovászos kenyerekhez képest. A bolti másodnapos átlagot jóval meghaladja még negyednaposan is.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...