Zamattalan nyárutó

Szerző: Lotte

Most írnom kéne mindenfélét arról, hogy miért is hanyagoltam a mi szeretett blogunkat, de nem untatnálak hosszasan benneteket ezzel, elég legyen az, hogy így volt kerek a nyár, szüksége volt az ide-oda csatangolt energiákra hattagúvá bővült kis családomnak.
Jó volt így, ahogy jó ide is hazatérni sok-sok hét hallgatás után. (Azért ne higgyétek, hogy nem gondoltam felétek szinte minden nap - mint egy titkos szerelem... igen, kicsit ez vagytok nekem.)

De amiért most gépet ragadtam, az teljesen más téma. Egy ideje fogalmazódik már bennem a bosszantó felismerés, hogy a kettőezer-tizennegyedik nem más, mint az Íztelen Gyümölcsök Nyara!
Ma délután sokadik nekifutásban vásároltam - a nagyon sokadik zöldségesnél - küllemüket tekintve gusztusos gyümölcsöket, hiszen a nyár vége e tekintetben a tobzódás ideje (lenne).

A halottak életfontosságúak

Szerző: Lotte

Huszonöt éve nyertek végtisztességet a város szélén, arccal lefelé elföldelt mártírok. Huszonöt éve ezzel az aktussal zárult le a kommunizmus koporsója.

Micsoda jelképes értelem: a temetetlenek a végtisztesség elnyerésével az új élet reményére szülték a magyar demokráciát!

Pletyka - a fele sem igaz?

Szerző: Lotte

Agglomerációs kistelepülésen élünk, nem mondanám igazi falunak, kispadok sincsenek a házak előtt, ahol fejkendős nénik adnák egymásnak a forródrótot a deviánsnak ítélt jelenségekről, meghúzva ezzel a közösség normáinak határait. A normarendszerek is felpuhultak, a közösségi terek is jelentősen átalakultak, de azért a pletyka él és virágzik jelenkori közegében is.
Most, hogy a kisbabánkkal itthon éldegélve újra a házunk és a zöldséges, CBA, gyógyszertár, iskola, óvoda ötszög adják mozgásterem fő koordinátáit, ismét szembesültem a hírek és álhírek áramlásának sok esetben könyörtelen metódusával.
Anyukák és szomszéd nénik, kozmetikusok és pénztárosok, mint szorgos méhek viszik-hozzák a több kevesebb igazságtartalommal bíró információkat - mindig szigorúan olyan emberekről, akik az adott pillanatban nincsenek jelen, hogy korrigálni tudnák az elhangzottakat.

Ha ott vagy, másokról, ha nem vagy ott, rólad van szó - márcsak ilyen a pletyka természete...

Jogászterror: ki a felelős a kommentek tartalmáért?

Szerző: FiloSzofi

Miután egy hétig néztétek a spenótos krumplit, most jöjjön valami egészen más, aztán kommenteljetek, ha mertek!

origo: Felelős a tartalomszolgáltató a kommentekért

Amikor '89-ben, kis ugrifülesként néztem a "jogállamot!" transzparenseket, nem tudtam, hogy ez lesz: jogászállam.
Hiába, a jog mindent szabályoz, ezért a jogász azt hiszi, mindenhez ért (tisztelet a kivételnek). Mondjuk, a közgazdászok is azt hiszik (t. a k.) Most derék alkotmánybíróink nem vették észre, hogy nem értenek ahhoz, amiről jogászkodnak. Sikerült hihetetlenül korszerűtlen állásfoglalást tenniük az internetes kommentekkel kapcsolatos felelősség kérdésében. Az állásfoglalás lényege: az adott internetes felület kezelője felelős az oldalán megjelent kommentek tartalmáért. Moderálástól függetlenül.

