2013. február 19., kedd

A legjobbakat keresik!

Szerző: Onleány

"Legszebb emlékműved embertársaid szívében áll." - mondta Albert Schweitzer.
A Nobel-békedíjas német teológus, orvos szilárdan hitte, hogy az élet tisztelete a legmagasabb rendű alapelv, s hogy a nyugati civilizáció épp azért van hanyatlóban, mert fokozatosan elhagyta etikai alapját - az élet igenlését. Ma is érvényes megállapítás.
Nem véletlen, hogy a Családháló nemrégiben meghirdetett díjának kapcsán éppen Albert Schweitzert idézi. A portál működtetői nem kevesebbre vállalkoztak ugyanis, mint hogy 2012 legjobbjait keressék meg. 
Ebben pedig számítanak minden érzékeny ember segítségére. Kisgyerekkel bölcsiben, oviban, orvosnál járva ugyanis nap mint nap találkozhatunk olyan kiváló emberekkel, akik kitűnnek jóságukkal, szeretetükkel, odafigyelésükkel, törődésükkel. Érdemes végiggondolni mindennapjainkat, s megtalálni életünkben azt a személyt vagy személyeket, akik méltók lehetnek az elismerésre!
A díjjal azokat a gyermekvállalásért, gyermeknevelésért, a gyermekek egészségéért felelősen tevékenykedő szakembereket, intézményeket kívánják kitüntetni, akik 2012-ben kiemelkedően sokat tettek a családokért. Az intézményi (családi napközi, bölcsőde, szülészet) és egyéni kategóriák (bölcsődei kisgyermeknevelő, kórházi gyermekorvos, kórházi gyermekápoló, házi gyermekorvos, védőnő) jelöltjeit a csaladhalodij@csaladhalo.hu e-mail címen az itt megjelölt módon lehet ajánlani március 3-ig.

0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...