Lelki Zöldségek: Waldorfosnak lenni jó - harmadik rész

Szerző: Fakirma

Én csiszoltam, én festettem

Nyugi, ez itt már a befejező rész. És nem csak Ti, hanem én is nagyon unom már a témát. Ti ráadásul két perc alatt végeztek vele (vagy el sem olvassátok), én viszont ahelyett hogy az életközépi válságomat menedzselném, a tervek szerint még legalább négy évig birkózom a waldorf projektünkkel. Jó, nem panaszkodom, alapjában véve igazatok van: téptem, szagoljam...

Az árnyékos oldal
1. Mindig mindenben első a gyerek, mindenki más le van tojva. Különösen a szülő. A waldorf pedagógia alapvető feltételezése szerint a szülő egyetlen életfeladata az elkényeztetett kölykének pátyolgatása. Óvodába nem azért küldi őt, hogy ideig-óráig megszabaduljon vinnyogó hús-vér koloncától, hanem azért, hogy a szülő-gyerek köteléket még szorosabbra fűzze. Ebben a mi ovink különösen erős, és a minőségi munka garantált. Utoljára a gyermekágyas időszakban éltünk olyan szimbiózisban Királykisasszonnyal, mint amilyenben mostanában vagyunk. És érzésem szerint ez még nem a gödör alja.
2. Az óvodáért fizetni kell. Nagyjából harmad annyit, mint egy pronyó magánoviban. A ki nem fizetett kétharmadnyi tandíjat ledolgozzuk. Keményen és maradéktalanul.

Lelki Zöldségek: Waldorfosnak lenni jó! - Második rész

Szerző: Fakirma

A napos oldal

Máthé Kata képe a ballagásról

Lélektanilag helyesebb lenne a dicshimnusz előtt ócsárolni az óvodát, és nem fordítva. Azonban süt a Nap és jókedvem van. Rosszat mondani bármikor bármiről, bárkiről időjárástól függetlenül gond nélkül tudok. Most azonban kihasználom a szerencsés körülményeket,  és gyorsan nekilátok a pozitív gondolkodásnak.

1. Mindig mindenben első a gyerek, mindenki más le van tojva. Az óvoda nem gyerekmegőrző, hanem egy olyan közösség, ahol a gyerek próbálgathatja szárnyait - ez már nem a család, de hasonlóan biztonságos és szeretettel megtöltött tér. A kicsik az első évben - ha a szülők nem morognak túlságosan - hetente csak négyszer járnak óvodába, a szerda vagy a péntek a pihenésé (mármint a gyereknek).
2. .A szabályok egyértelműek és szigorúak: fél kilencig be kell érni az óvodába, mert bezárják az ajtót, nem lehet játékot bevinni, és nincs felmentés a közös munka alól. Jaj annak, aki ellenszegül!

3. A pedagógusok nem cseszegetik a gyerekeket, csak akkor avatkoznak közbe, ha már nagy a gáz. Az óvónő nem állatidomár, nem mondja meg a tutit, viszont a háttérben állandóan jelen van, figyel, segít, vigasztal és példát mutat, no meg egész nap énekelget (ezt mondjuk írhatnám a negatívumok közé is, mert idővel szörnyen idegesítővé válik). A gyerekek fenekét nem nyalják ki,  maguk oldják meg a konfliktusaikat, bizonyos értelemben farkastörvények uralkodnak. Ha tetszik, ha nem, önállóságra, önérvényesítésre és együttműködésre szocializálódnak. A szorongós, áldozat-típusú gyereknek rendszerint mázlija van, mert több hozzá hasonló természetű  sorstárs frusztrálódik a csoportban, s idővel megtalálják egymást (az óvodai felvételnél nem csak az számít, hogy a gyerek és a család ne legyen zombi, hanem az is, hogy milyen az alakuló csoport összetétele).

Lelki Zöldségek: Waldorfosnak lenni jó! - Első rész

Szerző: Fakirma 

Waldorf-gyalázó bejegyzésem után sürgető késztetést érzek arra, hogy egy fényező cikkel is előálljak. Motivációm összetett: egyrészt ronyózom, hogy valami fatális véletlen során egy sorstárs (esetleg óvónéni, jaj) ráakad az irományomra, s waldorf közösségünk előtt nyilvánvalóvá válik, hogy mindeddig kígyót melengettek a keblükön, a lányaim karrierjének pedig lőttek. Másrészt Ilka a nap rávilágított, hogy waldorfos identitásfejlődésem egyenlő a nullával, amiben akad némi igazság. Ettől aztán jó kis kognitív disszonanciám támadt. Ez nem valami klassz érzés, ilyenkor a normális ember úgy oldja a feszültséget, hogy vagy a meggyőződését, vagy a cselekedetét változtatja meg. Mivel eszem ágában sincs megválni az ovinktól, most arról fogom meggyőzni magamat (és persze benneteket is), hogy nem vagyok teljesen balek és nem hiába szívok annyit óvoda fronton.

A Kihívás Napja(i)

Szerző: Fakirma

Figyelmeztetés: Ez a bejegyzés - a megelőző 156-tól eltérően - nem tartalmaz egy fikarcnyi örök érvényű igazságot sem. A mű egy hosszasan elhúzódó identitáskrízis köztes állomása. Igényes olvasóknak és/vagy ortodox waldorfosoknak nem ajánlom.

Az i-re a pontot, avagy az utolsó cseppet a pohárba hagyományosan augusztus huszadika táján tesszük fel, avagy cseppentjük bele. Amikor már végképp elegünk van a rekkenő hőségből, a még mindig szabadságon lébecoló gyerekorvosból, a nyakig érő fűből és a harmadik kipukkant kerti pancsolóból, az egészet még megfeleljük egy háromnapos waldorf táborral. Ha már szar, érjen nyakig.

Lelki Zöldségek: Elvan a gyerek, ha játszik

Szerző: Fakirma

Gondolkoztatok már azon, hogy az elég jó anya mennyit játszik a gyerekeivel? Mármint nem a reggelizésnél kezdődő szájba belovagló husi-katonáktól az ágyba bújásig tartó "hol lehetnek a gyerekek, de mitől mozog ez a paplan?" típusú napi rutintevékenységeket átszövő túlélő harcokra gondolok, hanem a csupasz l'art pour l'art játékra: amikor nincs mellébeszélés, ülsz a szőnyegen, rázod a csörgőt, tolod a kisautót, bunkert építesz, vagy rút boszorkánnyá változol.

Az első alom ajnározása idejében fel se merült bennem, hogy egy anya fő feladata ne a játék lenne. Nem tudom, honnan vettem ezt a marhaságot, gondolom, kiskoromban a szüleim nem ültek egész nap a babakonyhámban, és a későbbi tapasztalataim sem támasztották alá a játékos szülővel kapcsolatos elképzelésemet.