Mindjárt!

Szerző: Lotte

Szülők és gyerekek utazunk egy vonaton, ugyanaz a szerelvény, ugyanazok az állomások és úticélok, mégis mennyire más mindeközben a megélt idő! Míg mi A-ból B-be, reggeli kakaótól a jóéjt pusziig igyekszünk valahogy (általában fáradtan) elevickélni úgy, hogy közben legyen másnapra tiszta ruha és senki ne felejtse el megmosni a fogát, addig a gyerekek egyre csak a tájban gyönyörködnének és élveznék a robogás pillanatait: játékkal, rajzzal, egymás féktelen kergetésével múlatnák az időt. Nagyon más utasai vagyunk ugyanannak az egyre csak futó családi szerelvénynek.

Jogászterror: ki a felelős a kommentek tartalmáért?

Szerző: FiloSzofi

Miután egy hétig néztétek a spenótos krumplit, most jöjjön valami egészen más, aztán kommenteljetek, ha mertek!

origo: Felelős a tartalomszolgáltató a kommentekért

Amikor '89-ben, kis ugrifülesként néztem a "jogállamot!" transzparenseket, nem tudtam, hogy ez lesz: jogászállam.
Hiába, a jog mindent szabályoz, ezért a jogász azt hiszi, mindenhez ért (tisztelet a kivételnek). Mondjuk, a közgazdászok is azt hiszik (t. a k.) Most derék alkotmánybíróink nem vették észre, hogy nem értenek ahhoz, amiről jogászkodnak. Sikerült hihetetlenül korszerűtlen állásfoglalást tenniük az internetes kommentekkel kapcsolatos felelősség kérdésében. Az állásfoglalás lényege: az adott internetes felület kezelője felelős az oldalán megjelent kommentek tartalmáért. Moderálástól függetlenül.

Mindezt csak azért, mert nyelvileg a nyomtatott sajtó fogalmai ráhúzhatók az internetes közlésekre. A nyelv és létezés kapcsolata a filozófia évezredes gumicsontja, képzelhetjük mi sülhet ki abból, ha jogászok báboznak a fogalmakkal. Ha a nyelv a jogászok kezére kerül, átrendeződik a teremtés, a valóságtól függetlenül. Ebben a mai esetben a "közlés" fogalmát húzták ki a kalapból, ami az özönvíz előtti médiajogban lakik, de új médiafogalmakat a közlés fogalma alá rendelve az egész csapatot a ház lakójának nyilvánították. Ez olyan, mintha Köbükinek Mézga Aladár iskolájában kellene példást kapnia magatartásból és szorgalomból.

Egyéves szindróma és visszatérés újkrumplival

Szerző: FiloSzofi

Kedves Olvasók, újra színreléptem! Csak reménykedem, hogy egy cseppet hiányoztam, ha nem is annyira, mint Lotténak és Fakirmának, ugye.
Még kicsit hunyorgok a rivaldafénytől. Előrebocsátom, nagy mondanivaló nem is várható (egyelőre), debütáló posztom csúcspontja várhatóan a recept lesz. Különben, épp olyan most írni, mint levetkőzni az első kánikulára. Tegnap átestem az első ujjatlanos napon, ami szerencsére elég vidám volt ahhoz, hogy feledtesse a kő alatt nőtt fű jellegű karjaimat. (Húúú, Irma, most elfogadnám a súlyzóval töltött óráid méltányos hányadát - bakker még ebben is tücsök vagyok, a hangyák télen kondiznak, hogy nyáron gyűjtögethessenek.)

Amikor rádobtam a friss spenótot

Távolmaradásom alatt egyébként nem éreztem magam olyan rosszul, csak bedugultak azok a csatornáim, amelyek a családot belül megkerülve vezetnek ki a külvilágba. Ez nálam az  egyéves szindróma. Amikor már (újabb)egy éve szoptatok nem csökkenő időtartamban, amikor túl vagyok a nálunk menetrendszerű kapcsolati válságon, a testem kezd felhagyni a válságműködéssel - túl a traumán tehát, de nem szűnő testi kontaktusban valamelyik gyerekemmel, mindig előáll a helyzet, hogy csak merengek és szolgáltatok, merengek és szolgáltatok...

Egy darabig még nyúlnak az ember után, de amikor a facebook is ledobott, a telefon csak csörgött, csörgött, az adópapírokat csak meg kellene keresni, csak meg kellene keresni, a Kistesó csak zúz, és zúz, és már a telefon sem cseng, mert bedobta a wc-be, na, akkor felhagyok a csatornák tisztogatásával.

Gyerekes semmiségek: a bevásárlás

Szerző: Lotte

A minap újra elkövettünk egy ostoba hibát: megint azt hittük most biztosan jobb lesz, és édes hatosban elindultunk bevásárolni. Ahogy az lenni szokott, már az autóban összeveszett a négyből két gyerek, mert ovis lánykánk dalos kedvében volt és kataton ismételgette a Kis kece lányom kezdetű népdalt, ami elsős fiúnkat hamar kibillentette amúgy sem túl stabil nyugalmából. (Mire ötödjére kezdett bele a nótába, a mi idegeink is kezdtek befeszülni, de olyan nagy kedvvel dalolt a lelkem, hogy nem volt szívünk kedvét szegni, amúgy is százasokat kotortunk a kocsi rejtett szegleteiből, miközben az egyik nagymama ráérős kérdéseit igyekeztünk az egyre fokozódó hangzavarban barátságosnak tűnő hangon megválaszolni.) Mire megérkeztünk, a nagyfiú megelégelte a két kisebb veszekedését és mindkettőt alaposan helyre tette, újabb teret nyitva az óbégatásnak.
A parkolóban szokás szerint foglalt volt a bejárathoz közeli néhány családos hely mindegyike (tudja valaki, hogy miért van mindig jóval több rokkant parkoló, mint gyerekes?!), így a kocsiból kirobbanó gyerekek után kiáltozva ("Vigyázz, ott tolat egy autó!" ) szeltük keresztül két bevásárlókocsival rodeózva a méretes placcot. Belépve az áruházba kislányunk kétségbeesett arccal elkezdett egy helyben toporogni, hogy mindjárt bepisil. Irány a vécé, s vele az ismert imperatívuszok: "Tegyél vécépapírt az ülésre!" az ülésre, "Ne nyúlj semmihez!", "Moss kezet alaposan!" és a többi.
Mikor ezt az akadályt is vettük, kezdődhetett a célul kitűzött bevásárlás.

Négy gyerekkel a világ

Szerző: Lotte

Még csak kóstolgatom a helyzetet, de azért lassacskán körvonalazódik a tény, hogy négy gyerekkel sok minden megváltozik. Lássunk erre néhány gyakorlatias példát.
Először is szinte lehetetlenné válik az egyedüllét, ellenben szépen alakíthatók kis belső körök a családban: fiúk és lányok; kicsik és nagyok; azonos sportot űzők vagy zenélők klikkesedhetnek. Egy dolog hiányzik viszont: a gyerekek és szülők felállásra tagozódás. Marad hát a nem szűnő remény és a realitás: a váltások közötti néhány kaotikus perc hitvesi gondolatcserére.
Ha testületileg jelenünk meg egy közterületen, szent döbbenettel tekintenek ránk az arra járók. Három gyerekkel még csak-csak "aranyos család" lehettünk, de néggyel... A "mind a maguké?" kérdés után szinte kiül a homlokokra, hogy mire gondolnak sokan: "ezek nem komplettek, biztos valami szekta tagjai".

Heti Muníció: Anti(k)ikea

Szerző: Fakirma

Gyerekkorom óta tudom, hogy a Jóisten nem mindennapi tehetséggel áldott meg. Sajnos azt elfelejtette körvonalazni, miben rejlik e különleges adomány. Az évek során lelkiismeretesen pipáltam ki kudarclistámon a lehetséges területeket: zongorát, táncot, rajzot, írást, sportokat. Kitartásom azonban nem maradt jutalom nélkül, sok évtized után végre rátaláltam tehetségemre.
Az egész azzal kezdődött, hogy betelt a pohár a szüleimmel lakott közös konyhában: elegem lett a zsúfoltságból, a kutyakaja szagból, és abból, hogy mire elkészül a vacsora és a kölykök kiterelődnek a konyhába, már csak a hatfőnyi kaja utolsó morzsái és apám kajánul vigyorgó arca marad nekik,

jaj, kislányom, azt hittem, ez már csak a maradék volt!

Ha a vacsora nem is, de Öregapa minden bizonnyal remek humora megfeküdte a gyomromat, s döntöttem, elvágom a köldökzsinórt, külön konyhába költözünk.

Babaköszöntő - tanítani kéne?

Szerző: Lotte

Kamilla is sok boldogságot kívánt.

Múlt pénteken kedves látogatóink voltak. Hatéves kislányunk ovis csoportjában az szokás járja, hogy ha egy csoporttárs családjában kistestvér születik, személyesen viszik el hozzá jókívánságaikat. Az illedelmesen kivárt néhány első hét után el is érkezett a végzős ovisok látogatásának napja.
A megbeszélt időpontban óvónénijük és dadusuk felvezetésével megérkezett szépen, párosával sort alkotva a huszonnégy nagycsoportos, csupa foghíjas, pirospozsgás kisfiú és kislány. Ahogy csivitelve fordultak be a kertkapunkon, még a nap is kisütött, olyan bájos látványt nyújtottak. Hát még, mikor felsorakoztak a babakocsijában mindvégig alvó újszülöttünk előtt és rázendítettek a "Már megjöttünk ez helyre..." kezdetű énekre! Készültek a látogatásra nagyon: egy félszeg fiúcskára bízatott a feladat, hogy átadja ajándékukat, a könyvecskébe fűzött rajzokat a gyerekek által diktált személyes jókívánságokkal.
Milyen szép emlék lesz a minderről mit sem tudó kisbabánknak, aki egyszer maga is ebbe az óvodába jár majd..

Európai vízió, avagy egy szakállas nő diadala

Szerző: Lotte

Azt sem tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok?

Hatodik hetébe lépő Mazsolánk lassan búcsút int az újszülött kornak, s ezzel a lendülettel élesítette a minden kisbabában ott szunnyadó vízszintmérőjét. Egyszerűbben kifejezve: a nap egyre nagyobb szakában követeli ki magának a függőleges tartást, fekvő helyzetben - egy nálunk dolgozó szerelő szerint sarokcsiszoló géphez hasonló - süvítő hangokat hallatva adja tudtunkra, hogy számára nem nyerő ez a póz.
Éjjel-nappalos, etető- és cumi funkcióval ellátott karban-tartó lettem tehát, s ennek egyik sajnálatos velejárója - túl azon, hogy a másik három gyerkőccel való hadakozás egy rajtam lógó édes kis csecsemővel igencsak megnehezedett -, hogy ebben a pozitúrában sem a blogírás, sem a hírek követése nem a legkényelmesebb.
Ahogy sok minden mást, úgy az Eurovíziós Dalfesztivál idei döntőjét sem követtem nyomon, bár ezt nem foghatom a kisbabámra, mert amúgy is viszolygok az efféle műanyag csomagolású versengésektől. Bevallom, még honleányi szívem sem dobogtatja meg, hogy a magyar induló épp hányadik helyezett lesz, szavazni pedig végképp eszembe sem jutna.

