2013. március 29., péntek

Stabat mater dolorosa

Szerző: Lotte

Mikor a Vatikánban, tikkasztó sorban állás után beléptem a Szent Péter-bazilikába, rám zuhant a grandiózus alkotás szépsége és monumentalitása. Szédelegve jártam körbe a világ talán leglátogatottabb épületét.
Igazi katarzist - az Isten-dicséret református puritánságához szokott lelkemnek - azonban nem ez lenyűgöző nagyság, hanem a bejárattól jobb kézre elhelyezett Michelangelo-szobor okozott.
A Pietá előtt valósággal földbe gyökerezett a lábam.
A szobor önmagában is csodálatos, de a téma, amit márványba faragott a polihisztor mester, ott, még  abban a turistáktól zsúfolt térben is szíven ütött.

Az édesanya kezébe omló halott fiú teste, s kettejük e világtól elszakadó, szavakkal le nem írható szeretetkapcsolata: a halott Krisztus anyjához hajló embersége, s Mária mélységes fájdalma szívszorító látvány volt a könyvekből már jól ismert szobron. Óhatatlanul saját gyermekeimet juttatta eszembe. Azt a minden anya számára legrettegettebb, földi pokoljárást, mikor valaki meg kell, hogy élje saját gyermeke halálát. Írás közben is fojtogat a sírás.
Nagypéntek: a legsötétebb nap. Mikor a Mária testéből kiszakadó, bűn nélküli Isten-gyermek újra egyesül édesanyjával: a keresztfán elszenvedett halál pillanatában Jézus teste feladja a földi küzdelmet, de lelkén nem győzedelmeskedhet a halál. Mária teste nem törik össze, de lelkét a jövendölés szerint "tőr járja át". Anya és fia szíve végleg összeforr a kereszt lábánál.
Stabat mater dolorosa. És a többi néma csend.
De jó, hogy mi már tudhatjuk: van folytatás. És harmadnapra oszlik majd a sötétség.

1 megjegyzés:

szofi írta... [Válasz erre...]

Amikor először aggódtam úgy igazán egy gyerekemért, azonnal felszakadt belőlem egy addig sosem gondolt, sosem mondott ima Máriához.
Nem értettem, miért kellene Mária közbenjárását kérni, ha szólhatok magához az Istenhez. Most már érzek belőle valamit, de nem hívnám közbenjárásnak.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...