Mérgező mindennapok

Szerző: Fakirma

Amikor apám megmérgezte anyámat, úgy éreztem, homokszem csúszott mindennapjaink gördülékenyen működő fogaskerekei közé. Pedig remekül alakult minden, az esti ágybadugós rituálék közben szentül hittem, hogy ma minden tartósan és ideiglenesen nálunk állomásozó gyerek optimális időben szívódik fel az esténkben. Öregapa halk csoszogásával egy pillanat alatt tiporta szét édes álmaimat,

Megmérgeztem anyádat. Az altatójából véletlenül ötszörös adagot adtam be neki.

Évek óta tudjuk, hogy édesanyám betegsége gyógyíthatatlan, szemtanúi vagyunk leépülésének, és tényleg nem tréfás végignézni, ahogy napról napra veszíti el utolsó kapcsolódásait a külvilággal. Ezen az estén azonban felmerült bennem, hogy talán mégsem ő a legidiótább a családban.

Nyárzárta: Minden jó, ha jó a vége

Szerző: Fakirma

Ember szerint a szürreális álomvilág, amiben élek, lehetetlenné teszi, hogy a hétköznapok minimumkövetelményeinek eleget tegyek. Rágalom az egész, ezt a nyarat is simán túlélte az egész család, és vasárnap majdnem délig minden esély megvolt rá, hogy a hétfői iskolakezdést könnyű szívvel, tiszta lelkiismerettel pipálhassam ki. Kötelességtudatomnak engedelmeskedve azonban a nyári szünet utolsó délelőttjén megnyitottam mindenféle iskolai honlapot, benéztem az e-mail fiókomba, és szóba álltam a gyerekeimmel. Hiba volt. A rám zúduló információtömegből nyilvánvalóvá vált, hogy szupermami minőségemben elvéreztem. A tények  húsz órával a tanévnyitó ünnepély előtt magukért beszéltek:

Kiscsikó a taposómalomban: Anya-gyerek bizonyítvány

Szerző: FiloSzofi


 Hihetetlen, de túl vagyunk az első iskolai tanéven Búval. Úgy tűnik, kisebb sérülésekkel megúsztuk mindketten.
Ha visszagondolok a félelmeimre és megérzéseimre, meg kell állapítanom, hogy nagyrészt jogosak és találóak voltak. Tulajdonképpen már ennek is örülni kell, milyen tuti ön és gyerekismeretem van.

- Nahát, milyen érdekes. Akkor biztosan ismeri a fiamat: Ernest Morrowt- Ő is a Penceybe jár.
- Ismerem, egy osztályba járunk.
A legnagyobb állat, aki a Penceyben valaha is megfordult az iskola fennállása óta, az volt az ő fia. Ha zuhanyozás után végigment a folyosón, akkor a vizes törölközőjével mindenkinek ráhúzott a fenekére. Szóval pontosan ilyen volt.
(...)
- Az apja meg én gyakran aggódunk miatta. Az az érzésünk, hogy nem oldódik fel könnyen.
- Hogy tetszik ezt érteni?
- Hát, nagyon érzékeny.Tulajdonképpen sohasem volt valami barátkozó természet. Talán kicsit komolyabban veszi a dolgokat, mint az ő korában kellene.
  Érzékeny. Ez fájt. Körülbelül olyan érzékeny volt, mint egy vécécsésze.
  Jól megnéztem a nőt. Nem látszott hülyének. Talán lehetett némi halványlila gőze arról, micsoda baromnak az anyja. De ezt egy anyának nem lehet megmondani, úgy gondolom. Az anyák kicsit mind őrültek.

Ez a beszélgetés járt a fejemben a Zabhegyezőből, amikor a tanító néninek az első, bemutatkozó levelet írtam. Egyébként ő kérte, hogy jellemezzük pár szóval a gyerekünket. Sajnos azonban tényleg nem tudtam mást írni, mint hogy érzékeny és nehezen oldódó gyerekem van. Emellett afelől sem volt kétségem, hogy az anyai levelek alapján minimum huszonöt hiperérzékeny gyerek osztálya jött össze.
Szinte megkönnyebbültem hát, hogy két hét után Bú olyan mintaszerű tüneteket produkált, hogy még a tanító néninek is leesett az álla. Egyúttal az is kiderült, hogy odafigyelő, talpraesett és intelligens pedagógushoz van szerencsénk.

