Ismerős a kínzó érzés?
Az adaptálódás nem zökkenőmentes, de dolgozom rajta. Szortírozok, kidobálok, káromkodom, zakatol a mosógép, a nyaralási szemétdomb meg röhög rajtam (a kép még péntek este készült, azóta határozottan romlott a helyzet). Lassan, de céltudatosan kúszik szét 130 négyzetméterünkön rosszkedvemmel együtt, ami önmagában véve is kisebb fajta csoda: tegnapelőtt a lakásba lépve nem gondoltam volna, hogy egy gyűrött papírzsepi, vagy egy csipetnyi nyűglődés elfér családi fészkünk romjain (amíg mi Horvátországban nyaraltunk, addig a jelek szerint a rokonok nálunk lazultak).
Utálatok megérkezni. Ilyenkor a klinikai halált megjártak beszámolói jutnak az eszembe: a test jelen van, de a lélek berzenkedik visszatérni abba a romhalmazba, amit kívülállóként most olyan élesen lát.
Szerencsére nálunk mindenki azért küzd, hogy visszatuszkoljon porhüvelyembe:
Szerencsére nálunk mindenki azért küzd, hogy visszatuszkoljon porhüvelyembe:
Apám a fájós lábával, Anyám és az Alzheimer kór, a konyhai pulton felejtett sülthús-maradvány, az egy hete a kerti szárítón rohadó-aszalódó mosott ruha gyűjtemény (Ember munkahelyi ing-kollekciójának lőttek), a bújócskát játszó lakcím kártyám, amire holnap égető szükségem lenne (egy nap alatt lehet csináltatni? és hol?), a nyaralásra gondosan összekészített, majd itthon felejtett homokozó készlet szétrágott maradványai (de legalább a kutyáról lekopott az a flakonnyi naptej, amit a kislányok még indulás előtt rákentek), a két kilónyi plusz, amit nyaralási szuvenírként a fenekemen hazacipeltem, a posztnyaralásos stressz szindrómában szenvedő gyerekek, a posztnyaralásos stressz szindrómában szenvedő Ember.
Basszus, basszus, basszus.
Nem tudjátok, még hányat kell aludni addig, amíg kitúrja innen az első nap az iskolában ezt a rühes nyarat ?
12 megjegyzés:
Okmányirodában nyomják, öt perc (várakozás nélkül).
Nekem a hazatérés legalább akkora öröm, mint elindulni valahová, eufórikusan szellőztetek, pakolászom, mosok, takarítok ilyenkor, a saját asztalnál evés, a saját fürdőszobában zuhanyzás, a saját ágyban alvás napokig rózsaszínű ködbe borítja a világot :)
Köszi, akkor most nekiindulok a két kislánnyal, tudom, hogy az első dolog,amibe bele fogok botlani hazaérkezve, a régi lakcímkártyám. Legalább lesz kettő, amit elveszíthetek.
az igazság az, hogy nekem az egész nyár nagy stressz, ilyenkor derül ki, hogy közel se vagyok olyan rugalmas és laza, mint amilyennek képzelem magam.
Anyus, irigyellek! Ez a viselkedés arra utal, hogy valami nagyon rendben van veled.
Én szenvedek, mint a kutya, kivéve, ha olyan nyaraláson voltunk, amikor sokat kell másokkal lenni. akkor elfáradok, és vágyom a magányt (négyesben 60 nm-en).
Fakirma, remélem sokáig kellett várnod, mert az okmányirodákban legalább van légkondi...
