2013. november 10., vasárnap

Heti muníció: Együnk undorzöldeket! Karfiol és kelbimbó finoman.

Szerző: FiloSzofi

Ha az embernek minden nap etetnie kell egy egyre nagyobb étvágyú családot, kénytelen elővenni az idevágó kreativitástartalékát, használni az internetet, és új vadászterületeket felhajtani. Eközben elvek szilárdulnak meg, mások pedig semmivé válnak, de hát Fermina Daza is megette idővel a padlizsánt*, én is felvehetem a kapcsolatot teszem azt a kelbimbóval.

Miért jó nekem, ha megpróbálkozom a kis büdösökkel? Mert a karfiol most épp egy százas, a kel csomagja (fél kiló) háromszáz körül van. Idényzöldségek, magyarországi termőhelyekről beszerezhetők. Ráadásul egészségesek, és diétásak. És különben is a változatosság gyönyörködtet.

Ideológiailag tehát rendben vagyunk, de az érzékeket nehezebb becsapni, nézzük, hogy a lesznek a nemszeretem zöldségek tényleg finomak. Egy két elkészítési trükk mellé két receptet is ajánlok, ami nálunk átment a rostán. (Ja, a gyerekek nem ették meg, de mi őszintén tudtuk mondani, hogy "kóstold meg, nagyon finom!" - és azért ez is számít.)

Égen földön nem találom a forráat, de ott motoszkált az agyamban, hogy olvastam egy szaklapban, hogy a karfiol főzési idejét lerövidítve megelőzhetünk egy nemkívánt kémiai reakciót, amikor az egyik kénes vegyület átalakul valami mássá, ami puffadást, és kesernyés (szerintem fingszerű), kénes ízt idézi elő. Aki megbízható, számszerű adatot tud az elkészítési időről és hőmérsékletről, az kérem, segítsen ki. Kipróbált tény, hogy a hirtelen sütött karfiol sokkal finomabb a főtt, vagy hosszasan párolt változatánál, és ez a kelbimbóra is igaz.

Ha egyszerű köretként szeretnénk tálalni, legjobb elkészítési mód a blansírozás. Ha kiadósabb, vagy egyszerűen szofisztikáltabb formában tálalnánk, arra majd következnek a receptek.

Blansírozás: Néhány percre forró, lobogó vízbe dobjuk a zöldséget, majd kivesszük, és hirtelen jeges vízbe dobjuk. Ezzel az eljárással a zöldség roppanós marad, szép élénk színű, és megőrzi az értékes anyagait, még a C-vitamin nagy része is benne marad.

És következzék két sütőben készült étel a két zöldségből, mert sütve majdnem minden finomabb.

Sajtos-mustáros sült karfiol a tipikus flammeres blog receptje alapján:

1 fej karfiol rózsáira szedve
25g liszt
2 dl tejszín
1.5 dl tej
1ek mustár
61 g sajt + 30 g a tetejére
1-2 ek snidling
30g vaj
só, bors
olaj

A fenti mennyiségek nincsenek kőbe vésve, úgy nagyjából. Az eredeti recepthez képes és félennyi ideig, 10 percet sütöttem a karfiolt egy fedett jénaiban 220 fokon. Ehhez a rózsáira szedett növényt meglocsoltam kevés olívával, és fedő alatt összeráztam, hogy mindenhova jusson. Picit sóztam.
Amíg sült, addig megcsináltam az öntetet: Kevés vajon megpirítottam a lisztet, ráöntöttem a tej-tejszín keverékét. Ezt fokozatosan, lassan, és folyton kevergetve kell csinálni, akkor sima lesz. Nem nehéz. Ezután hozzákevertem a reszelt sajtot, borsot, és kis szerecsendiót reszeltem hozzá. A sajt nekem trappista és parmezán keveréke volt. Nyilván jobb valami erős ízű olvadós sajttal, mint a cheddar, de az drága, és én biztos sajnáltam volna egy karfiolra, de ti ne legyetek kicsinyesek, ha tehetitek.
Ezt az egészet még egy picit összekavartam a tűz fölött, aztán ráöntöttem az elősütött karfiolra. A tetejét még megszórtam egy kevés sajttal, és a recept szerint zsemlemorzsával, de ezt legközelebb nem teszem. Teljesen feleslegesen idézi fel a prézlis karfiolt, amit utáltam. Magas hőfokon addig sütöm, immár fedő nélkül, míg megpirul a teteje. Ez nálam további tíz perc volt.

Másnap is finom volt, de egy kicsit szöttyent az egész az eredetihez képest, ám így is távol maradt a vízihulla-jellegtől, ahogy eddig a karfiollal találkoztam. Vrábel Kriszta szerint grillezett karfiolból a karfiol-krémleves is nagyon finom, pedig ő is érzékletes undorral tud írni, a korábbi negatív karfiol-élményeiről, azzal a kiváló meglátással, hogy nincs az a sajt, ami a szétfőtt karfiolt kihúzná a szarból, már bocsánat.

Sült kelbimbó magában, vagy hússal

Valahol azt olvastam, hogy már nem is azt a kelbimbót árulják, amit gyerekkorunkban annyira utáltunk, hanem egy nem-keseredő, nemesített fajtát. Lehet, hogy így van, mert én azt gondoltam, hogy soha nem enném meg önszántamból, mert rossz ízű, és most az egykori rossz ízt egyáltalán nem találtam. Még kevésbé, mint a karfiolnál.

