2013. július 20., szombat

Mint Winnetou, a filozófus

Szerző: FiloSzofi

- Mama, képzeld, átmentem a sötét gyerekszobán! Direkt mentem át, mert bátor vagyok, mint Winnetou. Winnetou soha nem fél, ha nem tudja mi van ott.
 - De te tudod, mi van a gyerekszobában!
- Ha sötét van, akkor nem tudom úgy, ahogy ebben a szobában, (ahol ég a villany), de egy kicsit tudom, mert én játszottam benne.
- Sötétben ugyanaz van benne, mint világosban.
Igen, de ezt nem lehet biztosan tudni.

Winnetou és Old Shatterhand

Vajon mitől félne Winnetou, ha létezne? Biztos nem a sötéttől, mert a sötét is a rend része. De Ventós szerint a természeti népek az átmeneti helyekhez kötik a félelmeiket. A bozótos, ami már nem a falu, de nem is az erdő, a fantázia birodalma, mert mind az ember, mind a vadon törvényeinek határain kívül áll. Nem messze kívül, csak a határon.
Rajta egy szörny lába a küszöbön, és nem lehet tőle becsukni az ajtót.

A mi kis Winnetounk igazi filozófus, konzisztens világképre törekszik. A világ dolgait próbálja belső ellentmondásoktól mentes egészben látni, és magát elhelyezni a nagy egészben. Nem így Bú. Ő egoista."Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot.", ez a fix pont pedig itt van az agyamban, mondaná ő, Archimédész után szabadon, ha ismerné Archimédészt.

Abban viszont Bú és Fí is egyetért, hogy az élőlények úgy szaporodnak - legyen az állat vagy ember - , hogy összeházasodnak és gyerekeik lesznek. Ez nem normatív, hanem tényállítás részükről. Igaz, Istennek hagynak némi mozgásteret, hogy az időrendet némileg saját belátása szerint kezelje. 

Múltkor viszont fennakadtak azon, hogy egy baráti házaspárnak nem születik gyereke, pedig szeretnék. Fí tanácsa egészen logikus:
- Megvan, házasodjanak össze mégegyszer!

Bú gondolkodik, és mély aggodalommal a hangjában mondja:
- Lehet, hogy nem szeretnék úgy igazán, eléggé?

Máskor a mértéktelen édességfogyasztás ellen kampányoltam, mondván, hogy betegséghez vezethet. Bú hamar letudta a kérdést azzal, hogy ő egy olyan kislány, aki jól fejlődik a kiflitől és a jégkrémtől is. Fí inkább azon aggódott, hogy gyerekek is kaphatnak-e ilyen betegséget, és az halálos-e. Kis lamentálás után megkérdezte:
- Mama, ha Isten jó, miért teremtett halálos betegséget? Nem lehet, hogy az Isten nem is jó?
- Dehogyis! - vágja rá Bú.  - Neki ennyi elég. Hiszi, és kész.

Mit tehettem én, a nyomokban filozófus, kicseréltem az egyik premisszát, ha már a következtetésen, vagyis Isten jóságán nem akartam változtatni:
- A halálos betegség nem a legrosszabb, ami történhet az emberrel. (Csak attól félünk sokszor a legjobban.) Van, aki éppen akkor szereti meg Istent, bizony, olyan is van.

Egyelőre elég volt a válaszom, de nem áltatom magam azzal, hogy ez így is marad.

Első ránézésre Fínek rosszabb, hiszen látszólag sem ura a világnak, amit törvények, és más erős, autonóm lények alakítanak. Ezt tudja is, és a nagy jó szívével odafordul a világhoz, a többiekhez. De ha elfárad, mindent letéve, nagy bizalommal simul az ölünkbe. A nővére, Bú ha úgy tartja kedve kiegészíti a teremtést, hogy jobban elférjenek a tapasztalatai. De mint saját világának Atlasza, nincs aki levegye hétéves kis vállairól saját égboltjának terhét. Második ránézésre őt féltem jobban.


Az én gyerekeim. Az egoista, egykori filozófustanoncé. (És persze a papájuké, aki...)


1 megjegyzés:

Bélád írta... [Válasz erre...]

"de egy kicsit tudom, mert én játszottam benne" :) ez az,kicsi Fí! ez a lényeg.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...