Szerző: Lotte
Most olvastam el a KSH honlapján megjelent népesedési helyzetről szóló tanulmányt. A negyven oldalon összefoglalt helyzetkép sokkolóan hatott rám. A jórészt közismert - a közbeszédben mégsem kellő hangsúllyal reprezentált - folyamatok tudományos alapossággal összefoglalt, több aspektusból megközelített és érzelemmentes szemlézése szíven ütött.
Akinek kicsit is fontos, hogy milyen sors vár gyermekeinkre, hogy milyen nehézségekkel találjuk majd szembe magunkat idős korunkra vagy hogy mi történik a jövőben nemzetünkkel, annak nem árt tisztában lenni azokkal a folyamatokkal, melyek immár rövid távon, a mi életünkben is markánsan meghatározzák sorsunk alakulását.
I. Népesedési helyzetkép
A tanulmány kezdetén a szerző történelmi távlatokba helyezi jelenünket, hiszen egy ország népesedési helyzete mindig múltjában gyökerezik, jövőjét pedig erősen meghatározza a történetileg kialakult jelen. A Trianon utáni, jelenlegi határainkon belül élő népesség lélekszáma 1980-ban érte el maximumát, ekkor 10 millió 713 ezer fővel tetőzött. Mi, a hetvenes évek közepén születettek még valóban azt tanultuk az iskolában, hogy Magyarország népessége 10,5 millió körül van. Ugyanakkor e szám 1980 óta folyamatosan olvad, s 2010-re átlépte a 10 milliós lélektani határt. Ugyan annak örülhetünk, hogy tavaly valamelyest nőtt a születések száma, de összességében nem túl rózsás a helyzet: 2012. január 1-én már csak 9 millió 958 ezren éltünk az országban.
Harmincegy év alatt ez több mint 755 ezer fős, azaz 7%-os lélekszámcsökkenést jelent! Sajátos jellemzője e folyamatnak, hogy - bár 1880 és 1980 között kétszeresére emelkedett az ország lakosságszáma - de mind e növekedési időszak, mind pedig a jelenlegi csökkenő trend a népesség öregedésével egyidejűleg zajlott. Csak az 1981 és 2012 között eltelt harminc év alatt 39%-kal csökkent a gyermekkorúak létszáma, miközben a 65 év felettieké 18%-kal növekedett!
Az elmúlt három évtized jelentős népességcsökkenése eltérő okokkal magyarázható. A '80-as éveket elsősorban a magas halálozás, míg a '90-es évektől kezdődő időszakot főképp a termékenység és a születésszám markáns visszaesése, majd tartósan alacsony szinten való stagnálása jellemezte. Az 1981-es 1,88-as hazai termékenységi arány még európai viszonylatban is a viszonylag jónak számított, mégis - sajátos magyar jelenségként - a népességszám tartós fogyása már ekkor megkezdődött. Az 1990-es években aztán felgyorsult a természetes fogyás üteme, annak ellenére, hogy a halandósági mutatók javulni kezdtek. Ez pedig immár a csökkenő születésszámmal volt magyarázható. Mára pedig a halálozás javuló tendenciája lelassult, miközben a születésszám újabb markáns csökkenésbe ment át. Mindezek eredményeképp az ezredfordulót követő évtizedben a népességfogyás üteme tovább gyorsult, annak ellenére is, hogy minden évben többen jöttek az ország területére, mint ahányan azt tartósan vagy végleg elhagyták.
A népességszám tartós csökkenése önmagában is nyugtalanító jelenség, ám különösen az, ha a népesség folyamatos öregedésével párhuzamosan zajlik, hiszen mindez torzítja a korösszetételt, s a gyermek-, fiatal-, valamint az időskorú népesség korosztályainak kedvezőtlen arányait eredményezi. Öregedhet egy társadalom pozitív okokból, a magasabb élettartam következtében, de a belépő újszülött nemzedékek alacsony száma miatt is, hiszen a kevés fiatal korú emeli a népesség átlagos életkorát. Az emberi élettartam véges (bár a génjeinkbe állítólag akár 120-130 év is kódolva van), s annak emelésével önmagában nem lehet egy stabil összetételű népességet hosszú távon fenntartani. (Erre figyelmeztet Japán esete is, ahol világviszonylatban a legmagasabb a várható élettartam - mindkét nemnél 83 év feletti -, a halálozások száma mégis felülmúlja a születésekét az alacsony gyermekvállalási mutatók miatt. Nem csoda, hogy a gyártók immár több pelenkát adnak el időseknek, mint kisbabáknak.) Nincs mese, egy nőnek átlagosan valamivel több mint két gyermeket kellene világra hozni ahhoz, hogy önmaga helyébe egy leánygyermeket állítson, vagyis hogy a szülőképes nők létszáma legalább változatlan maradjon. (Ezt az ideális, fenntartható állapotot az Európai Unióban ma egyedül Írország közelíti meg.)
