2013. szeptember 28., szombat

A pszichológus kérdez: Ki korán kel, kit lel az ágyában?

Szerző: Fakirma

Amikor a munkahelyemen az aggódó szülő azért rinyál, mert a gyereke befurakodott a hitvesi ágyba, igyekszem megnyugtatni: nincs gáz, ha beficcen, akkor szüksége van egy kis szülői melengetésre, s ha ez az igénye kielégült, előbb-utóbb magától visszasomfordál a saját kuckójába. Egy gyereknek joga van éjszakánként anyját-apját abuzálni. Egy anyának-apának kötelessége éjszaka is a büdös kölyke rendelkezésére állni. Tegnap reggel, amikor belekezdtem kakaóosztó körutamba, rájöttem, hogy szakmai tudásom valamelyik gyermeklélektan szemináriumon léket kapott, s baromságokkal tömöm szerencsétlen kliensek fejét.

A hitvesi ágyban megtaláltam Királykisasszonyt. Ő azért alszik velem, mert fél a szellemektől.
A hitvesi ágyban megtaláltam Ojókát. Ő azért alszik velem, mert a nővére fél a szellemektől.
(Én egyébként középen húzom meg magamat, a két lány elalvás előtt esténként összeveszik, ki, melyik oldalon gyötörjön. Állítólag az egyik oldalam félelmetesebb a másiknál.)
Királykisasszony ágyában Szendvicsgyerekre találtam.  Az ő szobájában meleg volt és különben is egy nagy lyuk terpeszkedik az ágya közepén, ezért menekült  kishúga vackába.
Szendvicsgyerek birodalmában Bendő szundikált a nagy lyukban. A saját szobájában hangokat hallott.
Ember Bendő fekhelyén hortyogott.  Csak azért választotta a lakásnak ezt a félreeső szegletét, mert Ojóka rácsos ágyikójába nem fért bele a nagy teste. Egyébként ő nem hallott hangokat. Eggyel kevesebb skizopozitív a családban.

Álltam bután a kora reggeli káoszban, és hirtelen fogalmam sem volt, melyik ágyba szervírozzam a meleg kakaót, és melyikbe a hideget, hol kérik a pirítóst, s hol a zabkását, melyik kilógó lábacskára húzzam a hercegnős bugyit, s melyiket fújjam be szagtalanító izzadásgátlóval.

A reggeli homályban felderengett: nincs ez így rendjén, a határok körvonalazásában valamit csúnyán elbaltázhattam.
De sohasem késő, csak azt nem tudom,  a kézenfekvő lehetőségek közül melyiket válasszam:

a) Szülök még egy gyereket (Ojóka kiságya még üresen áll).
b) A család fehérneműkészletét lecserélem Disney-mintásra.
c) Bert Hellinger nyomdokain járva családfektetek, hogy fény derüljön a családi titkunkra, ami kollektív tudatalattink által zombisít el minket. Az is érdekelne, melyik seggfej felmenőm elbaltázott élete miatt szívok itt reggelente a kakaóval, meg a lábszagtalanítóval.
d) Hasznos kapcsolataimat kiaknázva szerzek szorongásoldót, antidepresszánst és anitpszichotikus szereket, illetve egy asztalost, aki befoltozza Szendvicsgyerek ágyát.
e) Kiépítem a magánpraxisomat, hogy jót röhöghessek a hozzám hasonlóan pórul járt szülőkön. Az óradíjamból pedig fogadok egy masszőrt, aki kidögönyözi a görcsöt az éjszakai hercehurcában összenyomorgatott testemből.

Szerintetek?

13 megjegyzés:

anyuka2 írta... [Válasz erre...]

Nem értem, mi bajod! A gyerekeid este elalszanak valahol, oké, a hitvesi ágyban, naés? Aztán alszanak reggelig, nyikkanás nélkül. A mi hitvesi ágyunkban (a széles 180 cm-esben csak Feri alszik, ő ragaszkodik a helyéhez. Én meg a 140 cm széles gyerekágyban felváltva tömködöm a gyerekeim száját cumival, cicivel, vízzel és müzliszelettel.

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Az e) verzió mellett döntöttem, s te lehetsz az első kliens.:)

Szofi írta... [Válasz erre...]

Szerintem b)
vénségemre megtanultam becsülni a praktikumot.

lotte írta... [Válasz erre...]

A magánrpaxis nem érint, de magam részéről a masszőrre voksolok!

anyus írta... [Válasz erre...]

Eléggé röhögtem, de az asztalos elszomorított. Miért nem jössz inkább az ikejába?

Helga írta... [Válasz erre...]

nekem asztalos a férjem, lyuk az ágyban pipa
kint lakunk a pusztán, az utolsó ház min 1500 méterre, hangok kizárva
alapból 2 gyerek mínusszal indulok hozzád képest, kevesebb gyerek akár kisebb káosz is lehetne
mégis minden reggel máshol ébred mindenki mint ahová lefeküdt
+1 a férjem velem veszekszik, mert ő így aztán nem tud pénzt keresni... mármint ily fáradtan...

