2014. május 29., csütörtök

Jogászterror: ki a felelős a kommentek tartalmáért?

Szerző: FiloSzofi

Miután egy hétig néztétek a spenótos krumplit, most jöjjön valami egészen más, aztán kommenteljetek, ha mertek!


Amikor '89-ben, kis ugrifülesként néztem a "jogállamot!" transzparenseket, nem tudtam, hogy ez lesz: jogászállam.
Hiába, a jog mindent szabályoz, ezért a jogász azt hiszi, mindenhez ért (tisztelet a kivételnek). Mondjuk, a közgazdászok is azt hiszik (t. a k.) Most derék alkotmánybíróink nem vették észre, hogy nem értenek ahhoz, amiről jogászkodnak. Sikerült hihetetlenül korszerűtlen állásfoglalást tenniük az internetes kommentekkel kapcsolatos felelősség kérdésében. Az állásfoglalás lényege: az adott internetes felület kezelője felelős az oldalán megjelent kommentek tartalmáért. Moderálástól függetlenül.

Mindezt csak azért, mert nyelvileg a nyomtatott sajtó fogalmai ráhúzhatók az internetes közlésekre. A nyelv és létezés kapcsolata a filozófia évezredes gumicsontja, képzelhetjük mi sülhet ki abból, ha jogászok báboznak a fogalmakkal. Ha a nyelv a jogászok kezére kerül, átrendeződik a teremtés, a valóságtól függetlenül. Ebben a mai esetben a "közlés" fogalmát húzták ki a kalapból, ami az özönvíz előtti médiajogban lakik, de új médiafogalmakat a közlés fogalma alá rendelve az egész csapatot a ház lakójának nyilvánították. Ez olyan, mintha Köbükinek Mézga Aladár iskolájában kellene példást kapnia magatartásból és szorgalomból.

2014. január 7., kedd

Kádár szelleme

Szerző: Lotte      

A karácsonyi vendégjárás során két rokoni otthonba lépve is az újonnan elindult retrócsatorna képsorai futottak a televízióban. Régi sportműsorok, táncdalfesztiválok váltották egymást a képernyőn. Bele lehetett volna feledkezni az "archívokba", mégis valami halovány rossz érzés derengett fel bennem. Felfogásom szerint XX. századi történelmünk legkártékonyabb korszaka épp az az időszak volt, mely egyébként a magyar televíziózás hőskorával esett egybe. Az 1956-os forradalom leverése utáni május elsején élőben közvetített, a kommunista rendszer megváltoztathatatlanságát hirdető propaganda-nagygyűlés élő szimbóluma ennek a ténynek: márpedig innentől számítjuk a Magyar Televízió elindulását.
Az állami tévé - szakmai kiválóságai és vitathatatlan érdemei mellett is - a rendszerváltásig (sőt, azt követően, tovább működő káderhálózatán át még sokáig) kiszolgálta a pártérdeket: az aczéli támogatott és tűrt tartalmak óvatos egyensúlyozásával manipulálta az ország közvéleményét. A direktíva világos volt: a legvidámabb barakk (extrém magas öngyilkossági mutatók melletti) "jókedve" csakis addig tarthat, amíg csitíthatók a mélyben pulzáló, diktatúrával kapcsolatos ellenérzések.
Nem változtat ezen az a tény sem, hogy gyerekkorunkban Hakapeszi Makit és a "cimborákat" nagyon megszerettük, hogy jókat röhögtünk Gálvölgyi János Kapcsoltam paródiáin és izgatottan vártuk a Linda új epizódjait. A ragacsos rendszer, a "kádári kiegyezés" lényege ugyanis épp ez a janus-jelleg volt: "emberarcúvá", szerethetővé, s összekacsintósan kinevethetővé színezni az elfogadhatatlant. Homogén szürkévé tenni a feketét és a fehéret.

