2012. október 30., kedd

Kék cédula akkor és most

Szerző: Lotte    

Az LMP látványos performansza keretében kék cédulákat dobáltak a Parlament üléstermében, azon a  napon, mikor a kötelező regisztrációt az Alaptörvény kétharmados kövébe vésték a kormánypárti képviselők.
Kék cédula 1947-ből
Lehet morfondírozni azon, hogy szükséges-e az előzetes eljárás, tapasztalat hiányában azonban meg nem mondható, mennyiben befolyásolja a részvételt, s ezen keresztül lesz-e érdemi hatása az eredményre, s ha netán igen, az mely politikai csoport(ok)nak kedvez majd vagy épp árt.
Érvek szólnak mellette és ellene is. Amerikában e pillanatban is regisztrációs eljárás zajlik, ott működik, nálunk nincs hagyománya.
De ha már olyan sokat emlegetjük azokat a bizonyos "kék cédulákat", tegyünk egy kis történelmi kitérőt Földesi Margit és Szerencsés Károly történészek hiánypótló kötete mentén (Halványkék választás, Kairosz Kiadó, 2001.) a 65 évvel ezelőtti események irányába, ahol nem eljárástechnikai kérdések körüli parlamenti viták zajlottak, hanem valódi, durva csalások, méghozzá üzemszerűen! A választási manipuláció persze minden korban megkísértheti akár a demokrácia játékszabályai között focizó politikai erőket is, a mindenkori ellenzék pedig szívesen riogat e mumussal (Amerikában Sandyt, a hurrikánt is sokan ilyen manipulációs kreációnak tekintik), de azért bánjunk óvatosan a történelmi párhuzamokkal!

A második világháború után a szovjet érdekszférának átengedett Magyarországon 1945-ben tartottak először választásokat - akkor még demokratikus keretek között. A nagy többség elutasította a baloldali erőket, s a rendkívül magas  részvételi arány mellett megtartott választás a polgári oldal abszolút győzelmét hozta. Szovjet nyomásra mégis koalíciós kormány alakult, s az elkövetkező időszakban, különféle eszközök bevetésével folyamatosan vesztette el érdemi befolyását a Kisgazdapárt vezette polgári oldal, s 1947-re előrehozott választást provokált ki az egyre erősödő Kommunista Párt. Eltávolították útjukból a Sulyok Dezső vezette egyik legerősebb ellenzéki pártot, a Magyar Szabadság Pártot, emigrációra kényszerítették a kisgazda miniszterelnököt, Nagy Ferencet. A választásokon pedig biztosra akartak menni. Ehhez nemcsak a választási rendszert módosították, hanem bevetettek 12.000 embert, zsebeikben átlag 17 hamis névjegyzékkivonattal, azaz "kék cédulával". Ennek segítségével az országban bárhol le lehetett szavazni, amennyiben nem tartózkodott valaki a lakóhelyén. 
Az összeírókat utasították: "Ne legyenek túl törvénytisztelők." Nem voltak. Kizártak a választásból elmebetegségre és erkölcstelen életvitelre hivatkozva mintegy félmillió embert, köztük idős hölgyeket, egyetemi oktatókat. A hamis kék cédulákat pedig Rákosiék egyszerűen kinyomtatták az Állami Nyomdában, Péter Gábor rendőrsége pedig fedezte az akciót. A toborzásnál nem sokat kerteltek: "Ötven jó csepeli elvtársat kérünk Zemplénbe. Ittlétük a párt választási győzelmét biztosítja...szombaton este 11-12 között érjenek Sátoraljaújhelyre, kb. 20 helyen fognak szavazni...A kocsik minden dísz nélkül legyenek és csendesek." Ma már nehéz megállapítani, pontosan hány hamis szavazatot adtak le (200.000 körülire teszik a kutatók a számát), de volt olyan település, ahol a részvételi arány 120%-osra sikeredett! Skandallum! De a legdöbbenetesebb, hogy mindezen igyekezet és csalássorozat ellenére, bár a Kommunista Párt lett a legerősebb párt (22%), mégis a Kisgazdapárttal együtt a polgári erők 54,5%-ot értek el! Micsoda nemzeti kiállás a demokrácia mellett! 
A történet folytatása mégis tragikus. A csalásokat levezénylő Kommunista Párt megtámadta a Magyar Függetlenségi Párt eredményeit - mi másra, mint épp csalásokra hivatkozva... Miután a Választási Bíróságban a Baloldali Blokk fölényben volt, a Pfeiffer Zoltán vezette Függetlenségi Párt mandátumait megsemmisítették, 670 ezer ember voksát egy tollvonással törölték. Ezzel vergődte magát 1947-ben többséghez a baloldal. 
Az 1947-es erőszakkal és csalással szegélyezett kommunista hatalomátvátel és a 2012-es kétharmados parlamenti többség választójogi szabálymódosítása közé egyenlőségjelet tenni vagy tudatlanság vagy tudatos hamisítás. Vajon melyik vet jobb fényt az intellektuális LMP-re?


