Szerző: Lotte
Egy rövid történet a lélekápoló református lelkész tollából, útravalóul 2013-ra: hogy ne felejtsünk el visszaintegetni az új évben azoknak, akik majd intenek felénk.
Boldog új évet minden kedves olvasónknak!
"Csöngettek.
Riadtan néztem félig megírt igehirdetésemre, megválaszolatlan
leveleimre, aztán átleselkedtem a függönyön. Törékeny, görnyedt női alak
állt a kertajtó előtt. Feketében. Szőrmekalapocskája alól kifehérlő
haja árulkodott a koráról. Temetés lesz, gondoltam és megnyomtam a
kapunyitó zár gombját.
Az
előszobában elébe mentem. Amikor rám nézett, ismerősnek tűnt. Hol
láttam? A templomban? A városban? Csak meg ne kérdezze: Ugye, tudja ki
vagyok? Ilyenkor mindig zavartan keresgélem a szavakat, mert tudnom
kellene valamit, amit nem tudok. Bemutatkozom, hátha megmondja ő is a
nevét, de csak bólintott. Lesegítettem a kabátját és bevezettem a
dolgozószobámba. Olyan súlytalanul ereszkedett le az egyik karosszékbe,
mintha ő maradt volna kint s kabátja jött volna be. És hirtelen kicsi
lett. Pedig elég magasnak látszott az előbb. Leültem én is, vele szemben
- és vártam. Hátha mégsem temetés?
Valóban nem az volt.