Szofi, érdekes, én meg pont úgy érzem h nagyon beteges dolog ez nálam h már a harmadik naptól arra gondolok milyen jó lesz hazaérni :)
Vártam basszus, a sorszámom szerint egy ember volt előttem, a valóságban ezer, Ojó üvöltött és állandóan azt ordította, hogy pisilni kell, nyolcszor elrohantunk a budiba, persze nem hugyozott, csak végigsimogatta az összes vécécsészét, én meg ronyóztam, hogy elmulasztom a kijelzőn a számomat. A maradék időt csöcsömön a gyerekkel töltöttem a zsúfolt váróban (ahol csak egy ventilátor volt, légkondi nuku), illetve egy szocreál betoncsalád tetején, akire Ojó egyfolytában fel akart mászni (nem élők voltak, hanem szobrok, bár élőben is akadt néhány hozzájuk hasonló). Másfél óra után odajött egy ürge, és mondta, hogy bevisz soron kívül az okmányirodába. Tényleg oda vitt (hálisten), és kaptam lakcímkártyát (nagyjából 1 perc alatt, de abban már benne volt a pultosnő anyázása is, hogy miért hozzá küldik a buzi csókosokat). Az egyedüli pozitív élmény az volt, hogy a fiatal jóképű büfésfiú letegezett, kétszer is visszamentem hozzá, hogy próbára tegyem, és igen, igen, következetesen tartotta magát eredeti álláspontjához!
Sajnálom.
Az élet néha szörnyen igazságtalannak tűnik, de aztán valahol egyensúlyba kerülnek a dolgok, mert pl. én ezidő alatt a teraszon döglöttem a deddel a langyos vizű medencében, csönd, béke, virágok, de aztán megérkezett a csőgörényes, és a következő két és fél órát a konyha súrolásával töltöttem (és ott sincs légkondi). Igen, anyáztam is.
Akkor pihenésképp olvassátok a posztomat, én is rengeteget anyáztam közben, mert a mocsok Picassa nem akart működni. Ti viszont anyázhattok az elitista Finy Petrán, vagy a tiszta gépszagú Terkán, de felőlem a Bartos Erikán is. Engem viszont mértékkel szidjatok, mert érzékeny vagyok :)
Szofikám, elolvastam, és már megint gyönyörűen írtál, bennem meg tombol a kisebbrendűségi érzés (ne aggódj, BE iránti alpári érzéseim nem generalizálódtak, s irántad megmaradt a csodálatom:)), hogy milyen egy ösztönlény vagyok, akiből fröcsög a rosszindulat, te meg már megint olyan intellektuális magaslatokba röpítettél, amilyenről álmodni se mertem:)
Anyus, örömmel hallom, hogy hazaérkeztetek az otthoni idillbe, mindig szerettem volna egy igazi csőgörényest látni, mert az olyan egzotikus. Aztán egyszer betoppant hozzánk is, életem nagy csalódásai között tartom számon.
Amíg Te a konyhádban anyáztál, én az OTP-ben intéztem a nagyon fontos ügyet, amiért azonnal kellett a lakcímkártya (igen, ott volt légkondi, csőgörényes meg egy szál se), az ügyintéző egy pillantást se vetett a délelőtt kiküzdött új okmányomra, még a személyim se érdekelte. Basszus.
Irma, ne mondj ilyeneket, mert az olvasók azt fogják hinni, hogy valami berakott hajú, kövér, klimaxos nyanya vagyok, akinek muszáj hízelegni, különben kiborul :)
Irma, én meg (kár)örömmel olvastam h nem tartasz sokkal előrébb az elválasztásban. :) A ded már csak elalvásnál szopizik este és délután. Meg ha éjjel felébred (minden éjjel). Meg reggeli ébredéskor. Meg délutáni ébredéskor. Meg ha az autóban nyüszít... Brrr.
Gratulálok, látod, hogy a kitartó, következetes hozzáállás szoptatás ügyben is meghozza gyümölcsét! Én egyébként előrébb járok, mint te, kocsiban például nem vagyok hajlandó akrobatikus mutatványok között Ojó szájába lógatni a cicimet, még ikeás lapbútorok védelme alatt sem. Oké, ez az okmányirodás szoptatás tűnhet meghátrálásnak, de hát vészhelyzet volt...
Én is gratulálok :D
Megjegyzés küldése