Lelki Zöldségek: Waldorfosnak lenni jó! - Második rész

Szerző: Fakirma

A napos oldal

Máthé Kata képe a ballagásról

Lélektanilag helyesebb lenne a dicshimnusz előtt ócsárolni az óvodát, és nem fordítva. Azonban süt a Nap és jókedvem van. Rosszat mondani bármikor bármiről, bárkiről időjárástól függetlenül gond nélkül tudok. Most azonban kihasználom a szerencsés körülményeket,  és gyorsan nekilátok a pozitív gondolkodásnak.

1. Mindig mindenben első a gyerek, mindenki más le van tojva. Az óvoda nem gyerekmegőrző, hanem egy olyan közösség, ahol a gyerek próbálgathatja szárnyait - ez már nem a család, de hasonlóan biztonságos és szeretettel megtöltött tér. A kicsik az első évben - ha a szülők nem morognak túlságosan - hetente csak négyszer járnak óvodába, a szerda vagy a péntek a pihenésé (mármint a gyereknek).
2. .A szabályok egyértelműek és szigorúak: fél kilencig be kell érni az óvodába, mert bezárják az ajtót, nem lehet játékot bevinni, és nincs felmentés a közös munka alól. Jaj annak, aki ellenszegül!

3. A pedagógusok nem cseszegetik a gyerekeket, csak akkor avatkoznak közbe, ha már nagy a gáz. Az óvónő nem állatidomár, nem mondja meg a tutit, viszont a háttérben állandóan jelen van, figyel, segít, vigasztal és példát mutat, no meg egész nap énekelget (ezt mondjuk írhatnám a negatívumok közé is, mert idővel szörnyen idegesítővé válik). A gyerekek fenekét nem nyalják ki,  maguk oldják meg a konfliktusaikat, bizonyos értelemben farkastörvények uralkodnak. Ha tetszik, ha nem, önállóságra, önérvényesítésre és együttműködésre szocializálódnak. A szorongós, áldozat-típusú gyereknek rendszerint mázlija van, mert több hozzá hasonló természetű  sorstárs frusztrálódik a csoportban, s idővel megtalálják egymást (az óvodai felvételnél nem csak az számít, hogy a gyerek és a család ne legyen zombi, hanem az is, hogy milyen az alakuló csoport összetétele).

4. Nekem bejön, hogy a játékok ennyire egyszerűek, jobb híján kénytelenek a gyerekek a kreativitásukat és a fantáziájukat használni, hacsak nem akarják szétunni az agyukat az óvodában. Kérdeztem Királykisasszonyt, van-e új játék az oviban. Csillogó szemmel újságolta, hogy igen vannak új kövek, pontosabban csak egy, de az nagyon szép. Már alig várom, hogy ez a waldorfos egyszerűség túlburjánozzon a lelkében, és az összes Barbie babát itthon is lecserélhessük a Duna parton gyűjtött faágakra és kavicsokra.

5.  A pedagógusok olyan ügyesen sertepertélnek a háttérben, hogy a gyerekek hamar rájönnek, legjobban akkor járnak, ha egyedül játszanak. A lányom hisztériás rohamot kap, ha nem tudok uralkodni hiperanyaságomon, s leülök vele játszani. Utálja, ha belepofázok a játékába, és szerencsére gyorsan elzavar.
6. Mivel a szülők kivétel nélkül nyögik elmebeteg gyermekbarát óvodaválasztásuk összes terhét, ezért nagy az összetartás és az együttműködés. A gyerekszállító- és felügyelő rendszer gördülékenyen működik, mindig akad egy altruista anyuka, vagy apuka, aki begyűjti az óvodában felejtett hátrányos helyzetű, dolgozó szülők gyerekeit.

7. A szülők többségében hasonló értékrendet vallanak és a társadalmi környezetben sincsenek nagy különbségek. Nincs bunkómercis és fogatlan alkoholista a felhozatalban (bunkó, mercis, fogatlan és alkoholista van, de csak külön-külön), viszont majdnem minden családban akad pedagógus, pszichológus vagy  közgazdász. Ha  anyuapu a három foglalkozás közül  az egyiket sem űzi, akkor egészen biztos, hogy megzizzent művészlelkek kerültek az utunkba.

