2013. július 22., hétfő

Amiért a harang szól - egy diadalmas csatáról, rejtvénnyel

Szerző: Lotte

Még a múlt század első évtizedeiben is élt egy szokás: a csecsemőket igyekeztek az édesanyák a déli harangszó ideje alatt megszoptatni, s közben imádkozni. E kedves hagyományról ma már nemigen hallunk, de a világszerte naponta megkonduló déli harangszó magyar vonatkozásairól történelemórán bizonyára mindenki tanult.
Múltunk egyik igazán dicsőséges pillanata volt az 1456-os nándorfehérvári ütközet, melyet 2011 óta a július 22-i emléknappal igyekszik az állam méltó rangjára emelni. A csata jelentősége ugyanis nemcsak a  a tízszeres erőfölényben lévő török sereg aktuális legyőzése volt. Hosszú évtizedekre óvták meg ugyanis az itt vérüket hullató seregek a keresztény világot a török hódoltságtól. Aki például a diadal napján született, jó eséllyel nem érte meg a török hódoltságot Magyarországon.

A korabeli világ legerősebb serege megalázott vesztesként távozott Nándorfehérvár alól. Nem csoda, hogy az 1456. július 22-én kivívott győzelmet egész Európa kitörő lelkesedéssel és megkönnyebbüléssel fogadta, III. Kallixtus pápa az örömhír érkezésének napját – augusztus 4-ét, Urunk színeváltozásának ünnepét – főünneppé nyilvánította, és az Imabulla korrekciójában a korábban könyörgésül elrendelt déli harangszóhoz hálaadó imádságot rendelt. A csata részletes leírásából önfeláldozásról, hősiességről, hazaszeretetről, bátorságról - csupa mára porosodásra ítélt, tán ki is nevetett - férfias tulajdonságról olvashatunk fiainknak. 

A győzelemre emlékezve egy kis játékra hívunk benneteket. Van ugyanis egy városunk, ahol bájos kivételként nem déli 12 órakor húzzák meg a harangokat, hanem egy órával korábban. A kérdés: melyik városról van szó, s miért alakult ki ez a szokás? 
Játék indul! 


5 megjegyzés:

Unknown írta... [Válasz erre...]

Kőszeg.
Azért 11 óra,mert ennyi volt az idő amikor a török sereg feladta az ostromot,és elvonult.

lotte írta... [Válasz erre...]

Hurrá!! Még a déli harangszót sem kellett megvárni a helyes válasszal!

Gratula! Mostantól egy kicsit ismeretlen megfejtőnknek is szól a harang akár tizenegykor, akár délben szólaljon is meg:)

Unknown írta... [Válasz erre...]

Köszönöm,jó ha van az embernek egy kis saját harangszava.:)))

Onleány - társas blog írta... [Válasz erre...]

Fogadok, hogy még senkitől nem kaptál ilyen ajándékot:)

Szép nyarat Neked!

Névtelen írta... [Válasz erre...]

En maskepp emlekszem - gugli nelkul.A koszegiek egyezseget kotottek a mar megrendult torokkel,es a varos elhagyasanak hatarnapjaul egy deli 12 orai datumot jeloltek meg.Aztan nem birtak kivarni,es mar 11-kor meghuztak a harangokat - s gondolom,jot rohogtek a megszallokon.Lotte,ha igazam van,mit kapok?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...