2011. november 15., kedd

Lány biciklin - hogyan látnak és hogyan látszol

Szerző: FiloSzofi

Biciklizem. Nyár óta városban is. Sőt, bicajjal járok dolgozni, és mindenhová, ahova egyedül mehetek. Sokat őrlődtem, mire eljutottam idáig. Először is, nem volt biciklim. Másodszor, utoljára akkor bicikliztem rendszeresen, mikor a kis zöld Csepelem volt. Felnőttként már csak alkalmanként egy-egy körre faluban, nyaraláson.
Ebből az lett, hogy mára a férjemtől elkobzott - de női vázas - , állítólag holland darabon nyomom minden nap. Hosszú idő telt el, mire leküzdöttem a félelmem a forgalomtól, és attól, hogy a közlekedő társadalom kivet majd magából. Lélekben felkészültem, hogy kezdetben mindenki utálni fog. Az autósokat nyilván idegesíti a láthatóan bizonytalankodó biciklis (ráadásul nő!), a bringásokat a renoméjukat rontó idióta, aki ráadásul lassú, a gyalogosoknak meg épp elég a motoros járművekkel megküzdeni.

Végül ezek az érvek erősebbnek bizonyultak:
- Szeretek biciklizni
- Oda is eljutok, ami eddig gyalog messze volt, de egy BKV jegyet sokallok érte
- Havi 10.000-ért nem akarok bérletet venni

Most itt tartok:

- Mégjobban szeretek biciklizni
- Forgalmas utakra továbbra sem kívánkozom, de a kis köreimben már jól eligazodom.
- Még elkövetek eretnekségeket is, pl van egy szakasz, ahol rendszeresen "járdázom".
- Egy szakadt szoknya
- Mióta hideg van az egyetlen nadrágomat hordom, mert amúgy csak hosszú szoknyáim vannak.
- Reggel is vannak szép pillanataim

De még mindig érdekel, milyennek látnak mások, és mit gondolnak a bringás fiúk a bringás lányokról, ezért gyűjtöttem egy csokorra valót a netes véleményekből a ti okulásotokra is:

Azért jó egy bringás csaj, mert kőkemény a feneke meg a combja, és ezt imádom..Azért jó hogy tekerek, mert kőkemény a fenekem meg a combom és a csajok is imádják ezt..amúgy: Tekertél már éjjel Budapesten

Kükü te meg azért érzed így, mert mindig a csajokat bámulod. Vagy nem. Én mondjuk igen, aztán néha már anyázok is amikor valami formás néni jön szembe, én véletlenül drasztikusan belassítok, ő mosolyog egyet, aztán újra fel kel gyorsulnom. Hát tisztára energiapazarlás ez, nem?

Kuku

  Én csak a feleségemre bukok, nem nézegetek más nőket, mert az szerintem több szempontból sem oké. Viszont örülök hogy sok lány bringázik, igaz inkább azért mert régen ez nem így volt, és nyilvánvalóan azt jelenti hogy nem tudják a szokásos falak megfogni a bringázás terjedését. Az autózás például majd 100 évig férfidolog volt

Szerintem Kükü annak is örül, hogy a sok biciklis lányból és fiúból előbb vagy utóbb sok kisbiciklis lesz. :-)

Imádom az outis lányokat! E tekintetben, trendibbek a régi gépekkel szaladgáló, lazább cuccokat viselő egyedek. Az igazán szívderítő pediglen az, amikor eme megjelenés, egy hozzá illő, vagány mozgáskultúrával fonódik egybe.

phaszfej

Csak jócsajok biciklizhetnek! A vastagcombú törpéktől el kell venni.

