Szerző: FiloSzofi
"1. fejezet
amelyben megtudjuk, milyen is egy rablófurgon, és mi történik akkor, ha Vakmerő Károly rögtönöz"
Az történik, hogy a támadás során nem csak édesség, fürdőruha és új Barbie kerül a rablófurgonba, hanem egy kislány is, mert a rablógyerekeknek barátra lenne szükségük. Banditáék ugyanis csupa olyasmit rabolnak, amire éppen akkor közvetlen szükségük van.
Amíg ezt a könyvet olvastam, fülig ért a szám. Siri Kolu, fiatal finn írónő a legjobb, legtisztább lázadás-hagyományt folytatja: egy kicsit Huckleberry Finn, egy kicsit Szent Ferenc, és egy kicsit bakonyi indiánság. Játék, de igazi, komoly és szent, és mint ilyen tarthatatlan.
A Bandita család és tartozékai egy furgonnal járják az utakat, és többnyire autókat rabolnak ki. Az országúti rablás egy hagyományokkal és szabályokkal bíró "komoly" mesterség, amit az életmód miatt választanak a művelői. És Vilja örül, hogy elrabolták.
Attól nem kell tartanunk, hogy a gyerekünk a könyv hatására banditának áll, vagy akár csak azt érzi, hogy nyugodtan zsebrevághat egy csokit a boltban. A banditaság egy vidám és kontúros eszköze a történetnek, és pont annyira irreális, hogy mintaként ne szolgálhasson. Másrészt pont a kiskamasz kor az, amikor nem feltétlenül egyértelmű, hogy nem lehet zsebrevágni egy csokit. Nem mindenkinél, de gyakran megmutatkozó életkori sajátosság, hogy a pénz és a tulajdon világa még pont annyira távoli és elvont, hogy komolyan vehető legyen, de a gyermeki "nem szabad" sem köt már. Létezik az az erkölcsi tudatállapot, amiben Banditáék élnek, de nem a könyvtől fog kialakulni.
A történetet az elrabolt kislány, a tízéves Vilja meséli el, ami azért jó, mert ő az, aki benne van a polgári majd a bandita-életben egyaránt. Ő fogja a naplóírás és jegyzetelés során az intuitív módon megélt rablóélet szabályait megfogalmazni és tudatosítani, amivel majd Banditáéknak is segítségére lehet.
Ők meg is fogalmazzák: Vijla gondolkodik - és örülnek neki! A rablófurgonban senki nem féltékeny a másik képességeire.
Vilja örül, hogy elrabolták, mert ettől a nyártól már éppen semmit nem remélt. Banditáékkal nem csak
kalandokban lesz része, és de élhet át, de jól is élhet. Felszabadult, önmagukat és egymást szerető emberek között őszinte viszonylatokat talál, ami számára meglehetősen új. Ők otthon sosem érzik jól magukat például reggelizés közben, és egyáltalán: nem sokat kapnak egymás társaságától. Így az új családja éppen azt a hiányt tudja pótolni, ami eddig kínozta. Annyira, hogy nemcsak nem akar megszökni többé, de hazamenni sem, sőt megalkotja a maga mesterbűntényét. Ez a történet zenitje, és követi a bé oldal, amikor Vilja hozott tudása egészíti ki a bandita élet hiányait, és végül minden kiegészül, beleértve a két családot is.
Mit tudnak Banditáék? Jól élni, szeretni, egymásra figyelni, a valódi szükségleteiket felismerni, a fontos dolgokat elválasztani a lényegtelentől. Mindennapi életük szervezőereje az önmaguk és egymás iránti szeretet. Ez a szeretet mindenkinek figyelembe veszi az igényeit, és senkiből nem csinál áldozatot. Mondhatni elég bölcsek ahhoz, hogy megtalálják az örömüket vagy a számításukat az áldozatokban is. Tudnak szeretetből hazudni, és szeretettel elviselni az igazságot.
Egyik kedvenc részem, mikor Vilja rájön, hogy az esti ágyosztó játékot mindig Vakmerő Károlynak kell nyernie, mert neki van szüksége kényelmes fekhelyre. Mikor aztán a kegyes csalás lelepleződik, lesz szomorúság, de nem lesz szégyen és kompenzáló agresszió. Marad az igazság, és a szeretet továbbra is.
Ey ilyen közösségben a veszteségekből nem lesz lelki sérülés, rosszízű kompromisszumok helyett pedig új koncepció, másik megoldás születik..
Vilja családja és a világ, amihez tartoznak az öncélú birtoklás jópolgári betegségében szenved, míg Banditáék azt veszik el, amire szükségük van. Pontosan azt, és nem annak az árát, mert pénzt nem használnak. A "mindennapi kenyerünket add meg nekünk" tanítást élik teljes bizalommal. Képesek vidáman fürdőzni meg napozni, mielőtt a másnapi ellátmány a birtokukban lenne.
Az idillt nem (csak) a realitás beáramlása öli meg. A tél, a hátfájás vagy az iskolaidő szülte követelmények nem egyszerűen a külső valóság morzsái, hanem annak a jelei, hogy a saját, legőszintébb igényeink is kapcsolódnak külső tényezőkhöz, és ez nem baj, ezeket is be kell fogadni. A banditagyerek iskolába akar járni, a papa öregszik, a tél pedig tényleg kényelmetlen és szűkösen "terem". Viljának pedig haza kell menni.Ha mindezeket tagadnák, akkor pont olyanok lennének, mint a másik oldal, így azonban mégis kikerekedik valami új megoldás.
Ez a könyv tényleg jó: bölcs, vicces, izgalmas, korhatár nélkül.
