Szerző: FiloSzofi
19.hét
+3 kg
a gyerek neme: fiú! (Tudtam!)
 |
| Monkey Business Card Company |
Már megint elkiabáltam. Sajnos kénytelen vagyok ellentmondani saját magamnak, és az előző fejezetnek. Még hogy testetlen testiség! A fenét! Bosszantó testiség, matéria, matéria. Meg a bolondéria. Legalábbis a férjem szerint nem vagyok normális, de kérem, az követelmény?
(Előre szólok, ez fárasztó, terápiás bejegyzés lesz.)
Azt írtam az előző fejezetben, hogy ez a korszak a béke szigete, meg hogy egy kicsit el lehet felejteni a testet mint medikális anyagot. Tényleg így emlékeztem, és valószínűleg többnyire igaz is, csak én élem meg rosszul, nyűgös vagyok, és nem elég hálás az orvostudománynak.
Ultrahangon jártam ismét (meg a védőnőnél, meg a terhesgondozáson), meg leletet szerezni az AFP-ről, amit sosem tudok, pontosan mi, de ha nem jó érték jön ki, akkor kezdődik az ipari paráztatás a fejlődési rendellenességekről, ami többnyire, szerencsére, vaklárma. Nekem sosem volt vele gond, hál'Istennek.
Most váratlan helyről, az ultrahang vizsgálat felől csapott be ménkű. Már a nap sem indult jól, a légkör zavaros volt, olyan semmilyen hangulat, amikor hajlamosak vagyunk betérni lepusztult kapualjakba, pedig valójában semmi kedvünk hozzá. Ilyenkor önti ki Annuska az olajat, ami kevesebb baljóslatnál, és az is lehet, hogy nem történik semmi.
Azt figyeltem meg, hogy az anyák úgy harminc felett érzékenyebbek a légköri viszonyokra, a kozmikus széljárásra, ahogy az öregek a csontjaikban érzik a világot. Az év pedig múlt héten porolta le magáról végleg a nyarat, hogy egy szem sincs már rajta. Talán csak ez a csupaszság a baj, nem tudom.
Nem baljóslat tehát, én sem éreztem semmit, csak azt, hogy nem kellene felkelni talán, nem jön ma semmi jó odakintről. Megint a troli, nekem az csak a kórház-járat, amúgy nem használom.
Az orvost nem láttam még, szakasztott a fiam régi óvónénije, akit nem szerettem. Háttal fektet a monitornak, és a fejem felett diskurál a medikával a gyerekemről. Irtó lassan csinálja. Kezdem azt érezni, hogy fel kellene állni, és egyszerűen elmenni, hogy kerülök erre az asztalra, és különben is! Aztán mégis oda kell figyelnem, valamit nagyon keresgél, de nem velem, a tanítvánnyal beszél. Végül megkérdi, van-e vesebetegség a családban. Legalább nem a fejéról vagy szívéről van szó, könnyebbültem meg. Egyébként nincs. Végre kinyögi, hogy nem látja az egyik vesét, ráadásul három nappal(!) kisebbnek néz ki a koránál. Van ugyan ott egy maszat, ami akár vese is lehet, de jöjjek vissza három nap múlva. Mindezt tíz perc böngészés közben hintette el.
Első döbbenetem, hogy nem a gyerekért kezdtem aggódni, valahogy biztos voltam, hogy ez vakvágány - elbizakodottság, tudom. A menekülési kényszer erősebb volt, meg az indulat, hogy meg kell védenem a gyerekemet. Hogy pontosan mitől, azt csak később sikerült megfogalmaznom, a második vizsgálat után, ahol már megtalálták a vesét, és a háromnapos lemaradás is eltűnt.
Az eltelt időben kértem Igazságos Mátyás Királyt (a gyerekek szerint így kellene neveznünk Kistesót), hogy legyen szíves növessze meg gyorsan azt a vesét, különben nem fogják békén hagyni, és az ultrahanggal együtt megint záporoznak ránk a rossz sugarak. De ne féljen, én megvédem, és szeretem, és kivárom őt türelemmel, semmi baj.
