2012. január 23., hétfő

Tigrisanya színre lép, avagy ki magyarázza a fiam bizonyítványát?

Szerző: Fakirma

Noha laza vállvonogatással úgy teszek, mintha nem érdekelne, de nálunk a január legfontosabb eseménye mégis csak a félévi bizonyítványok kézhez vétele. Idén is túl estünk rajta, Bendő az elvárásoknak megfelelően nem okozott meglepetést. Megnyugodhattam, hogy az iskola továbbra sem ítéli fiamat a társadalom peremére taszított zsenik sorsára, de azért ismét egy nagyon menő bizonyítvánnyal jutalmazta őt teljesítményéért. Így hát elismerően vakargásztam meg a feje búbját, majd útnak indítottam az iskolai sítáborba. Első félév kipipálva.

Szendvicsgyerek szintén hozta a formáját. Tulajdonképpen érthetetlen, miért vagyok ennyire kiakadva, rég megedződhettem volna az általa okozott talányok hosszú során. A bizonyítványában egy ének hármastól és egy matek négyestől eltekintve csupa ötös feszít, sőt, latinból egy dicséret is becsúszott. Fiam iskolája köztudottan haladó szellemű, diák-centrikus gyermekmegőrző hely, így a skatulyázás elkerülése végett a jegyek mellett a gyerekek írásos értékelést is kapnak féléves munkájukról. Amikor megláttam Szendvicsgyerek jellemzését, azonnal a szívemhez kaptam. Aláírtam már pár intőt, többször csúsztam lapos-kúszásban az igazgatói irodában ablak-betörések, ebédlői köpködések miatt, küldtem bonbont eltört kezű osztálytársnak, de ilyen förmedvénnyel harcedzett anya létemre még nem találkoztam. No nem fiam antiszociális magatartásáról olvashattam rémregényeket. Viszont kiderült, hogy gyermekem egy lusta, kivételesen szétszórt és figyelmetlen diák, aki pontatlanul végzi feladatait és teljesítménye az utóbbi időben rendkívül ingadozó, amelyen feltétlenül változtatni kell, mert egyébként irgum-burgum. Még megboldogult pedagógus-koromból emlékszem, hogy ilyen szösszeneteket a kirúgás előtt álló gyermekek szüleinek küldözgettem. Illetve még azoknak sem, ugyanis igazi pedagógiai kripliségnek tartom, ha egy gyerekről készült jellemzés negatívumokon kívül mást nem tartalmaz. Még a legmegátalkodottabb anti-pedagógus is tudja, hogy gyereket motiválni szidalmakkal veszett fejsze nyele. No, az én gyerekemről egy fikarcnyi jót sem sikerült az osztályfőnöknek magából kipréselnie..

Azt kérdezitek, most dicsekszem, vagy sopánkodom? Őszintén szólva fogalmam sincs. Büszke vagyok a majdnem kitűnő bizonyítványra, de a hozzá fűzött magyarázattal együtt az egésznek számomra semmi értelme sincs. Nézem az ellenőrzőt, és  a szeptemberben beírt ötösök pont úgy festenek, mint a januáriak. Persze, nálam jobban senki sem tudja, hogy Szendvicsgyerek egy trehány disznó, akivel reggelenként még cipője bekötéséért is meg kell küzdenem ("Minek kössem be, az ötödik óránk úgyis torna lesz!"), egy a betűt sem ír le soha feleslegesen, és a tanulás mellé lassan egy korbácsot is be kell szereznem. Rendben, lebukott sasszem-tanárnő előtt. De akkor legyünk már következetesek! Ha egy sunyi kis lébecoló, akkor kapjon rossz jegyeket, és ne jutalmazzák őt (sok esetben csillagos) ötösökkel, és verbális vállon-veregetésekkel! Ha meg olyan fenemód kiválóan teljesít, akkor ne szégyenítsék meg az egész osztály színe előtt egy gyalázatos jellemzéssel! Statisztikailag a gyerekem éltanuló, de amúgy meg mindjárt kicsapják az iskolából a kritikán aluli teljesítménye miatt? Hol itt az egyértelmű visszajelzés, az építő kritika és a motiváció? És mi az üzenet a gyerek számára? Szarok-bele-mindenbe hozzáállással is lehetsz éltanuló? Vagy kaphatsz egy szekérnyi csillagos ötöst, akkor is csak egy utolsó senki leszel az osztályban?

Szendvicsgyerek elégedetten nézi tajtékzó arcomat. Miközben azon gondolkodom, miként fogom anyatigrisként elharapni az osztályfőnök torkát (de csak miután szakmabeliként a sárba tiportam őt), csendben gratulálok fiamnak. Már megint sikerült elérnie, hogy nem síelő bátyja testi épsége miatt aggodalmaskodom, hanem ő körülötte forog a mi kis családi világmindenségünk.




3 megjegyzés:

Szofi írta... [Válasz erre...]

Irma, egyrészt teljesen megértelek, egy anyai szívbe belemarnak ezek a kíméletlen és precíz, hideg mondatok.

De ha megkeményítem kicsit a szívem, akkor mégsem értek egyet veled.
Lehet, hogy hasznos időben figyelmeztetni, hogy vannak szendvicsfiúnak ezek a tulajdonságai, amik mellett egyébként most még mérhetően jól tud teljesíteni. Ebből az következik, hogy a természetes eszének, és a szülői odafigyelésnek köszönheti a sikereit.

Ezt azért mondom, mert nekem keserű tapasztalat a sajátom, hogy aki természetes ésszel is jól teljesít, az nem fejleszti ki magában azokat a tulajdonságokat, képességeket, amelyekre egy magasabb szinten már szüksége lesz. Így könnyen lehet,hogy az eredendően gyengébb képességűek idővel elhúznak mellette, mert összeszedettebbek, koncentráltabbak, kitartóbbak, szorgalmasabbak.

Ettől még a tanítónő szentelhetett volna néhány sort a jó tulajdonságoknak is.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Nyilván egy anyának borzalom, amikor a külvilág nem veszi észre, hogy gyermeke maga a tökély, sőt, még jól meg is kritizálja. Én Szendvicsgyerek esetében azért már elég sokat edződtem ezen a téren, valójában azért választottuk ezt a nagyon poroszos iskolát számára, hogy rakoncátlan természetét valaki kicsit mederbe terelje, ha már mi itthon ilyen töketlenek vagyunk. És értem , miről beszél a tanárnő, csak tényleg nincs pedagógiailag értelme egy ilyen dörgedelemnek a sok csillagos ötös mellett. Bendő ötösre állt kémiából és négyest adott neki a tanárnő, mert többet vár tőle. Bendő háborgott, hogy másnak meg ötöst adott rosszabb jegyekre, azért, hogy motiválja. Én meg büszke voltam, mert az jött le nekem, hogy a tanárnő Bendő fejét többre tartja a másik gyerekénél, és hálás voltam a szigorú és "igazságtalan" tanárnőnek. Vissza Szendvicskéhez:azért hoztuk el a régi iskolájából, mert ott tényleg tanulás nélkül ő volt a legkirályabb, itt a nyolcosztályos gimnáziumban kicsit más a helyzet, ő csak egy a többi jó képességű gyerek között, de vannak nála jobbak (és persze rosszabbak is). Amúgy meg nyilván a szülői tehetetlenségemről is szól a tegnapi cikkem dühe. Négy gyerek mellett luxus napi két-három órát Szendvicske mellett ülni és az utolsó betűig kikérdezni-behajtani minden megtanulandót. És ezek után még kapok is a fejemre (mármint a gyerekem kap, de ez ebben az esetben ugyanaz), hogy minden erőfeszítésem hiábavaló és még több energiát kell belefeccölni, egyébként baj lesz.

Lotte írta... [Válasz erre...]

Szerintem sem mehet dicséret nélkül, egy jó pedagógusnak épp az adott helyzethez alkalmazkodó arányérzékben lehet az igazi ereje: a számonkérés és motiválás csak egyszerre, egymást erősítve szabadna fusson. Egyáltalán, mindenkinek fontos, hogy néha pozitív visszajelzéseket kapjon, s ne csak a hibáiról halljon. Munkahelyen, iskolában, párkapcsolatban egyaránt szüksége van rá mindenkinek, mint egy falat kenyérre. Úgyhogy, magam részéről megértem az értetlenkedést, amellett, hogy az ilyesmi ráadásképp piszok rosszul is esik egy anyának, ha egyébként igyekszik a kölkét jól terelgetni. Ja, és tényleg nagyon nem mindegy, hány másik gyerek ügyeit kell közben rendezni otthon. A nagycsaládos anyukák, apukák és gyerekek esélyegyenlőségét vajon ki védi?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...