Mindezt csak azért, mert nyelvileg a nyomtatott sajtó fogalmai ráhúzhatók az internetes közlésekre. A nyelv és létezés kapcsolata a filozófia évezredes gumicsontja, képzelhetjük mi sülhet ki abból, ha jogászok báboznak a fogalmakkal. Ha a nyelv a jogászok kezére kerül, átrendeződik a teremtés, a valóságtól függetlenül. Ebben a mai esetben a "közlés" fogalmát húzták ki a kalapból, ami az özönvíz előtti médiajogban lakik, de új médiafogalmakat a közlés fogalma alá rendelve az egész csapatot a ház lakójának nyilvánították. Ez olyan, mintha Köbükinek Mézga Aladár iskolájában kellene példást kapnia magatartásból és szorgalomból.

Európai vízió, avagy egy szakállas nő diadala

Szerző: Lotte

Azt sem tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok?

Hatodik hetébe lépő Mazsolánk lassan búcsút int az újszülött kornak, s ezzel a lendülettel élesítette a minden kisbabában ott szunnyadó vízszintmérőjét. Egyszerűbben kifejezve: a nap egyre nagyobb szakában követeli ki magának a függőleges tartást, fekvő helyzetben - egy nálunk dolgozó szerelő szerint sarokcsiszoló géphez hasonló - süvítő hangokat hallatva adja tudtunkra, hogy számára nem nyerő ez a póz.
Éjjel-nappalos, etető- és cumi funkcióval ellátott karban-tartó lettem tehát, s ennek egyik sajnálatos velejárója - túl azon, hogy a másik három gyerkőccel való hadakozás egy rajtam lógó édes kis csecsemővel igencsak megnehezedett -, hogy ebben a pozitúrában sem a blogírás, sem a hírek követése nem a legkényelmesebb.
Ahogy sok minden mást, úgy az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét sem követtem nyomon, bár ezt nem foghatom a kisbabámra, mert amúgy is viszolygok az efféle műanyag csomagolású versengésektől. Bevallom, még honleányi szívem sem dobogtatja meg, hogy a magyar induló épp hányadik helyezett lesz, szavazni pedig végképp eszembe sem jutna.

Én és a Politika

Szerző: Fakirma

A lányaimé a lélekkukucska kanapé

Született lateralitás zavarosként nem érdekel engem, s nincsenek illúzióim, Őt sem én. Sosem bántottuk egymást, szerintem azt se tudja, hogy létezem, én pedig unalmasnak, bonyolultnak és hisztérikusnak tartom Őt, még dögös pasiból se kellene az ilyen. A köztünk működő tisztes távolságtartás eddig panaszra nem adott okot. De mostanában történik valami.

Amikor szeptemberben csokibarnán visszavedlettem főállású naplopóból óvoda-és iskolapszichológussá, kiderült, hogy felesleges az igyekezet, a munkahelyem már nem a munkahelyem, félig-meddig azonban mégis az: a közoktatás állami kézbe kerülése miatt önkormányzati munkáltatóm már rég nem volt a munkáltatóm, a helyébe lépő gazdinktól is elvettek minket, az új rendszer azonban még nem létezett. A vénasszonyok nyarát egy frusztrált kollégákkal zsúfolt pszichológusi szobában töltöttem láblógával, jógázással, beszélgetéssel, és saját örömünkre szervezett módszertani beszámolókkal. A kerület óvodái és iskolái a mi közreműködésünk nélkül vetették bele magukat mókuskerekükbe, ami nem nagy trauma, no de azért mégis. Hülyére nem aggódtuk magunkat: fizetést kaptunk, a régi munkáltató megszánt minket egy szobával, ahol egész jól belejöttünk az össznépi hetrázásba.

A kaki büdös, a fekete nem fehér

Szerző: FiloSzofi

Hiába izgult rá minden agysejtem a politikára a választás napjaiban, még mindig nem sikerült megírni , ami feszít ezzel kapcsolatban. Csak nézem,ahogy peregnek az események.