2013. augusztus 7., szerda

PARAdicsom

Szerző: Fakirma

Vargosz
Apám bébikorom óta nem győzi bizonygatni, hogy a világ egy veszélyes hely. Sosem tudhatjuk, milyen mumus csap le ránk, ezért aztán jobb behúzott nyakkal rettegni. Bármennyire is szeretném, hogy ne így legyen, ha jobbkezes utcákban furikázom, mindig eszembe jut az egyik életbölcsessége:
Kislányom, ne feledd, sosem az autónak, hanem az életnek van van elsőbbsége.
Ehhez hasonló aranyköpésekből őrzök még néhány százat a lelkem mélyén.
Ezeknek megfelelően élek. S ezeknek megfelelően szorongom végig életem egyik felét. Életem másik felében kitartóan küzdök a gyomorszorító érzés ellen. Nincs könnyű dolgom. Nem csak azért, mert egy fedél alatt élek apámmal. A világ sem bánik velem kesztyűs kézzel.

2013. február 26., kedd

Zenei nagykövet kerestetik - Rákay Philippel beszélgettünk

Szerző: Lotte

Rákay Philip, az M1 intendánsa második éve vesz részt az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatásában. Philippel műsorról, intendánsi feladatokról és persze zenéről beszélgettünk.

Rákay Philip (Fotók: MTVA)
Jól csengő név áll a névjegykártyáján, de vajon mi egy intendáns feladata?
Az intendáns tulajdonképpen programigazgatói feladatokat lát el, magyarul: meghatározza egy csatorna fő profilját és műsorkínálatát. Ez a feladatkör természetesen nem „one man show”, hanem igazi csapatmunka.

Magyarország legpatinásabb csatornáért felel. Nem hiányzik a képernyőzés?
Két éve ülök az intendánsi székben, s – bármily meglepő – úgy két hónappal ezelőttig eszembe sem jutott, hogy rendszeresen újra a kamerák elé álljak. Ami furcsa, hiszen az elmúlt huszonkét évben sohasem kellett hatlövetűvel kényszeríteni a képernyőre - mindig is örömmel készítettem műsorokat. Úgyhogy, sohasem tudhatjuk…

Mi az M1 ars poeticája?
Az M1 az én olvasatom szerint egy értékközpontú, hiteles, ám populáris, XXI. századi közszolgálati csatorna kell legyen. S bár még az út elején járunk, ennek a törekvésnek talán már látszanak a jelei.

Mire a legbüszkébb az eddigi intendánsi időszakból?
Sok mindenre. Például a Gasztroangyal, a Maradj Talpon!, vagy akár a Magyarország, szeretlek! sikerére, és persze sorolhatnám még azokat a műsorokat, amelyekre saját gyermekemként tekintek. De legbüszkébb talán arra vagyok, hogy 2012-ben a Voltfólió médiadíjat két kategóriában is átvehettem, ugyanis mind a szakma, mind a közönség az M1-et tüntette ki bizalmával, így kaphattuk meg a legjobb tévécsatornának járó díjat.  Most pedig itt a másik nagy kedvenc, A Dal…

2013. február 4., hétfő

A miniszterelnök embere - 180 perc Kiss Gábor Istvánnal

Szerző: Lotte


„A 180 perc az adófizetők pénzéből fenntartott szimpla közszolgáltatás. Olyan, mint hogy a csapból folyik a tiszta, egészséges, iható víz. Nem több és nem is kevesebb.„  
A Kossuth Rádió reggeli műsorának megálmodójával, felelős szerkesztőjével és műsorvezetőjével, Kiss Gábor Istvánnal beszélgettünk egy csésze tea mellett, adás után.

Kiss Gábor István
Milyen volt a mai reggel?
A jó értelemben vett „átlagot” hozta. Persze, a minőség picit hullámozhat a háromórás műsor közben is.

Milyen érzés hajnalban elindulni otthonról?
A négyes kelés pocsék. Még sötétben érek be a rádióba. Aztán összegyűlnek a kollégák, nő az izgalom, ilyenkor már nem lehet álmosnak lenni. Adás előtt és alatt még éhséget sem érzek. Nem is lehetne hagyni, hogy elterelje a figyelmünket, hogy aznap a kakaóscsigában épp mennyi kakaó volt… A műsor úgy épül fel, hogy minden vendégre viszonylag kevés idő, öt-nyolc perc jut, koncentrálni kell, s ebből kell kihozni a lehető legtöbbet.

Ez gondolom sokszor nem egyszerű…
A 180 percet mindig annak tudatában kell összeállítanunk, hogy amikor reggel az emberek rádióznak, valójában nem rádiót hallgatnak. Kenik a kenyeret, viszik a gyerekeket az óvodába, keresik a kesztyűjüket. Ezért aztán nem lehet hosszú beszélgetésekben gondolkodni, hiszen ez nem lenne kompatibilis a hallgatók élethelyzetéhez. Soha nem az a probléma, hogy nem telik meg könnyen a műsor, hanem inkább az, hogy mindig több témánk van, amiből ki kell válogatni az aktuális három órára valót. Nekünk a negatív szelekció a dolgunk. Ráadásul egy-egy kérdéssoron belül is mazsolázni kell, hogy csak az igazán lényeges dolgok maradjanak, hiszen ebbe a néhány percbe csak az fér el. Egyszerű, egyenes kérdésekre egyébként lehet tömören válaszolni.

Ehhez viszont nagyon felkészültnek kell lenni…
Ez a mércéje annak, hogy valaki jól csinálja-e vagy sem. Egy rossz kérdéssel el lehet veszíteni akár az egész beszélgetést. Ez élő műsor, itt nincs újrázás, visszalapozás. Ilyen szempontból a rádió a legstatikusabb műfaj. Itt csak mi szerkesztünk, a műsornak pedig végig követhető dinamikájának kell, legyen. Ennek a kulcsa pedig az egyszerűség és egyértelműség.

2013. január 29., kedd

Híradózás női szemmel - Beszélgetés György-Horváth Zsuzsával

Szerző: Lotte

"Érdeklődés, nyitottság, a szépség és a nézők iránti tisztelet és szeretet" - ezek a televíziós pálya alapkövetelményei. Az M1 híradójának műsorvezetőjével, két kisgyermek édesanyjával, György-Horváth Zsuzsával beszélgettünk.

György-Horváth Zsuzsa
1957 júliusa óta létezik híradó a Magyar Televízióban, patinás műsort vezetsz. Büszkeséggel tölt el?
Szerencsésnek érzem magam, hogy eddig egyetlen olyan műsorban sem dolgoztam, amit nem szerettem volna, vagy ne lettem volna büszke rá, de mind közül talán a híradó az egyik legfontosabb. Részben mert a híradózás a szakmán belül is rangot jelent, ahogy mondani szokták a híradózás a szakma csúcsa.   

Erdélyben születtél, egy kis faluban nőttél fel. A klasszikus, trombitaszós MTV-s híradót láthattad egyáltalán?
Nem. Gyerekkoromból alig maradt emlékem arról, hogy tévét néztünk. Ha jól emlékszem, egyetlen nap volt a héten, amikor volt magyar nyelvű adás, azt nézték a szüleim, mi gyerekek még azt sem. Tizenkét éves voltam, amikor Magyarországra költöztünk. Akkor már olykor-olykor mi is tévézhettünk. Emlékszem, 1989 decemberében a romániai forradalom eseményeit feszülten követtük a tévé képernyőjén keresztül.


2013. január 16., szerda

"Bármit, csak híradót ne!" - Borsa Miklóssal beszélgettünk

Szerző: Lotte  


Az M1 „félnyolcas” híradójának rutinos műsorvezetőjével, Borsa Miklóssal beszélgettünk, akit nemcsak a hírek foglalkoztatnak, de szenvedélyes sportoló és a klasszikus zene szerelmese is.

Erdélyben gyerekeskedett. Van ennek köze ahhoz, hogy évekkel később a Duna Televízió egyik oszlopos tagja lett?
Nincs semmi. Apai ágon Erdélyből származunk, két-három éves voltam, amikor édesapám és nagymamám felkerekedtek, hogy megnézzék nagymamám névadó faluját, Gegest. Ott betértek – ahogy nagymamám mondta – a „papukhoz”, aki történetesen az erdélyi magyarok egyik legmegbecsültebb lelkipásztora volt, Fülöp-Gábor Déneshez. Olyan jól összebarátkoztak, hogy gyakorlatilag gyereküknek fogadtak, én pedig ugyanúgy hívtam őket, mint saját gyerekeik: „apja” és „anyja”… Attól kezdve minden évben hónapokat töltöttem náluk Gegesben, Hármasfaluban, Szászrégenben, végül Marosvásárhelyen.

