2013. február 17., vasárnap

Ki vagy-vagy hétvégén

Szerző: Onleány

Photomatika
Kimenő vagy végre otthon?
Azt szeretem, ha minden van. Sokáig alvás, lézengés, otthoni összebújás, játék és még program is. És ez így is lenne, ha valaki addigra eltüntetné a bokáig érő bizbasz tengert, a szekrényből csak válogatni kéne a szett ruhákat, a konyhából a csillogó keverőtálakat. Azért többnyire mégis minden megvalósul, csak koszfoltos lesz az idill. (Szofi) 
Nagyon vágyom egy igazi, semmittevős, sokáig (na jó, legalább mondjuk fél kilenc-kilencig) ágyban maradós, nyugodalmas hétvégére! (Nálunk ez már ott elbukik, hogy a gyerekeink sosem alszanak hétnél tovább, hétvégén pedig még ennél is hamarabb kipattan a szemük.) Aztán az űzött hétköznapok után a meglazult társadalmi kapcsolatainkat is ápolgatni kell ilyenkor, s ilyenekből - ahogy cseperednek - a gyerekeknek is egyre több van. Minden hétvégére jut zsúr, iskolai- vagy ovis elfoglaltság, aztán ott a templom, legalább egy családi program, no és a mi szociális kapcsolataink fenntartása. Ha kiszállunk, valaki megsértődik, s húzhatjuk a nyakunkat. Ez a főzéssel, leckeírással és egy kis plusz angolórával súlyosbítva azt eredményezi, hogy alig várjuk a hétfőt, hogy végre a munkahelyen kipihenjük (?) a hétvégét. (Lotte)
Szeretek otthon lenni, sajnos a hétvégéim rendszerint zsúfoltabbak a hétköznapjaimnál is. Legjobban a hétfő reggel 9 órát szeretem, amikor a gyerekek háromnegyede biztonságos távolságra tőlem az intézményekben fejlődik. (Fakirma)


Nagy evés, vagy a szokásos?
Én képtelen vagyok a rendszerességre, hogy  mondjuk vasárnap mindig...de valamikor, valami extra van. Sajnos a többiek tőlem függenek, így többnyire az, amit én nagyon megkívántam a héten. A valami extra nagyjából azt jelenti, hogy legális sütifalás. (Szofi)
Megszoktam, hogy vasárnap leves-főétel-desszert hármas egységen alapuljon az ebéd, s ha nem is jár feltétlen nagy eszem-iszommal, de a ráfordított idő alapján mégiscsak babrásabb ügy a hétvégi étkez(tet)és. Igazán felszabadító érzés viszont, ha másnál ebédelünk vendégségben. (Lotte) 
Többet eszem, mert Ember zseniálisan főz. De többet is mozgok, mert Ember zseniálisan vigyáz a gyerekekre, amíg én futok. (Fakirma)

Pizsamában, vagy otthon is szexisen?
Van egy neméranevem felvezető időszak, amit aztán a csúcspont követ. A felvezető köröknél benne ragadunk a pizsamában, aztán megszépülünk. Előfordul, hogy a csúcspont igen későn következik be...Egyetlen dolog tilos: a melegítő. Ez nálam fóbia. (Szofi)
Az egész napos pizsamázás nagyon lehúzó dolog, kicsit bele is betegszik az ember. Úgyhogy átöltözöm, de nem tudom a cicanadrág és a póló mennyire számít szexis viseletnek? (Lotte)
A pizsama szerintem nagyon depressziós viselet, éjszakára is inkább szabadidő nadrágot húzok, ujjatlan pólóval. Szerintem ebben is szexi tud lenni a nő, legalább is Ember nem panaszkodik. (Fakirma)

Hetekre előre lefoglalva, vagy spontán programszervezés?
Nálunk csak a naptári ünnepek a biztosak, néhány fontos barát viszont lényegében megközelíthetetlen hétvégén - ez kissé idegesítő. Lehet, nekünk is szervezettebb társadalmi életet kellene élni? (Szofi)
Naptármódszer, hetekre előre, amit dúsítunk néha spontán elemekkel. (Lotte) 
Annyira sűrű a program, hogy spontán módon legfeljebb a belünk lóg a kimerültségtől... (Fakirma)

Szombat vagy vasárnap?
Amikor dolgoztam, azonnal visszatért az a kegyetlen verkli, hogy pénteken eldobjuk a szerszámot és felelőtlenkedünk, a szombatnak minden perce arany, a vasárnap pedig egyre súlyosabban telepszik a mellkasra. Rettenetes. És milyen mérges voltam, amikor a többiek letojták, hogy mindent szombaton várok tőlük,és kisétáltak a szent szabadnapomból. Eléggé utáltam a munkámat. Most sokkal jobb, de még mindig szombat. (Szofi)
Szombat, alapvetően gyerekkori gyökerekkel. De most is az iskola árnyékolja le a vasárnapot, ilyenkor újra tízórai csomagolás, ceruzahegyezés, leckeátnézés. Brrr. (Lotte)
Óh, én legalább annyira örülök a hétvége kezdetének, mint a végének. Mindig reménykedem, hogy most valami új kezdődik az életemben. (Fakirma)

Számítógép vagy nélküle?
Számítógép mindig figyel, de konkrét programmal ki lehet űzni. (Szofi) 
Hétvégén kicsit lazít, de azért nem tűnik el teljesen. (Lotte) 
Hétköznap napokig be se kapcsolom a gépet, hétvégén próbálom utolérni magam. (Fakirma)

Városi vagy zöld program?
Van, aki nagy akciókat szervez, mi ritkán. Ha jó az idő, akkor is a városi zöldig jutunk csak. (Szofi) 
Mikor kicsi voltam, szinte minden hétvégén kirándultunk a budai hegyekbe. Most ritkán megyünk, nagyon más a ritmusunk, mint a régi időké - sajnos. (Lotte) 
Szeretjük hétvégére itt hagyni a városi életünket, szívem szerint minden hétvégén lelépnék. (Fakirma)

0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...