Habár sok ijesztő dolog is történik, közben azért megszólal egy-egy tiszta hang, történik egy-egy lépés előre. Bár nem tűnik nagy kunsztnak elismerni a botrányt botránynak, Havas Henrik most közös nevezőre hozott Bednárik Imrén keresztül a Népszabi Online-nal, ami nagy öröm. Kell az ilyen közmegegyezés. Ugye ismeritek Havas interjúját G. Fodor Gáborral? Annak idején, a választás utáni második nap, nem akartam posztolni, úgy éreztem, tele van már vele az internet. Most mégis belinkelem ide, aki nem ismeri, hát szórakozzon egy jót.

KATT A KÉPRE

Azért is örülök ennek, mert a sokkal kevésbé röhejes Kálmán-Schiffer párbaj után sokan, de persze nem mindenki, védik még most is a védhetetlent.

Jó ezeken szórakozni, de nem tudok szívből nevetni. Egyrészt azért, mert baromi kellemetlen, ha valaki ég, és még csak nem is veszi észre magát. Ilyenkor fohászkodom, hogy valaki az égből most engedje le a függönyt. Másrészt baromira aggódom, hogy az utolsó napokat éljük, hogy még a baloldali harakiriken vihogunk.

A stílus maga párt? - Szabadság tér 2.0

Szerző: FiloSzofi  

Terveztem, hogy a választás után megírom itt a blogon, mit várok a következő négy évtől. Ebben ugyan szerepelt volna a stílusváltás kívánalma is a Fidesszel szemben, de alapvetően lelkesen szedtem össze a tennivalókat nemcsak a képviselőink, de a magunk számára is.

Jövőbe néző lelkesedésemet először a baloldalról jövő gyűlöletáradat tépázta meg, de azon könnyű túltenni magam azzal, hogy valójában egy vékony, közéletileg túlpörgött réteg ámokfutása ez, ami nem jellemzi általában a polgárokat.
Sokkal jobban fáj, és sokkal inkább letör, ha az általam preferált politikai oldal viselkedik úgy, mint akivel szemben megfogalmazza magát. Tisztán gyurcsányista tempó az a cinizmus, hogy a választás másnapján elkezdik felhúzni a Szabadság téri emlékművet. Azt képzeltem ugyanis, hogy határidő módosításnak az is az értelme, hogy kibeszéljük a témát, és esetleg módosítani lehet a koncepción.

Schiffer András az ATV ítélőszéke előtt

Szerző: Lotte     

Az újszülött szoptatása időigényes folyamat, negyven-ötven percet is eldünnyög a csöppség, míg jóllakik. Tegnap este egy kis ATV Egyenes beszéddel fűszereztem Mazsola táplálását.

Schiffer András volt Kálmán Olga vendége - gondoltam, hogy a parlamenti épphogy bejutásról, a párt jövőjéről, ellenzéki szerepének értelemzési kereteiről beszélget majd a "sztár-riporter" interjúalanyával. Nem így történt, médiatörténeti abszurd zajlott le a szemem előtt, ha nem egyenesben látom, el sem hiszem.

"...és persze családbarát."

Szerző: FiloSzofi

"...és persze családbarát." Így fejeződött be a magyarázat. A férfi azt hiszem egy pályázatról mesélt az ismerősének a villamoson.
Na, gondoltam magamban, ez a fogalom jó úton van afelé, hogy valamiféle "vörös farokká" váljon.

Pedig jó lenne vigyázni, hogy ne üresedjen ki ez a fogalom, mert valójában óriási lehetőség az, hogy elfogadott szemponttá vált a a családbarát-ság. Mielőtt csak úgy elhasználjuk, ízlelgetni kellene a jelentőségét és ráharapni a lehetőségekre.

Nekem a családbarát szemlélet elsősorban azt jelenti, hogy a társadalom alapsejtje elsősorban nem az egyén, hanem a család. Ezért nem felcserélhető a gyerekbarát, vagy nőbarát jelzőkkel. Ha innen nézzük, akkor a családbarát intézkedések nem az egyesek közt tesznek különbséget a családosok javára, ahogy azt sokszor sérelmezik, hanem az egyénre tekintenek úgy, mint egy viszonylat tagjára, akinek a helyzete a család dinamikája szerint változik. Ez az adottság a nem családban élőknek nem kell, hogy hátrányt jelentsen, sőt. Lehet úgy tekinteni, hogy színesedik a piac, több az alternatíva.