Kriszti írta... [Válasz erre...]

Nagyfiam alszik mint a tök reggelig,moccanatlanul.Pipa.Kisfiam szellemeket lát,rettentő hangokat hall,tehát átjön mellénk aludni.Pipa.Egyik leány azon morog,hogy a kisfiam az ő ágyában alszik el-az este kezdetén-,és ő nem fér el.Pipa.Másik leány tátikázós rémisztő bácsit lát a konyhában,tehát az ágya végét gondosan eligazgatott törölközőkkel kell lefüggönyözni,hogy ne is lássa mi megy odakint éjszakánként. Pipa.Negyediken lakunk,de mindegyikük rettentő hangokat hall az ablakukból.Eddig azt hittem,hogy mi csesztünk el valamit nagyon,de örülök,hogy mégsem.:D

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)))Most megnyugodtam. Tényleg, ti béna anyák!:)
Egyébként a héten megtaláltam a megoldást. Kórház. Kedd óta itt dekkolunk Ojókával. A gyerekeim egyetlen éjszaka alatt megtanultak egyedül, a saját ágyukban aludni.
Még Ojó is. Ő alszik a kiságyban, én pedig matracon az ágya ALATT.

Millye írta... [Válasz erre...]

Ójajjjj :/ mielőbbi jobbulást Ojónak! Neked pedig kitartást!

Fakirma írta... [Válasz erre...]

Köszi, már jól vagyunk, mi több, itthon!Kicsit riasztó, amilyen sebességgel egygyerekesből visszavedlettem sokgyerekesbe.:)

Unknown írta... [Válasz erre...]

...szivesen leszek a masszőr...

Fakirma írta... [Válasz erre...]

:)))Rendben, akkor ma elkezdem kiépíteni a magánpraxisomat. Vagy inkább kérek kölcsön Embertől.:)

PetiE írta... [Válasz erre...]

„A legmélyebb valóság nem a boldogság, hanem a fájdalom. Ez a legvégső valóság."
Irma, lehet, hogy Te pont jó helyen éled az életed? :-P Lelkileg, pszichoizéileg meg testileg is ápolnak a fentiek fényében otthon. Nem-e?
Eddig azzal foglalkoztál az ágyadban, hogy legyen gyereked. Most meg a gyerekeddel foglalkozol ugyanott. Anya-gyerek kapcsolatban fontos a közelség. De nem annyira, mint a képeden... van hozzá képed?
A visszasomford nem attól alakul ki, hogy kielégítetted a melegítődési igényt? Mert most végtelen ciklust sugall a családfenntartásotok. Kezeljétek fenntartással. Legalább az egyik kezetekkel...
Ha a lányok azon veszekednek, hogy hol aludjanak a közeped körül, akkor sokoldalú vagy, nem szégyen az! Az oldalas meg finom. :-)
Szerintem Te falspozitív vagy. Mindenki más, aki ellenkezik, negatív.
Amúgy véletlenül ott rontod el a napokat, hogy felszolgáló vagy a hatseregedben. Minek nekik ennyi elkény(ezt tetted őket).
a) tuti kell még egy heted a hatodra? Az is gyerekből lesz...
b) csini lehetsz a cuccban, és mindegy, ki hol alszik, egyformák lesztek. Praktikomikusok.
c) családfaállítás után kötözd ki őket úgy, hogy a leggyengébbnek jusson a leghosszabb zsinór. Nem érik el az erősebbek nyírás-ügyileg. ÉS mindenki ki fogja feszíteni a zsinórt, hogy csökkentse a rá nehezedő egységnyi fejre jutó nyomást
c2) Zombiózisos abúzus, nem semmi. Te nem inkább combosítani szoktál? Vagy a szégyentől futsz? hasznos.
d) a vegyszereket mozsarazd össze, különben nem oldódnak jól a fröccsben. Oldott állapotosnak jó lenni!
e) magánpraxikusságból én ezt ajánlom, mert legszebb öröm a káröröm. Nincsen benne irigység! Amúgy pedig ebből a kiindulási pontból a legjobb a kilátás, ha jól nézel ki (a fejedből).
Tartsd magad jó karban! Nehogy kiessél!

Nem lehet, hogy a kórházi üdülésed alkalmából nem görbíted a többiek körül a teret és mindenki tudja a dolgát? Hagyd őket kibontakozni! A rendetelnség miatt pedig ne aggódj, egy szintre beáll és nem lesz se kisebb, se nagyobb.
Aki a rendetlenség alatt reked, megéhezik, a rendet a helyére rakja és eljut a konyháig!Vagy nem??? Ugye nem függ ez össze a gyerekek számával??? Elgondolkodtatódtam...
Figyeld meg, egyszer azon kapod magad, hogy magad alatt fogsz aludni! Annál már nincsen lejjebb, vígasztaljon ez! Legalább tudsz mélyen aludni...de ne igyál, az gyomorba dönt!
Ember legyen a talpán, ki megért titeket elsőre!

Jajj, az az antikeás ágy nagyon ott van a toppon!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...