Szédület - Mi van a képen?

Szerző: Lotte   

A Lokális Galaxiscsoport küllős spirálgalaxisa, a Tejútrendszer egyik karjában ücsörgök, mintegy  200-400 milliárd csillag társaságában a mi barátságos Naprendszerünk Föld nevű bolygójának egyik kontinensén, a Duna bal partján, konyhaasztalunk mellett. Mellettem reggeli kávém maradéka. Nem érzem, mennyi erő hat egymásra körülöttem és bennem: a gravitáció megtart, izmaim dolgoznak, miközben forgások, keringések, vonzások és taszítások átláthatatlan sűrűjében létezem. 

Ülök, és érzem az ujjaimban a vérem áramlását. A konyha kövén elsiet mellettem egy őszről itt maradt hangya. Szédülök. Attól is, hogy egy különös lényként képes vagyok mindezt végiggondolni. Kétségbeejtő? Csodálatos? Akár felfele, akár lefele nézek, egyetlen bizonyosság: nem létezhet mindez felsőbb rendező elv nélkül.

A feladvány pedig a következő két kép:

Vajon, mik ezek? Játék indul! (A megoldás közelebb, mint gondolnád.)

Emberek és zombik harca a politikában

Szerző: FiloSzofi

"Kockázatos, de identitását megőrző döntést hozott az LMP hétvégi kongresszusán azzal, hogy nem csatlakozott a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014-hez az MTI által megkérdezett elemzők szerint." (Hír24)

 Nem "politizálni" jöttem, hanem az örömömet kifejezni, hogy a politika területén is történhet mostanában olyasmi, ami egy idealistát őszintén megörvendeztet.

Remek mondatkezdés egyébként:  "kockázatos, de identitását megőrző döntés". Van-e kockázatosabb az identitásvesztésnél? Van e rosszabb az állampolgár szemében a politikai zombinál, akit csak a működés fenntartása hajt?
Tegnap a férjem zombi-filmet nézett, és a kiszűrődő hangokból elkaptam egy igen pontos zombi-definíciót: az ember, valami vírus hatására, halála után mechanikusan tovább működik, minimális memóriával, és a működését biztosító alapvető ösztönökkel, mint például a táplálékszerzés. De ez már nem az, amit életnek nevezünk.
A film szerint ráadásul, ha valakit megharap egy zombi, akkor maga is zombivá válik, mert ez a dolog valahogy fertőző. Van ennél jobb politika-allegória?

A Nagy Mese és a nagy mesélő - beszélgetés Horváth Gergellyel

Szerző: Lotte

A Petőfi Rádió VOLTfólió-díjas műsorvezetőjét, a Kultúrfitnesz házigazdáját kérdeztük a Nagy Mese pályázat apropóján az élet nagy kérdéseiről. Horváth Gergellyel beszélgettünk.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelem szakos bölcsész-hallgató fiú, akiből népszerű rádiós lett… Miképp vezetett utad a média felé?

A célegyenesben vettem búcsút a történelem szaktól, az utolsó szigorlatom és a szakdolgozat elmaradt. Később jöttem rá, hogy az egyetemet nem jól kezdtem el, emlékszem, az első félévben volt egy zseniális ókortörténész professzorom, aki egy Suetonius szeminárium végén harmadmagammal behívott magához és azt mondta: „Kollégák, Önök előtt a szakma nyitva áll, vegyék komolyan!”. Aztán két héttel később, mikor bementem az ókortörténet szigorlatra, rájöttem, hogy olyan lyukak tátongnak a tudásomban, mint mondjuk az egész ókori Egyiptom története. Az egyetem alatt aztán végig azzal az érzéssel küszködtem, hogy a tudásom nem valós, nem áll meg. Eközben a természetes érdeklődésem, meg a kíváncsiságom vitt folyamatosan tovább, s így kötöttem ki a rádióban, ahol lehetett kérdezni. Egyszerűen bekopogtam a Danubius Rádió egyik vezetőjéhez, aztán ottmaradtam két-három évet, mint szerkesztő-segéd. De a Danubius nem az én világom volt, hamar átkerültem a Petőfire a Reggeli csúcshoz, s aztán ott is ragadtam. Progresszív zenei világ volt, szerettem azt a műsort és az alkotóközösségét. A Petőfi MR2-vé válása pedig ezt a vonalat vitte tovább.