„Szereplős” kisfiú volt?
Nem nagyon. Persze láttam magamról óvodás fotót, amin valami ünnepélyen buzgólkodom, és néhány filmben is ültem a háttérben, de azt hiszem, alapvetően félénk gyerek voltam.

Kukás szeretett volna lenni, aztán mégis közgazdász lett, hogy aztán végül a médiában kössön ki. Hogy alakult e „pályaív”? Esetleg csábítja valami új?
A kukásság nem magának a munkának szólt, inkább annak, hogy nagyon tetszett, ahogy kapaszkodnak a kocsi hátulján. Egy gyereknek minden vonzó, ami neki tilos. Érettségi után sokáig nem vettek fel sehova, így három évet dolgoztam. Voltam kézbesítő, idegen nyelvi levelező, egyetemi pedellus és idegenvezető is. Megtetszett a turizmus, így idegenforgalmi és szálloda szakon lettem közgazdász. De közvetlen a diploma megszerzése után megnyertem egy rádiós vetélkedőt az egykori Danubius rádióban. Ez 1995-ben volt. Rónai Egon, aki megkérdezte tőlem, lenne- e kedvem ott maradni és kitanulni a szakmát, akkor azt is mondta: csak akkor válasszam a médiát, ha semmi mással nem akarok foglalkozni. Mert lehet, hogy egy napon nagyon fogok haragudni rá, hogy „belevitt”. Ez a nap szerencsére még nem jött el, és remélem, nem is fog.

2012. december 3., hétfő

Karácsonyi ajándék: gyerekeké lesz az M2!

Szerző: Lotte    


December a születésnapok hónapja lesz a közmédiában: miközben a Duna Televízió kereken húszesztendős, bővül is a család egy taggal: megszületik a várva-várt gyermek- és ifjúsági csatorna is, az M2 ugyanis így éled újjá. Igazi karácsonyi ajándék minden magyar gyermeknek és családnak. Az induló csatorna főszerkesztőjével, Horváth Vandával beszélgettünk.

„Programozott szülés” lesz: december 22-én, szombaton indul a csatorna. Mióta készülődnek, s milyen munka előzte meg az indulást?
A készülődés már két éve tart, a megújult közmédia rendszere mostanra ért el arra a pontra, hogy végre elindulhasson az új M2. Nyáron a közmédia logórendszerét egységesítettük, most pedig megérett az idő arra, hogy a gyerekeké lehessen az egyik csatorna. A december 22-i rajtot a téli szünetéhez igazítottuk, szeretnénk, ha mi is hozzájárulhatnánk ahhoz, hogy boldog és vidám karácsonyuk legyen.

A csatorna a „barátságos, értékes, erőszakmentes, tanulságos, magyar és európai” szavakkal azonosítja magát. Ha szörfözünk a jelenleg elérhető gyermek és ifjúsági televíziós programok között, bizony, alig felelnek meg a fenti alapkritériumoknak: zömében igénytelen, bárgyú, nemegyszer erőszakos és nagyon idegen tartalmak dőlnek a magyar nyelven is hallgatható tematikus csatornákból. Például alig akad aranyos, szerethető figura, ritkaságszámba mennek az értelmes történetek. A múlthoz, saját gyermekkorunk meséihez kell nyúlni a műsorszerkesztéskor  vagy a jelenből is van mit közreadni majd?
Most is készülnek olyan tartalmak, amik szerethetők, barátságosak, tanulságosak és értékesek, csak meg kell találni őket. Kollégáimmal a Filmfőszerkesztőségen nagy nemzetközi vásárokon is keresgéltük és keresgéljük azokat a filmeket, amelyek megfelelnek ezeknek a szempontoknak. Szerencsére nagy a választék, szeretettel és jó kedvvel válogathatunk a kollégákkal a jobbnál jobb alkotások között. Természetesen, ahogyan a szlogenünk is üzeni: „Régi barátok új csatornán”, nálunk megtalálhatóak lesznek a nagy korábbi kedvencek, hisz Mirr Murrtól Frakkon át a kis Tádéig mindenki a gyerekek szolgálatába áll december 22-től.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...