Akasztják a pszichológust...

Szerző: Fakirma

Megverjem vagy rendet rakjak helyette?

Sosem értem, miért ronyóznak a szülők nyilvánvalóan idióta kölykeikkel pszichológushoz fordulni. Logikusnak látszik: ha elkopik a cipő sarka, elvisszük a cipészhez, ha megzizzen a gyerek, házi pótmegoldások helyett pszichológust keresünk neki vagy magunknak.

Saját almommal való küzdelmeim során nem látok kivetnivalót a szülői tétovázásban. A lélekbúvárral szemben ücsörögve már az első öt perc után megfogadom, hogy ezentúl magam oldom meg a családi feszkót, a nyüves pszichológus pedig soha többet nem ugathat bele az életünkbe.

Néha gyermeknevelési bukdácsolásaim alkalmával megfeledkezem fogadalmaimról, s mégis adok egy újabb esélyt a szakembereknek. A pofon ilyenkor menetrendszerűen két oldalról érkezik: a konzultáció túlélése után jellemzően megalázottnak, kiszolgáltatottnak és még tanácstalanabbnak érzem magam. A szaranya érzés mellé csatlakozik a szarpszichológus érzés is: nem kétséges, munkaidőmben én ugyanilyen érzéketlenül tolom a közhelyeket a térfél másik oldalán kuksoló szerencsétleneknek.

Mindjárt!

Szerző: Lotte

Szülők és gyerekek utazunk egy vonaton, ugyanaz a szerelvény, ugyanazok az állomások és úticélok, mégis mennyire más mindeközben a megélt idő! Míg mi A-ból B-be, reggeli kakaótól a jóéjt pusziig igyekszünk valahogy (általában fáradtan) elevickélni úgy, hogy közben legyen másnapra tiszta ruha és senki ne felejtse el megmosni a fogát, addig a gyerekek egyre csak a tájban gyönyörködnének és élveznék a robogás pillanatait: játékkal, rajzzal, egymás féktelen kergetésével múlatnák az időt. Nagyon más utasai vagyunk ugyanannak az egyre csak futó családi szerelvénynek.

Gyerekes semmiségek: a bevásárlás

Szerző: Lotte

A minap újra elkövettünk egy ostoba hibát: megint azt hittük most biztosan jobb lesz, és édes hatosban elindultunk bevásárolni. Ahogy az lenni szokott, már az autóban összeveszett a négyből két gyerek, mert ovis lánykánk dalos kedvében volt és kataton ismételgette a Kis kece lányom kezdetű népdalt, ami elsős fiúnkat hamar kibillentette amúgy sem túl stabil nyugalmából. (Mire ötödjére kezdett bele a nótába, a mi idegeink is kezdtek befeszülni, de olyan nagy kedvvel dalolt a lelkem, hogy nem volt szívünk kedvét szegni, amúgy is százasokat kotortunk a kocsi rejtett szegleteiből, miközben az egyik nagymama ráérős kérdéseit igyekeztünk az egyre fokozódó hangzavarban barátságosnak tűnő hangon megválaszolni.) Mire megérkeztünk, a nagyfiú megelégelte a két kisebb veszekedését és mindkettőt alaposan helyre tette, újabb teret nyitva az óbégatásnak.
A parkolóban szokás szerint foglalt volt a bejárathoz közeli néhány családos hely mindegyike (tudja valaki, hogy miért van mindig jóval több rokkant parkoló, mint gyerekes?!), így a kocsiból kirobbanó gyerekek után kiáltozva ("Vigyázz, ott tolat egy autó!" ) szeltük keresztül két bevásárlókocsival rodeózva a méretes placcot. Belépve az áruházba kislányunk kétségbeesett arccal elkezdett egy helyben toporogni, hogy mindjárt bepisil. Irány a vécé, s vele az ismert imperatívuszok: "Tegyél vécépapírt az ülésre!" az ülésre, "Ne nyúlj semmihez!", "Moss kezet alaposan!" és a többi.
Mikor ezt az akadályt is vettük, kezdődhetett a célul kitűzött bevásárlás.