Mindenütt jó, de legjobb a Papánál

Szerző: Fakirma

Embernek sok derűs pillanatot okoztam az elmúlt kilenc évben, amikor arról győzködtem, hogy a nevelés legtutibb eszköze a szeretet, elsősorban egy idióta anya személyében, aki mindenféle elvárás nélkül mindent megtesz gyermekéért. Mióta Szendvicsgyerek fejét elöntötték a ragyák kívülről, s minden bizonnyal belülről is, némiképp árnyaltam humanisztikus nevelési elvemet: határzottan állítom, hogy az a gyerek, akinek a hülye anyja mindig rendelkezésre áll, egy öntörvényű, felelőtlen, önző seggfejjé cseperedik.

Kisszendvics néhány hete egy zúzós veszekedés után kijelentette, hogy elköltözik otthonról az apukájához. Mert nálunk rabszolgaság gyereknek lenni. Nem tagadom, mifelénk leckét kell írni, iskolai füzetet kell vezetni, edzésre kell járni, és nem lehet éjfélig őrjöngve a számítógép előtt virtuálisan vért ontani, ennek hiányában megállás nélkül rokonokat csesztetni. 

A jogtipró alrendszer vezéreként szelíd, kiegyensúlyozott személyiségemnek hála nem ütöttem agyon azon nyomban kis lázadómat. Felrángattam futócipőmet és a rekordtempóban megtett 12 kilométer alatt azon gondolkodtam, mi a fenét tehetek 14 év után azért, hogy az általam kitermelt antiszociális vadembert társadalmilag emészthető lénnyé tegyem?

Elkerülni vagy erőltetni - mikor a változatosság nem gyönyörködtet

Szerző: Lotte  

Harmadikos elsőszülöttünk érzékeny kisfiú, a legnagyobb gyerekeket jellemző fokozott szorongási hajlam tünetei bőséggel felfedezhetők rajta: fél az emeleten aludni testvéreivel, fél magára maradni itthon, ha csak a sarki boltba kellene kifutni mellőle, de még akkor is szorong, ha legjobb barátja zsúrba hívja - nehogy késve érjünk érte. (Pedig becsszó, sosem hagytuk még ott sehol!) Öccse és húga (a legkisebbet itt még nem számon tartva) sokkalta természetesebben alkalmazkodnak a változásokhoz, láthatóan jóval kevesebb félelemmel élik az életüket.

Busafej szinte minden új élethelyzettől tart. A hétvégén például tollasozni hívták egy tornacsarnokba tesóival, apukájával és barátja családjával. Először hallani sem akart az ismeretlen helyszínen zajló, némi testi erőfeszítést és ügyességet feltételező programról, aztán zsörtölődve beletörődött ugyan, de - ahogy fogalmazott az indulás előtt - mindössze 5% esélyt adott annak, hogy jól érzi majd magát. (Hogy miért éppen ötöt, ne kérdezzétek!) Hazaérve aztán be nem állt a szája, csak mesélte, mesélte, hogy milyen zseniálisan ment neki a játék (a kertben lecsekkolva azért ez némi túlzás), és hogy mennyire jól érezte magát!

Pisinindzsa és összebújás

Szerző: FiloSzofi

A gyerekeim mindig elhalmoztak ajándékokkal, nem panaszkodhatom. Bú, ahogy ki tudta mondani, hogy "tessék", meg hogy "neked" egész nap hordta nekem a lakásban talált bigyókból készült kreációkat. Manapság is folyamatosan alkot, fest, barkácsol, ragaszt, és a produktumok még mindig elég tekintélyes hányada lesz az enyém. Fínek az volt a szokása, hogy ha eszébe jutottam, felszedett egy kavicsot, és elhozta nekem. Vagy ha együtt voltunk, azonmód a kezembe nyomta. Mióta ő is rajzol, a legszebb rajzait nagylelkűen nekem ajánlja. Tankok, hullák, lovagok, hopliták, tininindzsák, jedik, törökök szoktak rajta lenni.

Ezt a napokban kaptam, és bár ez nem is ajándék, hanem kérés, nekem mégis az egyik legkedvesebb. Ott várt a konyhaszekrényen:

Persze, az anyák napja sem múlt el ajándék nélkül.