Lelki Zöldségek: Isten hozott Szorongás!

Szerző: Fakirma

"Ne aggódjanak a jövő miatt. Vagy aggódjanak, de tudniuk kell, hogy az aggódás körülbelül annyit segít, mint szöveges példának a rágógumi." (Kurt Vonnegut)

Tövig rágott körmök

A szorongás pocsék érzés. Különösen kétségbeejtő, ha mindezt saját utódunk produkálja. Lotte szívszorító bejegyzése hetek óta motoszkál a fejemben. Szaktudás ide vagy oda, a választ nem találom. Talán nincs is.

Amikor a kölyök szorong, a szülőt is elönti a pánik. Ha a mindennapi rutinból ismerős számára az érzés, akkor azért,

jaj, ne, nem csak a nagy orromat, de ezt a defektet is tőlem örökölte a gyerek,

ha pedig olyan anyagból gyúrták, ami lelki egészségre predesztinál, attól veri ki a verejték,

Mitől lett a kölyköm lelki toprongy?

A szorongásról egyetlen jó dolog mondható el: kétségtelen az evolúciós haszna. Ha őseink nem lettek volna érzékenyek az őket fenyegető veszélyekre, nekünk már rég harangoztak volna.

Az emberiség túlélése valószínűleg nem vigasztalja azokat a szülőket, akiknek gyermeke nyüszítve megy az oviba, összepisili éjszakánként az ágyat a rettegéstől, véresre rágja a kezét matek dolgozat előtt, esetleg kukán bámulja a szomszéd nénit, aki mindössze arról érdeklődik, milyen volt a balatoni nyaralás.

Nemi diszkrimináció

Szerző: Lotte

Reggeli lustálkodás az ágyban. Hatéves kislányunk hosszasan méregeti három hónapos kapálózó, gurgulázó kishúgát, majd komolyan megszólal:

"Babuka biztos nem lesz betörő, mert ő lány..."

Feljelentsem?

Az árnyékvilág boldogsága

Szerző: Lotte

Erőteljes művészi élménnyel indult a szülésem utáni szellemi regenerációm - igen, nemcsak a testnek, de a kisbabára fókuszáló léleknek és a belefeledkező szellemnek is időre van szüksége, hogy újra kifelé fordítsa tekintetét.
Azt hiszem, kevés mű talált volna ebben az élethelyzetben annyira telibe, mint a néhány nappal ezelőtt látott Strauss-opera, Az árnyék nélküli asszony.

"Hitvestársak, kik egymás karjában feküdtök,

ti vagytok a szakadék fölött kifeszített híd, 

amelyen át a halottak ismét az életbe lépnek!

Áldott a ti szerelmetek műve!

- zengte az első felvonás végén a városkapu őreinek kórusa a tegnap 150 éve született Richard Strauss monumentális operájának központi üzenetét.
Az árnyék nélküli asszony azon kevés operák egyike, amely nemcsak történetet mesél, hanem már a librettója is egyetemes tanítást hordoz, amely ma is legalább olyan aktuális, mint keletkezése pillanatában. Egy szépséges mesébe ágyazva tesz kinyilatkoztatásokat a házasságról és a gyermekek születéséről, mint az emberi létezés, a földi boldogság kiteljesedésének útjáról. S miután e kérdés így vagy úgy, de mindenkit érint, szíven üt szingliket és szülni, nemzeni nem akarókat, felkavar jó és rossz házasságban élőket, boldog vagy boldogtalan gyermekeseket egyaránt.

