2013. május 24., péntek

Heti Muníció: Szétválasztunk

Szerző: Fakirma

Halállistán a palacsinta
Sokan irigykedve nézegetnek,  Persze, neked könnyű csinosnak maradni, mert szerencsés alkatod van. Ők azok, akik még soha nem láttak  a próbafülke homályában, amint könnyes szemmel veszem tudomásul, hogy az A kosaras melltartó még mindig lötyög a cicimen, s kőkeményre edzett hasizmaimra diszkréten borul rá négy terhességem emlékeként a rongyos, kinyúlt bőr.
 Ők azt sem sejtik, hogy a szerencsés alkat mögött hány kilométer futás, megemelt súlyzó, hasprés rejtőzik, nem beszélve Ember túlóráiról, amikor azért gürizik, hogy én a kozmetikusnál csodakezeléseknek vethessem alá öregedő testemet. Nem látják életrevaló gyerekeimet sem, akik megtanulták a lábukról lerágni a körmöt csak azért, mert én a sajátom lakkozásával vagyok elfoglalva. (Az eredmény nem marad el: kétségtelenül jobb nő vagyok, mint anya és feleség.)
Ugyanezek a kedves ismerősök előszeretettel vigasztalnak, Ahhoz képest, hogy négy gyereket szültél, s elmúltál negyven... Ez nagyjából annyit tesz: Neked már harangoztak bébi, miért strapálod magad? Bókolás témakörben Ember a leghitelesebb, szerinte a Milf kategóriában még meglehetősen dögös darab vagyok.

Testem karbantartásának részét képezi a menetrendszerű fogyókúra. Habzsoló-purgáló típus vagyok, középutat nem ismerek: zaba vagy önmegtartóztatás. Ahogy peregnek az évek, a kilók egyre könnyebben cuppannak rám, s piszkosul ragaszkodnak hozzám. Évente körülbelül egy-két kiló pluszt jelentene ez a jelenség, ami rossz hír, hiszen megcéloztam az életben maradást Ojó tizennyolcadik szülinapjáig.
Négy hete Emberrel belevágtunk a kilencven napos szétválasztó diétába. Elméleti háttere nem nagyon érdekel, de a kedvetekért összefoglalom a lényeget. A diéta alapja a szétválasztás. Minden nap csak egyféle típusú ételt lehet fogyasztani: aki belevág, az fehérjenap, keményítőnap, szénhidrátnap és gyümölcsnap örökös körforgásában találja magát. Legalábbis kilencven napig, ami tényleg maga az örökkévalóság ilyen idióta étrenddel. Állítólag ennyi idő nem csak ahhoz elég, hogy elbúcsúzz felesleges kilóidtól, hanem szervezetednek ettől fogva eszébe sem jut plusz kilókat magára aggatni. Persze csak akkor, ha még kilencven napig délelőttönként továbbra is csak gyümölcsökkel bünteted testedet. Az elmélet pofonegyszerű: a gyomorba egyfajta táplálék jut, ettől aztán a szervezet könnyedén és gyorsan bontja le a csócsát, így nincs idő a hájjá való átlényegülésre.
Az én elméletem még ennél is egyszerűbb: ha sokat zabálok, dagadt leszek, ha keveset, akkor nem annyira. A szétválasztó diéta legfontosabb összetevője az odafigyelés és a mértéktartás. Az sem elhanyagolható körülmény, hogyha az ember átlagosan hetente kétszer kizárólag gyümölcsöt eszik, az már önmagában elég sokkoló élmény a súlyvesztéshez.
A diéta testileg nem túl megterhelő, intellektuálisan annál inkább. Ráadásul elég röhejes, amikor Hamupipőke módjára egyik nap a rakott krumpliból a tojást, a kolbászt és a tejfölt csipegeted, majd a következő napon a krumplit próbálod megpucoválni a fehérjegyanús cuccoktól. Harmadik nap eheted a prézlit, ha még nem tolta be a család. Negyedik nap végre elfelejtheted az egész borzalmat, és falhatod az almát banánnal és egy maroknyi kesudióval. Akadnak persze olyan cuccok, amiket szétválasztani igen nehézkes. Amikor tizenkét gyerek esik be hozzánk (nem fantasy, ehhez minden gyerekemhez mindössze két vándorgyereknek kell csatlakoznia), s palacsintát követelnek, no akkor igazán frusztrált vagyok. De csak magamban káromkodom, mert ha már körmöt nem vágok nekik, akkor legalább ötven darab palacsintával illik felzárkóznom az elég jó anyák csapatához.
Az igazi mazochisták havonta tartanak egy víznapot is. Én ekkora barom nem vagyok. Viszont jó sok folyadékkal büntetem magam, elsősorban szűztea, zöld tea és paradicsomlé formájában.
Az elmúlt hónapban három kilót fogytam, ami nem nagy csoda, de ahhoz pont elég, hogy behúzott hassal büszkén feszítsek reggelenként a mérlegen (Észrevettétek, hogy a lakás különböző pontjain a mérleg más értéket mutat?). Ember több mint kétszer ennyi kilót pakolt le magáról, ezért aztán röhög a pofámba, de ennyi még belefér az egészséges házastársi basztatásba. Még így is sokkal szebb vagyok, mint ő.
A leggyalázatosabbnak a gyümölcsnap tűnik, mentálisan azonban ez a legkönnyebb, főleg akkor, ha tudod, hogy a gyümölcs főfogalom alá mi tartozik. Negyvenegy év nagy élettapasztalat, viszonylagos biztonsággal különböztetem meg a ringlót a sült husitól.
Tegnap viszont a keményítőnapot megszívtam: egy gyenge pillanatomban azt gondoltam, hogy a paradicsomos-cukkinis tészta üveges bébiétel formájában színtiszta keményítő, szerencsétlen gyomrom azóta sem tudja feldolgozni a traumát. Nekem a keményítőnap a legnagyobb szívás: rizsen, krumplin, pattogatott kukoricán, s szottyadt zöldségeken kívül mást nem igen lehet enni.
Legnagyobb királyság a fehérjenap: tonhalsalátával vagy majonézes sonkatekerccsel a gyomromban szinte normális embernek érzem magam.
Ma szénhidrátnapom van. Igazi jutalom, betúrtam egy tábla epres csokit, vacsorára pedig fánkot fogok falni. Ember a paradicsomszószos pizzára esküszik, szerintem tiszta kretén (főleg a kaja).
Egyébként minden délelőtt csak gyümölcsöt eszünk, majd egy órás szünet után jöhet a viszonylag normális adag ebéd. Délután semmi, viszont hamar eljön az este a várva várt vacsival. Ilyenkor illik ugyanazt enni, mint ebédre, szerintem ez egy marhaság. Talán hozzáállásom beteg személyiségem hozadéka: ahogy mást sem, a fogyókúrát sem tudom tisztességesen csinálni. Muszáj csalnom. Időnként felcserélem a napokat, és vedelem a hosszúlépést, ami se a fogyókúrámnak se a májamnak nem tesz jót (Az Egy alkoholista családanya feljegyzései című poszt a jövő hét témája).
Viszont sokat mozgok, ami nem fogyaszt, de formában tart. Biztos forrásból tudom: egy kicsi plöttyedt fenék semmivel sem vonzóbb látvány egy nagy plöttyedt fenéknél.
A fogyókúra házasságterápiás hatása sem elhanyagolható. Egyszer régen Emberrel már lefogytunk ezzel a módszerrel. Akkortájt igen nagy szarban volt a házasságunk. Mindenen összekaptunk, a diéta jelentette az egyetlen kivételt. Két véres csata között boldogan terveztük a napi menüt és egymásnak drukkolva lestük a mérleget. A kilókat azóta visszaszedtük, a házasságunk viszont pipec, már amennyire ezt az intézmény alapjellege lehetővé teszi.
A kilencven napos szétválasztó étrend remek, egészséges, nem túl megterhelő diéta, semmi kétségem sincs efelől. Egyetlen kérdés motoszkál bennem évek óta: Vajon csak nekem van olyan szerencsés alkatom, hogy mindig a fenekemre hízok, és kizárólag a melleimből fogyok?