Hallottam már keserűen megjegyezni, hogy családbarát munkahely az, ahol a gyerektelenek többet dolgoznak ugyanannyi pénzért. Vagy ugyanezt a másik oldalról, hogy már az újszülött mellől is illik minimum egy laptop után nyúlni, különben lenéznek és leírnak - már megint csak elvesznek valamit a nőktől.
A társadalom nem lesz családbarát egyedül a családpolitikai intézkedésektől. Példa erre a szocializmus a teljes foglalkoztatással, és hároméves gyessel. Csak a saját emlékeimet idézve: az anyák a négy fal között ültek, főztek, takarítottak, táplálták a gyereket papírforma szerint. Teljesítették a feladatot. És persze szerettek akkor is, ezért volt elviselhető, sőt jó. Három év parkolás után visszamentek dolgozni, kevesebb pénzért, kisebb pozíciókba.

Egy lehetőség: Zombik nélkül a közéletben

Szerző: FiloSzofi

Tegnap találkoztam Gyurcsánnyal. És semmi. Még egy fintort se csalt elő.

Csak azon csodálkozom, hogy van egy olyan hullámhossz, ahol mégis él, hat, tovább pörög. Négy-öt, nyolc éve még annyira ki tudott hozni a sodromból, azaz jelen volt az én számomra is. Most, mikor megláttam, az jutott eszembe,  hogy egy olyan repülő, akit a lendület a magasban tart, de rég nem eszik már kerozint, az már elfogyott. De ott van még a levegő, és talán egy-egy kósza légáramlat beviszi a célba. Az utasokkal együtt.  Dögunalom.

És a szellemileg a dög(!)unalom továbbélése, az maga a fertő (zombi).

Nem lenne jó egy kis frissítés, és végre nélkülük folytatni a politikát? Miért viszünk magunkkal üres csigaházakat, amibe ráadásul mindig beköltözik valaki, akinek még saját cégére sincs?

Másfél éve már egyszer belefutottam ebbe a zombi-hasonlatba, akkor az LMP egyik felének halálos identitásvesztése kapcsán. Úgy látszik, tényleg jó politika-allegória. "Van e rosszabb az állampolgár szemében a politikai zombinál, akit csak a működés fenntartása hajt?

Ukrajna kiált. Ki van a vonalban?

Szerző: FiloSzofi

Nem vállalkozom arra, hogy értelmezzem az ukrán helyzetet, csak azt érzem, hogy hírekre zárt szemhéjamon egyre erősebben tör át a látvány, és a benyomás kúszik lassan a szívem felé.

Láttátok a tüntető lány videóüzenetét? Milyen kétségbeesett hiábavalóság - nekünk ismerős lehet.

"Tudom, hogy lehet, hogy holnap nem lesz telefonunk, vagy internetkapcsolatunk, itt leszünk egyedül. És talán a rendőrök meg fognak ölni minket egymás után, amikor besötétedik. Ezért kérlek benneteket most, hogy segítsetek nekünk. Ez a szabadság itt van a szívünkben, és itt van az elménkben, és most azt kérem tőletek, hogy segítsetek nekünk ezt a szabadságot felépíteni az országunkban. Úgy tudtok segíteni, ha elmondjátok ezt a történetet a barátaitoknak, megosztjátok ezt a videót. Kérlek, osszátok meg, beszéljetek a barátaitokkal, a családotokkal és a kormányotokkal, és mutassátok meg, hogy támogattok minket" 


Aki be van zárva, annak a sokkal erősebb a közösségérzete a kinti szabadokkal, mint azoknak ővele.  A hajótörött a lakatlan szigeten a leghívebb tagja az emberiségnek. Vagy álmodtatok-e már olyat, hogy elraboltak, és csak azt tudod, meg kell keresni azt A Valakit, vagy csak egy másik embert, és akkor megmentenek.
 