Gyerekes semmiségek: a bevásárlás

Szerző: Lotte

A minap újra elkövettünk egy ostoba hibát: megint azt hittük most biztosan jobb lesz, és édes hatosban elindultunk bevásárolni. Ahogy az lenni szokott, már az autóban összeveszett a négyből két gyerek, mert ovis lánykánk dalos kedvében volt és kataton ismételgette a Kis kece lányom kezdetű népdalt, ami elsős fiúnkat hamar kibillentette amúgy sem túl stabil nyugalmából. (Mire ötödjére kezdett bele a nótába, a mi idegeink is kezdtek befeszülni, de olyan nagy kedvvel dalolt a lelkem, hogy nem volt szívünk kedvét szegni, amúgy is százasokat kotortunk a kocsi rejtett szegleteiből, miközben az egyik nagymama ráérős kérdéseit igyekeztünk az egyre fokozódó hangzavarban barátságosnak tűnő hangon megválaszolni.) Mire megérkeztünk, a nagyfiú megelégelte a két kisebb veszekedését és mindkettőt alaposan helyre tette, újabb teret nyitva az óbégatásnak.
A parkolóban szokás szerint foglalt volt a bejárathoz közeli néhány családos hely mindegyike (tudja valaki, hogy miért van mindig jóval több rokkant parkoló, mint gyerekes?!), így a kocsiból kirobbanó gyerekek után kiáltozva ("Vigyázz, ott tolat egy autó!" ) szeltük keresztül két bevásárlókocsival rodeózva a méretes placcot. Belépve az áruházba kislányunk kétségbeesett arccal elkezdett egy helyben toporogni, hogy mindjárt bepisil. Irány a vécé, s vele az ismert imperatívuszok: "Tegyél vécépapírt az ülésre!" az ülésre, "Ne nyúlj semmihez!", "Moss kezet alaposan!" és a többi.
Mikor ezt az akadályt is vettük, kezdődhetett a célul kitűzött bevásárlás.

Babaköszöntő - tanítani kéne?

Szerző: Lotte

Kamilla is sok boldogságot kívánt.

Múlt pénteken kedves látogatóink voltak. Hatéves kislányunk ovis csoportjában az szokás járja, hogy ha egy csoporttárs családjában kistestvér születik, személyesen viszik el hozzá jókívánságaikat. Az illedelmesen kivárt néhány első hét után el is érkezett a végzős ovisok látogatásának napja.
A megbeszélt időpontban óvónénijük és dadusuk felvezetésével megérkezett szépen, párosával sort alkotva a huszonnégy nagycsoportos, csupa foghíjas, pirospozsgás kisfiú és kislány. Ahogy csivitelve fordultak be a kertkapunkon, még a nap is kisütött, olyan bájos látványt nyújtottak. Hát még, mikor felsorakoztak a babakocsijában mindvégig alvó újszülöttünk előtt és rázendítettek a "Már megjöttünk ez helyre..." kezdetű énekre! Készültek a látogatásra nagyon: egy félszeg fiúcskára bízatott a feladat, hogy átadja ajándékukat, a könyvecskébe fűzött rajzokat a gyerekek által diktált személyes jókívánságokkal.
Milyen szép emlék lesz a minderről mit sem tudó kisbabánknak, aki egyszer maga is ebbe az óvodába jár majd..

Elkerülni vagy erőltetni - mikor a változatosság nem gyönyörködtet

Szerző: Lotte  

Harmadikos elsőszülöttünk érzékeny kisfiú, a legnagyobb gyerekeket jellemző fokozott szorongási hajlam tünetei bőséggel felfedezhetők rajta: fél az emeleten aludni testvéreivel, fél magára maradni itthon, ha csak a sarki boltba kellene kifutni mellőle, de még akkor is szorong, ha legjobb barátja zsúrba hívja - nehogy késve érjünk érte. (Pedig becsszó, sosem hagytuk még ott sehol!) Öccse és húga (a legkisebbet itt még nem számon tartva) sokkalta természetesebben alkalmazkodnak a változásokhoz, láthatóan jóval kevesebb félelemmel élik az életüket.

Busafej szinte minden új élethelyzettől tart. A hétvégén például tollasozni hívták egy tornacsarnokba tesóival, apukájával és barátja családjával. Először hallani sem akart az ismeretlen helyszínen zajló, némi testi erőfeszítést és ügyességet feltételező programról, aztán zsörtölődve beletörődött ugyan, de - ahogy fogalmazott az indulás előtt - mindössze 5% esélyt adott annak, hogy jól érzi majd magát. (Hogy miért éppen ötöt, ne kérdezzétek!) Hazaérve aztán be nem állt a szája, csak mesélte, mesélte, hogy milyen zseniálisan ment neki a játék (a kertben lecsekkolva azért ez némi túlzás), és hogy mennyire jól érezte magát!