Négy gyerekkel a világ

Szerző: Lotte

Még csak kóstolgatom a helyzetet, de azért lassacskán körvonalazódik a tény, hogy négy gyerekkel sok minden megváltozik. Lássunk erre néhány gyakorlatias példát.
Először is szinte lehetetlenné válik az egyedüllét, ellenben szépen alakíthatók kis belső körök a családban: fiúk és lányok; kicsik és nagyok; azonos sportot űzők vagy zenélők klikkesedhetnek. Egy dolog hiányzik viszont: a gyerekek és szülők felállásra tagozódás. Marad hát a nem szűnő remény és a realitás: a váltások közötti néhány kaotikus perc hitvesi gondolatcserére.
Ha testületileg jelenünk meg egy közterületen, szent döbbenettel tekintenek ránk az arra járók. Három gyerekkel még csak-csak "aranyos család" lehettünk, de néggyel... A "mind a maguké?" kérdés után szinte kiül a homlokokra, hogy mire gondolnak sokan: "ezek nem komplettek, biztos valami szekta tagjai".

Pisinindzsa és összebújás

Szerző: FiloSzofi

A gyerekeim mindig elhalmoztak ajándékokkal, nem panaszkodhatom. Bú, ahogy ki tudta mondani, hogy "tessék", meg hogy "neked" egész nap hordta nekem a lakásban talált bigyókból készült kreációkat. Manapság is folyamatosan alkot, fest, barkácsol, ragaszt, és a produktumok még mindig elég tekintélyes hányada lesz az enyém. Fínek az volt a szokása, hogy ha eszébe jutottam, felszedett egy kavicsot, és elhozta nekem. Vagy ha együtt voltunk, azonmód a kezembe nyomta. Mióta ő is rajzol, a legszebb rajzait nagylelkűen nekem ajánlja. Tankok, hullák, lovagok, hopliták, tininindzsák, jedik, törökök szoktak rajta lenni.

Ezt a napokban kaptam, és bár ez nem is ajándék, hanem kérés, nekem mégis az egyik legkedvesebb. Ott várt a konyhaszekrényen:

Persze, az anyák napja sem múlt el ajándék nélkül.

Kamaszhas, babaláb

Szerző: Onleány (Vendég Kata)

Emlékszem, csitrikoromból, hogy a gyerekvállalás kérdését nagyjából elintéztem azzal a két kategóriával, hogy 'előtte', 'utána'. Az ember akkor úgy képzeli, hogy egyszer túl van rajta, a többi már aprómunka, részletkérdés. Ó, mekkora tévedés!

Igaz, hogy egy gyerek után már visszavonhatatlanul szülő lettél, és ezt a változást nehéz felülmúlni. Mégis radikálisan más élet vár rád egy más összetételű családban.  Tapasztalatom szerint nem minden létszámemelkedés ugyanolyan horderejű, és nem is minden családban ugyanott vannak a megállók. Van, akinek egyről a kettőre nehéz ugrani, utána viszont lendületből szül hármat. Olyan is van, ahol a meglepetésre negyven körül érkező harmadik rögtön egy negyedik is, egy csapásra átstrukturálva a jövőt. És ugye arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a többedik gyerek már nem csak a szülőpár, hanem a tesók életét is felborítja.

Olvassátok szeretettel régi, kedves olvasónk, Kata írását:

Bendegúz a legnagyobb gyerkőc nálunk, 12 és fél éves és jelenleg roppant fontos számára a táplálkozás. Egy-egy hétvégén nem is csinál szinte mást, mint amit még baba korában: eszik, alszik. Többet eszik Apánál is és mi szülők csak nézünk egymásra. Néztünk egymásra akkor is, amikor megmértük, hogy a téli hónapokban fél év alatt kilenc centit nőtt és már csak öt centivel kisebb, mint én, és szaporábban vettem a levegőt akkor is, amikor megpróbáltam ráadni az édesapja ünneplő cipőjét a néptáncórákra. Bendegúz pedig hevesen tiltakozott mondván erősen szorítja és ne akarjak már neki rosszat. Utána persze napokig vigyorogva járt a házban, hogy valamiben most abszolút ő az első, nagyobb lába van, mint Apának.

Isten hozott, kicsim!

Szerző: Lotte   

Ma két hete bújt ki a hasamból kislánykánk, itt szuszog mellettem most is.

Nehéz szavakba önteni, mit érzek iránta, talán a vegytiszta szerelem írja le leginkább ezt a különös zaklatottságot: igazi testi és lelki gyönyörűséget jelent újszülött, még csak fél lábbal e világban létező kisbabánkkal ismerkedni.
Izgatottan kalapál és facsarodik a szívem, ha magatehetetlen kis testének rezdüléseit figyelem, ha szagolgatom semmi máshoz nem hasonlítható babaillatát, mikor bőrömön érzem hasamból ismerős nyújtózó mozdulatait, hajacskájának puhaságát, s hallgatom szuszogó, süniére emlékeztető hangocskáit.
Hosszú percek, órák is telnek el éjjelente, hogy nem történik semmi, csak figyelem őt, ahogy alszik, ahogy különös grimaszok futnak át csöppnyi arcán. Bár magam is fáradt, megvislet vagyok, nem tudok betelni vele! Mi ez, ha nem szerelem?!

Három kívánság

Szerző: Lotte       

Nullkilométeres csöppségem és az újrázó FIDESZ-KDNP pártszövetség lehetősége a kormányzati munka folytatására különös párhuzamokat ébresztett bennem, ami a jövővel kapcsolatos szívbéli kívánságaimat illeti. A kezdődő kis emberélet és országunk életének új szakaszba fodulása kapcsán mit is kívánhatna egy felfokozott érzelmi állapotban lévő, anyai és (h)onleányi érzelmekben tobzódó szív?

Íme az én három kívánságom, amit felsorolnék annak a bizonyos mesebeli aranyhalnak:

Heti Muníció: Szégyen a futás, de legalább nem kreatív

Szerző: Fakirma

Most már tuti, hogy nem csak tréfáról van szó, a tavasz menthetetlenül birtokba vette hétköznapjainkat. A kölykök kitartóan nyaggatnak, hogy a négy fal közötti hetrázásnak vessünk véget, s a szabad ég alatt folytassuk tovább családi nyűglődésünket. Már nem lehet őket megvesztegetni egy idegölő társasjátékkal, de még egy combos plázázással sem, hisztérikusan ragaszkodnak a napsütötte viszonyokhoz. Nem örülök, alapjában véve fáj kimozdulnom itthonról, jobb szeretem a biztonságos környezetben való döglődést. Értem én, hogy a gyerek agya akkor fejlődik, ha egy rakás oxigénhez jut, meg ott a fránya D vitamin is, de ettől nem leszek motiváltabb a  kertben téli álmukból ébredező kutyaszar kupacok eltüntetésében. Marad a kölykök okosodására a kapunkon kívüli világ. Az idei évadban háromszor jártam a játszótéren. Ez pont hárommal több alkalom annál, amit maradandó lelki sérülések nélkül el tudok viselni.

"...és persze családbarát."

Szerző: FiloSzofi

"...és persze családbarát." Így fejeződött be a magyarázat. A férfi azt hiszem egy pályázatról mesélt az ismerősének a villamoson.
Na, gondoltam magamban, ez a fogalom jó úton van afelé, hogy valamiféle "vörös farokká" váljon.

Pedig jó lenne vigyázni, hogy ne üresedjen ki ez a fogalom, mert valójában óriási lehetőség az, hogy elfogadott szemponttá vált a a családbarát-ság. Mielőtt csak úgy elhasználjuk, ízlelgetni kellene a jelentőségét és ráharapni a lehetőségekre.

Nekem a családbarát szemlélet elsősorban azt jelenti, hogy a társadalom alapsejtje elsősorban nem az egyén, hanem a család. Ezért nem felcserélhető a gyerekbarát, vagy nőbarát jelzőkkel. Ha innen nézzük, akkor a családbarát intézkedések nem az egyesek közt tesznek különbséget a családosok javára, ahogy azt sokszor sérelmezik, hanem az egyénre tekintenek úgy, mint egy viszonylat tagjára, akinek a helyzete a család dinamikája szerint változik. Ez az adottság a nem családban élőknek nem kell, hogy hátrányt jelentsen, sőt. Lehet úgy tekinteni, hogy színesedik a piac, több az alternatíva.

Hallottam már keserűen megjegyezni, hogy családbarát munkahely az, ahol a gyerektelenek többet dolgoznak ugyanannyi pénzért. Vagy ugyanezt a másik oldalról, hogy már az újszülött mellől is illik minimum egy laptop után nyúlni, különben lenéznek és leírnak - már megint csak elvesznek valamit a nőktől.
A társadalom nem lesz családbarát egyedül a családpolitikai intézkedésektől. Példa erre a szocializmus a teljes foglalkoztatással, és hároméves gyessel. Csak a saját emlékeimet idézve: az anyák a négy fal között ültek, főztek, takarítottak, táplálták a gyereket papírforma szerint. Teljesítették a feladatot. És persze szerettek akkor is, ezért volt elviselhető, sőt jó. Három év parkolás után visszamentek dolgozni, kevesebb pénzért, kisebb pozíciókba.

Menekülés előre

Szerző: Lotte

Szörnyen hanyagolom kedves blogunkat, de ahogy fogy az idő a szülésre kijelölt terminusig, úgy nemcsak egyre jobban befele figyelek, de egyre több tennivalóm is akad. Mert bizony egy űzött férj, három gyerek és egy törődést igénylő családi ház mellől nem lehet csak úgy "kiugrani", napokra, hetekre eltűnni az élet sűrűjéből.
Amit lehet, próbálok hát előre elrendezni kesze-kusza nagycsaládos életünk háza táján. Bizonyos értelemben reménytelen vállalkozás, de az ösztönök sugallják, tehetetlen vagyok ellene.

Lássuk, mivel is telik a harmadik trimeszter második fele? Nem, nem babaszobát szépítgetek, hanem:

- próbálom levezényelni az évszakváltást a ruhatárainkban - legyen mindenkinek tavaszi cipője, átmeneti kabátja, a kinőtt és szakadt farmer helyett vállalható gatyója, ép zoknija, a mérethelytelenné vált tornacipő helyébe pedig egy számmal nagyobb a zsákjában

Közellenség

Szerző: Lotte   

Gondban vagyunk a nagyfiammal. Nemcsak én, a családunk apraja-nagyja. Még csak kilenc éves múlt a télen, de nyilvánvaló jeleit adja a kamaszodásnak. Mindig átlépi azt a bizonyos határt, amivel kiveri  a biztosítékot annál, akivel aktuálisan konfliktusba keveredik. Vibrál körülötte a levegő: ahogy hazaér, mindenen áthatoló hangján utasít, követel, átrendezi/felforgatja a lakást, vagy egyszerűen csak nem válaszol tizedszer sem a kérdéseinkre.
Okos fiú, akivel az iskolában nincs semmi probléma. Tanítónénije kimondottan szeretettel, sőt zavarbaejtő szuperlatívuszokban beszél róla. Nincs okom kételkedni a szavaiban, az iskolában tényleg jófej, mi több olyan proaktív vezéregyéniség, aki mindig inkább jó irányba navigálja a közösséget. (Most éppen zászlót kell varrjak a 3. B-nek, akik hamarosan párttá alkulnak, s ha tehetnék, elindulnának az áprilisi választáson is a gyerkek érdekképvisletében.)
A jegyeire sem lehet panasz, a "guruló átfordulás hátra" (ismertebb nevén: hátrabukfenc) kivételével talán csak egy zongora négyese van, s egyáltalán nem jelent számára megerőltetést ez az eredmény, gyorsan tanul, kiváló memóriája van. Büszkék lehetünk rá, jól teljesít minden mérhető fronton.

Kisfiú a vadnyugaton

Szerző: FiloSzofi

Mostanában igen népszerűek Fínél a Bud Spencer - Terence Hill (verekedős bácsis) filmek. Reggel arról beszélgettünk, milyen lenne az ovi vadnyugati stílusban, hogy reggel, köszönés helyett előrántaná a stukkert, és lelőné a szalámit a reggelizők kenyeréről - miheztartás végett -, erre az óvó néni odalök a fényes asztallapon egy pohár kakaót: "igyál" - és hasonló elmés poénok.

Egy csomót nevettünk, végül megkérdeztem:

- Melyik verekedős bácsi lennél, a kövér, vagy a sovány?

- Hmmm...mindkettő. A sovány, mert őt megdicsérte az anyukája (!). Meg a kövér, mert azért ő erősebb.

És semmi hatásvadász pillogás felém. A legnagyobb természetességgel szólt. El ne felejtsem eleget dicsérni!

Kiscsikó a taposómalomban - Szabadság

Szerző: FiloSzofi


Bú (elsős) néz ki az ablakon szombat reggel):

"Úgy szeretem ezt: Mintha nemcsak az emberek, de a fény is szabad lenne!"

kép

Tudatos gyermektelenség - az anyaság "csak szívás"?

Szerző: Lotte  

Tegnap, mikor egy, a tudatos gyermektelenséggel foglalkozó írás elém került, épp egy konferencián jártam a Magyar Tudományos Akadémián, ahol az egyik előadó statisztikus szakember ábrái fehéren-feketén megmutatták, milyen rohamos ütemben változik a társadalom gyermekvállalással kapcsolatos megítélése. Míg Magyarországot sokáig e tekintetben kimondottan hagyománykövető (értsd: családcentrikus) attitüd jellemezte, s a többség például egyetértett abban, hogy „nem lehet igazán boldog az, akinek nem születik gyermeke” – mára ez a hozzáállás jelentősen veszített támogatottságából. 
A drámaian romló gyermekvállalási adatok pedig a maguk tényszerűségével is arról tanúskodnak, hogy a változás mélyreható: a mai harmincasok közel harmadának várhatóan nem lesz gyermeke, s ez az arányszám a tudatosan választott gyermektelenség terjedésével még tovább fog nőni a fiatalabb generációk között. 
A hivatkozott blogbejegyzés egy Olaszországban élő korombeli (38 éves, azaz már nem annyira fiatal) nő érvrendszerét tárja az olvasók elé azzal kapcsolatban, hogyan jutott arra a következésre, hogy egyáltalán nem akar gyermeket vállalni. Nem is annyira az írás, mint inkább az arra reagáló kommentek olvastán egyenesen földönkívülinek éreztem magam. Az anyaságot ugyanis, mint „ép ésszel szinte kibírhatatlan” életformát jellemezte mind az író, mind az arra reagáló nőtársak nagyobbik része, amibe illik „belehalni” kapcsolatilag, karrier tekintetében, testileg és lelkileg egyaránt. 

Jobbra-balra szülni

Szerző: FiloSzofi

A régivilágban (lásd, büdöskomcsiknál), azon gondolkodtam, vajon miért reklámoznak önmagáért márka nélküli termékeket, hogy mondjuk: tej. Vagy cukor. Épp így csodálkoztam volna, ha azt reklámozzák, hogy szüljünk gyereket. Akkor ugyanis még nem csak azt nem sejtettük, hogy a cukor halálos méreg, de azt sem, hogy gyereket szülni ideológiai kérdés. Azt meg pláne, hogy a demográfiai optimumra való közösségi törekvés pártszimpátia alapján lesz normális vagy abnormális. Igaz, mint említettem, kicsi voltam még.

Abban a korban volt ez, amikor az "önpusztító értelmiségi" azt a gondolkodót jelölte, aki értünk iszik, most inkább azt, aki önmagáért pusztít.

Mert amúgy fel nem foghatom, miért lehet belekötni abba, hogy az állam, ami ugye a közösséget képviseli, célul tűzi ki ugyanennek a közösségnek a fennmaradását. Mit belekötni, egyenesen megsértődni a szándékon. És most nem csak Pusztító Árpádunk cikkére gondolok, amit Lotte már kiválóan kivesézett, hanem az egész szemléletre, ami mesterséges éket ver a családalapítás individuális és közösségi oldala közé, nem titkoltan azért, hogy végül leszakítsa a közösségi részt. Teszi ezt úgy, hogy a családpolitikát szinte egészében a magánélet megsértésének tekinti.  Pedig az ember nem bír CSAK magánember lenni, tetszik, nem tetszik, magánemberi mivoltában eleve egy közösség kölcsönhatásrendszerének, ezzel magának a közösségnek a része.

Nagyvonalú önzőség

Szerző: Lotte      

Elindult a Házasság Hete programsorozat, mikor a választási hajrá csinnadrattája mellett alkalom nyílik egy kicsit egy más témára: egymásra figyelni – azoknak, akik házasságban élnek, s azoknak is, akik még nem.

Sokat hallhattunk a házasságról, mint társadalmilag kiemelt szerepű kapcsolatról, mint egészségvédő faktorról, vagy mint a gyerekek nevelésének ideális közegéről. Ezek mind igaz és szép dolgok, de pusztán tervezőasztalon, a legjobb szándékok mellett sem borítékolható a jó házasság létrejötte.

Mások életéről nehéz mit mondani, nem láthatunk bele még a hozzánk legközelebb állók házasságának rejtelmeibe sem, töredékes minden kép és elképzelés, amit egy-egy kapcsolatról alkothatunk – tűnjön bár az mesebelien kereknek, vagy megejtően ziláltnak.

Mert ahány házasság, annyi történet. Én is a sajátomról szeretnék írni.