2012. március 7., szerda

Heti Muníció: A Napkirály árnyékában

Szerző: Fakirma

Ajánlok Nektek egy könyvet, ami nem is annyira szuper, viszont témáját tekintve remekül illeszkedik blogunk házasság-tematikájához. Egyébként is a tudomásotokra akarom hozni, hogy érzékenyen érint a téma, és nem csak saját nyavalyáimmal vagyok elfoglalva.

A regényt azoknak az anyáknak ajánlom, akik a bableves kevergetése közben örömmel merengenek irreleváns, ám annál súlyosabb erkölcsi kérdéseken. Én például napok óta rágódom azon, vajon lefeküdnék-e a királlyal, ha családom biztonsága múlna rajta. Vagy mennyi ideig várnék gályarabságra ítélt Emberemre, s mikor bújnék be nagy sóhajjal egy adrenalinhuszár ágyába, mondván, hogy az én uramnak már úgyis harangoztak, a gyerekeknek meg szerető apára van szükségük.


A regény a XVII. századi Franciaországban játszódik, csodálatos környezetben, a romantikus lelkek imádni fogják! A főhősnő Madeleine remekül illeszkedik a tájba, gyönyörű, háromgyermekes, erkölcsös asszony, abból a fajtából való, aki mellett engem mindig heves kisebbrendűségi érzés fog el. Az asszonyka fiatal korát a királyi udvarban kavarta végig a jóképű trónörökössel, de aztán észbe kapott, faképnél hagyta a csillogó udvart, és feleségül ment egy kissé szürke, de azért derék vidéki földesúrhoz. Szépen éldegéltek három gyermekükkel a családi birtokon, míg aztán egy napon az ő életüket is felforgatta a politika és az elfogult gyűlölet, hugenotta hitük miatt az egész családnak menekülnie kellett. Az elszánt fiatalasszony még tesz egy próbát a királynál, hátha régi szerelmükre való tekintettel megkönyörül rajtuk, de a férfi igazi önző pasi módjára viselkedik, és csak a nő testét akarja, aki persze nem adja magát, innentől kezdve pedig jaj az egész családnak. Derék férj megy gályarabnak, kicsi lány a zárdában köt ki, főhősnőnk pedig menekül a két nagyfiúval Genfbe. A színen feltűnik még egy titokzatos, jóképű és bátor udvaronc, aki fülig szerelmes Madeleinebe, de ahelyett, hogy kihasználná a lehetőséget (nincs itthon a macska, cincognak az egerek), először előkeríti az apácákhoz száműzött kislányt, majd a gályarab férjet.

A könyv akár szuper is lehetne. Romantikus táj, izgalmas események, súlyos, morális kérdések. De Trágár Tóni (vagy Kínai Kálmán) szavait idézve, még sincs benne a "dög". Már az első húsz oldal után tudod, mi fog történni, a drámai események alatt nincs időd arra, hogy elapadjon a tejed, mert már hipp-hopp meg is oldódott az egész, a morális kérdések, meg nem is igazi dilemmák, mert lehet tudni, hogy a hit által csak egyetlen helyes válasz létezik, csodanőnk pedig soha nem kujtorogna el a helyes ösvényről.

Én azért igyekeztem beleélni magamat a helyzetbe. Először is elképzeltem, hogy három gyerek megszülése után olyan szívdöglesztő vagyok, hogy még a Napkirály is a lábam előtt hever (ez volt az álmodozás legcsodálatosabb része). A már említett erkölcsi dilemmákkal kapcsolatban nem árulom el, mire jutottam. Csak úgy elvileg mondom, hogy szerintem egy igazán jó feleségnek időnként nagy áldozatokat kell hozni, ha a családja biztonsága a tét. Egyszer a nagypapámat elvitték munkatáborba. Nagymamám, aki akkortájt fiatal szépasszony volt, látogatást tett az illetékes főfőtisztnél. A családi mese nem szól arról, mi történt a látogatás során, mindenesetre nagyapámat másnap szabadon bocsátották. A történet nyilván ennél sokkal bonyolultabb, s bennem, unokában csak a romantikus szál maradt meg, de ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy a Jóisten - ha volt egyáltalán oka rá - pont becsukta a szemét akkor, amikor nagymamám megmentette nagyapám életét.

No, de vissza a könyvhöz. Higgyétek el, az önfeláldozó hősszerelmes udvaronc tényleg szívdöglesztő jelenség, és én bizony egy kicsit bíztam benne, hogy a gályarabként sínylődő derék férj egyszer csak jobblétre szenderül az evezők mellett, és a három kis árva új aput kap (nem árulok el nagy titkot, hogy ilyen szóba se jöhetett ebben a családcentrikus,  a Jóisten kegyességét hangsúlyozó regényben).

Mindössze egy olyan kérdés merül fel a történet során, ami kicsit felzaklatott. Az anya két fiával Genfbe menekül, hogy biztonságba helyezze őket. A három éves kislány sorsa azonban bizonytalan, csak azt lehet tudni róla, hogy valahol egy francia kolostorban apácák nevelik. Anyaként nagy a dilemma: legyek-e jó anyja a két biztonságban lévő gyermekemnek, vagy életemet kockáztatva próbáljam meg felkutatni elveszett kislányomat. Ti mi tennétek?


4 megjegyzés:

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Mondjuk én fejbe rúgtam volna azt a hülye picsát, aki nem fekszik ágyba valakivel a szeretett férje életéért!
A totál életszerűtlen dilemmám eredménye, hogy mit tennék a gyerekeimmel, erre jutottam: a 2 fiút helyezném biztonságba, hisz a kislány biztonságban van az apácák között. És ha már a fiúkat jó helyen tudom, megkeresném a lányt.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Igen, de a lányod megkeresése akár az életedbe is kerülhet, akkor meg mi lesz a fiúkkal anya nélkül egy idegen világban? Amúgy én is erre a megoldásra jutottam.

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Keresnék valakit, aki a fiúkat akkor is szeretetben felneveli, ha én meghalnék.
Amúgy szeretném tisztázni Nagymamát. Én azt a verziót ismerem, hogy néhány évvel a munkatáboros esemény előtt, amikor a főfőtiszt még csak kis nímand volt, gyereke született, de a felesége vagy meghalt, vagy nem volt teje (erre már nem emlékszem), Nagymama viszont egy egész bölcsit képes lett volna szoptatni. A 2 család valahogy tudomást szerzett egymásról, onnantól kezdve naponta vitték a lefejt tejet Nagymamától. Szerintem ez legalább annyira romantikus verzió, mint a másik.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Jellemző, hogy melyikünknek melyik a romantikus variáció! Én tényleg nem emlékszem semmi tejre, viszont arra igen, hogy Nagymama dögösen nézett ki, és aznap a legszexisebb ruháját vette fel! De végül is mindegy: a lényeg, hogy megmentette Nagyapát!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...