2013. november 22., péntek

Mi van a Jézuska postaládájában?

Szerző: Lotte

Meglepő kérdést tett fel nagyfiam (9 év) tegnap. Busafej a Jézuska e-mail címe után érdeklődött, ugyan, adjam már meg, hisz itt az idő, hogy levelet írjon neki a közelgő karácsony miatt. Hiába, nem csak hittanra jár a lelkem, harmadiktól van informatika is...
Hirtelen zavaromban csak annyit tudtam kinyögni, hogy inkább papírra írjon, mert úgy kedvesebb, én is jobban szeretek igazi levelet kapni, mint elektronikusat. Ebbe belenyugodva neki is állt róni a sorokat, kistesói pedig egymást túllicitáló hangerővel diktálásba kezdtek, én meg csak körmöltem vágyott kis álmaikat. A levelek elkészültével a hasamban lévő legkisebbikünk iránt érdeklődtek - ő vajon kap-e ajándékot Szenteste, hisz nem írt, nem is üzent semmit? Fogas kérdés. Mondtam, hogy biztos lesz majd neki is valami a fa alatt, ne izguljanak, ő még közvetlenül tud beszélgetni a Jézuskával.

Így aztán - bár az adventi korszorú első gyertyájának meggyújtásától még több mint egy hét választ el bennünket - már alakul a lista: rendőrős felszerelés, mesélő póni és legóvár - ja, és egy csörgő vagy egy cumi a kisbabának -, csak hogy a legfontosabbakat említsem.
De szavunk sem lehet, mert a kicsik a felnőtt családtagoknak is kértek: boldogságot és egészséget, a mi esetünkben eltekintettek a kérelem konkrétumainak kibontásától, nem bíbelődtek tárgyiasítással. Ja, és persze magáról Jézuskáról sem feledkeztek meg, ugyanis nagyon, nagyon, nagyon boldog 2013. szülinapot kívántak neki - volt, aki a levél elején, más csak az utóiíratban eszmélve.
Megbeszéltük, hogy legbiztosabb, ha nem is postán küldjük el a fontos küldeményeket, hanem advent első vasárnapján szépen begyújtunk a kályhába, s beledobjuk a papírkákat: hadd érjen mihamarabb, füstté válva a tisztelt címzetthez.
Levéltitkot sérteni nem szabad, de azért halkan kérdezem, tőletek is kerül majd üzenet Jézsuka postaládájába?
 

4 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Lotte, az megvan Neked, amikor Janis Joplin - cseppet sem kérlelős hangon - arra kérte a Jóistent, vegyen neki egy Mercedes-Benzt?! Meg ne hallgattasd velük! És remélem, a Füstbe ment terv c. Petőfi-opuszt sem tudják még elolvasni...

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Nálunk nem szokás a levélírás, de, idén bevezetjük. Vigye csak el a Jézuska a balhét azért, hogy nem lesz a karácsonyfa alatt Pipipopó baba, és 180ezer forintos mobiltelefon.

lotte írta... [Válasz erre...]

Húha,, vannak kívánságok, ehhez képset Csupamosoly pónis tetkói...

a mesélő írta... [Válasz erre...]

Nálunk az angyalka hozza az ajándékot, ő teszi a fa alá, de! az ajándékok árát mi fizetjük ki sárga csekken, ezért csakis ésszerű kéréseket tud teljesíteni - és ezért van, hogy a szomszéd gyerekeknek mindig több ajándék jár és extra drágák, nem azért mert ők jobbak.
Nálunk a lányok a most a Monsterhigh babákért vannak oda, amik simán rém barbiek, de nagyon drágák. Egy baba 5000-10.000 Ft még a Tescóba is, de a szabadkai piacon 800 Ft-ért is lehet kapni, ugyanolyat, 1500-ért meg kettőt :) és mivel 10 év után végre ismét arra jártunk, lesz a lányainknak rém ronda szörnybabájuk karácsonyra. Ezt azért írtam meg, mert menő játék, lehet, hogy ti is szeretnétek.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...