Kampány

Szerző: Lotte   

Képzeljétek, harmadikos nagyfiam kőkeményen kampányol. Igaz, szoktunk odahaza politikáról beszélgetni, úgy nőttek föl, hogy miközben legóztak a földön, hallhatták a háttérben a családot közéletről beszélgetni, mégis meglepetésként ért bennüket, hogy milyen intenzitással vetette magát bele - az egyébként éppenséggel nem is túl heves - jelenlegi kampányidőszakba.

Ma reggel - iskolába menet kikísérve őt a kertkapun - a házunk előtt álló oszlopon egy saját kezűleg gyártott plakátja okozott megöbbenést nekünk, naiv szüleinek. A "Hajrá, Fidesz!" felirat mellett saját üzeneteit fogalmazta meg, melyben a gyerekek számára próbálta vonzóvá tenni a számára mégiscsak virtuális politikai alakulatot, több kinti tesit és klubnapközit ígérve a támogatóknak. Bambán néztünk egymásra, vajon mióta lehet kint a plakát, s vajon közben mit gondolhatnak rólunk a szomszédok, mikkel tömjük odahaza a kicsik fejét?

Háború - könnycseppek egy kisgyerek szemében

Szerző: Lotte   

Tegnap este az M2-n futó gyerekhíradót nézték a kicsik, amit néhány perccel később a műsorrendben a fél nyolcas (rendes) híradó követett. A kádban ülve hallottam az átszűrődő vészjósló híreket Ukrajnáról, Putyin kétértelmű kijelentéseiről, a Krím félszigeten zajló eseményekről.
Néhány perc múlva kislányom sírva futott be mellém, patakokban folytak a könnyei arcocskáján, s egyre csak ugyanazt kérdezte újra és újra: "Anya, ugye nem lesz háború?!"
Próbáltam megnyugtatni, zaklatott kis lelkét lecsendesíteni, miközben mélyen ismerős volt ez a zsigeri félelem a szótól, ami mögé csak híradásokból ismert riportokat, filmeken látott képsorokat és könyvekben olvasott rémisztő történeteket képzelhettünk mindketten: háború.

Tudatos gyermektelenség - az anyaság "csak szívás"?

Szerző: Lotte  

Tegnap, mikor egy, a tudatos gyermektelenséggel foglalkozó írás elém került, épp egy konferencián jártam a Magyar Tudományos Akadémián, ahol az egyik előadó statisztikus szakember ábrái fehéren-feketén megmutatták, milyen rohamos ütemben változik a társadalom gyermekvállalással kapcsolatos megítélése. Míg Magyarországot sokáig e tekintetben kimondottan hagyománykövető (értsd: családcentrikus) attitüd jellemezte, s a többség például egyetértett abban, hogy „nem lehet igazán boldog az, akinek nem születik gyermeke” – mára ez a hozzáállás jelentősen veszített támogatottságából. 
A drámaian romló gyermekvállalási adatok pedig a maguk tényszerűségével is arról tanúskodnak, hogy a változás mélyreható: a mai harmincasok közel harmadának várhatóan nem lesz gyermeke, s ez az arányszám a tudatosan választott gyermektelenség terjedésével még tovább fog nőni a fiatalabb generációk között. 
A hivatkozott blogbejegyzés egy Olaszországban élő korombeli (38 éves, azaz már nem annyira fiatal) nő érvrendszerét tárja az olvasók elé azzal kapcsolatban, hogyan jutott arra a következésre, hogy egyáltalán nem akar gyermeket vállalni. Nem is annyira az írás, mint inkább az arra reagáló kommentek olvastán egyenesen földönkívülinek éreztem magam. Az anyaságot ugyanis, mint „ép ésszel szinte kibírhatatlan” életformát jellemezte mind az író, mind az arra reagáló nőtársak nagyobbik része, amibe illik „belehalni” kapcsolatilag, karrier tekintetében, testileg és lelkileg egyaránt. 

