Jó ötletnek tűnik ebben az időszakban karácsonyi témájú mesékkel áthangolni a családot, de azért veszélyes is. Vagy néha lehangoló. Előfordul, hogy teljesen idióta mesébe botlunk, vagy teljesen varázstalanított történetbe, esetleg csak a Mikulásba, aki már ugye réges-rég járt nálunk a neki szentelt napon. Van, akit ez zavar, van akit az.
Saját tapasztalatom az, ha jó a mese, vagy legalább szerethető, akkor nem zavaró egy másik hagyomány. Egy ostobán profán, okoskodó történetnél bizony kilóg a lóláb és még rúg is egyet. Alábbiakban egy szubjektív áttekintést olvashattok a teljesség igénye nélkül azokról a könyvekről, amik nálunk átvitték a lécet, vagy egyenesen kedvencek.
Ez a válogatás a képeskönyveket még szívesen forgató, de a Boribon szintet talán már meghaladó (3-10 éves?) korosztálynak szóló könyveket tartalmaz.
A kobold karácsonyi titka Sven Nordqvist
General Press Kiadó, 2007
Kicsit nyakateket történet, kevéssé sodró szöveg, ezért egészen kicsiknek csak nézegetni való. Úgy 5-6 éves kortól élvezetes a felolvasása. De ha senki nem tud úgy rozsdás réz kopogtatót rajzolni, mint Dan Gragory (lásd Vonnegut, Kékszakáll), akkor senki nem tud úgy téli estén szénapadlásról kukucskáló koboldokat rajzolni, mint Sven Nordqvist. Nem beszélve a kásákról. A rajzok, mint minden Nordqvist könyvben, lenyűgözőek, nagyon tudnak atmoszférát teremteni. Kevésbé a sok apró képi humor, inkább a kontrasztok érdekesek. Az első oldalak tökéletesen elmesélik a kint és a bent ellentétét egy havas, ünnepi estén, majd a koboldok és az emberek méret és szemléleti perspektíva-különbsége a vezérmotívum. Itt is felbukkan a Mikulás egy kép, és néhány mondat erejéig, de nem központi téma, inkább klasszikus házimanós - bocsánat, koboldos- meséről beszélhetünk.
A
rajzok megejtően mutatják meg, ahogy a fény egybeölel egy vidám,
ünneplő családot, akinek nincs ilyen, annak talán fáj is. Felidézi azt a meghittség-élményt, vagy ideát, amit sokan őrzünk a szívünk mélyén.
Azt a tál kását pedig az édes öntettel mindig megkívánom én is.
Pettson karácsonya
Sven Nordqvist
General Press Kiadó, 2007
Pettson karácsonya nálunk mindenki kedvence. Nordqvist egyik legszebb
könyve, ahol az író-rajzoló minden erénye a csúcson jár. Senki nem tud
úgy lisztes mézeskalács-tésztát rajzolni, mint Sven Nordqvist. Igazi
karácsonyi történet, ami egy cseppet sem szirupos. Pettson éppen szenteste előtt töri el a lábát, és nagyon úgy fest, hogy ünnepi ételek,
és karácsonyfa nélkül köszönt rájuk az ünnep. Mindketten szomorúak és
csalódottak, Findus dühösen, mint egy gyerek, Pettson pedig olyan
öregemberesen. Aztán felülkerekednek a csalódottságon, és nekifognak
ünnepet teremteni maguknak. Megjelennek sorra a szomszédok is, akik hírt
kaptak szegény öreg szorult helyzetéről. Nagyon szép ívű, és igaz
történet, ahol nincsenek szentek, csak egyszerű, de figyelmes
emberek, és az örömre való készség, amihez egy magányos öregembernek egy
macska is elég.
Karácsonyi mesélő könyv
Bob Hartman, Kállai Nagy KrisztinaA Harmat Kiadó összeállítása szerintem kiemelkedik a karácsonyi mesegyűjtemények közül. Egész Adventre, és az ünnepekre is kitartó olvasmány lehet évről évre. Amolyan alapdarab. Három, egyenként 12-13 történetet tartalmazó blokkból áll: 1. Karácsonyi történetek a Bibliából, 2. Történetek karácsonyi szokásokról és hagyományokról, 3. Karácsonyi mesék és legendák.
A történetek nyelvezete alkalmas
arra, hogy igazi családi olvasmánnyá váljon: rövidek, az ovisok is
megértik, de az iskolásoknak is érdekes. Kállai Nagy Krisztina rajzai a
saját munkásságán belül kiforrottak, az oldalak szépen szerkesztettek,
színesek, kedvesek, nem giccsesek. Nekem egyetlen bajom a képeivel, hogy
a figurák személytelenek, nincs egyéni karakterük, ezért szeretni sem
lehet őket. A lányos szülők pedig bizonyára értik, ha azt mondom, hogy
elkél egy-egy "szép" lány is egy képeskönyvbe az adott stíluson -
bármilyen legyen is az - belül.
Babar és a Télapó
Jean de Brunhoff
Móra Kiadó, 2003
Babar, az Babar. De azon belül is nekem
ez a kedvenc részem, még gyerekkoromból. Elvarázsolt a Mikulás
behavazott, föld alatti, százszobás otthona, a párizsi "régi, tiszta de
csendes" szálloda, az egész gyarmati hangulattal oltott franciaság,
amiről persze fogalmam sem volt, hogy az.
Az
egész történet teljesen idegen a mi hagyományainktól, talán épen ezért
sosem ütköztem meg rajta, hogy minden máshogy van. Az ajándékot
egyébként a (Bálint Ágnes fordításában) Télapó hozza, harisnyába, de mi
ez ahhoz képest, hogy amúgy Csehországban lakik, rengeteg kis törpe
segítővel, és elmegy kúrálni magát az elefántok napsütötte országába.
Babar egyébként egy Szajna-parti könyvárusnál bukkan a Mikulás
lakóhelyének titkára, hogy mást ne mondjak. A gyerekeim is nagyon
szeretik.
Tesz-Vesz Város karácsonya
Richard Scarry
Lilliput Kiadó, 2005
Teljesen lökött, igazi angol mesék, csak Tesz-vesz rajongóknak. Fér Egont Csúszimászinak hívják, a Mikulást Télapónak, betlehemi jászol sehol, de szeretet, összefogás, közösség nagyon is van. Végül senki nem ünnepel egyedül, fókuszban a "Figyeljünk egymásra!" üzenet. Találunk még benne két karácsonyi ének kottát, egy Nagyi-látogató című társast és egy saját készítésű ajándék-ötletet is.
Teljesen lökött, igazi angol mesék, csak Tesz-vesz rajongóknak. Fér Egont Csúszimászinak hívják, a Mikulást Télapónak, betlehemi jászol sehol, de szeretet, összefogás, közösség nagyon is van. Végül senki nem ünnepel egyedül, fókuszban a "Figyeljünk egymásra!" üzenet. Találunk még benne két karácsonyi ének kottát, egy Nagyi-látogató című társast és egy saját készítésű ajándék-ötletet is.
Az állatok karácsonya
Ladislav Pavlik
Naphegy Kiadó, 2006
Egy karácsonyi mese, ahol le merték írni Jézus nevét. De azért nyitva hagyja az értelmezést mindenféle korosztály és család hitének "- Karácsony van. Az emberek ilyenkor ünneplik Jézus születését. A gyerekek úgy hiszik, hogy a kis Jézus és az angyalok eljönnek hozzájuk, és ajándékot hoznak nekik. Amiben pedig az ember erősen hisz, az valóra is válik! - magyarázta a bagoly a csodálkozó rókának." Kedves történet, ahol az állatok megszelidítik a mogorva szarvast, az emberek pedig nem feledkeznek meg azokról, akik rájuk vannak bízva, az állatokról. Nekem nagyon tetszik, ahogy kint és bent, az ünnepi illatos házikó és az erdő megőrzi távolságát; rendben van ez így. A kinti állatok nem sóvárognak a benti világba, hanem maguknak teremtenek kinti ünnepet. A bentiek, a család pedig az ünnep estéjén sem feledkezik meg róluk, mielőtt maguk asztalhoz ülnek, felöltöznek és ünnepi vacsorát visznek az erdő lakóinak.
A
mese nem rossz, de hiányzik belőle egy igazi írói plusz. Én a képek
kedvéért vettem meg, mert abból a havas, meghitt, puha csöndből és
melegítő kis fényből nagyon jól elkap valamit.
Nektek van kedvencetek? Esetleg egy jó magyar képeskönyvet tud valaki?
4 megjegyzés:
Na, ez nagyon kellett. És végre leírhatom, hogy megrögzött Pettson és Findusz rajongó vagyok. Olyan szépen szeretik egymást. A rajzok meg hihetetlen gazdag világot tárnak fel a szövegekhez. Nem tudtam, a szerző rajzai?
A Babar nálam kiverte a biztosítékot, már hetek óta rejtegetem, nehogy valakinek eszébe jusson hogy olvassuk el.
Mária kis szamara megvan? Talán a haladóknak szánt rejtvényedhez is nyújtana némi segítséget.
Na igen, a Babar egy külön világ...
Képzeld, én is vagyok annyira unortodox, hogy majdnem vettem christmas crackerst, csak elfogyott. A culinarisban árulták. Kedvem lett volna feldobni a családi bulit.
Most láttam, hogy van Karl May Karácsony I-II. könyv is, vadnyugati, rendesen van benne Old Shatterhand meg Winnetou! Az milyen lehet?
A Babar és a Télapó nekem is nagy kedvencem volt annak idején. Főleg az a drámai jelenet a hófúvásban, amikor lezuhan... :)
Igen, és milyen jó kuckót csinál hóból meg sílécekből!
Megjegyzés küldése