- Leszedtem a kelbimbó csúnyább, külső leveleit, majd ketté vágtam a golyócskákat. Az összerázós módszerrel bevontam olívaolajjal, majd tűzálló tálba tettem, vágott felükkel lefelé. 220 fokon kb 20 percet sütöttem, míg megbarnult a teteje. Ha magában szeretném tálalni, vagy még melegen sajtot reszelek a tetejére, vagy világosbarnára sült vajba citromot facsarok, és azzal locsolom. Stahl Judit ajánl még a barnított vajba chilipelyhet, de más karakteres fűszert is választhatunk.

- Én a sajttal hintett kelbimbóra fektettem a olívával kevert vajban kisütött, kiklopfolt, fűszeres hússzeleteket, a maradék zsiradékot rálocsoltam, még egy kis sajttal megszórtam, és pár percre visszatoltam a sütőbe.

- Végül teljes identitásvesztés állapotában ebédnél a kelbimbó fejeket lopkodtam a húsok alól. Én. Filo Szofi, aki nem eszik kelbimbót, nem iszik unicumot, és nem hord tűsarkú cipőt.

És ha még mindig bizonytalankodtok, íme néhány meggyőző adat:

Karfiol

Energiaszegény étrendben nélkülözhetetlen káposztaféle.
Vitaminjai: C-vitamin-tartalma nagyon magas (70 mg/100 g). Található benne B1-, B2-, B3-, B6-vitamin is.
Ásványi anyagai: kalcium, kálium, vas, magnézium, cink, foszfor
Egyéb hasznos anyagai: élelmi rostban gazdag, szénhidrátokban szegény
Kedvező hatások
Kéntartalmú, illetve indol-vázas vegyületei hatékonyan segítik szervezetünk védekezését a rákos megbetegedések ellen.
Elősegíti a máj lebontó, salaktalanító munkáját.
Fogyasztása csökkenti a prosztata- és más daganatok kialakulásának esélyét.
Emészthetősége a legjobb a káposztafélék között. Ez még növelhető blansírozással és csökkentett főzési idővel.
Alacsony energia- (30 Kcal/100g) és szénhidráttartalma miatt fogyókúrázóknak és cukorbetegeknek különösen ajánlott.

 
kelbimbó
 

Hasznos összetevők
Nagyon értékes növénynek tartják.
Színanyagai: klorofill
Vitaminjai: A-, B1-, B6-, C-, K-vitamin
Ásványi anyagai: Kiemelkedően magas a káliumtartalma, de van benne magnézium, kalcium, vas, mangán és foszfor is.
Egyéb hasznos anyagai: Fehérjetartalma nem teljes értékű, de a többi zöldségféléhez viszonyítva magas (4,5 - 5,3%), nagy mennyiségű élelmi rostot is tartalmaz. Találhatók benne glükozinolátok és egy zinigrin nevű fitokemikália. Omega3-zsírsavat is tartalmaz
Kedvező hatások
Elősegíti az immunrendszer működését és véd a fertőzésektől.
Elősegíti az idegek és az izmok megfelelő működését.
Szabályozza a vérnyomást.
Segíti a csontok és az ízületek felépülését.
A vizsgálatok szerint jelentős rákmegelőző hatású.
Jelentős élelmi rosttartalma elősegíti a bélműködést, karbantartja a vastagbelet.


*Marquez hősnője azzal a feltétellel ment hozzá a férjéhez, hogy sosem kell padlizsánt ennie, aminek "olyan a színe, mint a halál", és utálta. Az egyezség megköttetett, míg a pár év múltán a férj ismeretlen finomságot tálalt fel a feleségének, ami padlizsán volt, és onnantól kezdve Fermina Daza kedvencévé vált.

5 megjegyzés:

Szofi írta... [Válasz erre...]

Nem, nem keresek karfiolos muffin receptet, pedig biztos van! - (Fél órája ezen vihogunk.)

Névtelen írta... [Válasz erre...]

De csinálhatunk undorzöld vegapunk nagyon trendi cuki karácsonyi dekort is
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=602810789760195&set=a.243981452309799.55071.140844889290123&type=1&theater

lotte írta... [Válasz erre...]

Az "undorzöld" azért kicsit erős. Én például már gyerekként is nagyon szerettem anyukám rakottkarfiolját, de a rántott verziót is szívesen nyammogtam(persze arra is emlékszem,hogy Szofi milyen szenvedélyesen tudta utálni már akkor is karfiolt, no meg a lecsót).
A gyerekeimnek nem a kedvence, de azért elfogadják "lúzer" menünek, legfeljebb utána jobban követelik a desszertet.

Helga írta... [Válasz erre...]

nem tudom mi bajotok a karfiollal de tényleg!
én krumplipüré helyett is karfiolpürét eszem és sokkal finomabb :)

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Jaj, bocs, nekem erről már a Picasso kalandjai jut eszembe...

Egyébként hogy csinálod azt a karfiolpürét? Valami forsza lehet, mert úgy képzelem, hogy a karfiol magában iszonyúan összeesik pürésítve.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...