A magyar helyzet annyiban sajátos, hogy nemzetközi viszonylatban mind a termékenység szintje (ez jelenleg 1,24 gyermek egy nőre vetítve), mind a várható élettartam értéke (74,4 mindkét nembeli népességben) alacsony. Ráadásul nincs még egy ország Európában vagy talán a világon sem - állítja a demográfus szakember -, ahol több mint 30 éve folyamatosan apadna a népesség lélekszáma.
A mindezekből következő változások pedig komoly kihívásokat jelentenek. Alapvetően változott ugyanis meg a társadalom korosztály szerinti összetétele, s ezzel az eltartottsági, függőségi mutatók. A népesség korfáján a gyermekkorúak (0-14 év) alulról, az időskorúak (65 év felett) felülről ölelik át a népességnek azt a hányadát, amely munkaerő-piaci szempontból, emberi erőforrásként rendelkezésre áll a társadalom egésze számára. Az öregedést jelzi, hogy a gyermekkorúak a '80-as évek elején még egyharmadát tették ki az aktív korú népességnek, ez az arány mára egyötödére csökkent. Ez azt jelenti, hogy csökkent az aktív korúaknak a gyermekekre irányuló eltartási terhe (A hivatkozott időszakban 3, jelenleg 4,7 aktív korú lakos jut egy gyermekkorúra.) Ugyanakkor fordított a helyzet az időskorúak esetében, ahol folyamatosan nő az időskorúak függősége. 2011-ben 3,81 millió foglalkoztatottra mintegy 6,16 millió nem foglalkoztatott lakos (inaktív, munkanélküli, eltartott) jutott, azaz 100 munkajövedelemmel rendelkező lakos tartott el 162 nem kereső embert.
Akinek kicsit is fontos, hogy milyen sors vár gyermekeinkre, hogy milyen nehézségekkel találjuk majd szembe magunkat idős korunkra vagy hogy mi történik a jövőben nemzetünkkel, annak nem árt tisztában lenni azokkal a folyamatokkal, melyek immár rövid távon, a mi életünkben is markánsan meghatározzák sorsunk alakulását.
Kijózanító és sokkoló olvasmány. Helyrebillenti a nemegyszer ostobán parciális irányba tolódott gondolati prioritásokat és megoldásokért kiált. Mert mit számít a napi politikai perpatvar olyan súlyú problémák mellett, melyeket fehéren-feketén tár elénk a szakember összeállítása?
Fontosnak érzem a blogunkon is néhány bejegyzésre bontva kivonatát adni mindannak, ami a Kamarás Ferenc demográfus nevével jegyzett friss tanulmányból kiderül.
I. Népesedési helyzetkép
A tanulmány kezdetén a szerző történelmi távlatokba helyezi jelenünket, hiszen egy ország népesedési helyzete mindig múltjában gyökerezik, jövőjét pedig erősen meghatározza a történetileg kialakult jelen. A Trianon utáni, jelenlegi határainkon belül élő népesség lélekszáma 1980-ban érte el maximumát, ekkor 10 millió 713 ezer fővel tetőzött. Mi, a hetvenes évek közepén születettek még valóban azt tanultuk az iskolában, hogy Magyarország népessége 10,5 millió körül van. Ugyanakkor e szám 1980 óta folyamatosan olvad, s 2010-re átlépte a 10 milliós lélektani határt. Ugyan annak örülhetünk, hogy tavaly valamelyest nőtt a születések száma, de összességében nem túl rózsás a helyzet: 2012. január 1-én már csak 9 millió 958 ezren éltünk az országban.
Harmincegy év alatt ez több mint 755 ezer fős, azaz 7%-os lélekszámcsökkenést jelent! Sajátos jellemzője e folyamatnak, hogy - bár 1880 és 1980 között kétszeresére emelkedett az ország lakosságszáma - de mind e növekedési időszak, mind pedig a jelenlegi csökkenő trend a népesség öregedésével egyidejűleg zajlott. Csak az 1981 és 2012 között eltelt harminc év alatt 39%-kal csökkent a gyermekkorúak létszáma, miközben a 65 év felettieké 18%-kal növekedett!
