A legzseniálisabb pillanatok akkor törnek ránk, amikor nem számítunk rájuk. Ez persze közhely, ráadásul hülyeség, mindenesetre elég frappánsan hangzik. A legzseniálisabb pillanatokra lehet gyúrni is, de nekem úgy tűnik, ilyenkor sem a mi igyekezetünkön múlik, hogy bejön-e a csoda, inkább a csillagok állásán, vagy valami ilyesmin. Mindenesetre sok beleszólásunk nincs az ügybe.
Tegnap velem megesett. Pedig tényleg nem erőltettem. Szerintem ezt az érzést mostanában flash-nek becézik. A vivőanyagot ez esetben a délelőtti napsütés és a sorban a legutolsó kölyköm, kicsi Ojó jelentette. Kapásból több villanásom is akadt, ami - figyelembe véve azt a fogyatékosságom, hogy sokgyerekes pszichológus vagyok - szép teljesítmény.
Kettesben bicikliztünk. Csak úgy indulással, megérkezés nélkül, saját örömünkre, céltalanul, nem sietve. Élveztük a szinte bűnös rendszer-kívüliséget, minket csak a jövő héten nyelnek el a társadalmi gépezetek. Ahogy tekertünk egymás mellett - ő pici lábacskáival a rozsdás, megörökölt csotrogányon, én csilivili Boglárkámon - eszembe jutott, hogy már milyen régen mentem sehova. Év közben iskola, óvoda, munkahely, szülői kör, edzés, szakkör s megannyi határidő tart minket pattogó ritmusban, az intézménymentes futamokban pedig magunk gondoskodunk a pörgésről: becsomagol, kicsomagol, nyaral és hazaér, áthív, meghív, hazahoz és hazavisz, felhív, felvesz, üzen, megír és elolvas... És soha sem csak úgy van. A semmit csináláshoz lustaságon kívül bátorság is kell, belőlem például ijesztően kevés maradna a megrögzött cselekvések nélkül. Ojóka és az őszi délelőtt azonban megfosztott zizegésemtől, s egy pillanatra úgy tűnt, így is életképes vagyok.
Ettől aztán klassznak és merésznek éreztem magam, s kíváncsian lestem kislányomat, mit szól ahhoz, hogy elvesztette csinálós anyukáját.
Ojóka nem szólt semmit. Rendületlenül kerekezett lepukkant járgányán bele a nagyvilágba. Nem csodálkozott vagyós anyukáján, olyan természetes volt neki mindez, mint a reggelek, ahol mindenki rohan, csak ő szemlélődik moccanás nélkül abszurd cirkuszunkban egy nagypapa, nagynéni, unokatestvér, vagy bébiszitter nyakába varrva. És mint a délutánok, testvérhurcolással eltöltve. No meg az esték a túlzsúfolt kanapén, amikor tankönyvek, tornazsákok, intők és orvosi igazolások között egy jóéjtpuszi nélkül merül mosolygós álomba.
A Legkisebbnek született, az utolsóság teljes tudatában. Születése időpontját gondosan választotta, az egész család éppen abban a két órában ráért szülni. Azóta is a Nagyokhoz igazodik, minden sértettség nélkül. Néha ugyan megpróbál együtt kocogni a csordával, de aztán megvonja a vállát, s inkább megáll. Az sem jut az eszébe, hogy lelkileg sérüljön. Talán azért, mert a nagy családi zizegésbe belefelejtkezve még az elrontását is elnyegléskedtem. Így aztán itt maradt nekünk normálisan, derűsen, kiegyensúlyozottan, együttműködően, belső békéje uralja a terepet, nem pörög, nem vibrál, csak jelen van a maga teljességében. Nem vet meg, nem néz le, nem ítél, elfogad,szeret és nevet. Rendszerint mindezt halkan teszi, csak akkor szólal meg, ha fontos mondandója akad,
Mellesleg valaki nem tudja megmondani, hol lehet kapni olyan királylányt, akinek meg kell nyomni a hasát, és úgy tud varázsolni?
Ettől aztán klassznak és merésznek éreztem magam, s kíváncsian lestem kislányomat, mit szól ahhoz, hogy elvesztette csinálós anyukáját.
Ojóka nem szólt semmit. Rendületlenül kerekezett lepukkant járgányán bele a nagyvilágba. Nem csodálkozott vagyós anyukáján, olyan természetes volt neki mindez, mint a reggelek, ahol mindenki rohan, csak ő szemlélődik moccanás nélkül abszurd cirkuszunkban egy nagypapa, nagynéni, unokatestvér, vagy bébiszitter nyakába varrva. És mint a délutánok, testvérhurcolással eltöltve. No meg az esték a túlzsúfolt kanapén, amikor tankönyvek, tornazsákok, intők és orvosi igazolások között egy jóéjtpuszi nélkül merül mosolygós álomba.