Derékszaggatósdi

Szerző: Lotte  

Nem újkeletű a megállapítás, de most, hogy a hasam térfogata kezd akadályozni a fesztelen mozgásban még feltűnőbb, hányszor kell lehajolni idehaza egy nap. Megpróbáltam megszámolni, de húsz körül feladtam (reggel fél kilenc volt ekkor)...
Mintha gyerekes családoknál a gravitáció erőssége fokozódna - hullik ki minden, mindenütt a kis kezekből: szaloncukorpapír, legóalkatrész, fél pár papucs és mindennemű tárgy. Ez még önmagában nem jelente problémát, ha aki leejti, szépen fel is szedegetné maga után, de az enyéim igen nagyvonalúan kezelik az elhullajtott nyomok feltakarítását.

Olvasás, önfeledten

Szerző: Lotte  

Móni, a póni tragikomikus sztorija után (a rokkant ló pillanatnyilag szétboncolva várja bátyám garázsában a gyógyító beavatkozást) esssék szó egy sikerültebb ajándékról is.
A mi "középsőnk", Tüskeböki sok kis osztálytársával ellentétben úgy kezdte szeptemberben az első osztályt, hogy nem tudott még olvasni - nem erőltettük, elvégre azért van az iskola, hogy ott veselkedjen neki az ember gyereke az írás-olvasás tudományának. Úgy esett, hogy nem egy hagyományos metódussal dolgozó tanító néni osztályába került, Edit néni ugyanis a Meixner-módszerre esküszik, azzal okítja a hozzá járó huszonvalahány nebulót. Kissé macerásabbnak tűnik ugyan a haladás, mint kilencéves "nagyfiam" egyszerű olvasókönyve alapján - itt képeket, betűket, szótagokat vagdos, borítékokat rendezget és ragasztgat szülő, gyerek - de a kényelmetlenségek ellenére bizalommal fogadtuk a módszer hatékonyságát szenvedéllyel ecsetelő, tapasztalt tanító néni döntését.

Móni, a póni

Szerző: Lotte   

Az egész úgy kezdődött, hogy kislányom az ősszel meglátta egy ovistársánál. Hosszan mesélt Róla, hogy milyen jó lenne, ha egyszer Ő mesélne neki elalvás előtt, igen, Móni, a mesélő póni. Bevallom, bizalmatlan voltam, ösztönösen irtózom a műanyag, színes póniktól, a lila-pink műszőrzettől, de Csupamosoly vágya nem csillapodott.
Mikor közeledett a Karácsony, levelet diktált, amelyben Őt és csakis Őt kérte a kis Jézustól. Mit volt mit tenni, hogy segítsünk a Jézuskának, mi magunk szedtük össze a kívánságlista tartalmát egy játékboltban. Itt találkoztam vele először: Mónival, a pónival.
Mikor szorongva kérdeztem, hol találom Őt, az eladólány harsányan vezetett egy polchoz, "jó, hogy most jöttetek (mondta bizalmaskodva), ez az utolsó darab!". Nos, próbáltam nyitott szívvel hozzáállni, meglátni Őt és megszeretni - nem mondhatnám, hogy sikerült. Külleme és hangja ugyanis csak tovább fokozta kellemetlen érzéseimet. Ezért a harsány rózsaszín, gülüszemű randaságért, amely nyúlfarknyira rövidített meséket hallat, ha a bal lábán lévő gombot nyomogatjuk - ezért kell kiadnunk több mint nyolcezer forintot? Nem torzítjuk el ezzel a gyerekünk ízlését? De Csupamosoly reménykedő arcocskáját felidézve mégis fogtam a jószágot, és megadóan a bevásárlókocsinkba tettem.

