Terhes (olvasó)napló rejtvényköntösben

Szerző: Lotte    

Hogy az idő érzékelése mennyire szubjektív dolog, mi sem bizonyítja jobban, mint a terhesség (igen, ez már nem az a lebegő, boldog másállapot) utolsó heteinek nehezen múló napjai. Ólomlábakon cammog az idő, s hogy ne folyton a szaporodó jóslófájásokkal, a mindenféle testi nyűggel és az ilyenkor szokásos szorongással törődjek, igyekszem gondolataimat könyvekkel terelgetni más irányba. Nem sokat válogatok, minden utamba kerülő olvasatlan kötet jöhet, felfalom pár nap alatt, s tulajdonképp szerencsés is vagyok, mert eddig mindegyikben találtam valami szeretnivalót vagy érdekeset.

A 34. hetet (legalábbis annak első napjait) egy magyar szerző művével töltöm, amely azonban messze kiemelkedik az eddigi olvasmányok közül.

Ünnepeljetek!

Szerző: Onleány 

Ünnepeljetek, mert ünnepelni jó: vésd a szívedbe március 15-ét!

 

Árpád és a népességfogyás

Szerző: Lotte  

Tóta W. Árpád, a véleményvezér nemrég ismét szólt hozzánk.

Látlelet ő, fizetett provokatőr, aki élvezi szavakkal és gondolatmenetekkel űzött játékait. Szabad a vélemény, szabad az írás, miért is ne tehetné? Kap is teret, nyilvánosságot, pénzt, paripát, fegyvert mindehhez, a nálánál okosabbak szándéka szerint. Akik – bár meglehet, nem szívesen élnének egy általa konstruált világban, de – örömmel használják föl ámokfutását a határok feszegetésére. Igen, hölgyeim és uraim! Még ezt is, meg még ezt is, és még ezt is lehet…

Mostanság Árpádot a népességfogyás mérséklésével kapcsolatos intézkedések és jobbító szándékú felvetések bántják. A népességfogyás megállításáról ugyan senki nem beszél, aki kicsit is tisztában van a folyamat matematikájával – különösen nem Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, akit, Árpádunk, mint „nénit” aposztrofál, „aki megmondja, hány gyerek a társadalmi norma”.

Személyes történelem - Antall József halála

Szerző: Lotte  

Szerettem ezt a bélyeget

Döbbenetes, hogy már húsz éve történt! Megszakítva a televízió adását 2013. december 22-én, hat óra körül jelentették be: Antall József (1932-1993) miniszterelnök méltósággal viselt, hosszú betegség után elhunyt.
A fitalon életét vesztő államférfi sorsának tragédiáján túl volt ebben a halálesetben valami szimbolikus üzenet is: a rendszerváltás kikövetelte a maga áldozatát, s vele mintegy töredékessé vált véghezvitele. Aki ugyanis személyében jelenítette meg a kommunizmus bukása után újraépülő magyar demokrácia eszméit, nem fejezhette be munkáját. Hatalmas akaraterővel és elhivatottsággal miniszterelnösége alatt nemcsak a régi rend hazai továbbélőivel és saját "fajsúlyos" koalíciós partnereivel szemben, de a nemzetközi csatatereken is helyt kellett hogy álljon, miközben a testét emésztő gyilkos kórral is meg kellett küzdenie.
Egy ideig úgy tűnt, sikerrel száll szembe a támadásokkal. A nagy puccskísérlet, a taxisblokád forró politikai helyzetének megoldása, a Csurka-dolgozat okozta hullámverések kezelése, a németországi sikeresnek tűnő gyógykezelés azt sejtették, sikerülni fog "túlélni" a diktatúra utáni első szabadon választott kormányzati ciklust. Nem így történt.

December 5. - egy népszavazás, koraszüléssel

Szerző: Lotte    

Egészen személyes emlékem fűzödik ehhez a naphoz. Kilenc évvel ezelőtt délután bizakodó szívvel szavaztam, este pedig anyukámék nappalijában, első kisfiúnkkal a hasamban, a babavárás  36. hetében néztem a népszavazás eredményének alakulását. Gyorsan jöttek az adatok, s hamar láthatóvá vált, hogy hiába reménykedtünk, gyalázatosan vizsgázott az anyaországi magyarság "anyaságából".