A Legkisebbnek született, az utolsóság teljes tudatában. Születése időpontját gondosan választotta, az egész család éppen abban a két órában ráért szülni. Azóta is a Nagyokhoz igazodik, minden sértettség nélkül. Néha ugyan megpróbál együtt kocogni a csordával, de aztán megvonja a vállát, s inkább megáll. Az sem jut az eszébe, hogy lelkileg sérüljön. Talán azért, mert a nagy családi zizegésbe belefelejtkezve még az elrontását is elnyegléskedtem. Így aztán itt maradt nekünk normálisan, derűsen, kiegyensúlyozottan, együttműködően, belső békéje uralja a terepet, nem pörög, nem vibrál, csak jelen van a maga teljességében. Nem vet meg, nem néz le, nem ítél, elfogad,szeret és nevet. Rendszerint mindezt halkan teszi, csak akkor szólal meg, ha fontos mondandója akad,
Nézd mama, milyen szép tavirózsák nőttek a szőnyegünkön!
először azt hiszem,
hallucinál ez a
kölyök, jaj, már ennek is az agyára ment az elhanyagolás,
aztán én is látom, hogy nem hanyagul szétszórt gombok, hanem gyönyörű virágok lepik el otthonunkat.
Távol tartja magát az idióta kérdések családi vetélkedőjétől, de megtalálja a legbölcsebb választ
a legostobább kérdésre is,
Ojóka, szeretsz-e
óvodába járni?
Szeretek.
No és miért szeretsz?
Mert még sohasem
voltam ott.
Nem csak az ovit, engem is szeret, őszintén, érdek nélkül, s gondoskodik rólam,
Van nekem
varázskrémem. Mama, bekenem a homlokcsíkjaidat vele… Így... most már szebb vagy.
Nyugi, még sok van a varázskrémemből. Az orromból szedem.
A homlokomon tényleg kisimultak a ráncok, talán a
csodakrémtől, talán puha kis ujjaitól, talán a napsütéstől, vagy csak a
mi-ketten-együtt-létezéstől, és fényévekre kerülök a
szülőnek lenni hatalmas felelősség,
addig törődj magaddal, amíg nincs gyerek,
majd megtudod, ha már nem csak ketten lesztek
majd megtudod, ha már nem csak ketten lesztek
és
kis
gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond
nagystílű ostobaságoktól.
Ezzel egy időben hasít belém a felismerés, basszus,
a gyerek
tényleg csak
vendég a háznál,
én pedig nem remekelek a
háziasszony szerepében. Talán túl sok a vendég, túl nagy a buli, túl késő van, vagy
egyszerűen csak csapnivaló vendéglátó vagyok. Már rég azt fogyasztjuk, amit a
meghívottak (vagy váratlanul betoppanók) hoztak.
Flash ide vagy oda, gyorsan elrepült, amikor Ojó lepattant a bicikliről, és nyakamat átkarolva a fülembe suttogta,
Mama, megígéred ugye, hogy születésnapomra veszel nekem egy királylányt, akinek meg kell nyomni a hasát, és úgy tud varázsolni?
Már hogy a fenébe ne ígértem volna meg?! Hiszen a világ legprofibb kivitelezésű háromévese simult hozzám. Kerek fenékkel, kerek arcocskával, kerek lélekkel a legkerekebb őszi délelőttön.
S amilyen mázlim van, ez a tökéletes kerekség pont engem választott anyukájának.
Mama, megígéred ugye, hogy születésnapomra veszel nekem egy királylányt, akinek meg kell nyomni a hasát, és úgy tud varázsolni?
Már hogy a fenébe ne ígértem volna meg?! Hiszen a világ legprofibb kivitelezésű háromévese simult hozzám. Kerek fenékkel, kerek arcocskával, kerek lélekkel a legkerekebb őszi délelőttön.
S amilyen mázlim van, ez a tökéletes kerekség pont engem választott anyukájának.
Mellesleg valaki nem tudja megmondani, hol lehet kapni olyan királylányt, akinek meg kell nyomni a hasát, és úgy tud varázsolni?
6 megjegyzés:
Igen, igen. És nagyon jól írtad meg!
Tudtam, tudtam Szofi, hogy neked be fog jönni ez a nagy testi-lelki hetrázás!:)
Loló holnap kezdi a beszokást az óvodába.
Na tessék, ilyen kiszámítható lettem:)
Ez a "hetrázás" új nekem, honnan jön? Persze értem, és nagyon kifejező.
Mármint a szó, vagy a helye az életemben?
A szóra gondoltam, de az életed is érdekel, szóval mindkettő.
Nowhere man/woman.
Ezután ne csodálkozz, ha a csemetéid azt a választ aják:
- Semmit nem csináltam.
Az meg kifejezetten nagy teljesítmény tőled, hogy időben odaértél a szülésre!
Nem lehetséges, hogy Ojó azért rendes, mert nem foglalkozol (aggódsz rajta) vele? :-) Orrvérzésig fog szeretni! Látod? Szereted, ő is szeret. Egyszerű, mint a faék. A többit is szereted, de hagyod, hogy ők is szeressenek?
Ez a kerekes dolog meg egész jóra kerekedett!
Gratulálok, mégis szerető, jó anya vagy, csak nem látod az erdőtől.
Megjegyzés küldése