Szerző: FiloSzofi
Salamonpecsét
Sokáig kellett keresgélnem, míg rájöttem, miért pont ez a növény viseli ezt a nevet. Abban biztos voltam, hogy a névadás nem lehetett önkényes. Végül a virágbarát magocilla fotói közt találtam meg a magyarázatot. Ugye ti is látjátok a csillagot? Ha a virágot a nyitott kehellyel szemben nézzük, akkor látható.
Arra is van magyarázat, hogy került Salamon pecsétje, a pentagram erre a növényre:
A hagyomány szerint Salamon király, aki sokszor mint a rossz szellemek ura fordul elő, e növény gyökeréhez pecsételte a rossz szellemeket, úgy hogy pecsétnyomójának nyomai ma is láthatók.
Galagonya
Remélem, élveztétek a játékot! Én sem vagyok egy botanikus (sajnos), de időnként olyan jó rácsodálkozni erre a világra!
Múlt heti játékunk remélem jól meggondolkodtatott benneteket, és kíváncsivá is tett. Mielőtt elárulnám a megfejtést, elmondom, hogy senki nem küldött mindkét feladványra helyes választ. A legközelebb Katica járt a megoldáshoz, akinek különdíjat kell kitalálnom, mert a nyereményt éppen az ő ajánlására választottam ehhez a játékhoz. Sebaj, ti megnyerhetitek másként, hamarosan, ő pedig kap valami mást.
Legtöbben a kék bogyóról a kökényre gondoltatok, de sokan észrevették, hogy annak bizony nem ilyen a levele. A piros bogyó pedig általánosan somnak lett keresztelve, igaz, csaltam a képpel, mert nem mutattam a fácska formáját.
És akkor íme a megfejtés:
Salamonpecsét
Árnyékos helyet szerető talajtakaró növény. Kertbe is ültetik, de gyakran találkozunk vele a természetben. Hasonlít a gyöngyvirághoz, és hasonlóan mérgező is. Fehér virágzata áprilisban nyílik. Termése valóban nagyon hasonlít a kökényhez, de ezt inkább ne egyétek meg.
Azt nem tudom, festőnövénynek alkalmas-e, ha valaki tudja, írja meg!
Kapcsolata a jól ismert pentagrammal "titkos is, és misztikus, kicsit utópisztikus":
A két egyenlő oldalú háromszögből összetevődő hatágú csillag neve a Salamon pecsétje, a makrokozmosz szimbóluma. A lefelé álló háromszög az alsó, azaz az anyagi
világot, a felfelé álló háromszög a felső, azaz a szellemi, spirituális
világot jelképezi. Összekapcsolódásuk, illetve egymásba hatolásuk pedig a
kettő egységét fejezi ki. Ezenkívül a lefelé álló háromszög képviseli az
őselemek közül a földet és a vizet, a felfelé álló háromszög a levegőt és a
tüzet, egyesülésük pedig magát a tetemtett világ jelképe, amely a
négy őselemből tevődik össze. A Salamon pecsétje
talizmánként viselve előmozdítja az alsó és a felső világ, azaz a test és a
lélek, illetve szellem harmonikus együttműködését, hozzásegít a belső és
ezáltal a külső univerzum békéjéhez. Ezenkívül összeköttetést biztosít a
makrokozmosszal, és kaput nyit a természetfölötti világra.
magocilla fotója |
Sokáig kellett keresgélnem, míg rájöttem, miért pont ez a növény viseli ezt a nevet. Abban biztos voltam, hogy a névadás nem lehetett önkényes. Végül a virágbarát magocilla fotói közt találtam meg a magyarázatot. Ugye ti is látjátok a csillagot? Ha a virágot a nyitott kehellyel szemben nézzük, akkor látható.
Arra is van magyarázat, hogy került Salamon pecsétje, a pentagram erre a növényre:
A hagyomány szerint Salamon király, aki sokszor mint a rossz szellemek ura fordul elő, e növény gyökeréhez pecsételte a rossz szellemeket, úgy hogy pecsétnyomójának nyomai ma is láthatók.
Galagonya
A galagonya (Crataegus) a rózsafélék
(Rosaceae) családjának Maloideae alcsaládjába sorolt növénynemzetség. Általában tövises cserjék, vagy kis fák.
A képpel való kapcsolata abban áll, hogy a galagonya ismert gyógynövény, az egyik legrégebben használt, és igazolt hatású természetes "szívgyógyszer".
Remélem, élveztétek a játékot! Én sem vagyok egy botanikus (sajnos), de időnként olyan jó rácsodálkozni erre a világra!
3 megjegyzés:
Köszönöm Szofikám, igazán megnyugtattál, hogy akkor nem kökény az, ami annak látszik. Azt is gondoltam, hogy mérgező, mert ha a másik meg a gyógyító, de soha nem jöttem volna rá, hogy is, mikor sose hallottam még erről a virágról! Hát köszönöm, igazán megkönnyebbülve megyek ma így a babuval az orvoshoz, hazafelé meg a nyár utcában meg is nézem, hogy izzik-e a galagonya ruhája, mert ott van, ha jól rémlik, a pollack fölött egy sor. a salamonpecsétes névadás meg gyönyörű, tényleg benne van a virágban a pentagram, hú, ez kicsit hátborzongató is, de milyen szép!
cserébe kapsz egy ilyet. nagy szívvirág, de ez asziszem éppenhogy mérgező. de gyönyörű, nem? De ez is boszorkányság, mintha lánytrófeák lennének...bár az angolok meg úgy nevezik, hogy a Hollandok gatyája, szóval ki mit lát bele, aszerint lehet szép vagy veszélyes. http://www.google.hu/imgres?q=nagy+sz%C3%ADvvir%C3%A1g&hl=hu&sa=X&biw=1366&bih=643&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=oANWwsC0i3y8CM:&imgrefurl=http://www.kolibrikerteszet.hu/nagy_szivvirag_rozsaszin&docid=TjXMuhke1LZOJM&imgurl=http://www.kolibrikerteszet.hu/tn/Kepek/evelo%2525203/400_dicentra%252520spectabilis%2525202.jpg&w=338&h=400&ei=61phUMSUAs3XsgaUvYGIDw&zoom=1&iact=rc&dur=0&sig=111821281492329741850&page=1&tbnh=138&tbnw=133&start=0&ndsp=18&ved=1t:429,r:14,s:0,i:114&tx=701&ty=550
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_sz%C3%ADvvir%C3%A1g na ez jobb kép
Megjegyzés küldése