Békés ünnepvárás

Szerző: Lotte   

Elsodort a karácsonyi készülődés, sosem tudom megállni, hogy ne legyen tisztaság ilyenkor, hogy ne legyen ünneplőbe öltöztetve a lakás, a terasz és az asztal, amire pedig jó falalatok kívánkoznak. Mindez időigényes, növekvő pocakommal meglehetősen fárasztó is. Mégis szeretem ezt az időszakot.
Ideális persze, úgy lenne a készület, ha mindez zenét hallgatva, békében, mosolygós kedvvel történne. Nos, a helyzet korántsem ez...
A téli szünet kitörésével csemetéink ugyanis szabályos háborús övezetté nyilvánították a házunkat. Velünk is sokat perelnek, de alapvetően egymással hadakoznak, a testvéri szeretet jegyében dúlnak-fúlnak a legváltozatosabb okok miatt, minden lehetséges formációban.

A pszichológus kérdez: Ciki-e az ótvar?

Szerző: Fakirma

Mit tesz a pszichológus, amikor egy valódi kamaszhát és az internetes képek összevetése után a fiánál ótvart diagnosztizál?

"Beteg a testvérem" (Királykisasszony rajza)

Házi wellness - egészséges életmód, betegséggel

Szerző: Lotte      

Lássuk, a gondos anya miképp veszi fel harcát a gyermekeit fenyegető téli betegségekkel szemben. Íme a hónapok óta zajló napi rutin, egy egészségben eltöltött, békességes téli időszak reményében:

- Marslakós multivitamin rögtön a reggeli kakaó után - mert biztos nagyon jótékony hatású és mert ezt kikövetelik a kicsinyek az árukapcsolás és az idióta forma miatt. (Minden dobozhoz van valami értelmetlenség csomagolva, ami egy nap múlva már a kukában végzi.) Kétféle ízesítéssel is van belőle otthon, ami jó alkalmat teremt arra, hogy már kora reggel összevesszenek a mi testvéri szeretettől túlcsorduló szívű, önzetlen csemetéink.
- C vitamin tablettát feloldva néhány Béres csepp, testsúlykilogrammtól függően a nagyoknak adagolva, a tízórai mellé csomagolt itókaként - mert mindketten a vashiány felé tartanak laborleleteik alapján, és mert a magyar céget szeretem...
- D vitamin cseppek - mert a csapból is az folyik, hogy alig van magyar gyerek (és felnőtt), aki ne szenvedne hiányában ennek a "több mint vitaminnak", no és némi romantika, felidézése a letűnt (és közelgő) kisbaba kornak. (Emlékeztek még? Egy csepp anyatej, egy csepp Vigantol...)

Ők ittak, ettek, szopogattak, nyeltek. Magam pedig helyt álltam derekasan a több hetes adagolásban. És íme, a végeredmény:

Esti disputa, a Mikulásra várva

Szerző: Lotte     

Színhely: Mikulás napjának előestéje, a konyhaasztal körül ülve, rajzolgatás közben:

Csupamosoly (5, lelkesen): Képzeljétek, a csoportunkban Imola már tud olvasni.
Busafej (9, kétkedve): Peeersze, képzelem!
Csupamosoly (Busafej felé): De tényleg! Nem hiszed, el??
Busafej (okoskodva): Az nem igazi olvasás, biztos csak egy-két szót tud elolvasni!
Csupamosoly (kétségbeesve): Miért nem hiszed el? Te nem szereted Imolát??
Busafej: Hát annyira, mint mondjuk az emberek a téglát.
Csupamosoly (sírós hangon): A téglát?? Akkor te nem is szereted!
Busafej: Nem azt mondtam, hogy nem szeretem, csak azt, hogy épp annyira szeretem, mint egy téglát.
Csupamosoly (kiborulva, könnyeket potyogtatva): Te tééényleg nem szereted! Megmondom a Mikulásnak!
Busafej (zsörtölődve): Oké, de akkor írja meg az Imola, és olvassa is fel neki!
Tüskeböki (7, a bölcs megmondóember hangján, lezárva a vitát): Hagyjátok már abba, a Mikulás már öreg, nem lát jól, úgysem tudja elolvasni! A krampuszok meg nem jártak iskolába!