Kimondtuk: nincs szükségünk az elszakított területeken és a távolban élő testvéreinkre, nem támogatjuk azt, hogy annyi megaláztatás és megpróbáltalás után végre újra polgárai legyenek ennek az országnak.
Emlékszünk még a szocialisták és a velük együtt mozgó (vagy épp őket irányító?) liberálisok gyomorforgató kampányára, melyben az itthon élők megélhetésére leselkedő veszedelmként állították be a kezdeményezést? A bennünk lévő legrosszabbra, a pőre irigységre építették föl érvrendszerüket, Kádár szelleme még itt lakott  közöttünk(vajon ma is itt lakik?), hívószavai hatottak: "mit számít nekünk a nemzeti romantika, csak a gyomrunk, a pénztárcánk ne sérüljön, csak nekem nehogy rosszabb legyen, az a lényeg! Mi van, ha jön az 23 millió román?"
Ha 1920. június 4-e a magyarság legsötétebb gyásznapja volt, akkor 2004. december 5-e a nemzet legszégyenletesebb napjaként vonul be történelmünkbe. Ezt a pillanatot sosem szabad elfelejtenünk, mert önismeret nélkül nem lehet jövőt építeni.

Az ünneplésről

Szerző: Lotte

Nemrég véletlenül egy '56-ról szóló színdarab szereplőjével beszélgettem. A fiatal színésztől megkérdeztem, hogyan szokott ünnepelni? Röviden csak annyit válaszolt, hogy annak idején ilyenkor, 23-án nem ment iskolába. Pont. Megsajnáltam, bár ő ebből mit sem értett. Gyanítom, sokan vannak még, akik hasonlóan szomorú választ adtak volna a kérdésre.
Ilyen az ünnep tartalom nélkül: egy munkaszüneti nap, előtte a megszokottnál nagyobb bevásárlással, mert másnap zárva vannak az üzletek; a leckeírás halasztása egy nappal, hisz reggel nincs suli. Ez persze mind remek dolog, csak épp semmi köze az ünnephez.
Az ünnepekért - mint szinte mindenért - meg kell dolgozni, évről-évre meg kell küzdeni a valóságukért, akár karácsony van, akár egy nemzeti ünnepnap.

Háry János vitéz

Szerző: Lotte 

 

A hétvégén egy kisebb gyerekcsapatot vittünk az Erkel Színházba, a Háry Jánosra. Kodály Zoltán daljátéka a nagyobbacskákat (harmadikos korosztály) már mindkét felvonásra lekötötte, az apróbb nép némi zizgéssel bár, de szintén jól bírta a magyar fül számára kedves kulturális kiképzést.
Elsőosztályos kisfiamat meg is ihlette az előadás, s megalkotta a mi hős jánosaink, Háry János és János vitéz különös egyvelegét. (Érthető is ez a bájos keveredés, hisz mindketten katonáskodtak, ráadásul a franciákkal is összetűzésbe keveredtek, s Iluska és Örzse alakja közt is van némi hasonlóság. Az pedig, hogy mindkét huszár János névre hallgat, végképp összezavarhatja az ember gyerekét.)

Így született meg tehát legó kollekciónk új darabja. Számtalan angry birds mutáció után végre elkészült a várva-várt nemzeti karakter: Háry János vitéz figurája, ami alább látható (Jánosunk épp lepihent az ágyunkon, ezért piros papírköpönyege nem érvényesülhet teljes pompájában):

Szabadság és szerelem - Kik voltak az aradi vértanúk özvegyei?

Szerző: Lotte    

Október 6-án azokra a férfiakra emlékezünk, akik az 1848-49-es szabadságharcot megvívva, annak katonai vezetőiként életüket adták a magyar szabadságért. De vajon kik voltak azok az asszonyok, akik férjük fogságát végigreszketve, a megtorlás megtört szívű áldozataiként, megözvegyülve folytatták életüket? Ennek járunk utána Hernády Zsolt történész hiánypótló tanulmánya alapján.

