2014. január 10., péntek

Derékszaggatósdi

Szerző: Lotte  

Nem újkeletű a megállapítás, de most, hogy a hasam térfogata kezd akadályozni a fesztelen mozgásban még feltűnőbb, hányszor kell lehajolni idehaza egy nap. Megpróbáltam megszámolni, de húsz körül feladtam (reggel fél kilenc volt ekkor)...
Mintha gyerekes családoknál a gravitáció erőssége fokozódna - hullik ki minden, mindenütt a kis kezekből: szaloncukorpapír, legóalkatrész, fél pár papucs és mindennemű tárgy. Ez még önmagában nem jelente problémát, ha aki leejti, szépen fel is szedegetné maga után, de az enyéim igen nagyvonalúan kezelik az elhullajtott nyomok feltakarítását.
Ha nem vagyok ott a tett színhelyén és nem szólok azonnal, határozottan, lazán otthagynak mindent, s ha később az "elkövetőt" keresem, ártatlanul néznek egymásra. Hiába a folyamatos károgásom (de unom hallgatni magam!), valójában rajtam - és olykor bekapcsolódó apukán - kívül senkinek a szemét nem bántja a szőnyeg közepén elhagyott zokni vagy a konyhaasztal alá esett kártyalap. (Bezzeg az iskolában, oviban kapkodják ám magukat, ha pakolni kell, idehaza viszont a fáradt gőzzel együtt a rendetlenség is megérkezik minden délután.)
Lehet, hogy én követem el a hibát a hülye pakolásaimmal és kétnaponkénti porszívózásaimmal, amivel igyekszem fenntartani egy élhető kellemes otthon látszatát? (Egy örömöm van benne: zene füleimnek, ahogy a maximum szívóerőre állított gép beszippantja a milliméteres legódarabkákat - ezekért se kell már többet lehajoljak!)
A nem torokból feltörő méltatlankodásaimra az én gyermekeim már immunisak, ha eredményt szeretnék elérni, minimum ordítanom kell, hogy megmozdítsák magukat. Ez pedig ugyancsak fáradságos dolog (megfigyeltétek, hogy terhesen sokkal rosszabbul esik a szokott óbégatás?), úgyhogy marad a derékszaggató hajlongás, amíg még bírom szuflával - kismama(kín)torna, háromgyerekes módra...

 

8 megjegyzés:

Kriszti írta... [Válasz erre...]

Azt hittem csak az én gyerekeim ilyen trehongyák,de ti mindig megnyugtattok,hogy nem (csak) én rontottam el valamit.:D
Nagy pocakkal én fogtam egy kisszéket-ami még elbírt-,letettem a szoba egyik sarkába,ráültem,kartávolságnyi körben összepakoltam,aztán arrébvonszoltam.Így hajolgatás nélkül végeztem.:)

lotte írta... [Válasz erre...]

Zseniális, előszedem a sámlit! (Milyen jó szó az, hogy trehongya...)

FiloSzofi írta... [Válasz erre...]

Ó, igen, ezt én is utáltam a nagyhasban! Lényegében ugyanez volt a technikám, csak sámli helyett gumilovacskával.

Névtelen írta... [Válasz erre...]


A második babavárás után kaptam rá a lábbal való felszedésre, az ember nem is gondolná, hogy a lábunk milyen ügyes tud lenni. Persze legót azért nem tudtam felvenni így, de szétdobált ruhákat, nagyobb játékokat igen.

Amúgy miután volt, hogy kórházba kerültem kisebb roborálásokra, azután már csak elég volt annyit mondani: azt akarjátok, hogy megint kórházba kerüljek? Ilyenkor megtették, hogy a kezembe adták a kért dolgokat, s akkor én vihettem a helyére. Milyen tanulékonyak a gyerekek :)


Réka

Névtelen írta... [Válasz erre...]

A kávés bolt, amiben nem csak kávé van, ma küldte ez a katalógusát online. Kapható egy csomó remek segédeszköz, többek között hajlongásmentesítő távcsipesz. Mint gyakorló lumbágós erre szavazok.
Kriszta

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Melyik ez a kávésbolt? Csipeszt szeretnék!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

MAjd kimoderájátok, hogy Tchibo és a honlapon a "Jók vagyunk együtt" alpontban keresd a segédeszközöket. Az nagy gáz, hogy negyvenesen egy csmó ilyen holvira ácsingózom? Térdtámaszt is szeretnék...
K

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Köszi:)
Ne edd magad rajta, ez van!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...