2012. július 8., vasárnap

Ki vagy-vagy hőség idején?

Szerző: Onleány

Klimatizálás vagy tűrés hősiesen?
Három éve, egy forrósághullám idején szereltettünk klímát. A szerelő - takarékosságból - maga jött feltenni, s a kültéri egységgel balanszírozva három méter magasról leesett a létrájáról. Döbbenetes hangja volt, alig hittem, hogy komoly baj nélkül megússza. Hál' Isten az őrangyala épp a közelben volt. Ám a hiper-szuper, allergia-ellenes készülék megsínylette a kalandot, a következő nyáron (nettó kb. két hét használat után) megadta magát. Kiderült, hogy az alkatrészcsere majdnem egy új klíma ára - azóta döntésképtelenséget kaptunk és sülünk. Antihősként tűrünk. (Lotte)
Én úgy vagyok ezzel, mint a szúnyogokkal, benne van a nyárban. Kicsit a nyugati kultúra újabb környezet elleni merényletének érzem, hogy alapszükségletet kreáltak a légkondiból. (Figyelitek, hogy a szuperökoanya címre gyúrok?) Jó, azért én sem tiltanám ki mindenhonnan. (Szofi)
Nyáron a pincében élünk. (Télen is, de akkor fűtünk.) Lent van a hálószobánk és a gyerekszoba (csak egy kicsit van reménytelenebb állapotban, mint egy hagyományos lomospince). A hőségben a fiúk is leköltöznek, kicsit emlékeztetünk egy menekült táborra, viszont most is paplannal takarózunk. Be-be-beee. (Fakirma)
 



Fagyi vagy hideg sör?
Sör! (Lotte)
Sör. (Szofi)
Sör... (Fakirma)

Árnyék vagy ki a napra?
Régen jobban bírtam a napozást, ma már jobb szeretek árnyékban lustálkodni. (Lotte)
Rekkenő hőségben, mikor a légy se zümmög, fehér fényárban feloldódni egy téren átvágva, ezt minden nyáron át kell élni. Amúgy árnyék, úgy 85%-ban. (Szofi)
Ha muszáj kidugnom az orrom a pincéből, legalább barnuljak. (Fakirma)


Szieszta vagy szokott ritmus?
Szuper találmány! Ha végre mindhárom gyerek hajlandó elcsitulni, ha tehetem, azonnal követem őket én is. (Lotte)
Szieszta. Még a korán kelésig is eljutok ilyenkor, kényszer nélkül. Micsoda vicces látvány lehet egy isteni tekintetnek az a sok szétvetett lábú döglődés! (Szofi)
Nyáron szieszta?! A legmelósabb három hónap. Nagyon keveset alszom, nagyon ki vagyok borulva és nagyon sajnálom magamat. Őszre jobb fej leszek. (Fakirma)


Vetkőzés vagy burkolózás a nap ellen?
Inkább vetkőzöm, és amikor csak tudom vizezem magam. Nyanyásodok, mert vizes kéztörlőt is viszek magammal, ha elindulok. (Lotte)
Burkolózás. Egyrészt a bőröm miatt, másrészt egy bizonyos hőmérséklet felett szerintem nem oszt nem szoroz egy réteg plusz, harmadrészt piszokul lehangol az olvadozó hájam látványa. (Szofi)
Vetkőzés. Mondtam már, hogy szép izmos karjaim és hosszú, vékony combjaim vannak? Megint csak be-be-beee. (Fakirma)


Evés vagy csak ivás?
Sajnos nem megy el hőségben sem az étvágyam. De vedelek is mellé. Így aztán most sem fogok lefogyni. (Lotte)
Mindig irigyeltem azokat, akik ilyenkor nem kívánnak "semmi komolyat", sőt hideg gyümölcsleveseket sem kezdek el gyártani, de még kívánni sem különösebben. Az utcai kajálástól viszont talán inkább tartózkodom, mint máskor. A forró aszfalton, iszonyú fullasztó még a fejemet is tömni. (Szofi)
Ivás (ld. kettes kérdés). Folyadék formájában is be lehet vinni azt a napi 500 pluszkalóriát, amire nincs semmi szükségem. (Fakirma)





2 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Nem is kell lefogynia Kedves Lotte!:)

lotte írta... [Válasz erre...]

Ez jól esett, akárki is vagy!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...