2011. november 24., csütörtök

Zsákos Frodó (ismét) visszatér


szerző: Fakirma

Íme, ismét egy poros darab a világhírnév előtti időkből, amelyből kiderül, hogy nem csak a kisgyerekes anyák előjoga a rózsaszínű babaszoba, hanem a kamasz gyerekkel rendelkezők is bátran dagonyázhatnak a szirupos hétköznapokban. Az ős-Onleány fanatikusoktól pedig elnézést kérek, hogy ilyen olcsó módon igyekszem megúszni az új posztírás kihívásait, engesztelésül délutánra előrukkolok egy ütős vécéajtó dizájnnal!

Itt a várva várt szeptember, gyermekeim felét elnyelték az állami közintézmények, a hidegfronttal együtt megérkezett a vénasszonyok nyara, így hát kint üldögélek a kertben, a kicsik nem engem nyúznak, hanem a homokozóban épp kezdenek egymáshoz nőni. Mi mást tehet egy érző lélek ebben a ritka idilli pillanatban, mint hogy elgondolkozik egy csöppet az élet értelmén. Rutinos gyes – szindrómásként persze tudom, hogy ez balgaság (hasznosabb lenne legurítani egy hosszúlépést), de velem született önsorsrontó hajlamom diadalmaskodik, s én elszántan gondolkodom. Az eredmény nem várat sokáig magára.
Mire Telhetetlen Bendő hazaérkezik 184 centivel, két vadiúj pattanással és fél pár tornacipővel,
-Csöndesen, a kicsik alszanak!
addigra már bőszen lógatom az orromat. Telhetetlen Bendő teljesen érzéketlen az én finom lelki rezdüléseim iránt,
-Éhes vagyok, mi a kaja, adjál csócsát, de nagyon sokat, mert már fél órája nem ettem!
Sóhajtozva slattyogok a konyhába, minden mozdulatomat a szomorúság hatja át,
-Mi újság az iskolában?
beteszem a lecsót a mikróba.
-Semmi.
Habzsoló fiam egyszer csak szenvedő arcomba néz:
-Mama, már megint mi bajod van?
Muszáj megosztanom vele. Persze tökfej, kár terhelnem, meg sem értheti
-Képzeld, délelőtt életem regényét olvasgattam, úgy saccolom, a felénél tarthatok, s most döbbentem csak rá, hogy ennek a könyvnek nem én vagyok a főszereplője, csak valami hülye, másodrendű komornyik-szerepet osztottak rám.
Érti. Mert az én fiam. Feláll, száján egy kis paradicsom darab, átölel,
-Jaj, mama, ezen ne aggodalmaskodjál, emlékszel, hogy Frodó is eltűnik pár fejezetre a Gyűrük Urában, de aztán visszatér!
olyan férfias módon megropogtatja a csontjaimat.
A búbánatot elfújták, én boldogan vigyorgom, mint Boribon a szivárvány láttán.
Mégiscsak szép ez a mai nap!

1 megjegyzés:

Közeli Rokon írta... [Válasz erre...]

Méghogy érzéketlen a finom lelki rezdülések iránt?! Hihetetlen, hogy egy kamasz fiú ennyire érti ezt az életérzést! És hogy ennyire találó párhuzamot vont. Olyan megható! (És ijesztő is. Talán jobb lenne, ha nem értené.)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...