Boglárka

Szerző: Fakirma

A semmiből jön Ő hirtelen,
Semmiből-jövő szerelem,
Ha nem vársz rá, itt terem:
Semmiből jövő szerelem.
 (Rutkai Bori) 

Szakítottunk. Illetve szakítottam: ahogy lenni szokott, én voltam a hunyó. Derült égből villámcsapás, előző nap még komolyan hittem, hogy minden a legnagyobb rendben, mindig csak szépet és jót írtam róla, s ez a valós életben sem volt másként.

Pénteken még együtt mentünk dolgozni, de már nem öntött el a közös száguldás boldogság-íze, én zavartan magyarázkodtam, Ő szokásához híven nem szólt, csak halkan nyögdécselt. Bár a szakítás nagymestere vagyok, most mégis megviselt a hosszú, fárasztó, de alapjaiban gördülékeny kapcsolat felrúgása. Könnyeimmel küszködve eszembe jutott Szerb Antal gondolata,

az élet nagy pillanatai mindig közhelyekből állnak

(lehet, hogy nem ő írta, és nem ezt, de igaza volt),

s szerettem volna valami eredetivel előrukkolni, de izzadtságszagú makogásnál többre nem voltam képes:

Nem az Ő hibája, hanem az én riherongy természetemé...

Amikor évekkel ezelőtt megpillantottam, szentül hittem, minket csak a halál választ el egymástól,

a közös utunk sokszor zötyögős és görbe volt, de nem számított, mert együtt csináltuk,
máskor pedig csak úgy repültünk...

Vele sosem estem pofára, biztonságban kapaszkodtam bele a legsötétebb éjszakákon és a legzűrösebb reggeleken,
s le a kalappal a rugalmassága előtt, még egy ilyet aligha fogok találni, 
tán meg sem érdemlem.

És persze most is szeretem, csak nem úgy,
De azért barátok maradunk, ugye?

A lányok közösek, ezentúl is együtt cipeljük őket,
persze ha talál magának valaki mást, fájni fog, de megértem.
És sok mindenről hallgattam, mert nem akartam bántani ezen a szomorú reggelen:
A sok lukas gumiról, amiért mindig én vittem el a balhét,
Arról, hogy lassú, így a kapcsolatunk sosem az élvezetetekről szólt,
Ráadásul nekem egy kicsit kicsi, persze négy gyerek megszülése után már rég tudom, hogy nem a méret a lényeg...

Azért léptem be a kerékpár üzletbe, hogy meglepjem egy új fékpofával. Boldogan szökdécseltem kifelé a boltból, amikor megláttam ŐT:

Azonnal tudtam, hogy elvesztem. Ha nem lehet az enyém, megpusztulok. Sudáran, kacéran állta utamat, a gyomrom remegett, a kezem reszketett, s mint egy hülye, csak dadogtam.
Tisztában voltam azzal is, hogy nem lesz könnyű menet. Először is pénzt kellett szerezni Embertől, akivel éppen megsértődőst játszottunk két napja valami marhaság miatt, talán azt vetette a szememre, hogy túl sok baromságot veszek túl sok pénzért, ezért aztán neki a túl sok munkától már kilóg a bele... A szerelem azonban nem ismer határokat, ilyenkor nincs büszkeség, semmi sem megalázó. Így hát felhívtam Embert, próbáltam remegő hangomon úrrá lenni, s egy laza
No, hogy vagy ma?
kérdéssel indítottam. Okos ám az én Emberem, rögtön gyanút fogott túláradó kedvességem miatt, s kimért hangon biztosított róla, hogy
ma különösen remekül.
Elsiklottam rezignált cinizmusa felett, gondoltam, jobb, ha a tárgyra térek,
Likviditásai gondjaim akadtak, ez most tényleg nagyon fontos, tudod, hogy ledolgozom, tudsz egy kis pénzt kölcsön adni?
Tudott.
Boglárkának hívják. Nem azért, mert sárga, hanem mert (majdnem) először egy Rutkai Bori koncertre tekertem vele:



Boglárka nagyjából velem egyidős, csak sokkal jobb állapotban van. Királykisasszony álmélkodott is,

Az nem lehet, hogy olyan öreg mint Te vagy mama, hiszen gyönyörű...

Ember is szerelmes belé. Bújja az internetet, ki lehetett Boglárka ifjúkorában, simogatja, tapogatja, számokat keres rajta, vagy egyszerűen csak bámulja és sóhajtozik.

Azonban szerelmi mámorában sem felejtette el kiszámolni, hogy Boglárka áráért 1200 kilométert autózhattunk volna, és kezdhetem a törlesztőrészletek visszafizetését.

Már 38 kilométert visszatekertem belőle, a maradék 1162 gyerekjáték lesz...