Tényleg, Te magad zenélsz?

Nem, csak élvezem.

Nagy a kínálat, ingadozó a minőség. Nem tölt el a tengernyi zene a hiábavalóság érzésével, egyáltalán tudod még élvezni?

Jó kérdés! Az igazság az, hogy a csend felé törekszem mostanában és próbálok nyitni más műfajok irányába, ami nagyon nehéz. Ha valaki, mint én is egy bizonyos típusú zenei világban szocializálódott, nagyon nehezen nyit, mondjuk a magyar népzene felé. Más műfajokban is válogatós vagyok, ami nem érint meg, azzal nem is tudok mit kezdeni. A térkitöltő zene meg zavar. Volt olyan életszakaszom, hogy épp a csend zavart, mára ez alapvetően megváltozott.

Heti Muníció: Varázshegy az Állatkertben

Szerző: Fakirma

Szeretnék végre valami értelmes, felnőtt, gondolkodó ember számára kitalált pihenési lehetőségről beszámolni, a gigaálom megvalósulása sajnos még várat magára: hiába lettem dolgozó nő, a világ nem tárult ki előttem, a manóúszás-síiskola-vívóverseny reménytelen bermudájában vesztegelve megint csak egy idegörlő gyermekprogramot tudok ajánlani a figyelmetekbe. Még az őszi szünetben rugdosott el minket az Állatkertbe egy nálam mentálisan sokkal jobb állapotban lévő anyuka. Mivel sem az állatokat, sem az embereket nem kedvelem különösebben, könnyedén léptem túl a kalandon. Most marcangol a bűntudat, kicsit igazságtalan voltam, a Varázshegy megérdemel néhány gondolatot, különösen ebben a zord időben, amikor a francnak van kedve a szabadban legeltetni a kölyköket, és minden meleg, fedett gyermekbefogadó létesítmény élvezeti értéke az egekig szárnyal.

Az Állatkertben ugyan szubjektíven szarul érzem magam, de objektív perspektívából csodálom a helyet: az általános rohadás itt kevésbé érhető tetten, mint az élet egyéb területein. Én például még nem láttam unott pofájú állatgondozót, örülnék, ha a háziorvosom csak fele akkora lelkesedéssel viseltetne irántam, mint ahogy ők pesztrálják a büdös dögöket.

A Varázshegyben ugyan nem hemzsegnek az állatetetők, de szerencsére a fontoskodó teremőr nénik is hiányoznak. Nem állítom, hogy hat gyerekkel és egy nálam mentálisan jobb karban lévő anyukával fergetegparti eltölteni itt egy délelőttöt, de simán kibírható.

Az Állatkert új csodája tavasszal nyitotta meg kapuit a Szikla belsejében. A jegesmacik gondolom maradtak kívül (belül csak egy kitömöttel találkoztam), viszont kárpótlásként kaptak néhány műanyag dinót játszópajtásnak:

Szombati színes divat

Szerző: FiloSzofi

Szombati összeállításunkat még mindig a színéhség ihlette. Most azonban, a szoknyák után,  egy kicsit szokatlan őszi-téli kiegészítőre hívnám fel a figyelmet, mégpedig a karmelegítőre. Szebb nevét, ha van, sajnos nem ismerem. Az alábbi példák alkalmasak arra, hogy különböző stílusban érdekessé tegyen egy alapvetően visszafogott öltözéket is. Köztük jónéhányat bárki elkészíthet, aki kicsit is ért valamilyen kézimunkához. Fogadjátok szeretettel!

A klasszikusoktól indulunk, de lesznek őrültebbek is:

 

Hordanátok ilyesmit?

Még több kép a hajtás után:

A felelősség ára

Szerző: Lotte   

Péntek reggel, munkába menet hallgattam a rádióban a miniszterelnököt, aki arról (is) beszélt, hogy a parlament döntésével konszolidálják az ötezer fő alatti településeket, azaz az állam kivétel nélkül átvállalja az eladósodott önkormányzatok adósságát, s azok "tiszta lappal" folytathatják majd életüket. Sok kistelepülés küszködött a maga előtt görgetett adósságlabdával, többségük valóban önhibáján kívül került a bénító, kétségbeejtő helyzetbe, mert működésük biztosításához volt szükségük hitelekre. Végre fellélegezhetnek.