„Nem lehet, hogy ily férfiú hő szerelmének tárgya kicsiny lelkű hölgy lett légyen” – idézi a történész Baló Bénjámin óaradi református lelkész gróf Leiningen-Westerburg Károlynéhoz írott levelét, melyben férje utolsó óráiról, perceiről számolt be az özvegynek.
Az aradiak feleségei nem is voltak "kicsiny lelkűek": hűségesen kitartottak választottaik mellett jóban-rosszban, s legtöbbjük megözvegyülve, a diktatúra nehéz évei alatt is képviselte azokat az értékeket, amelyekért a tábornokok az életüket áldozták. Vegyük sorra ezeket az asszonyokat, és emlékezzünk azokról, akiket az osztrák önkény aradi özvegyekké tett.

Frontátvonulás és az otthagyott gyalázat

Szerző: Lotte  

Ma este 23.40-kor kerül bemutatásra az M1 műsorán Skrabski Fruzsina dokumentumfilmje, az Elhallgatott gyalázat. Már a film beharangozója is hátborzongató, s bizonyára sokakban szőnyeg alá söpört történeteket, emlékeket idéz.

Szanaszét a nagyvilágban

Szerző: Lotte

Úgy esett, hogy a nyáron sok külföldre szakadt rokonnal, kedves baráttal találkoztam, akiket hazahúzott a szívük egy rövidebb-hosszabb nyári kiruccanás erejéig. Örömteli együttlétek voltak, hisz mindőjük közel áll a szívemhez, mégis maradt a nyomukban valami nyomasztó szomorúság.
Ha ez így folytatódik, lassacskán elfogyunk...
Távol áll tőlem, hogy ítélkezzek azok fölött, akik ezért vagy azért: nyomasztó hitelrészletek, vagy egyszerűen csak a több pénz, a gyerekeknek megszerezhető nyelvtudás miatt elhagyják ezt a hazát. Mégis a tény tény marad: a kényelmesebb élet oltárán elvész a sorsközösség, a "mi"-t felváltja az "én".

Amiért a harang szól - egy diadalmas csatáról, rejtvénnyel

Szerző: Lotte

Még a múlt század első évtizedeiben is élt egy szokás: a csecsemőket igyekeztek az édesanyák a déli harangszó ideje alatt megszoptatni, s közben imádkozni. E kedves hagyományról ma már nemigen hallunk, de a világszerte naponta megkonduló déli harangszó magyar vonatkozásairól történelemórán bizonyára mindenki tanult.
Múltunk egyik igazán dicsőséges pillanata volt az 1456-os nándorfehérvári ütközet, melyet 2011 óta a július 22-i emléknappal igyekszik az állam méltó rangjára emelni. A csata jelentősége ugyanis nemcsak a  a tízszeres erőfölényben lévő török sereg aktuális legyőzése volt. Hosszú évtizedekre óvták meg ugyanis az itt vérüket hullató seregek a keresztény világot a török hódoltságtól. Aki például a diadal napján született, jó eséllyel nem érte meg a török hódoltságot Magyarországon.

Jótékonysági sztárgála az Operában és a Bazilika előtt

Szerző: Onleány

Marton Éva operaénekesnő hetvenedik születésnapját ünnepli a Magyar Állami Operaház. A nagyszabású gálaesten a művésznő előtt tisztelegnek a pályatársak, napjaink operacsillagai és a tanítványok. Az eseményt kivetítőkön követhetik nyomon az érdeklődők a Bazilika előtt, az Opera 2000 db széket készít ki a Szent István térre. Ennél is fontosabb, hogy a dalszínház - összekapcsolva a magasművészet eszményét a társadalmi felelősségvállalással - az Ökumenikus Segélyszervezet bevonásával árvízi csónakokban, homokzsákok közt gyűjt is a károsultak javára: egy csónak az Opera főbejárata előtt, kettő pedig a bazilikai kivetítőknél várja az adakozókat. Akinek nincs még ma estére programja, érdemes kisétálnia a térre!

Egy kis ízelítőként pedig hallgassatok meg egy-egy áriát az ünnepelttől és napjaink ünnepelt tenorjától, Jonas Kaufmanntól:

Liszt Ferenc találkozásai az árvízzel

Szerző: Lotte

Bajban ismerszik meg az ember, a hazafi. Így volt ez régen is, így van ma is. Egyik legnagyobb géniuszunk, Liszt Ferenc lelkét kétszer is megérintette a pusztító áradás.
Mikor a hazájától távol élő művész értesült az 1838. márciusi 13-i nagy pesti árvízről (melyben mintegy ötvenezer ember maradt hajlék nélkül) elhatározta, hogy mihamarabb Bécsbe utazik, és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Nem egészen egy hónap múlva, április 9-től május 25-ig hangversenysorozatot adott, melynek bevételét az árvíz károsultjainak ajánlotta fel.  A nyolc bécsi koncert bevételéből származó 25 ezer aranyforint a legnagyobb korabeli magánadományt jelentette. 

Pesti árvíz

A tragikus esemény döbbentette rá igazán magyarságára a zseniális előadóművészt és zeneszerzőt, aki ezekben az években egyébként alig tartott kapcsolatot hazájával. A pesti árvíz kapcsán így írt: "...A hír nagyon megrázott (...) a felindulások és érzelmek hatására világossá vált számomra annak szónak az értelme: hazám".  Aztán így folytatta: „Ó, távoli vad hazám! Ismeretlen barátaim! Távoli és nagy családom! Fájdalmaid visszavezettek hozzád és legbensőbb érzéseimben találva megszégyenülten hajtom le fejemet, hogy téged oly soká feledni tudtalak […] én is ehhez az ősi és erős fajtához tartozom, én is ennek az őseredeti, megszelídíthetetlen nemzetnek vagyok fia”. 

Támadás és támogatás - célkeresztben Magyarország

Szerző: Lotte

Hallgatva a napi híradásokat mindenki érzékelheti, Magyarország célkeresztbe került. Nem sikkadunk el csöndesen Európa peremén, hanem megosztó ország lettünk. A kormányfő, Orbán Viktor politikája egyébként mindig is megosztó volt. Ha megkérdeznénk erről, szerintem büszke is lenne rá, hisz tudjuk, a langyosat kiköpi az Úr is.
Annak idején, mikor a szovjet csapatok fizikai jelenlétében a Hősök terén elmondta korszakalkotó beszédét, sokak lába remegett meg a félelemtől. Sokan szerették volna elnémítani a mikrofon mögött azt a szemtelenül fiatal (és "szemtelen") fiút, aki fehéren-feketén kimondta azt, amit mások - engedelmeskedve a régi reflexeknek - zárt ajtók mögött, suttogva reméltek csak! Távozzanak a szovjet katonák! Bátorság? Vakmerőség? Őrület? Akkor még nem lehetett tisztán látni. Az idő igazolta, helyes út volt.
Ma sincs ez másképp. Mert Európa fuldoklik. Ha nem is olyan látványosan, mint ahogy fuldokolt akkoriban a kommunista diktatúra, de levegőért kapkodva várja ma is ez a félresiklott civilizáció, milyen sorsot szán neki elitje? Vajon mámorosan és vakon a történelem süllyesztőjébe küldi, s átadja a stafétát más, életrevalóbb kultúráknak, vagy hitét és értékeit visszaszerezve újra megkísérli felemelni?

Önemésztő gyűlölet

Szerző: Lotte 

Őszintén mondom, hogy rettenetes érzés lehet, ha valaki - mint egy hozzátapadt kellemetlen és levetkőzhetetlen zekét - viseli magyarságát. Sokáig hadakoztam ez ellen a kép ellen - nem, ilyen nem létezhet! - de be kellett látnom, hogy bizony lehet olyan felettes identitás, amely számára kínos, hogy a papírokban az állampolgárságnál a "magyar" szót kell kitölteni, vagy hogy ekként kell becsekkolni a New York-i vagy brüsszeli járatra.
Valahogy kellemetlen szagúnak és kínosan érezheti magát az, aki valami más régióban talált igazi érzelmi otthont: egy nemzetek feletti, megfoghatatlan (vagy legalábbis számomra láthatatlan) szférában. De úgy tűnik a magyar öngyűlölet létező jelenség. (Hogy van-e ilyen frusztráció egy német vagy belga esetében, nem tudom, de ha igen, őket is nagyon sajnálom.)
Krausz Tamás is hasonló gondokkal küszködhet.

Költők a zöldben - Ki van a képen?

Szerző: FiloSzofi


Ezt az összeállítást még a költőinkről, költészetről való megemlékezés ihlette. A képek közt ott a születésnapos, vidáman, ahogy illik. Mindegyik felvétel valahol a szabadban készült, ez is koncepció részemről, talán mert én is már annyira a zöldbe vágyom, ahol maga az ember is más, ő is "növény" lesz.