"1. fejezet
amelyben megtudjuk, milyen is egy rablófurgon, és mi történik akkor, ha Vakmerő Károly rögtönöz"
Az történik, hogy a támadás során nem csak édesség, fürdőruha és új Barbie kerül a rablófurgonba, hanem egy kislány is, mert a rablógyerekeknek barátra lenne szükségük. Banditáék ugyanis csupa olyasmit rabolnak, amire éppen akkor közvetlen szükségük van.
Amíg ezt a könyvet olvastam, fülig ért a szám. Siri Kolu, fiatal finn írónő a legjobb, legtisztább lázadás-hagyományt folytatja: egy kicsit Huckleberry Finn, egy kicsit Szent Ferenc, és egy kicsit bakonyi indiánság. Játék, de igazi, komoly és szent, és mint ilyen tarthatatlan.
A Bandita család és tartozékai egy furgonnal járják az utakat, és többnyire autókat rabolnak ki. Az országúti rablás egy hagyományokkal és szabályokkal bíró "komoly" mesterség, amit az életmód miatt választanak a művelői. És Vilja örül, hogy elrabolták.
Attól nem kell tartanunk, hogy a gyerekünk a könyv hatására banditának áll, vagy akár csak azt érzi, hogy nyugodtan zsebrevághat egy csokit a boltban. A banditaság egy vidám és kontúros eszköze a történetnek, és pont annyira irreális, hogy mintaként ne szolgálhasson. Másrészt pont a kiskamasz kor az, amikor nem feltétlenül egyértelmű, hogy nem lehet zsebrevágni egy csokit. Nem mindenkinél, de gyakran megmutatkozó életkori sajátosság, hogy a pénz és a tulajdon világa még pont annyira távoli és elvont, hogy komolyan vehető legyen, de a gyermeki "nem szabad" sem köt már. Létezik az az erkölcsi tudatállapot, amiben Banditáék élnek, de nem a könyvtől fog kialakulni.
A történetet az elrabolt kislány, a tízéves Vilja meséli el, ami azért jó, mert ő az, aki benne van a polgári majd a bandita-életben egyaránt. Ő fogja a naplóírás és jegyzetelés során az intuitív módon megélt rablóélet szabályait megfogalmazni és tudatosítani, amivel majd Banditáéknak is segítségére lehet.
Ők meg is fogalmazzák: Vijla gondolkodik - és örülnek neki! A rablófurgonban senki nem féltékeny a másik képességeire.
Vilja örül, hogy elrabolták, mert ettől a nyártól már éppen semmit nem remélt. Banditáékkal nem csak
kalandokban lesz része, és de élhet át, de jól is élhet. Felszabadult, önmagukat és egymást szerető emberek között őszinte viszonylatokat talál, ami számára meglehetősen új. Ők otthon sosem érzik jól magukat például reggelizés közben, és egyáltalán: nem sokat kapnak egymás társaságától. Így az új családja éppen azt a hiányt tudja pótolni, ami eddig kínozta. Annyira, hogy nemcsak nem akar megszökni többé, de hazamenni sem, sőt megalkotja a maga mesterbűntényét. Ez a történet zenitje, és követi a bé oldal, amikor Vilja hozott tudása egészíti ki a bandita élet hiányait, és végül minden kiegészül, beleértve a két családot is.
Mit tudnak Banditáék? Jól élni, szeretni, egymásra figyelni, a valódi szükségleteiket felismerni, a fontos dolgokat elválasztani a lényegtelentől. Mindennapi életük szervezőereje az önmaguk és egymás iránti szeretet. Ez a szeretet mindenkinek figyelembe veszi az igényeit, és senkiből nem csinál áldozatot. Mondhatni elég bölcsek ahhoz, hogy megtalálják az örömüket vagy a számításukat az áldozatokban is. Tudnak szeretetből hazudni, és szeretettel elviselni az igazságot.
Egyik kedvenc részem, mikor Vilja rájön, hogy az esti ágyosztó játékot mindig Vakmerő Károlynak kell nyernie, mert neki van szüksége kényelmes fekhelyre. Mikor aztán a kegyes csalás lelepleződik, lesz szomorúság, de nem lesz szégyen és kompenzáló agresszió. Marad az igazság, és a szeretet továbbra is.
Ey ilyen közösségben a veszteségekből nem lesz lelki sérülés, rosszízű kompromisszumok helyett pedig új koncepció, másik megoldás születik..
Vilja családja és a világ, amihez tartoznak az öncélú birtoklás jópolgári betegségében szenved, míg Banditáék azt veszik el, amire szükségük van. Pontosan azt, és nem annak az árát, mert pénzt nem használnak. A "mindennapi kenyerünket add meg nekünk" tanítást élik teljes bizalommal. Képesek vidáman fürdőzni meg napozni, mielőtt a másnapi ellátmány a birtokukban lenne.
Az idillt nem (csak) a realitás beáramlása öli meg. A tél, a hátfájás vagy az iskolaidő szülte követelmények nem egyszerűen a külső valóság morzsái, hanem annak a jelei, hogy a saját, legőszintébb igényeink is kapcsolódnak külső tényezőkhöz, és ez nem baj, ezeket is be kell fogadni. A banditagyerek iskolába akar járni, a papa öregszik, a tél pedig tényleg kényelmetlen és szűkösen "terem". Viljának pedig haza kell menni.Ha mindezeket tagadnák, akkor pont olyanok lennének, mint a másik oldal, így azonban mégis kikerekedik valami új megoldás.
Ez a könyv tényleg jó: bölcs, vicces, izgalmas, korhatár nélkül.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése