2012. október 5., péntek

A két Hunyadi

Szerző: Lotte


Első operaélményem, mikor a családdal úgy nyolc-kilenc évesen a az Erkel Színházban megnéztük a Hunyadi Lászlót. Egészséges gyerekekként persze el-elszunyókáltunk bátyámmal a maratoninak tűnő előadáson, de azóta kultúra fogyasztásra alkalmas felnőtt-féle vált belőlem, aki hősiesen - vállalva a leégés kockázatát - immár maga próbálja terelgetni gyerekeit mindenféle színházi széksorok felé.
Az Operaház idei évadnyitó előadásaként Erkel Ferenc nemzeti operáját vitte színpadra Szűcs Gábor rendezésében, amit a ház előtt kivetítve, Flair kerti székeken ülve is ugyanannyian követhettek figyelemmel, mint odabenn. Az élmény sem maradt el sokkal a bentihez képest: a kellemes nyáresti hangulatban a néhány percig permetező eső ellenére is  ugyanúgy tapsoltunk az áriák és a felvonások végén kint is, mint bent.
A szokásos szőrmés jelmezekből kibújtatva, óvatosan leporolva közelítette a rendező a ma emberéhez a zseniális művet. Eddig is nagyon szerettem a darab ismert dallamait, de most véglegesen beleszerelmesedtem a műbe.
A gyönyörűséges, de hosszú, a későbbi zenei motívumokat tablózó nyitány közepe felé már szétgördült a függöny és sötét öltönyös férfiak, fekete kosztümös nők vonultak bőröndökkel kezükben - szemmel láthatóan egy repülőtér tranzitjában. Néhány bőrönd ki is nyittatott, s az előadás kulcspillanatait szimbolizáló tárgyakat vonultatott fel: az áruló és leleplező leveleket, a bizalmat és hűséget jelképező kulcsot és láncot, a bosszúálló tőrt, a nemzethalált jelképező gyilkos bárdot és a nemzet továbbélését üzenő Szent Koronát. Örök kellékeit a politikai drámáknak, melyek később - történetbéli helyükön - ismét megjelentek.
A meg-megdermedő és percekre mozdulatlanná váló várótermi tömegben egy tíz év forma kisfiú futott át újra és újra, s végignézve a darabot, kiderült, Erkel nem másért, mint miatta vihette színre a Hunyadi Lászlót. A rendezésben végig egy őrangyal kíséretében mozgó fiúcska ugyanis az ifjú Hunyadi Mátyáska volt.
A rendező újszerű felfogásában őérte történt minden, aki a drámai vég, Hunyadi László fejének porba hullása után, a kisimuló dúr akkordok alatt végül mégis a Szent Koronáért nyúlhatott. László véráldozata ugyanis Mátyás (egy évvel későbbi) királyságának ígéretét hordozza.
Hogy is gondolhatta volna ezt másképp Erkel Ferenc 1844-ben, a reformkor felívelő, reményteli időszakában? Ahogy a záróképek alatt is látható volt, a címerállat hollón ugyan vérző sebet ejtett az igaztalan, önkényes kivégzés, de nem törte végérvényesen meg: Hunyadi Mátyásban ott a folytatás.
Most is a hideg futkos a hátamon, ha felidézem a darab egyes jeleneteit.
Ha pedig van kedvetek, lépjetek be a mű előszobájába és hallgassátok meg a potpourri (a darab dallamrészleteiből álló) nyitányt:





2 megjegyzés:

Szofi írta... [Válasz erre...]

Zenei általánosba jártam, minden nap volt énekóránk. Az opera műfaját a Hunyadi László boncolgatásával tanultuk, valami egy-két hétig hallgattuk csak a nyitányt. Sok rácsodálkozós megismerés-élmény kapcsolódik hozzá, nagyon szeretem!

julios írta... [Válasz erre...]

Harmadik rendezésben láttam, szép előadás volt (mondjuk a rangsorban, ha muszáj, a második). A szereplőválogatás volt a gyenge pont most szerintem, Miklósa Erika mellé egy drámai tenor vagy spinto-dramatico illett volna inkább (Wendler Attila?). Számomra az eszményi Szilágyi Erzsébet Wiedemann Bernadett.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...