A kérdés mindig az, ki van a képen?

1. Ez a kép megfordult már a Litera odalán mint feladvány, de nem volt szívem kihagyni. Két alakot valószínü felismertek róla.
Küönösen kedves nekem ez a kép, mert valami olyasmi történik itt, ami az egyik legjobb dolog a világon: séta a természetben, barátokkal. Nem strandolás a gyerekekkel, nem sport, nem "program", hanem együtt-lét a falakon kívül. Szabadság, beszélgetés.

Szeressétek József Attilát!

Szerző: Lotte

"Szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye"
(József Attila)

"Katonája a mindenségnek,

bakája a nyomoruságnak,

teszünk azzal valamit is,

hogy a füvek zöldellő erejébe

visszahelyezzük a halottat?"

 (Pilinszky János: József Attila)

Születésnap a mai. Száznyolc éve, 1905. április 11-én ebben a ferencvárosi bérházban, a Gát utca 3-as szám alatt megszületett József Attila. Születésnapja negyvenkilenc éve a Magyar Költészet Napja

Alig múlt három éves, mikor édesapja eltűnt, mondták, hogy a messzi Amerikába ment, pedig csak ide a szomszédba, Romániába. Szappanfőző munkás volt, egy asszonyt és három gyermeket hagyott odahaza. A Mama, a drága, szegény csak mosott, vasalt, takarított, nem hagyhatta a dagadt ruhát másra. De még így sem tudta az albérleteket fizetni, az Országos Gyermekvédő Liga beavatkozása kellett, hogy a gyerekeknek enni jusson, s tanulhassanak.

Hallatlan! Tóta W. dicsér!

Szerző: Lotte

"Figyelemre méltó", "messzire tekintő", "felelősségteljes", "objektív", "udvarias". Azt hittem ezeket a szavakat Tóta W. Árpád, a nagybetűs független publicista nem is ismeri. Legalábbis eddig befutott írói munkássága alatt csak fehér hollóként szerepeltek pozitív jelzők.
De nem, hölgyeim és uraim, Árpi nemcsak vicces fiú tud lenni, bizony ott rejtőzködik a cinikusra festett álarc mögött egy felelősen gondolkodó ifjú képe. Igen, Árpád (vélemény)vezérünknek fontosak a német felnövekvő generációk, s alig fogy ki a dicsérő jelzőkből a német közszolgálatiságot piedesztálra emelve.

Szellem a zöldben - JÁTÉK

Szerző: FiloSzofi

"Elcsodálkozva és biztató mosollyal jegyezte fel kis munkafüzetébe, hogy a magyar "gondolkozás" szó a "gond" szó tövéből ered. Szerinte ez is szemlélteti, hogy az alapszavak néha egy egész nép filozófiáját összefoglalják."

Ki ez, ki tudja? Segítek: A helyszín nem Kersko, és ő itt nem Hrabal. Kicsit kövérebb, és kicsit nyugatabbra született. De ő is írt. Az alább szereplő idézetek az ő írásaiból valók.

A hajtás után további információk, és további kérdések következnek:

1. kérdés tehát: Ki van a képen?
A válaszokat ne felejtsétek kommentben megírni!

Ahol sok a "zöld"-ség: Európa legjobb piaca a Nagyvásárcsarnok!

Szerző: Lotte

De szép!

Gyerekkoromból még emlékszem a hírre: Margaret Thatcher a budapesti Vásárcsarnokba látogatott. Mintha még képek is rémlenének, ahogy fokhagyma- és paprikafüzéreket vesz át az egyik standnál. Micsoda nagy dolog volt! A Vaslady a mi piacunkon!

1984

Nekünk akkoriban a Lehel piac esett az utunkba, ami jelenlegi állapotában tragikus küllemű. Rajk László furcsa építészeti megoldásai az idő múlásával nem patinát, hanem szocreál lepattantságot kölcsönöztek az épületnek. Akkoriban még fedés nélkül, a maga egyszerűségében várta a piacolókat. Szerettem anyukámmal kijárni, tudtuk, hol olcsó és jó a tojás, hol a legfinomabb a gyümölcs, és sose mentünk haza egy csokor tulipán vagy viola nélkül.