A kontroll mintha még mindig ugyanazon a napon lett volna, ugyanazok a fürdőköpenyesek cigiznek a kórház előtt, ugyanazokat a csikkeket nyomják a virágtartóba. A székben most egy férfi, a szívemben apró diadal a megtalált vese miatt, és egy kézrázás Kistesóval, hogy megmutattuk. Ennek ellenére elküld genetikai tanácsadásra, mert a korom (elmúltam 35), meg a tünetcsoport...Kérdezem, mi van vele? Válaszolni nem hajlandó, majd ott megmondják, meg újra megnézik. Véletlenül sem árul el semmit, behívja a következőt. A megállóban bácsika tévelyeg pizsamában és cekkerrel - talán megszökött, vagy csak kicsire nem ad? Nincs erőm megkérdezni, segíthetek-e.
Onnan loholok terhesgondozásra, ahol kiderül, meg fognak vizsgálni, ez végképp letör, úgy érzem, kővé válok, ha mégegyszer valaki hozzám ér, de nincs kibúvó. A doki sokat változott négy évvel ezelőtthöz képest. Akkor megnyugtató jelenléte most inkább számonkérő és morcos mindig. Most is úgy kezdi: "Mikor volt maga utoljára..." DE nem lógtam én el semmit, tiszta a lelkiismeretem. Na jó, a háziorvost, de annak tényleg nem lett volna értelme csupa tökéletes lelettel. Kapok még néhány időpontot, telefonszámot, kis csövet, mert a vizeletet havonta nézik, meg váltsam ki a glükózt a terheléses cukorra, a klinikára meg menjek el, a genetikai tanácsadás nem más, mint egy újabb ultrahang, de ne aggódjak, a fiúknál ez gyakori, majd pisil egyet, ha megszületett, és mindkét vese beugrik a helyére, szóra sem érdemes. De akkor minek menjek? - Hogy ne maradjon rajtam a bélyeg, hogy elutasítottam. Tenni lehet valamit azért a veséért? - Nem, csak megnézik nagyobb felbontásban.
Hazaérek kipurcanva, együttérzést koldulok, de hiába. Hiába mondom, hogy mennyire fárasztó, hogy betörtek az aurámba, hogy más mérlegre tettek, mint amilyen anyagból vagyok. Nem az érintés zavar, nem is a viselkedés, nagylány vagyok már nem kell velem édelegni. Csak a világképem, vagy inkább érzékelésem ütközött súlyosan egy másik mértékkel: Én hiszek az anyagban, de a törvényeit máshogy tapasztalom. Élőnek, és bizonyos értelemben intelligensnek. A fizika csak egy üres háló, merev forma, amin én néha bizony parázom átmenni.
- Tudod, annyira elfáradtam, hogy egy másik sablonban kellett mozognom napokig, mintha kerékbe törtek volna! Tudod, hogy már a fodrásztól is viszolygok, meg az egyéb fizikai emberszerelőktől.
- Te bolond vagy, egyszerűen nem vagy normális!
(A poszt nem az orvosok piszkálására született. Ha arról van szó, bízom bennük, és mágikus tudományukban.)
15 megjegyzés:
Sokszor éreztem úgy h jobb volt az ultrahang előtti időkben. Persze nem, de hát az orvostudomány fejlődése amúgy is mindig újabb erkölcsi kérdéseket vet fel.
érdekes, engem mindig megnyugtatott az uh, bármilyen eredmény jött ki,de legalább láttam. hiszem, ha látom alapon. mondjuk nekem se talált el soha semmit, kivéve a nemet. Babu esetében például körbelőtték vele a problémát rendesen, a beteg lábacskájától öt miliméterre kaparásztak sok orvosok, nem is egyvalaki, rengetegszer, találtak mindenfélét, hasi cisztát meg minden, de a dongalábat nem vette észre senki. és a babaméretet se találták el, soha senki, mindig jócskán tévedtek vele. hát szóval semmi se biztos,az az egy biztos. Ne félj, én végig tudtam, hogy valami nemnormális van, ahhoz képest ezek az ipari parák arra jók voltak, hogy sokkal rosszabbra készültem, így aztán megkönnyebbülés lett, hogy ja, csak ennyi? ezt meggyógyítjuk. De ha te nem is érezel semmi nemnormálist, akkor meg pláne tárgytalan, ez az ultrahang egy hókuszpókusz szerintem, amit arra találtak ki, hogy megnyugodjon az ember, de lényegében sokszor éppen teljesen koöntraproduktív. amúgy meg hurrá, örülök hogy fiú, amit egyébként én is sejtettem :)
Jaj, én nagyon materiális vagyok, de akkor most mi van azzal a vesével??
Az, hogy az egyik lejjebb van a kismedencében, és kisebb, de ez a különbség már három nap alatt is csökkent.
Állítólag fiúknál nagyon jellemző, születéskor kiegyenlítődik.
Azt hiszem, alapvetően felhúzta őket, hogy nem kértem a 35 felettieknek kitalált speciális szűrést.
Egyébként nem bántottak, csak közölték a tényeket, hogy az egyik vese lent van, és kicsi. Ahogy az EU ellenőrök megállapítják a borsószemek elégséges átmérőjét. No comment, csak kicsi.
Kontextust nem adtak hozzá, de aki parásabb, annak a hallgatás bőven sok értelmezési lehetőséget kínálna. Nem mondom, azért örültem, mikor később orvostól is hallottam, hogy szóra sem érdemes az egész.
A dednek az orra volt kicsi, jól megijesztettek a down kórral. Egészséges, de tényleg kicsi az orra :)
Szóval kicsi az orra. Hm. :)
Egyébként már tudom, mi a fő baj, van egy ilyen marhaság, és bekerülsz a rendszerbe, mint a "kicsi az orra", és kartonod lesz róla, meg minden.
A kinti életben is persze van ilyen. Elég, ha valakire azt mondják: "iszik". Vagy "ült" és kész :D
nem hiszem egyébként, hogy bármivel is stigmatizálni akarnak, vagy ilyesmi, sőt azt is hiszem, hogy jót akarnak még az ilyen paráztatós kivizsgálásokkal is, nyugodj meg. Szerintem még nem voltál eleget az életben kórházban, az a baj, én már máshogy tekintek az egészre. meg szerintem, amit feljebb is mondnai akartam, maguk se tudják. Ez olyan, mint a babu lába, annyira titokzatosak, hopgy hmm, hmm, mert még őelőttük is titok, hiszen emberek. Amúgy meg én is hallottam ilyen veséset, van ilyen, kisfiúknál gyakori állítólag. Hát egy darabig majd járnotok kell vele a szakrendelésre, de semmi baja nem lesz egyébként. Béni egyik focistársa is így született, kétéves koráig jártak vele a gyerekkórházba , mert a kötelező,a havi kontroll, ahol mindig megállípították, hogy mekkora éppen a kisebbik vese, és hogy széepn nő, meg megnézték a vizeletete, hogy oké. és ennyi. ma focizik, és teéjesen egészséges. De még az is lehet, hogy ez egy tévedés, és csak a szükséges második trimeszteri szorongás manifesztációja, mert van olyan is, sajnos, azt nem lehet kihagyni. szerintem inkább ez lehet, semmi komoyl, én úgy érzem.
Azt hiszem, nem sikerült jól megfogalmazni, tényleg nem gondolok rosszat az orvosokról, ami megrázott, hogy ebben a helyzetben megmutatkozott: egy ilyen helyzetben erősebb a saját hülyeségem, hamarabb kelt bennem feszültséget, hogy kórházi anyag lettem, mint a gyerekért való aggodalom.
Tk tudom, hogy vele minden oké, (és szerencsére a tények sem beszélnek igazán másról.)
Ha már elfojtott félelmek (2. trimeszteri paráról még nem hallottam), akkor talán az a rossz élmény jelenik meg, ami az első szülésnél még védtelenül ért:
Túlhordás. Erre a varázsszóra hipp-hopp bedarált egy gépezet, ami figyelmen kívül hagyott minden valós testi jelzést, egy rakás ilyen-olyan totál művi behatásra, gyakorlatilag tőlem függetlenül kiszedték belőlem Fít.
Ezért sem haragszom, tudom, hogy statisztikailag lehetne baj a túlhordásból stb, és tényleg jót akartak, az látszott.
Inkább ugyanaz az élmény, hogy két valóság ütközött, és ami eddig nekem realitás volt, a külvilágban érvényét veszti. Mondhatom én, hogy ezt-vagy azt érzem, az nem érv.
És értem én, hogy nem is tekinthetik igazán érvnek.
Az egészségügy tényleg gyárként működik, folyamatábrák szerint, "ha ez van akkor - kis nyíl - ezt kell csinálni... Nyilván okkal vannak ott a kis nyilak, de néha borzasztó tud lenni.
na jól van, akkor most megvolt a terápia, huss félelmek, és örülj tovább! nem lesz semmi baja az igazságos Mátyáskirálynka, jajj erről jut eszembe, hogy nálunk az uránparkban Mátyás királyos a játszótér, az a mesetematika, és van is egy trónszék, ami ő ül. múltkor hallottam egy anyuka magyarázta a gyerekének, hogy az nem Artúr, hanem a Mátyás, mert rajta van a fekete sereg LOGója a pólóján :)))) na szóval nevess egyet, aztán szevasz tavasz, ill. szevasz nyár, tök jó hogy ősz lett, én úgy szeretem hiszen azt is! Meg te mázlista, gondolj arra, télen olyan jó terhesnek lenni, csak kell egy bazinagy télikabát hozzá, az igaz. A babunak meg nem lesz baja, és ha mégis ez igaz volna, akkor is, ez legyen a legnagyobb baj, énszerintem ez annyira csekélység, hogy ne parázz miatta.
Nem lenne jobb, ha választanál egyetlen személyt, aki turkálhat benned, és aki még a lelkedet is figyelembe veszi?
Jaj, nekem a "placenta praevia" volt az ijesztő mumus 20 hetesen, aztán 28 hetesen már nem is értette az uh-os, hogy miért érdeklődöm a méhlepény hollétéről.
Bélád!
Télen jó a pocakkal vánszorogni a latyakban? A télikabát a legrosszabb, én már szóltam a sógornőmnek, hogy passzolja át a szokásos családi lebernyeget. Két hónapig úgy közlekedek majd a városban, mint egy nagy zöld óceánjáró... A nadrágok meg vagy szorítanak, vagy leesnek, vagy a kettő egyszerre.
Egyébként mi vagyunk kevesebben, akik utálják és szívük szerint elutasítanák a felesleges kutakodást. A nők nagyobb része, ha utálja is, de mégis igényli. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem okozna bánatot, ha a gyermekem nem lenne egészséges, de nem utasítanám el és biztos alkalmazkodnék a kihívásokhoz. Ez a nagy különbség és ilyenkor szembe kell nézni a többség, a társadalom értékrendjével.
Ebben a témában van egy zseniális könyv, az a címe, hogy Áldatlan állapot, Singer Magdolnától. Inkább csak erős lelkiállapotban jó olvasni, kismamáknak én nem ajánlanám, de én ezekben a beijesztős helyzetekben mindig elővettem, mert megvilágította a helyzetemet.
Réka
Réka, én szerettem a téli golyóállapotot, hóangyalkát a hóban nagypocakkal, meg minden. igaz egyedül a lakásból se tudtam kilépni, ha nem volt ott valaki, aki befűzze a bakancsomat :) de énnekem a nyári kánikulai kilencedik hónapok sokkal lélekölőbbnek tűntek, akkor is, ha akkor elég volt a fürdőruha. meg hogy felkelek megreggelizni, esik a hó, és visszafekszem, és felkelek délben, megebédelek, és esik a hó, és visszafekszem...hát szóval nekem az volt a kánaán. csak szülni keltem fel a végén azt hiszem, aztán visszafeküdtem márciusig szoptatni :) szóval igazi téli álom volt. Szofi: a túlhordásos mizériád meg nekem ugyanez volt a koraszülés-gátmetszéses izélés, hogy bedarált a gépezet. Hálistennek mondom nekem nincs ellenérzésem a kórházzal meg az orvosokkal, az orvosomat konkrétan szeretem is, azt hiszem, szóval én inkább tökre megsajnáltam őket.mert a klinika szabályzata szerint... szóval úgy betojt, láttam a szemén, hogyha nem csinál gátmetszést akkor beírnak az ellenőrzőjébe, jiába mondaná, hogy felesleges, meg negyedszer szülő meg minden. a szabály az szabály, szóval ráhagytam, mert megsajnáltam, nehogymár miattam rúgják kis szegényt. hiába ők is csak emberek, és igen, ők is csak emberek, lehet velük emberi hangon szerintem. és ők is úgy félnek a Klinika Szbályzatától, mint valami diktatúrában, és ők se tudják, ki aza Nagy Testvér, de figyeli őket, és a számítógépben meg ami van, az ugye a szent a mi korunkbna, szóval komikus is az egész, vagyis tragikomikus, de néha tényleg vicces.
Megjegyzés küldése