8. Az óvónénik közül az egyik olyan mint egy mesebeli tündér, a másik határozott és két lábbal a földön jár. Nem azért különlegesek, mert a waldorfszellem lengi őket körül, hanem azért, mert jó emberek, szeretik a gyerekeket, értenek a munkájukhoz, szakmailag felkészültek és ránézésre őrült mód rendben vannak. Állami intézményekben is találkozom ilyen pedagógusokkal, csak ott nehezebb felismerni őket.
9. Számomra a gyereknevelés egyik legutálatosabb területe a levegőztetés:  plusz 20 fok alatt és 25 fok felett szenvedek. Hazánk szélsőséges időjárása miatt nagyjából 20 nap akad az évben, amikor szívesen kidugom az orromat a lakásból, így marad 330 (szigorúan Szendvics-naptárral számolva), amikor kínszenvedés számomra a gyermekszellőztetés. Ezeket a waldorfosokat kemény fából faragták, nem számít nekik jég, szélvihar, eső, vagy kánikula, egyfolytában a szabadba hurcolják a kölyköket. Alig várom már, hogy Ojót is bevegyék a csapatba, örökre búcsút mondhatok a játszóterezésnek.

10. Az óvodában semmi sem gagyi: jó minőségű az étel, a bútorok, a festékek és a vadgesztenyék, ráadásul a szellemi élet is bóvlimentes. Nem kell sokat agyalni azon, mi mit jelent: a tárgyi és a szellemi cuccok is letisztultak, egyszerűek és átláthatóak. Már többször említettem, hogy nagyon szeretik az ünnepeket és a szertartásokat. De ezt sem lihegik túl, nem erőltetik, hagyják, hogy mindenki a saját ízlésének megfelelően értelmezze és élje át a rítusokat. Csak a kereteket biztosítják. Ha jól emlékszem, az első ünnepkör a betakarítás (de lehet, hogy hülyeséget mondok, az biztos, hogy van valami köze a gabonához). Saját maguk őrlik meg a búzát és sütik a kenyeret. Nem tudom, mi tart ebben egy hónapig, az viszont biztos, hogy október elején a gyerekek vendégül látják a szüleiket az óvodában. Ez sincs túlbonyolítva, leülünk a terített asztal köré, elénekeljük a csócsázós-nótát, aztán megesszük a gyerekek által készített cipókat. A következő ünnepkörre már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy a záróaktusa a szélviharban való saját készítésű sárkány eregetése ( egy vérbeli waldorfos addig megy, míg szélvihart nem talál). A legkedvesebb ünnepem az óvodai ballagás: nem mondanak a gyerekek versikéket, nincs három lepke mese és körben áll egy kislányka.  Az óvodai év utolsó előtti napján az iskolába készülő gyerekek ebéd után nem mennek haza, hanem délután az óvónénikkel állatkertbe mennek, este palacsintát esznek és éjszaka az oviban alszanak. A nagycsoportos gyerekek szülei ez idő alatt nem pihennek, hanem palacsintát sütnek és készülnek a búcsú-bábjátékra, amit az utolsó napon adnak elő az óvodában. A bábjáték után az udvaron folytatódik az ünnepség. A kertben áll egy virágokkal feldíszített kapu, az egyik oldalán az ovisok üldögélnek, a másikon pedig a szülők. Az óvónénik minden ballagó lurkót kézen fogva átvezetik a kapu túloldalára, ahol a szülő  átveszi a gyerekét a pedagógusoktól. Minden egyes gyereknél a két pedagógus énekel egy hosszú nótát, aminek az a lényege, hogy az óvodában jó volt, de most majd jól megszívod a nagybetűs életben, de ne aggódj, mert anyuapu ott lesz melletted. Komolyan, olyan megható volt, hogy még én is majdnem elbőgtem magam.

11. Az óvodai életet megelőzi egy Aprók Háza elnevezésű bevezető év. A kis waldorf-aspiránsok hetente egy délután a szüleikkel eljárnak az óvodába ismerkedni az óvónénikkel, a szokásokkal, kajákkal és a játékokkal. A "kisovi" nem kötelez semmire, és nem garancia arra sem, hogy a gyereket felveszik az óvodába.
12. Szeretem a pedagógiai elveiket, én nem találkoztam köztük olyan elképzeléssel, ami ártana a gyereknek. Nekem kínkeserves ebben a elgagyisodott világban a gyerekeimet megóvni az értéktelen szeméttől, s jó, hogy találtam egy olyan helyet, ahol rendszeresen adagolják a gyerekemnek a jót. 

13. Királykisasszony nagyon szeret óvodába járni. Ragyogó arccal lép be a csoportba, s délután ragyogó arccal szalad hozzám. Kell ennél több érv egy óvoda mellett?