De különben nem is kell ilyen összemberi tapasztalatokig nyúlni. Mi magyarok nem néztünk-e ugyanilyen naiv reménnyel nyugat felé '56-ban?

Önuralom - avagy egy (állam)férfi nevelése és nevelési elvei

Szerző: Lotte  

Olvasom Osskó Judit Antall József néhai miniszterelnökkel készített interjúkötetét, a Kései memoárt Így, választási kampány idején különösen tanulságos olvasmány ez az államférfiúi arcélt rajzoló kötet. Vasárnap Gyurcsány Ferenc hétvégi beszédével szakítottam meg az olvasását - döbbenetes kontraszt volt: mikor Antall beszélt a kádári világról - árnyaltan, lényegretörően, hitelesen, s mikor az eleve zabrált Apró-örökségen meggazdagodott Gyurcsány Ferenc tette ugyanezt - mint egy pojáca. Ha Bagi-Nacsa parodizálja ezzel a szöveggel, biztos nevetek, de ez a politikai performansz egy gátlástalan demagóg perverz előadása volt. Így már nem olyan vicces.
De izgalmas volt érzékelni azt a közös alapot is, amely Antall Józsefnél és az orbáni politikában is (a mostani évértékelőben is hangsúlyosan szerepelve) a nemzeti szuverenitás megőrzését állítja a politikai törekvések fókuszába. Antall és Orbán politikai hitvallásának gyökere ez, melyhez képest minden más aspektus csak másodlagos. A magyar történelem viharait, geopolitikai helyzetünkből fakadó örökös kiszolgáltatottságunkat látva valóban mindig létkérdésünk volt és lesz a nemzeti önállóság - egyensúlyozás kelet és nyugat között. És ezen a ponton volt és van áthidalhatatlan szakadék az antalli és az orbáni politika és azonos tőről fakadó, de különböző pártállásúnak látszó ellenzői között.

De most egyáltalán nem is erről akartam beszélni, hanem a kötet személyesebb vonatkozásairól, s azok közül is az Antall József személyiségének kialakulását talán leginkább befolyásoló apai hagyatékról: az önuralomra való nevelésről.

Keveset találkozunk - legalábbis a mi kultúránkban - mostanság ezzel a szóval, világunk sokkal inkább az érzelmek lehetséges legteljesebb kiélésére, a problémák felszínre engedésére bátorít bennünket. Hogy is mondta Cseh Tamás a Mélyrepülésben? "Engedjük szabadjára a viszonyainkban rejlő feszültséget, és fütyüljünk a keletkező zűrzavarra. Ami ingatag bennünk, úgy is magától összedől..." A Nagy Lelki Felszabadulás idejét éljük. Ehhez képest öregurasnak és avíttnak tűnhet mindaz, amiről Antall József beszél.

Tudatos gyermektelenség - az anyaság "csak szívás"?

Szerző: Lotte  

Tegnap, mikor egy, a tudatos gyermektelenséggel foglalkozó írás elém került, épp egy konferencián jártam a Magyar Tudományos Akadémián, ahol az egyik előadó statisztikus szakember ábrái fehéren-feketén megmutatták, milyen rohamos ütemben változik a társadalom gyermekvállalással kapcsolatos megítélése. Míg Magyarországot sokáig e tekintetben kimondottan hagyománykövető (értsd: családcentrikus) attitüd jellemezte, s a többség például egyetértett abban, hogy „nem lehet igazán boldog az, akinek nem születik gyermeke” – mára ez a hozzáállás jelentősen veszített támogatottságából. 
A drámaian romló gyermekvállalási adatok pedig a maguk tényszerűségével is arról tanúskodnak, hogy a változás mélyreható: a mai harmincasok közel harmadának várhatóan nem lesz gyermeke, s ez az arányszám a tudatosan választott gyermektelenség terjedésével még tovább fog nőni a fiatalabb generációk között. 
A hivatkozott blogbejegyzés egy Olaszországban élő korombeli (38 éves, azaz már nem annyira fiatal) nő érvrendszerét tárja az olvasók elé azzal kapcsolatban, hogyan jutott arra a következésre, hogy egyáltalán nem akar gyermeket vállalni. Nem is annyira az írás, mint inkább az arra reagáló kommentek olvastán egyenesen földönkívülinek éreztem magam. Az anyaságot ugyanis, mint „ép ésszel szinte kibírhatatlan” életformát jellemezte mind az író, mind az arra reagáló nőtársak nagyobbik része, amibe illik „belehalni” kapcsolatilag, karrier tekintetében, testileg és lelkileg egyaránt. 