 

Csigabiga, gyorsulj fel!

Szerző: Lotte 

Van egy kis házi csigánk. Álmodozó kislányunk tempója legalábbis sokszor egy csiga életének ritmusát idézi, valamiféle beépített sebességkorlátozó működik benne, ami különösen a reggeli induláskor blokkolja őt az ütemes készülődésben.
Kiborító lassúsággal tud például cipőt felvenni, fogat mosni vagy fésülködni. Ráadásul, ha sürgetjük, sértődötten még inkább visszavesz a tempójából. (Most kezdem csak megérteni a lassan készülődő nőkről szóló vicceket, a fürdőszoba előtt toporgó férfiak csüggedtségét. Csupamosoly e tekintetben is ízig-vérig nő.) Ha akarna, persze tudna ő gyors is lenni, például ha arról van szó, hogy siessünk a boltba, ahol majd csurran-cseppen neki is valami, tudja ám szedni a piskótáit, kapkodni magára a gönceit! De egy átlagos hétköznap reggel esze ágában sincs sietni. Hisz az ovi megvár...

A pszichológus kérdez: A szeretet gyereket mozgat?

Szerző: Fakirma   

Mit tesz a pszichológus, amikor a rajztanár közli vele, hogy a fia öntörvényű, neveletlen, pszichológiai eset, akinek ráadásul az értelmi képességei is igen gyengék? A pedagógus rajzokkal illusztrálja véleményét, ami semmiféle kétséget nem hagy afelől, hogy  a diagnózis minden pontja igaz.

Háry János vitéz

Szerző: Lotte 

 

A hétvégén egy kisebb gyerekcsapatot vittünk az Erkel Színházba, a Háry Jánosra. Kodály Zoltán daljátéka a nagyobbacskákat (harmadikos korosztály) már mindkét felvonásra lekötötte, az apróbb nép némi zizgéssel bár, de szintén jól bírta a magyar fül számára kedves kulturális kiképzést.
Elsőosztályos kisfiamat meg is ihlette az előadás, s megalkotta a mi hős jánosaink, Háry János és János vitéz különös egyvelegét. (Érthető is ez a bájos keveredés, hisz mindketten katonáskodtak, ráadásul a franciákkal is összetűzésbe keveredtek, s Iluska és Örzse alakja közt is van némi hasonlóság. Az pedig, hogy mindkét huszár János névre hallgat, végképp összezavarhatja az ember gyerekét.)

Így született meg tehát legó kollekciónk új darabja. Számtalan angry birds mutáció után végre elkészült a várva-várt nemzeti karakter: Háry János vitéz figurája, ami alább látható (Jánosunk épp lepihent az ágyunkon, ezért piros papírköpönyege nem érvényesülhet teljes pompájában):

Fogtündér

Szerző: Lotte    

Nem tudom, felétek is úgy jönnek-mennek-e odahaza a tündérek: mi kislányom cseperedésével igazi átjáróháza lettünk ezeknek a szárnyas tüneményeknek. Nincs is velük semmi baj, kedvesek, bájosak, s legfeljebb némi varázsport hagynak maguk után, amelyet igyekszem a porszívózásnál kikerülni. Van azonban egy típusuk, nevezetesen a - nem túl romantikus - fogtündér névre hallgató, aki nem átallja fogvesztéskor mindenféle ajándékokkal csábítani a gyerekeket, akik a nagy veszteség után álomra hajtják fogacsi buksijukat. Miután megcsillan ilyenkor egy új ajándék lehetősége, benne még az én tamáskodó fiacskáim is hisznek, hiába az iskolai felvilágosult gondokodás.
A hetvenes évek közepének szülötteként mifelénk nem repkedtek fogtündérek, a tejfogak kihullását a kutya sem méltatta érdeklődésre.