8 megjegyzés:

Tekla írta... [Válasz erre...]

Nem, én a combomra is...a cici-téma stimmt. Én is nyomom pár hete, szintén 3 kg mínusz, de tényleg leginkább a bögyöm (meg az Emberem) bánja.
Vígasztal, hogy talàn mintha esetleg némiképpen a hasam is laposodna......
Állj: neked a felülések hozták vissza a lapos hasad?
Nekem a bőröm kevésbé sínylette meg ezt az egy szál gyereket, de olyan hülyén áll a hasam oldalnézetből.Én marha abban reménykedem, hogy az "csak" háj, ergo elviekben leadható/dolgozható. Mondd, de őszintén: mennyire vagyok naiv?:)

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Nem, a felülések NEM hozták vissza a lapos hasamat. És NEM háj. Hanem annak a jele, hogy kilenc hónapig a pocódban egy/több gyerek terpeszkedett. Az én hasam például tényleg nagyon izmos, csak nem látszik a hájtól, vagy a lefegő bőrtől.
Viccen kívül: szerintem a test alapjában véve nagyon hálás cucc, és diétával plusz tornával szinte kedvünkre alakítható.
Hajrá Tekla, nagyon örülök, hogy egy "sorstársra" akadtam! Nálad hány kiló mínusz a cél? És bírni fogod kilencven napig?
Az én uram csak röhög. A bögyeimen. pontosabban a hiányukon.:)

Tekla írta... [Válasz erre...]

Ha jól számolom, 69-ről 58-ig eljutni bizony 11kg mínusz kéne, hogy legyen,de mivel én sem vagyok olyan aki ilyenkor két kézzel hajigálja magáról a fókahájat, eléggé hegymenet lesz ez a dolog.
Egyszer már sok éve - kis híján tényleg vigyorogva végigcsináltam víznapokkal együtt- bár nem fogyási, hanem allergia-kiiktatási célzattal. Egy lelkes idősebb kolléganőm esküdözött rá, h amióta ő ezt évente egyszer beiktatja, csak röhög a parlagfüvön, pedig azelőtt csúnya rohamai voltak. Igazából azt kell mondjam, segített is, és egyáltalán nem lettem Twiggy tőle, csak 2 kiló távozott-meg a titkozatos allergiám egy jópár évre.
Mivel most minden jel (röcögős háj testszerte+allergia annak minden szépségével) arra mutatott, hogy sürgős beavatkozásra van szükség, egyik reggel a hűtőt kinyitva valahogy úgy éreztem, hogy akkor MOST. Nem is értettem, de örültem neki.
Szintén gyártom faarccal a palacsintát (Gundelt is), tortillát, quiche-t, pedig ezelőtt 3-4 héttel még tábla milkákat és aszalt fügét ettem ezerrel, minden nap, mint egy drogos. Szintén alternatívan napcseréztem és extra gyümölcsnapoztam pl. születés-és névnap után. :)
Jó lesz ez, csak most jóval több aszkézist igényel mint anno "páratlan" koromban.:)
Írtad, hogy amúgy bazierős a hasad, és nem a háj, hanem inkább a bőr az, ami miatt ez homàlyban maradt ezidáig, úgyhogy csak emiatt kérdeztem, h mivel edzetted "láthatatlanul keményre".:)
És igen, meg fogjuk csinálni-pláne mert jókor kezdtük! Ez az elméletem...:)
A gyümölcsválaszték már most is túlmutat az alma-banán-narancs-kiwi kombón, vagyis ha a változatosság az unalom és érfelvágós fásultság ellen hat, akkor ez garantáltan a mi malmunkra hajtja a vizet- az alapján legalábbis, amennyi gyümölcsöt itt magunkba tolunk.
Uff. Ez pofátlanul hosszú lett-bocs!!

