PszichoGo

Szerző: Fakirma

Kedveseim!

Örömmel jelentem, a gyászmunkán túl vagyok: az Onleányt elsirattam, feldolgoztam, elkapartam, megbocsájtottam, elengedtem, a rosszat szőnyeg alá söpörtem, a jót identitásom részévé tettem. Most készen állok, hogy kapcsolatunkat új keretek között, más felállásban, egy frissen létrehozott felületen folytassam Veletek. Friss a cucc, lekötnek a technikai részletek, így új szösszenettel még nem álltam elő, csak néhány régi posztról fújdogáltam le a port, s kicsit aktualizáltam. Ha engem már untok, olvassátok szerzőtársamat Anitát, elég jó fej. Már csak azért is, mert a legjobb barátnőm.

Szeretettel Várunk Benneteket:

http://pszichogo.hu/

ZÁRÓRA

Szerző: Onleány

Kedveseink!

Lejárt a magunknak szabott türelmi idő (tudjátok, amíg kiderül, hogy ezt a ruhát már tényleg nem hordja az ember), ezt a blogot most bezárjuk. 

Azért az elmúlt három év nem múlt el nyomtalanul, mindhármunkban pörög tovább az „ezt meg kellene írni” alkatrész, ezért könnyen lehet, hogy lesz olyan fórum, ahol találkozhattok még velünk. Ha így lesz, itt, ezen a felületen is hirdetni fogjuk!

Az eddigi tartalmak továbbra is hozzáférhetők maradnak, szabad böngészni, élet- és süti recepteket olvasgatni. Köszönjük, hogy velünk tartottatok!

Szeretettel:

Lotte, Szofi, Fakirma

Mérgező mindennapok

Szerző: Fakirma

Amikor apám megmérgezte anyámat, úgy éreztem, homokszem csúszott mindennapjaink gördülékenyen működő fogaskerekei közé. Pedig remekül alakult minden, az esti ágybadugós rituálék közben szentül hittem, hogy ma minden tartósan és ideiglenesen nálunk állomásozó gyerek optimális időben szívódik fel az esténkben. Öregapa halk csoszogásával egy pillanat alatt tiporta szét édes álmaimat,

Megmérgeztem anyádat. Az altatójából véletlenül ötszörös adagot adtam be neki.

Évek óta tudjuk, hogy édesanyám betegsége gyógyíthatatlan, szemtanúi vagyunk leépülésének, és tényleg nem tréfás végignézni, ahogy napról napra veszíti el utolsó kapcsolódásait a külvilággal. Ezen az estén azonban felmerült bennem, hogy talán mégsem ő a legidiótább a családban.

Nyárzárta: Minden jó, ha jó a vége

Szerző: Fakirma

Ember szerint a szürreális álomvilág, amiben élek, lehetetlenné teszi, hogy a hétköznapok minimumkövetelményeinek eleget tegyek. Rágalom az egész, ezt a nyarat is simán túlélte az egész család, és vasárnap majdnem délig minden esély megvolt rá, hogy a hétfői iskolakezdést könnyű szívvel, tiszta lelkiismerettel pipálhassam ki. Kötelességtudatomnak engedelmeskedve azonban a nyári szünet utolsó délelőttjén megnyitottam mindenféle iskolai honlapot, benéztem az e-mail fiókomba, és szóba álltam a gyerekeimmel. Hiba volt. A rám zúduló információtömegből nyilvánvalóvá vált, hogy szupermami minőségemben elvéreztem. A tények  húsz órával a tanévnyitó ünnepély előtt magukért beszéltek:

Zamattalan nyárutó

Szerző: Lotte

Most írnom kéne mindenfélét arról, hogy miért is hanyagoltam a mi szeretett blogunkat, de nem untatnálak hosszasan benneteket ezzel, elég legyen az, hogy így volt kerek a nyár, szüksége volt az ide-oda csatangolt energiákra hattagúvá bővült kis családomnak.
Jó volt így, ahogy jó ide is hazatérni sok-sok hét hallgatás után. (Azért ne higgyétek, hogy nem gondoltam felétek szinte minden nap - mint egy titkos szerelem... igen, kicsit ez vagytok nekem.)

De amiért most gépet ragadtam, az teljesen más téma. Egy ideje fogalmazódik már bennem a bosszantó felismerés, hogy a kettőezer-tizennegyedik nem más, mint az Íztelen Gyümölcsök Nyara!
Ma délután sokadik nekifutásban vásároltam - a nagyon sokadik zöldségesnél - küllemüket tekintve gusztusos gyümölcsöket, hiszen a nyár vége e tekintetben a tobzódás ideje (lenne).

Hogyan fussunk (majdnem) félmaratont, avagy bízzunk-e az álompalikban?