Jobbra-balra szülni

Szerző: FiloSzofi

A régivilágban (lásd, büdöskomcsiknál), azon gondolkodtam, vajon miért reklámoznak önmagáért márka nélküli termékeket, hogy mondjuk: tej. Vagy cukor. Épp így csodálkoztam volna, ha azt reklámozzák, hogy szüljünk gyereket. Akkor ugyanis még nem csak azt nem sejtettük, hogy a cukor halálos méreg, de azt sem, hogy gyereket szülni ideológiai kérdés. Azt meg pláne, hogy a demográfiai optimumra való közösségi törekvés pártszimpátia alapján lesz normális vagy abnormális. Igaz, mint említettem, kicsi voltam még.

Abban a korban volt ez, amikor az "önpusztító értelmiségi" azt a gondolkodót jelölte, aki értünk iszik, most inkább azt, aki önmagáért pusztít.

Mert amúgy fel nem foghatom, miért lehet belekötni abba, hogy az állam, ami ugye a közösséget képviseli, célul tűzi ki ugyanennek a közösségnek a fennmaradását. Mit belekötni, egyenesen megsértődni a szándékon. És most nem csak Pusztító Árpádunk cikkére gondolok, amit Lotte már kiválóan kivesézett, hanem az egész szemléletre, ami mesterséges éket ver a családalapítás individuális és közösségi oldala közé, nem titkoltan azért, hogy végül leszakítsa a közösségi részt. Teszi ezt úgy, hogy a családpolitikát szinte egészében a magánélet megsértésének tekinti.  Pedig az ember nem bír CSAK magánember lenni, tetszik, nem tetszik, magánemberi mivoltában eleve egy közösség kölcsönhatásrendszerének, ezzel magának a közösségnek a része.

Fordítva a jogon

Szerző: Lotte  

Nemrég akadtam rá erre az újsághirdetésre, s bevallom, elszomorodtam, hogy egy születendő élet elvetésével kapcsolatban milyen szikár megfogalmazással éltek annak szövegezői. A jogvédő aktivisták ugyanis még csak utalást sem tesznek arra, hogy miképp előzz meg egy nem kívánt terhességet, vagy hová fordulhatsz segítségért, ha anyagi vagy más okok miatt nem a legjobbkor kopogtatna az a kisbaba, mégis szeretnéd megszülni, és eluralkodik rajtad a kétségbeesés. Mert lehet ilyen nehéz pillanata az életnek, bizony lehet! De mindenkinek, aki a lelkébe néz, tudnia kell, hogy ez a döntés nem egy egyszerű beavatkozás, hanem a testi következmények mellett komoly lelki vonatkozásai is vannak.
Nehéz döntést hozni pedig óhatatlanul kínos kérdések megválaszolásával jár. Nem megítélni kell egy nőt, aki ilyen helyzetbe kerül, hanem valóban segíteni őt mindenkinek: közvetlen környezetének, segítő szervezeteknek és bizony a "hivatalosságoknak" is - természetesen a rájuk vonatkozó, törvény szabta keretek között. A segítségadás azonban véletlenül sem merülhet ki abban, hogy azt mondjuk: "ne tépelődj, mert jogod van a testeddel azt tenni, amit akarsz, inkább jelentsd fel azokat, akik ebben elbizonytalanítának, s mi majd csinálunk belőle világraszóló palávert, hogy sérülnek a jogaid". A Patent Egyesület ugyanis egyetlen szempontra koncentrál: az abortusz mint elidegeníthetetlen női jog jelenik meg gondolkozásában, s számára csak az fontos, ha a kismamát befolyásolni próbálnák döntése kapcsán, azaz az abortusztól bárki, bármilyen módon eltéríteni akarná, akkor jöhessen, büntethessen. Érdemes megnézni ennek fényében honlapjukat.