Kádár Viktor csajbringa.blog.hu 
"Szeretjük a lányokat, szeretjük a bringákat, egyszerű. A legtöbb lány a színekben biztos csak. Kevesen mondják, hogy 26-os vagy 28-as kerék, ilyen vagy olyan váltó, a vázméreteket még néhányan valamennyire vágják. De nem is kell tudniuk, elég, hogy mi tudjuk. Általában úgy jönnek, hogy tetszenek nekik a bringáink, amiket már láttak, és elmondják, hogy ilyet és ilyet szeretnénk, de ha ez nem jó, akkor azért szóljunk. Ha nem is vétójogot adnak, bíznak bennünk.
Tényleg szeretjük a lányok társaságát és a bringákat. Bringákat terelgetve menősködni a lányok előtt olajos kézzel - nincs férfiasabb dolog. (Végre egy fiú, aki rájött!)

tényleg, miért nincs több csini lány a bringán? miért szinte csak lapos seggű, rasztahajú, jamaikai postásfutárnak öltözött anti-nők lovagolják a nyerget?

a Bajcsy-Zsilinszky-n azért látni jó csajokat bringán, akik sietnek a corporate munkahelyükre, de persze csak nyáron.

Chiro2 2009.11.17. 22:35:12

A jó nő csak bicajos lehet. Aki nem szereti, az jellemzően önállótlan szerencsétlen pára, akit hurcolászni kell mindenhova.
Szép kerek seggek a bringán... szeressük nézni.

Holnap azt is megírom, mit látok én. Addig is sziasztok!
Ja, és kommenteljetek, milyenek a bringás lányok!


9 megjegyzés:

zsb creations írta... [Válasz erre...]

Hollandiában élek, itt mindenfélék :D

Szofi írta... [Válasz erre...]

Szóval ott élsz a bicikliparadicsomban? Az itteni fórumok azt írják, ott kolbászból van a bicikliút. Igaz ez?

Én, a Katica írta... [Válasz erre...]

na most ezt lehet, hogy kétszer küldöm, de nem tudom hová ment az első. Szóval akkor most találtam ki, mit kapol tőlem karácsonyra! Katicás csengőt a bringádra :)! Egyébként hogy hívják? Mármint a biciklit. Enyémet Herkulesnek.

Én, a Katica írta... [Válasz erre...]

egyébként épp most kezdtük nézni a Butch Cassidyt :)

Szofi írta... [Válasz erre...]

Anyakönyvileg Schneider,én még nem adtam neki. Sokáig tartózkodásra intett, hogy ez a "papa biciklije", a gyerekek a mi napig így hívják.

Azt hiszem, azon a napon, hogy megveszem, és felszerelem rá az áhított kosarat, akkor lesz igazán az enyém, és talán a nevét is elnyeri majd.

Én, a Katica írta... [Válasz erre...]

Az enyém anyakönyvileg is Hercules, sokáig nem hittem el, másképpen akartam hívni, de aztán egyszer megmentette az életemet, és rájöttem, hogy tényleg az!
na megtaláltam a kedvenc biciklis epizódot is neked a posztért cserébe:
http://www.youtube.com/watch?v=S2OdPDEG6aQ
én így szeretem magamat látni legjobban, ha visznek a biciklin :) (de azért ezt tegnap megállapítottuk hogy ez nagyon kényelmetlen lehetett szegény lánynak főleg ilyen zötyögős terepen...)

Orsi írta... [Válasz erre...]

Imádok kerékpározni, és most már csak egy gyerekülés van a bicómon, az 5-ös számú utódom végre megadta magát és megtanult kerekezni, így már csak a 6-ost viszem! :)
A lábam bivaly erős, jól bírom a futást is, karbantart, és egyedül csak a lila fodros szoknyám nem bírja, rendszeresen beakad a láncba.

mis disz írta... [Válasz erre...]

Én is szeretek bringázni!Csak ritkán állnak úgy a csillagok,hogy hozzáférjek.De a fenekem így is kerek:)

zsb creations írta... [Válasz erre...]

Szofi, bizony igaz, a bicikliút kolbászból van és tejföllel festik fel :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...