19 megjegyzés:

motymoty írta... [Válasz erre...]

Hogy melyik vet jobb fényt, azt nem tudom. De hogy melyik az igazi ok, azt igen.

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Az Egyesült Államokban azért van szükség a választói regisztrációra, mert nincs központi nyilvántartás az állampolgárokról és lakhelyükről. Csak egyszer kell regisztrálni, hacsak az ember nem költözik más államba, vagyis későbbi választásoknál nem kell újra részt venni ebben a procedúrában. Magyarországon az államnak van nyilvántartása a lakosságról és a lakcímekről, miért akarja a kormány az amerikainál sokkal hatékonyabb és demokratikusabb rendszert megváltoztatni? Ráadásul az USÁ-ban is folyamatos vita övezi a regisztrációt, és tény, hogy abban a 9 államban, ahol a választások napján a szavazóhelyiségben is lehet regisztrálni, sokkal magasabb a részvételi arány. A kimaradók pedig sokkal inkább kerülnek ki az alacsonyan iskolázott, szegényebb, bevándorló rétegekből. Van tehát tapasztalat arról, hogy mivel jár a regisztráció. A regisztráció szűkíti az eddig jól működő és demokratikus választási rendszert, az LMP-nek pedig a kétharmaddal szemben nem sok eszköze van, hogy erre felhívja a figyelmet.

HSL írta... [Válasz erre...]

egek, de gyenge szerecsenmosdató cikkecske...

"tapasztalat hiányában azonban meg nem mondható, mennyiben befolyásolja a részvételt, s ezen keresztül lesz-e érdemi hatása az eredményre, s ha netán igen, az mely politikai csoport(ok)nak kedvez majd vagy épp árt"

MUHAHAHA

tessék dobni egy levelet az ebesznek, azoknak x évtizednyi megfigyelés bizonyítja, hogy automatikus rendszerekben MINDIG nagyobb a részvétel, mintha a körülményesebb előzetes regisztráció lenne

arról nem is beszélve, hogy a harmatgyenge usa példa is sántít, ott ugyanis számos tagállamban a választás NAPJÁN is lehet regisztrálni és minden ilyen tagállamban feljebb ment a részvétel

az meg pláne nyilvánvaló, hogy bárminemű nehezítés az mindig a nagyobb, jobban szervezett, elkötelezettebb pártoknak kedvez

azaz jelenleg sorrendben fidibolsik, mutyialisták

Buggy írta... [Válasz erre...]

Azért álljon meg a menet, ez a kék cédula dolog tényleg durva összemosás. Ezt a rendszert, tetszik, nem tetszik demokratikus választás legalizálta, s annak felhatalmazása mellett használja ki így vagy úgy a rendelkezésre álló mozgásteret. Azt a bizonyos rendszert pedig a nyugat szemérmetes félretekintésével a Szovjetunió nyomta le erőszakkal az emberek torkán.

N. írta... [Válasz erre...]

Nem értelek Lotte! A Fidesz kedvére teheti tönkre az országot, de efelett szemet hunysz, relativizálod ("fáradt volt a képviselő", "lehet rajta vitatkozni" stb.), de ha az ellenzék tesz bármit is, mondjuk hangot ad jogos felháborodásának, akkor máris tollat ragadsz és megírod, hogy mekkora túlzásokba esik!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

ostoba bárgyú post
"nem tudhatjuk mit fog hozni" "amerikában is van" pffffff :)))))

lotte írta... [Válasz erre...]