Ha nem tetszel, lekurvázlak!

Szerző: Lotte   

Kampány van, szállanak a pofonok jobbról, balról, emelkedik az ingerküszöbünk, de azért bizonyos szint alá ne süllyedjünk már! Épp ezért nem tudok szó nélkül elmenni egy pár nappal korábbi kijelentés mellett.

A kormány Schmidt Máriát bízta meg a holokauszt gyermekáldozatainak és a megmentőknek emléket állító Sorsok Háza-koncepció kidolgozásával. A Mazsihisz azonban, úgy tűnik, egyre inkább ellenséges akcióként éli meg a kormányzat törekvését, hogy emlékévet szenteljen a holokauszt áldozatainak emlékére, s fenntartásait fejezte ki a kinevezéssel kapcsolatban is. A sajtótájékoztatójukon megszólaló történész, Karsai László pedig a következő megdöbbentő kijelentést tette: "Schmidt Mária a holokausztot relativizálja, ezért tőle azt elvárni, hogy majd érdemben szembenéző, komoly, önvizsgáló oktatási projektet fog letenni az asztalra, ez körülbelül olyan, mint hogyha egy nyilvánosház vezetőnőjétől kérnénk erkölcsi útmutatásokat.”

Szeretnék erre a jelenségre reagálni, mint nő és mint Schmidt Mária történészi, közgondolkodói munkásságánk tisztelője.

Elsőként le kell szögeznünk, hogy a stílus maga az ember - Karsai Lászlót önnön kijelentésénél jobban semmi sem minősíti. Egy nőt, akivel nem értünk egyet, a legegyszerűbb kétségkívül lekurvázni - s fokozva a tétet úgy, hogy abból még életkorára is essen egy kis gúnyos vetület. Pikáns, hogy mindezt egy olyan gondolkodói csoport tagja teszi, ahol a nőkkel kapcsolatos nemi sztereotípiák lebontására kényesen ügyelnek, s hátrányos megkülönböztetésnek tartják lassan már azt is, ha egy kislány babát kap a szülinapjára.
Mindenesetre szimbolikus képet fest Karsai "elszólása" a baloldali értelmiség nőkkel kapcsolatos álságos felfogásáról, s vele a tisztelet tökéletes hiányáról. Nálam kiverte a biztosítékot.

A mimóza és a szülés

Szerző: Lotte   

Szép lassan araszolok a negyedik szülésem felé, nem csoda, hogy megakadt a tekintetem az Index véleményrovatának egy néhány nappal ezelőtti címén. „Én most egy ideig nem szülök” – sommázta az írás tartalmát a cikk jegyzője. Pillanatok alatt leperegtek lelki szemeim előtt azok a lehetséges szörnyű komplikációk, szülési nehézségek, fájdalmak, amik ilyen kategorikus címadásra késztethették a szerzőt. Legyőzve szorongásaimat, mégis úgy döntöttem, elolvasom az írást, hátha tanulsággal szolgál.

Bevallom, már a cikk leadje is merőben mást hozott, mint amire számítottam: „Kevés embernek adatik meg, hogy a bizonyosság pillanatában, mikor kiörömködte magát a születendő gyermeke okán, hogy ne az legyen a második, legfeljebb a harmadik gondolata: mennyibe fog ez kerülni?”

