2012. október 30., kedd

Üldözési mánia - Nehéz az emberek kedvére tenni!

Szerző: FiloSzofi

A mai reggelünket az dobta fel, hogy még az ágyban (hideg van) bekapcsoltuk a laptopot, hogy megnézzük, hogy is vannak pontosan a szabadnapok.
Elképedve láttuk, hogy egy ilyen natúr információs oldalt is szétkommentelnek, majd a férjem elkezdett felolvasni, így készen volt a napi abszurd, meg a jókedv.

Hiába, kedves politikusaink, a nép résen áll, és tudja, mikor szúrnak ki vele. Aztán ne csodálkozzanak, ha egyszer majd betelik a pohár, és kiönt, mert azért "a víz az úr"! Nem lehet ám ilyen egyszerűen átverni az embereket, ők figyelnek,  és tűrnek, de átlátnak a szitán.

Végre azt is megtudtam, hogy az igazi ellenség a törvény. Na, az egy szemét!
(Régen szkeptikus voltam az állítólagos olvasói levelekkel kapcsolatban, ma már tudom, hogy tényleg tollat ragadunk, és leírjuk.
Nem is tudom, mi lehet egy időjós portálon, be sem merek nézni. Nem csoda, hogy állami monopólium lesz belőle :)  )


Ízelítő a népharagból, nevek nélkül:

- Régen dec. 24 is ünnep volt, vagy legalábbis nem kellett ledolgozni.

- Nem volt az, pénteki munkarend volt. Anyám mesélte, hogy régebben meg szombati.

- En azt nem ertem hogy azt AZ 5 napot fa***** sajnalja tolunk a torveny?

- A törvény és a cégek is sajnálják,mert a forgalom kell nekik..kapzsik a Nagyok :S robotoljon csak a pornép úgy gondolják :S

- Szerintem egyáltalán nem kellene hosszú hétvége, felesleges hogy 4 nap pihenő után 6 munkanap és egy 1 pihenőnap után ismét 5 munkanap...kicsit sűrű így a program! Vagy legyen hosszú hétvége de ne kelljen ledolgozni a köztes napot, nem hiszem el hogy a törvény belehalna ha mondjuk évente 2-3-mal több szabadnapot adna ki az embereknek így is tiszta munkamániás az egész ország! Mellesleg a december 24. Szenteste napja alapból mindenhol rövidített munkarend van és a fél ország úgysem dolgozik azon a napon, simán lehetne ünnepnap hisz Karácsony!!!

 - Egyet értek,hiszen a sokak által szidott régi rendszerben a dec.24.rövidített munka nap volt,én már akkor dolgoztam,sőt a boltok 12.00.-kor be zártak.De talán az lenne a legjobb, ha minden szombat szabad szombat lenne és a közbenső munkanapok pedig szabadnap lenne.
Az, hogy az emberek megkapnak egy pénteket vagy hétfőt szünnapnak az nem új keletű akár Európában sem, az viszont, hogy le kell dolgozni a következő szombaton, az csak szép hazánkban van. Sehol Europában nem kell bemenni szombaton ledolgozni az "ajándék" napot.

- Mi az oka? Tombol a kapitalizmus hazánkban és hogy nézne ki, hogy azért mert valami hülye ünnep van, és adnak egy ajándék napot, 1 nappal kevesebb profitot szerezzenek be a cégek...
Ha tehetnék még az ünnepnapokat is ledolgoztatnák... :)
- ez azért van igy mert kretén az ország.......most meg főleg, ajándék nap ja és a marha magyar 3 nap miatt dolgozik 6 , teljesen idiota rendszer

- Nekem ilyen "ajándékot" inkább ne is adjanak, így most vehetek ki 5 szabadnapot ezekre a szombatokra. Paraszt népség.

- ez nagyon sz*rul van megoldva..kereskedelemben dolgozom így teljesen mindegy, hogy milyen ünnepnap van, hisz aznap szombati nyitvatartással, de nyitva kell lenni, mert úgy gondolják, nekünk nincs családunk, hagy dolgozzunk!!! Pénzhajhász rohadt népség!!! :S :( Szégyen ez az ország!!!

- Ha szégyen, költözz el! Te vagy a szégyen!

- Hátrább az agarakkal rendőrbácsi. Majd ha maga is rabszolgamunkát végez (mert nincs más) és nem az adófizetők pénzén lébecol akkor legyen szíves nyilatkozni.

- Ha a hétfö 22-t 27-én szombaton kell ledolgozni, miért járnak a buszok ünnepi járatként?Ki tudja ezt megmondani.

8 megjegyzés:

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Azért hülyére nem dolgozhatják magukat ezek az emberek, ha ennyi baromságon van idejük morfondírozni, sőt még meg is osztani véleményüket a nagyvilággal!

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Vagy pont azért írnak ilyen baromságokat, mert hülyére dolgozták az agyukat?

anyus írta... [Válasz erre...]

Fakirma, kérlek, ne légy álnaív :D nagyon jól tudjuk h a hülye kommentelők sosem dolgozták hülyére magukat, ez duplán lehetetlen.
Amúgy a gyűjteményből a kedvencem a "pornép" :)

Bélád, azaz a Katica írta... [Válasz erre...]

na én is most azér kapcsoltam be a laptopot, h megtudjam, hogy holnap milyen nap lesz. tényleg, tudja valaki? pirosbetűs, vagy csak félpirosbetűs? nekem uis azért nem mindegy, mert ha szombat lesz holnap, akkor be kell vinni az anyatejet a gyűjtőbe, ha vasárnap, akkor meg majd csak holnapután, ha tényleg szombat lesz, vagy majd hétfőn, ha hétfő, akkor kijönnek érte, vagy pénteken lesz hétfő, és akkor kijönnek? egyebekben lényegében is mondja már meg vki, melyik van mikor a mindenszentek v a halottaknapja, és melyik a piros és melyik a kékbetűs??? és ne egyházi szempontból, hanem ilyen gyakorlati szempontból kérdezem!én már nem tudom,elvesztettem a fonalat

motymoty írta... [Válasz erre...]

Nov. 1. mindenszentek (ünnepnap), 2. halottaknapja (szombat). De mindez holnapután lesz, nem holnap, ami amúgy a reformáció ünnepe, tehát ha a református misszóba viszed a tejet, akkor nem lesz nyitva az sem. :)

Nagyon nehéz a mai világban olyan oldalakat találni, ami nincsen tele hülye kommentekkel. Nem értem mi állhat a jelenség mögött.

Bélád, azaz Katica, azaz én írta... [Válasz erre...]

köszönöm Motymoty :) közben én is kinyomoztam, nem kis turbulenciát okozva ezzel a fészbúkon :) ott kerültem időzavarba, hogy azt hittem, hogy októbernek ma van vége, elfelejtettem, hogy van 31-e is. gyanús is volt ez az ötnapos hétvége, sehogy se tudtam összarakni, hány szombat van akkor egy héten.nemhiszem egyébként, hogy refkósok a tejesek, hát a szigorúságukból ítélve inkább orthodoxoknak tűnnek :)

Névtelen írta... [Válasz erre...]


Be kell gyűjtsék azt a tejet, mégsem mondhatják szegény beteg babáknak, hogy az ünnepre való tekintettel fogják vissza a fogyasztásukat.
Engem már idegesít ez a sok hosszú hétvége, meg pót nap, pót szombat. A gyerekek sem értik teljesen, hogy egyik hét később, a másik meg előbb végződik.
Réka

Bélád, azaz Katica, azaz én írta... [Válasz erre...]

egyébként meg olyan ez, mint a Brian életében, tudjátok, mikor jön a leprás, és panaszkodik, hogy a Jézus meggyógyította, erre a Brian, hogy jaj, hogy egyeseknek nem lehet a kedvére tenni sehogy. erre ő: Jézus is pont ezt mondta! :)
hát én örülök azért hogy vannak plusznapok, de azért kicsit sok ez így, meg még az óraátállítás is...na én tegnap estemki teljesen az időből tőle,látjátok. A falióránkban is ilyenkor szokott lemerülni az elem, biztos ilyenkor feladja ő is, ezt nemlehet épp ésszel mérni, ahogy az emberek keverik az időt. Amúgy senki se aggódjon, a babáknak lett végül tej, mi több: több mint valaha :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...