Kedves N! Először is köszönjük, hogy olvasol bennünket, és külön köszönet, hogy a véleményed is megosztod velünk! Az általad felvetettekre reagálva, röviden: viszonylag ritkán írok közéleti jellegű ügyekről. (Mindig dilemma, hogy egy alapvetően családias, női oldalon, mint a mienk, mennyi közélet férhet el. Én azon a véleményen vagyok, hogy az életünk teljességéhez hozzátartoznak a politikummal kapcsolatos ügyek, s nem szabad kizárni ezeket a témákat csak azért, mert esetleg megosztóak vagy nem annyira „illenek” a témáink közé.) Közvetlen politikai ügyekben mindazonáltal viszonylag ritkán írok, s igyekszem főképp azokkal kapcsolatban, mely témákhoz a „blogon túli” életemben valamennyit konyítok. A ’45 utáni magyar történelem vonatkozásai ilyen területet jelentenek, s az általad idézettekből felfejtve a korábbi bejegyzés hasonlóan (a családdal/férfi-nő jelenkori társadalmi szerepével kapcsolatos társadalompolitikai ügyek). A véleményem egyébként történetesen tényleg közelebb áll a regnáló (egyébként korántsem hibátlan) kormányzat felfogásához. Ugyanakkor a „kedvükre tönkreteszik az országot” kitétellel ismét vitatkoznék, ha picit távolabbi perspektívából nézzük ennek az országnak a múltját, a „tönkretétel” című megbélyegzést nem varrnám a mostani kormánykoalíció nyakába. (Ha Te is felidézed, miért volt, hogy meg sem próbálta Bajnai Gordon megnyerni a 2010-es választást, s miért csak a csődgondnoki szerepre vállalkozott, egyértelmű, hogy a szocialista-liberális évek vitték padlóra az országot. Ha nem így lett volna, sosem nyert volna a Fidesz kétharmaddal. Van olyan értelmezés, hogy nem is a Fidesz nyert akkor, hanem a baloldal vesztett. A földről feltápászkodni pedig a legnehezebb, ebben egyetérthetünk.

N. írta... [Válasz erre...]

Nem gondolom, hogy nem kellene közéleti témákról írnod, egyszerűen csak nem értem, hogy egy intelligens és a történelemben jártas nő miért ennyire elfogult az egyik politikai oldallal szemben? Valahogy a más szemében a szálkát, sajátomban a gerendát esete jut eszembe róla. 2006 óta tudjuk, hogy a maszop elkúrta, nem kicsit, nagyon (mellesleg az ország eladósodásához vezető jóléti kiadásokat a Fidesz is megszavazta), de ez nem ad felhatalmazást a jelenlegi kormánynak arra, hogy ő is elkúrja. Maradjunk a választójogi törvénynél. Ha mondjuk a maszopnak lenne 2/3-a, a maszop jegyzői ülnének a hivatalban, nem gondolnád azt, hogy vissza lehet élni a regisztrációval? A jegyzőnek fel kell keresni minden lakost? Ez egyrészt kivitelezhetetlen, másrészt nem ad lehetőséget arra, hogy pont az ellenzék-gyanús emberek ne legyenek otthon a jegyző érkezésekor? Vagy a pecsét helye: a szavazólap csak akkor érvényes, ha a pecsét a bal felső sarokban van. Ez nem ad lehetőséget arra, hogy a bal felső sarok véleményes legyen? Nem azt állítom, hogy visszaélések lesznek, de a törvény lehetőséget ad a visszaélésekre! Biztonságban éreznéd a választásokat ilyen törvények mellett abban az esetben, ha az egész ország a maszop kezében lenne?

lotte írta... [Válasz erre...]

Hú, dehogy! Valamit nagyon félreértettél! A jegyző nem kopogtat be mindenkihez (valóban képtelen dolog lenne és joggal verné ki a biztosítékot), akkor megy ki, ha azt a választópolgár igényli, hogy ne gátolhassa az esetleges mozgásképtelenség a regisztrációban. Teljesen rendben van. Egyébként az állampolgári felelősség erősítését én pártolom, ne lehessen olyan könnyedén, egy bablevessel szavazatot vásárolni.

N. írta... [Válasz erre...]

„A jegyző a 85. § (1) bekezdése szerinti választást megelőző évben szeptember 1. napja és december 31. napja közötti időszakban az illetékességi területén lakcímmel rendelkező választópolgárokat lakcímükön felkeresi, és tájékoztatja őket választójoguk gyakorlásának feltételeiről és névjegyzékbe vételük módjáról.”(Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának módosító javaslata).
De igazából akár felkeresi a jegyző az embereket, akár nem (nem tudom, melyik a jobbik eset), a regisztráció tulajdonképpen szellemi (vagyoni, érdekérvényesítő képességbeli) cenzust állít. Ezen valóban lehet vitatkozni, hogy szavazhassanak-e azok, akik írni-olvasni sem tudnak. Ennyi erővel IQ-tesztet is tölthetnének ki a szavazócédula átvétele előtt az emberek. Szerintem gáz bármiféle megkötést alkalmazni a választójog gyakorlásában, ezek szerint számodra viszont elfogadható. Én csak arra lennék kíváncsi, hogy ha az MSZP hozná be ezt a módosítást, akkor is elfogadhatónak tartanád, vagy csak azért állsz ki mellette, mert történetesen a Fidesz ragaszkodik hozzá?

lotte írta... [Válasz erre...]

"A regisztráció tulajdonképpen szellemi (vagyoni, érdekérvényesítő képességbeli) cenzust állít", amivel (szerinted) én egyetértek. Az állítás első fele sem világos, miért állítana cenzust a MINDENKI számára elérhető regisztráció?? És ráadásul szellemi cenzus volna?? És miből szűrted azt le, hogy én egyetértek bármilyen választójogi cenzussal?? Végezetül egy pillanatra visszatérnék a bejegyzésem lényegi részének szánt tartalomhoz: a regisztráció bevezetése 2012-ben, NEM hasonlítható össze az 1947-es szovjet katonai jelenlét mellett tartott, erőszakkal és üzemszerű csalásokkal szegélyezett, kék cédulásként elhíresült választásokkal.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Maradjunk a tételmondatnál. Ami akár tetszik, akár nem igaz. Nem hasonlíthatjuk a mai helyzetet az 1947-es egyértelműen cslással megnyert választásokhoz. Pont. Még akkor sem, ha többeknek jól jönne ezek összemosásával rossz fényt vetni választási ellenfeleikre. Csak mert szegény jókank nincs más eszközük, hogy legyőzzék a rosszakat. Akkor szabad. Mert mindenki csuda objektív ám, ha másokat kell erre figyelmeztetni. Ha pedig véletlenül a másik félnél van a pont, akkor pedig meg lehet kérdőjelezni, kell-e neki politizálni egyáltalán. Nyilván. KT

N. írta... [Válasz erre...]

A regisztráció nem elérhető mindazok számára, akik nem is hallottak róla, vagy azt sem tudják, mit jelent ez a szó. Vagyis a legtudatlanabbak számára cenzust állít. Abból szűrtem le, hogy Te ezzel egyetértesz, mert azt írtad: "az állampolgári felelősség erősítését én pártolom, ne lehessen olyan könnyedén, egy bablevessel szavazatot vásárolni".
Nem gondolom, hogy az LMP egyenlőségjelet akart tenni a 2 választás közé, csak fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy az új választási rendszerrel erősen megkérdőjelezhető lesz egyrészt a választások tisztasága, másrészt a nyertes párt legitimitása. Skandallum!

Szofi írta... [Válasz erre...]

Bocs, hogy beleszólok a vitába, de ez az a pont, ahol nagyon is szívesen végighallgattam volna egy jó kis közéleti vitát. Nem úgy, hogy "-te egy szemét diktátor vagy! - Aki mondja másra!" hanem rendesen végigbeszélve.

Tőlem nem áll távol az a gondolat, hogy aki azt sem tudja, mit jelent a regisztráció, az ne szavazzon.
És próbálok a lelkem fenekére nézni, úgy látom, ez független az oldalhoz tartozásomtól. (Nem is most jutott eszembe először)

Ha olyasmiről lenne szó, hogy milyen színűre fessük a kerítést, vagy lecsó legyen-e szüreten, vagy gulyás, akkor oké, szavazzon mindenki.
De ha valaki annyit sem ért, hogy regisztráció, az mit ért abból, amiről szavaz?

Abból például marha elegem van, hogy a kampányokban rengeteg értékes idő és pénz folyik el emberek hangulatának megnyerésére. Sosem a lényegről van szó. Utálom azokat az érveket, hogy az orbán cigány, a gyurcsány egy táncoló őrült, meg a többi hülyeség.
Az értelmesebbje is elég sok marhasággal van elfoglalva, aminek a kiindulópontja, hogy a másikra ráragasszunk valami megbélyegzőt, ami mindenkinek a tudatalattijába ragad, és csak úgy lehet küzdeni ellene, hogy agyfeszítően tudatos próbálsz maradni, ami nagyjából lehetetlen.

Nem tudom feltűnt-e, de van Kossuth-címerezés, meg köztársaságozás, meg összefogás, meg szeressük egymást gyerekek, de arról egyetlen hang sem, hogy mégis konkrétan hogyan lehetne munkahelyeket teremteni. Milyen feltételekkel lenne értelmes megállapodni az IMF-fel. Egyik oldalról sem hallottam tiszta beszédet.
Abban mindenki megegyezik, hogy a Matolcsy hülye, de hogyan kellene máshogy csinálni, arról nemigen hallok. Nem azokra a dumákra gondolok, hogy "nem hagyjuk", meg "a kisemberektől veszik el", stb.
Örömmel hallanék többet a "szabadságharc" vitáról is. Hogy tudjak dönteni, bevállalom-e az életszínvonalam csökkenését annak érdekében, hogy az ország gazdasági függetlenségét növeljük. Mit jelent ez egyáltalán? Tessék érveket, ellenérveket, hogy tudjak mérlegelni. A kormány szövegét még csak-csak ismerem, de az is elég felszínes, de az ellenzéktől egy hangot sem.

Na mindegy, szóval olyan kampányra vágyom, ami alapján érdemileg lehet dönteni, és azt ilyen kérdésekben nem lehet egy minimális értelmi szint alatt.

Mielőtt diktátorrá kiáltanátok, azt leszögezem, hogy tíz éve nem találtam ki objektív kritériumát annak, hogyan lehetne megjelölni a szavazók körét. Mert sem az anyagi helyzet, sem a tanultsági szint sokszor nem sokat. Így még az öncenzúra tűnik a legigazságosabbnak. De nincs kiforrott véleményem, mert még sosem beszéltem át a kérdést olyanokkal, akik már módszeresen, szakmai tudással is felvértezve végiggondolták ezt az egészet.

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Ember, ha valaki 2014 tavaszáig nem értesül a regisztrációról vagy nem érti, mi az, mikor már most javában tart a kampány, az tényleg ne szavazzon. Alkalmatlan a véleménynyilvánításra.

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Szofi, ha magamba nézek, szerintem sem kéne azoknak szavazni, akik azt sem tudják, mi az a regisztráció, de úgy érzem, ez az álláspontom igazából elég vállalhatatlan, és nem akarom, hogy bárki meghúzza a határt, elvégre a szabad választás az szabad választás annak is, aki buta. Magamat okosnak tartom, mégsem tudhatom, mivel szolgálom legjobban a hazámat, mármint, hogy hova x-elek. Meggyőződésem, hogy Bajnai jól tudná csinálni és, hogy Orbán rosszul csinálja, de biztos, hogy Lotte vitatkozna velem, és neki pont az ellenkezője a meggyőződése, pedig úgy sejtem, ő is nagyon okos :-) Szóval max az öncenzúra marad: "hülye vagyok hozzá, inkább nem szavazok". De ezt a magatartást nem várhatom el senkitől. Ha már így megint belefolytam (pedig hányszor megfogadtam, hogy nem politizálok itt a fórumon), nekem azért sem tetszik a regisztráció, mert nem csak a politikai tudatosságot, de az apátiát is erősíti. Hallottam már olyat is, hogy "a tököm fog regisztrálni, a Fidesz 20 évre bebetonozta magát, kétszer álljak sorba a veszett ügyért?"
Amúgy meg én úgy tudom SZofi, hogy pl. a Haza és haladás rendszeresen ad ki megoldási javaslatokat 1-1 országot érintő problémára.

Szofi írta... [Válasz erre...]

Hát persze, aki okos, az sem ért valójában ahhoz, amiről szavaz.
Egyébként az szabadság, ha nincs is esélyed lényegi infókhoz jutni, mert a kétbites népetető szöveget hallod minden fórumon? Oldalfüggetlenül.
Arra meg kinek van ideje, hogy mindennek utánanézzen.

A kormányra is dühös vagyok egyébként a sunyi kommunikációért. Elvárnám, hogy nyíltabban és őszintébben, bevállalósabban mondják, mit miért csinálnak.

Egyébként ezt itt most nem tartom politizálásnak, csak problémafelvetésnek. A szabadsághoz az is hozzá tartozik, hogy az ember megvitat egy elmélet kérdést mindenféle szorongás nélkül.
Persze, ilyenkor tényleg mindig jön valaki, aki lefasisztáz, ribancoz, vagy hasonlók, ami aztán elveszi az ember kedvét mindenféle beszélgetéstől, ami túlmutat a receptcserén.

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Az a baj, hogy ha valaki nem kétbites infókat nyomatna, hanem az igazat, akkor a kutya sem szavazna rá. Nem lehet választást nyerni olyan szöveggel, hogy "emberek, szarban a haza, megszorítások kellenek, leépítések a közszférában, áremelés, áfa-emelés, adó-emelés, tandíj, vizitdíj, mittudoménmi, és akkor 5-10 év alatt rendbejön a gazdaság, 15-20 év múlva meg unokáink már jobban fognak élni". Ha jól emlékszem, Bokros a 2010-es kampányban nem sokat kertelt, nem is szavazott rá senki.

anyus írta... [Válasz erre...]

Nem hiszem h magasabb IQ kell hozzá, mint a segély- vagy gyes igényléshez.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...