Próbáltam felidézni, mik kavarogtak bennem akkor, mikor negyedszerre élhettem át a két csík megjelenését a tesztablakban: nem, biztos, hogy sem másodszorra, sem harmadszorra nem ez ugrott be, így hát konstatálnom kellett, hogy a boldog kevesek közé tartozom. Aztán következett a hosszadalmas leírás arról, milyen borzalmak vártak szegény „nem tervezett gyermek” szüleire, hisz ők „nem spórolhattak ÉVEKET (!) előre a szülésre”. (Komolyan gondolja valaki, hogy egy gyermek azért születik meg, mert a bankszámlán egyszer csak rendelkezésre áll egy kikalkulált összeg? !) Nos, főhősnőnk vasakarattal és büszkeségtől dagadó mellel döntött az sztk, a kerületi orvos, az ügyeletes szülész és a Péterfy Kórház mellett. Csak halkan jegyzem meg, korántsem ő az első, s nem is az utolsó, aki ilyen-olyan megfontolások alapján nem kíván minden vizsgálatnál pénzt fizetni választott orvosának, s rábízza magát az állami egészségügyre. Ezt valami földöntúli bátorságként, szinte hőstettként feltüntetni, finoman szólva sem felel meg a valóságnak.

Állítsátok meg a giccset! Nem kell a német megszállás emlékműve!

Szerző: FiloSzofi   


Facebookos kiszivárogtatás szerint Belváros képviselő-testülete megszavazta a szabadság téri német megszállás-emlékmű felállítását. Pedig még reménykedtem, hogy talán mégsem, de hiába. Valamit tenni kell!

["Rendkívüli ülést tart szerdán az V. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, hogy megtárgyalják Rogán Antal előterjesztését a Szabadság térre tervezett emlékműről. A német megszállásnak emléket állító szobor felállításáról még tavaly év végén hozott döntést a kormány, az emlékműnek március 19-ig el kell készülnie, ezért kiemelt beruházássá nyilvánították."  (Az origo cikkében még több információt találtok.)]

 De úgy látszik, az ostoba politikai paláver erősebb a józan ítélőképességnél. Az emlékművet jelenleg az határozza meg, hogy ki ellenzi, és ki támogatja, és kinek milyen a történelemképe. Az, hogy egy szobor elsősorban műalkotás, és jellemzően hosszú távon meghatározza a környezetét, az -úgy tűnik- nem számít.
Az első gondolatom, mikor megláttam a homályos terveket, az volt, hogy "Na ne, ezt nem lehet, ezt nem szabad engedni! Nem szabad elcsúfítani ezt az elegáns teret!"

Lehet érvelni, hogy az emlékművek elsősorban történelmi nyomok, de ez tévedés. Az emlékmű is elsősorban műalkotás (kellene legyen), különben semmi szükség nem lenne rá, beérhetnénk helyette egy szöveges emléktáblával is.

Zöldre sápadó piros - a szocialista nő esete a GYED Extrával

Szerző: Lotte 

Kezdjük azzal, hogy a GYED Extra nem Magyar Krónika!
Olyan intézkedéscsomagról van ugyanis szó, ami tényleg jó, és ami sokak életében jelent kézzelfogható segítséget, mert valós problémákra reflektál, és jelentősen bővíti a kisgyerekes családok mozgásterét, a választás szabadságát adja a kezükbe.
Miért is? Mert végre nem "büntetik" tovább azokat a családokat, akiknél kis korkülönbséggel születnek gyerekek; aztán januártól a GYED folyósítása mellett a kicsi egy éves kora után korlátozás nélkül lehet dolgozni - mindez a családok élethelyzetéhez rugalmasan illeszkedő szabályrendszer. Ahogy az is, hogy most már a felsőoktatási intézmények hallgatói is jogosulttá válnak az ellátásra, a nagycsaládos anyukákat pedig a meghosszabbított ideig (öt évig) tartó munkáltatói adó- és járulékkedvezmények miatt szívesebben fogadják a munkaerőpiacon.
Nemigen lehet tartalmi vagy ízlésbeli  kifogást emelni az intézkedéscsomag ellen - pláne nem nőként, olyan anyaként, aki maga is át kellett hogy élje a kisgyermekes időszakban szinte kivétel nélkül felmerülő prblémákat.