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Titkon abban reménykedtem, hogy ha megírom ezt a posztot,feltűnik a színen egy-két hasonló fogyókúrázó, hiszen az egész programban az a legjobb, ha lehet róla beszélgetni egy "bennfentessel". Ezért is jobb párban csinálni, s gratulálok a lelkierődhöz, hogy otthon ilyen hősiesen helytállsz a sok zabagép között:)
Nem is hallottam, hogy allergia ellen jó, no majd tesztelem Emberen, mert nála az egész nyár prüszkölős szezon. Én csak azt olvastam, hogy a magas vérnyomást csökkenti.
Sokszor nekiállok fogyózni, de csak néha sikerül, és nem tudom, mitől függ: az egyik pillanatban még zabálok, aztán az agyamban egy láthatatlan kapcsoló átkapcsol fogyi üzemmódba, és el se tudom képzelni már, eddig miért nem így működtem. Szóval tökéletesen megértem azt a pillanatot, amikor azon a bizonyos reggelen kinyitottad a hűtőszekrényt.
Én most két pofára zabálom az epret, s Ember már hozott haza nagyon finom őszibarackot is. Már alig várom a dinnyeszezont, azon aztán tényleg egész nap el lehet lenni. No akkor mindent bele!:)))

Tekla írta... [Válasz erre...]

Hehe, akkor sikerült lépre csalnod:))

Igen, a dinnye,a barack és a szőlő az, ami szerintem is értelmet ád a nyári "90 naposozásnak", télen tuti nem bírnám ilyen vidoran.

Ember itt csak bevonódott amikor olyan ételeket kapott elvitelre a munkahelyére, amilyeneket épp akkor ettem. Örvendezve újságolta 1-1,5 hét után, hogy leadott 2 kilót, és szerinte a házi koszttól lehet,meg attól, hogy visszafogta a csokifigyasztást. Plusz-még mindig Őt idézem:amióta ennyi gyümölcs van itthon, reggeli hírolvasás közben mindig elmajszol 1-2 almát egy banánnal, ès szinte délig nem is szokott megéhezni. Nofene.:P
Aztán lelepleztem magam, és nem haragudott:azt mondta, ne is hívjuk ezt diétának, inkább étkezzünk így! (??)Arra fogtam, hogy még fiatal a házasságunk.:)

Ő nem nyomja ilyen ortodox módon, inkább próbálja az elveket megragadni, de ha épp nagyon rákattan valamire, akkor az van, hogy "dehát Szívem, tudod, hogy én nem diétázom, csak diétázgatok Veled:)"
Hát így élünk mi, és úgy tűnik, mások nem járnak hasonló cipőben errefelé- vagy ha mégis, ők nem grafománok.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:))) Csupa dögös, karcsú Onleány olvasó!:)
Embered egy angyal lehet, ha csak diétázgat(még ha a Te szigorú gundeles kosztodon is:)) s hullanak róla a kilók, és még nem is cikiz Téged miatta!

Tekla írta... [Válasz erre...]

Az hát...:))
Le a próbafülkékkel!! De a próbafülke-világítással mindenképp... Legyen lágy, meleg fény, ne ez a rideg, neonos sokkolda, vagy ha muszáj, biztosítsanak pézsét és alkoholt is.
Csatlakozik valaki?

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)))
Én feltétlenül.
Amúgy az előnytelen próbafülkékről már rég óta készülök egy posztot írni. Emberileg és üzletpolitikailag is érthetetlen, hogy gyakorlatilag minden bolti tükör rondábbnak mutatja az embert, mint ami a valóság.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...