Szerző: Fakirma

Azt hittem, nagy cucc. Mármint (majdnem) félmaratont futni. Nem az. Sokkal egyszerűbb, mint Szofi bármelyik csodareceptjét megfőzni, megsütni vagy mittudomén mit csinálni vele. Elég hozzá egy többnapos ovis tábor és egy  hőn szeretett férj, akinek minden szavát elhiszed. Például azt, hogy a tábor kapujától pontosan 5 km-re található az erdei kisvasút végállomása, és nincs más dolgod, mint a betonúton elfutni addig, amíg a sínek el nem fogynak, onnan visszakocogni a táborig, s máris a lábaidban tudhatsz egy laza tízest. Egyszerű, még a hülye is képes rá, a lényeg mindössze a pontos koreográfia:

A pszichológus kérdez: Passzol-e a piros a kékhez?

Szerző: Fakirma

(Mert itthoni túlélőtáborunkban pörög ám az élet, s jelentem, edzésben vagyunk!)

Mire gondol a másnapos pszichológus, amikor a hajnali létszámellenőrzés során 16 éves fia szobájában ezzel a két lábbal találja szembe magát?

Edzőtáborba mentünk, hamarosan jövünk!

Szerző: onleány

Kedveseink! A virágárus után mi is leléptünk edzőtáborozni, de ne csüggedjetek, hamarosan jövünk!

Egy picit elfáradtunk ebben az idényben, ezért idén még több gyerekkel folytatjuk a felkészülést.
Ezzel a módszerrel a gondolatoknak sokkal mozgékonyabbá kell válniuk, hogy felszínre kerüljenek, és esélyük legyen a túlélésre. Bízunk a sikeres edzésprogramban!

Addig is, mindenkinek jó pihenést!


Fakirma, Szofi, Lotte

Zárva, de miért?

Szerző: Lotte

Ezt a kedves gyöngyszemet ma délelőtt találtam, mikor be akartam ugrani egy virágboltba a nyár elmaradhatatlan kellékéért, egy csokor kardvirágért:

Mennyivel vidámabb lenne a világ, ha mindenki hasonlóan, kellő szerénységgel, de mégis egyenesen megosztaná az ajtón hiába zörgetőkkel az önmagában hűvös és elutasító ZÁRVA tábla okát!
Ismeretlenül is jó edzést, eredményes felkészülést az illetőnek! (Tuti, hogy egyszer még visszamegyek megkérdezni, hogy milyen sportágban utazik ez a derék, testet edző virágárus.)

Helló halál!

Szerző: Lotte

"Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét és összeroppan a súlya alatt: senkin sem segíthet." (Albert Camus)

Szorongó emberként nagy izgalommal (nem, kivételesen nem szorongással!) olvastam Fakirma tanulságos bejegyzését a lélek rejtelmeiről. Milyen különös paradoxon, hogy a szorongás, melynek hátterében végső soron mindig az elmúlástól, vagyis az ahhoz kapcsolódó ismeretlentől való rettegés áll, nos, hogy épp ez a félelem evolúciós túlélésünk záloga. Lecsupaszítva a gondolatot: az emberiséget az egyes emberek halálfélelme élteti. Szellemes!

Lelki Zöldségek: Isten hozott Szorongás!

Szerző: Fakirma

"Ne aggódjanak a jövő miatt. Vagy aggódjanak, de tudniuk kell, hogy az aggódás körülbelül annyit segít, mint szöveges példának a rágógumi." (Kurt Vonnegut)

Tövig rágott körmök

A szorongás pocsék érzés. Különösen kétségbeejtő, ha mindezt saját utódunk produkálja. Lotte szívszorító bejegyzése hetek óta motoszkál a fejemben. Szaktudás ide vagy oda, a választ nem találom. Talán nincs is.

Amikor a kölyök szorong, a szülőt is elönti a pánik. Ha a mindennapi rutinból ismerős számára az érzés, akkor azért,

jaj, ne, nem csak a nagy orromat, de ezt a defektet is tőlem örökölte a gyerek,

ha pedig olyan anyagból gyúrták, ami lelki egészségre predesztinál, attól veri ki a verejték,

Mitől lett a kölyköm lelki toprongy?

A szorongásról egyetlen jó dolog mondható el: kétségtelen az evolúciós haszna. Ha őseink nem lettek volna érzékenyek az őket fenyegető veszélyekre, nekünk már rég harangoztak volna.

Az emberiség túlélése valószínűleg nem vigasztalja azokat a szülőket, akiknek gyermeke nyüszítve megy az oviba, összepisili éjszakánként az ágyat a rettegéstől, véresre rágja a kezét matek dolgozat előtt, esetleg kukán bámulja a szomszéd nénit, aki mindössze arról érdeklődik, milyen volt a balatoni nyaralás.

Van nálad gumi?

Szerző: FiloSzofi

"Lakótelepen lakik a csaj...az nyomja" Igen, a nyolcvanas éveket én is panelban nyomtam le, amiről úgy tíz éves koromig egész szép emlékeim vannak. Ilyen például a gumizás.
Alsós kispisis korunkban minden kislány zsebében lapult pár méter összecsomózott gatyagumi, és ez elég is volt a boldogsághoz. Gumiztunk a szünetekben, gumiztunk iskola után, gumiztunk novemberben az utcai lámpa fényénél.

forrás: pinterest

Most egy webáruházban böngészve akadtam rá az újdonságok között az "ugrálógumira". Szép, szivárványszínű, úri darab. Francia. Gyorsan megrendeltem, lélekben egy csepp lenézéssel az ostblock bugyigumik nevében, de vilámgyorsan felmérve, hogy a közeljövőben biztosan nem megyek rövidáru kereskedésbe.

Nemi diszkrimináció

Szerző: Lotte

Reggeli lustálkodás az ágyban. Hatéves kislányunk hosszasan méregeti három hónapos kapálózó, gurgulázó kishúgát, majd komolyan megszólal:

"Babuka biztos nem lesz betörő, mert ő lány..."

Feljelentsem?

Toalett Gender: Csendesben öregedős

Szerző: Fakirma

A bejegyzést szeretettel ajánlom Anyusnak és mindazoknak, akik segítenek hinni abban, hogy a párhuzamos egyenesek valahol a végtelenben találkoznak.

Harmincas éveim elején velem egyidős barátnőmmel a Szegedi Egyetemen faltuk az életet. Csapatunkhoz tartozott egy 37 éves csoporttárs is, akit magunk között csak úgy emlegettünk,

tudod, az a dekoratív idősebb nő.

Az egyik esti kocsmázás során a csaj repdesett az örömtől miközben kinyögte, hogy hullaszerelmes egy nála fiatalabb fickóba, akivel most boldogságban élnek. Barátnőmmel döbbenten meresztettük a szemünket, azt hiszem, már az is hihetetlen felismerés volt számunkra, hogy egy 37 éves nőnek egyáltalán van szexuális élete, nem hogy fiatal szeretője.

Tanévzáró ünnepség - bizonyítvány rólunk

Szerző: Lotte

A tanévzárón nemcsak a gyerekek kapják meg kemény fedeles csomagolásban éves értékelésüket, de az ünnepség, amely a tanévnyitóval ad keretet az iskolai évnek, bizonyítványt állít ki magáról az iskoláról és az oda járók családjairól is.
Most is zsúfolásig megtelt a levegőtlen tornaterem, melynek díszítését a krepp papírból kivágott, bordásfalra ragasztott "Vakáció!" felirat jelentette.
Egy könyékig tetovált anyuka és a tornaterem fala közé szorultam be, onnan próbáltam - hasztalan - elkapni az első sorba ültetett elsős, és a már hátrébb álldogáló harmadikos kisfiam tekintetét, mikor végre kezdetét vette az ünnepség.
A konferáló negyedikes fiúcska arra kért bennünket, hogy álljunk fel és "hallgassuk meg együtt a Himnuszt!" A passzív hallgatásra való felszólítás elszomorított. Saját általános iskolás élményeimet idézte. Ez időre, a nyolcvanas évek derekára tehető különös érzékenységem a Himnusz énekléssel kapcsolatban.

Kiscsikó a taposómalomban: Anya-gyerek bizonyítvány

Szerző: FiloSzofi


 Hihetetlen, de túl vagyunk az első iskolai tanéven Búval. Úgy tűnik, kisebb sérülésekkel megúsztuk mindketten.
Ha visszagondolok a félelmeimre és megérzéseimre, meg kell állapítanom, hogy nagyrészt jogosak és találóak voltak. Tulajdonképpen már ennek is örülni kell, milyen tuti ön és gyerekismeretem van.

- Nahát, milyen érdekes. Akkor biztosan ismeri a fiamat: Ernest Morrowt- Ő is a Penceybe jár.
- Ismerem, egy osztályba járunk.
A legnagyobb állat, aki a Penceyben valaha is megfordult az iskola fennállása óta, az volt az ő fia. Ha zuhanyozás után végigment a folyosón, akkor a vizes törölközőjével mindenkinek ráhúzott a fenekére. Szóval pontosan ilyen volt.
(...)
- Az apja meg én gyakran aggódunk miatta. Az az érzésünk, hogy nem oldódik fel könnyen.
- Hogy tetszik ezt érteni?
- Hát, nagyon érzékeny.Tulajdonképpen sohasem volt valami barátkozó természet. Talán kicsit komolyabban veszi a dolgokat, mint az ő korában kellene.
  Érzékeny. Ez fájt. Körülbelül olyan érzékeny volt, mint egy vécécsésze.
  Jól megnéztem a nőt. Nem látszott hülyének. Talán lehetett némi halványlila gőze arról, micsoda baromnak az anyja. De ezt egy anyának nem lehet megmondani, úgy gondolom. Az anyák kicsit mind őrültek.

Ez a beszélgetés járt a fejemben a Zabhegyezőből, amikor a tanító néninek az első, bemutatkozó levelet írtam. Egyébként ő kérte, hogy jellemezzük pár szóval a gyerekünket. Sajnos azonban tényleg nem tudtam mást írni, mint hogy érzékeny és nehezen oldódó gyerekem van. Emellett afelől sem volt kétségem, hogy az anyai levelek alapján minimum huszonöt hiperérzékeny gyerek osztálya jött össze.
Szinte megkönnyebbültem hát, hogy két hét után Bú olyan mintaszerű tüneteket produkált, hogy még a tanító néninek is leesett az álla. Egyúttal az is kiderült, hogy odafigyelő, talpraesett és intelligens pedagógushoz van szerencsénk.

A pszichológus kérdez: Mi az élet értelme?

Szerző: Fakirma

Mit tesz a pszichológus, amikor reggel hét órakor kamasz fia szobájának ganajozása közben a hajnalig tartó házibuliból hazaérkező szobatulajdonos a parti lényegét így összegzi:

Egyszer Mama neked is el kell jönnöd a Balázsékhoz megnézni milyen szép rend és tisztaság van náluk. És akkor elgondolkozhatsz az életedről.

Ballagós ballada

Szerző: Fakirma

Amikor péntek reggel megéreztem a gombócot a torkomban, egy ideig töprengve pislogtam, de csak a reggeli kávé szürcsölgetése közben jöttem rá, hogy mindez nem csupán a szeptember elsejéig túlélendő 78x24 órának szól, hanem Királykisasszony utolsó óvodai napjának is. Megilletődve igyekeztem az utolsó óvodai készülődést botránymentes környezetbe ágyazni. Erőfesztéseim Királykisasszonyt nem hatották meg, semmi más nem érdekelte, csak az általam hisztérikus rohamok közepette száműzött gumicukor, amit Apuca vett neki, nyilván sárkánytermészetem élesítése céljából. Mivel a gyereket letiltottam a cuccról, semmi hajlandóságot nem mutatott az átszellemülésre, ellenben egy üvöltő, rugdosódó gyereket lökhettem be az oviba, csakúgy mint az elmúlt három év legtöbb reggelén.

Mint minden drámai helyzetben, most is kötelességeimet a hátam mögé hajigálva elrohantam futni. A végtelenített körök alatt sorra villantak be a képek,

A képért köszönet Járdány Bence fotósnak

A halottak életfontosságúak

Szerző: Lotte

Huszonöt éve nyertek végtisztességet a város szélén, arccal lefelé elföldelt mártírok. Huszonöt éve ezzel az aktussal zárult le a kommunizmus koporsója.

Micsoda jelképes értelem: a temetetlenek a végtisztesség elnyerésével az új élet reményére szülték a magyar demokráciát!

Akasztják a pszichológust...

Szerző: Fakirma

Megverjem vagy rendet rakjak helyette?

Sosem értem, miért ronyóznak a szülők nyilvánvalóan idióta kölykeikkel pszichológushoz fordulni. Logikusnak látszik: ha elkopik a cipő sarka, elvisszük a cipészhez, ha megzizzen a gyerek, házi pótmegoldások helyett pszichológust keresünk neki vagy magunknak.

Saját almommal való küzdelmeim során nem látok kivetnivalót a szülői tétovázásban. A lélekbúvárral szemben ücsörögve már az első öt perc után megfogadom, hogy ezentúl magam oldom meg a családi feszkót, a nyüves pszichológus pedig soha többet nem ugathat bele az életünkbe.

Néha gyermeknevelési bukdácsolásaim alkalmával megfeledkezem fogadalmaimról, s mégis adok egy újabb esélyt a szakembereknek. A pofon ilyenkor menetrendszerűen két oldalról érkezik: a konzultáció túlélése után jellemzően megalázottnak, kiszolgáltatottnak és még tanácstalanabbnak érzem magam. A szaranya érzés mellé csatlakozik a szarpszichológus érzés is: nem kétséges, munkaidőmben én ugyanilyen érzéketlenül tolom a közhelyeket a térfél másik oldalán kuksoló szerencsétleneknek.