Az elmúlt három évtized jelentős népességcsökkenése eltérő okokkal magyarázható. A '80-as éveket elsősorban a magas halálozás, míg a '90-es évektől kezdődő időszakot főképp a termékenység és a születésszám markáns visszaesése, majd tartósan alacsony szinten való stagnálása jellemezte. Az 1981-es 1,88-as hazai termékenységi arány még európai viszonylatban is a viszonylag jónak számított, mégis - sajátos magyar jelenségként - a népességszám tartós fogyása már ekkor megkezdődött. Az 1990-es években aztán felgyorsult a természetes fogyás üteme, annak ellenére, hogy a halandósági mutatók javulni kezdtek. Ez pedig immár a csökkenő születésszámmal volt magyarázható. Mára pedig a halálozás javuló tendenciája lelassult, miközben a születésszám újabb markáns csökkenésbe ment át. Mindezek eredményeképp az ezredfordulót követő évtizedben a népességfogyás üteme tovább gyorsult, annak ellenére is, hogy minden évben többen jöttek az ország területére, mint ahányan azt tartósan vagy végleg elhagyták.
 |
| Öregedő társadalom |
A magyar helyzet annyiban sajátos, hogy nemzetközi viszonylatban mind a termékenység szintje (ez jelenleg 1,24 gyermek egy nőre vetítve), mind a várható élettartam értéke (74,4 mindkét nembeli népességben) alacsony. Ráadásul nincs még egy ország Európában vagy talán a világon sem - állítja a demográfus szakember -, ahol több mint 30 éve folyamatosan apadna a népesség lélekszáma.
A mindezekből következő változások pedig komoly kihívásokat jelentenek. Alapvetően változott ugyanis meg a társadalom korosztály szerinti összetétele, s ezzel az eltartottsági, függőségi mutatók. A népesség korfáján a gyermekkorúak (0-14 év) alulról, az időskorúak (65 év felett) felülről ölelik át a népességnek azt a hányadát, amely munkaerő-piaci szempontból, emberi erőforrásként rendelkezésre áll a társadalom egésze számára. Az öregedést jelzi, hogy a gyermekkorúak a '80-as évek elején még egyharmadát tették ki az aktív korú népességnek, ez az arány mára egyötödére csökkent. Ez azt jelenti, hogy csökkent az aktív korúaknak a gyermekekre irányuló eltartási terhe (A hivatkozott időszakban 3, jelenleg 4,7 aktív korú lakos jut egy gyermekkorúra.) Ugyanakkor fordított a helyzet az időskorúak esetében, ahol folyamatosan nő az időskorúak függősége. 2011-ben 3,81 millió foglalkoztatottra mintegy 6,16 millió nem foglalkoztatott lakos (inaktív, munkanélküli, eltartott) jutott, azaz 100 munkajövedelemmel rendelkező lakos tartott el 162 nem kereső embert.
Pedig ma még magas az aktív korúak száma, hiszen az elmúlt húsz év során álltak munkába az 1970-es évek közepén született nagy létszámú nemzedékek, s az '50-es évek derekán született ugyancsak népes generációk is még dolgoznak. Ebben az átmeneti kegyelmi állapotban ha sikerül növelni a foglalkoztatást, még van lehetőség a gazdasági és társadalmi fellendülésre. Az aktív népesség adói és járulékai ugyanis ez esetben még kitermelik azokat a forrásokat, melyek szociális juttatásokra, oktatásra, nyugdíjakra, egészségügyi célokra felhasználhatók.
Ez a látszólag kedvező helyzet azonban tiszavirág életű: addig tart csak, míg a Ratkó-korszakban született nagy létszámú nemzedékek el nem érik a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően ugyanis dinamikusan emelkedni fog az időskorúak száma, s a jelentősen csökkenő születésszám mellett teljesen felborul az aktív/inaktív arány. Az aktív korúak eltartási terhének jelentős növekedésével a demográfiai ablak bezárul és az ezzel járó lehetőségektől hosszú időre, a kevésbé derűlátó hipotézisek szerint pedig véglegesen búcsút vehetünk.
*A sorozat következő részében a tanulmány gyermekvállalással kapcsolatos megállapításait szemlézzük.
Ez a látszólag kedvező helyzet azonban tiszavirág életű: addig tart csak, míg a Ratkó-korszakban született nagy létszámú nemzedékek el nem érik a nyugdíjkorhatárt. Ezt követően ugyanis dinamikusan emelkedni fog az időskorúak száma, s a jelentősen csökkenő születésszám mellett teljesen felborul az aktív/inaktív arány. Az aktív korúak eltartási terhének jelentős növekedésével a demográfiai ablak bezárul és az ezzel járó lehetőségektől hosszú időre, a kevésbé derűlátó hipotézisek szerint pedig véglegesen búcsút vehetünk.
*A sorozat következő részében a tanulmány gyermekvállalással kapcsolatos megállapításait szemlézzük.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése