2012. január 13., péntek

Városi biciklizés praktikusan, stílusosan. Beszámoló

Szerző: FiloSzofi

Tegnap az Európa Pontban jártunk Irmával, úgy látszik minket is megfertőztek a skandinávok, a vivőanyag pedig már bennünk volt: a BICIKLI.
forrás
Igaz, Irma kocsival jött, de tudom (Ő még nem), hogy vár rá az a tűzpiros bringa, hogy tavasszal a szabadság titkos útjaira repítse. Majd figyeljétek a posztjait, az eddigiek futás közben fogantak, ki tudja, mit hoz ki belőle a bicikli.

Késtünk, lemaradtunk mindenféle megnyitóról, hogy miről, azt elolvashatjátok például a Cycle Chic blogon, vagy az  Európa Pont facebook oldalán és még sok más helyen.

Én azért mentem, hogy megnézzem a mozgalomteremtő Copenhagen Cycle Chic blog Monumental Motion című kiállítását a városi biciklizésről, és az azt követő divatbemutatót. A kiállításon Mikael Colville-Andersen fényképész és mobilitás-szakértő 50 fotóját láthatjátok még a hónap végéig az Európa Pontban.
A kattintás után pedig a ruhák és bicajok mellett néhány fotót is megleshettek a képgalériában

Nem mintha különösebben nagy feneket kerítenék neki, hogy miben bringázom, de ha már kap az ember egy ilyen kecses, guruló posztamenst, hát miért ne lenne érdekes, hogy festenek együtt. Amúgy meg, mivel szeretem a biciklit, hát mindenképp szívesen elnézegetem. Valami hasonló boldogság a biciklizés, mint a zene: semmi bonyolult, csak felszabadít. Ugyanígy vizuálisan is: semmi bonyolult, csak szép és vonzó.

A bulira is ez ez egyszerű és pont elég kétbites öröm volt jellemző, tudatosan rombolva a szubkultúra feelinget. Nincsenek biciklisek, mondta kissé provokatívan a Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János, csak a bicikli, mint praktikus és jó közlekedési eszköz. Mindannyiunknak jó, ha minél többen használjuk.

Őszintén szólva a divatbemutatótól kicsit többet vártam, mert ugyan jó az üzenet, hogy nem kell futárnak öltöznöd, tekerhetsz a suli vagy munkaruhádban is, de egy picit több ötlet, sikk, még belefért volna. A műsor első felében egy olcsóbb plázamárka cuccaiba bújtak a modellek, a második részben pedig fiatal magyar tervezők darabjait vették fel. Ezek már inkább biciklispecifikus darabok voltak, cserébe egy nagyon vékony réteg ízléséhez és alkatához passzolók, kivéve talán a nadrágra csatolható, kalucsni elven működő esővédőt. Volt még zokniba tűrt nadrág papucscipővel hipsztereknek, de én azt mondom, meztelen a király, ez simán undi.

ACycle Chic blogokat viszont érdemes böngészni, aminek magyar kiadása a Cyclechic.hu egy bringás életmód blog, ott életszagú mindennapi szépséget de olyan apró pluszokat is találunk, amit a tegnapi eseményről hiányoltam. Például ez a szoknyacsipesz:

forrás

És akkor íme az ígért képriport. Nektek hogy tetszik?


6 megjegyzés:

macskusz írta... [Válasz erre...]

Én odalennék a zakós férfi biciklisekért!

Lotte írta... [Válasz erre...]

No, itt falun (ahonnan persze autóval járunk be Pestre kicsinosodva ügyet intézni) nincs ekkora hepaj a bringázás körül. Még nem láttam embert, aki így összeöltözött volna a kétkerekűjével. Amúgy jól néz ki, de én beérem azzal, hogy van kosaram, ahova be tudom gyömöszölni az oviból hazahozandó rajzokat, ruhákat, meg a friss kiflit.

zsb creations írta... [Válasz erre...]

A szoknyacsipesz nagyon jó ötlet, azt hiszem rendelek is egyet magamnak :)

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Macskusz, az elevenembe találtál! A divatbemutatón - bár a modell kicsit öregecske volt, meg véletlenül láttam, ahogy öltözött, és egy pici pocója is volt neki - a kifutón olyan gyönyörűen festett, hogy majd elolvadtam! Igen, a zakó sokkal többet ígér, mint egy széldzseki!

big írta... [Válasz erre...]

Azért, könyörgöm, a '80-as évek ne jöjjön vissza! (fosbarna párducmintás pulcsi)

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Szerintem már visszajött, és nem csak a bicikliseknél. A legszörnyűbb, hogy a 4 éves kislányomnak az a szörnyű pulcsi tetszett a legjobban a divatbemutatón:-(

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...