Az állami gondoskodásról való híradás bennem mégis kínzó lelkiismereti problémához vezetett. Történetesen épp egy négyezer-ötszáz lelkes Pest megyei településen élek. Idestova hét éve annak, hogy a község megválasztott települési képviselőjeként határozottan érveltem az ellen, hogy falunk egy - teljes éves költségvetési keretösszegét meghaladó, magyarán egy lépésből 100% feletti adósságot generáló! - kötvénykibocsátással vermelje el magát. (Hab lett volna a tortán egy többéves halasztott részletfizetés, amellyel a következő ciklust terheltük volna meg - unfair módon, miközben minden évben eleve hiány volt, és minekünk sose lesz ipari parkunk, bevételünk. A köztéri szobor meg a kút pedig nem fial.)

Magyar ízek kavalkádja a Millenárison

Szerző: Onleány  

Ma délelőtt - folytatva a korábbi nemes hagyományokat - harangkongatással nyitották meg a 4. Kézműves Magyar Ízek Vásárát, ahol tradicionális ételeket és gasztronómiai különlegességet kóstolhatnak meg az érdeklődők. 

A százhúsz termelő által megálmodott 5000 íz, a több mint 100 féle hurka, kolbász és a 30 féle újbor mellett olyan újdonságokat is meg lehet majd kóstolni, mint a kalocsai paprikás csokoládé, a szilvalekváros kolbász és a legelső, 75 éves recept alapján elkészített Rákóczi túrós lepény is. A rendezvényen számos színpadi program is várja az érdeklődőket. 

Szombaton délelőtt sztárok főznek a színpadon, a gyerekeknek pedig az Alma együttes ad koncertet. Délután Rákóczi túrós-kóstoló, házibeigli készítés, pezsgő- és pálinkakoktélok, valamint a Borra-való együttes gondoskodik a jó hangulatról. 

Érdemes feldobni a borongós hétvégét egy igazi gasztronómiai kalanddal!

Az élet nagy kérdései, kicsi emberek fejében

Szerző: Lotte   

Tegnap esete fogadóórán voltam másodikos kisfiam tanítónénijénél. Kérdeztem, hogy muzsikál az én porontyom, s kedélyes beszélgetésünk során a tanítónéni egy érdekes történetet mesélt el. Néhány hete, az egyik szünetben arra lett figyelmes, hogy az egyik kisfiút kergetik az osztályban vagy heten-nyolcan.

Csodálkozott, miért éppen a jámbor Misikét üldözik, aki egyébként a légynek sem árt. Az alkalmi üldöző csapat összetételén is meglepődött, mert annak tagjai korántsem az osztály kemény magjából verbuválódtak. Kérdésére a gyerekek elmondták, a vita az üldözők és az üldözött között nem az uzsonna vagy a házi feladat, még csak nem is a friss Tappancs újság, hanem Isten létezése körül bontakozott ki. 

Misike szerint ugyanis Isten nem létezik, s elmondta a többieknek, hogy ő csak a tudományban hisz. A hittanosok győzködték egy darabig a kisfiút, de ő nem engedett meggyőződéséből, majd egy kergetéssel gondolták lezárni a meddő vitát. 

A tanítónéninek fel volt adva a labda: hogyan oldja fel a váratlan helyzetet? Magyarázta a gyerekeknek, hogy a hit szóban is benne van, hogy valaki vagy hisz vagy nem, s egyikre sincs végső bizonyíték. Mire egy selypítő kisfiú feldúltan jelentkezett: "De igen, a Jézuska ott van a templomban, láttam, és ez bizonyíték!"
Az élet végső, nagy kérdései egy másodikos osztályteremben...

Színes mintákról álmodom!

Szerző: FiloSzofi

Színek, színek, színek, meg egy kis fantázia, ez kell, ez hiányzik!
 

xiaolizi

Nem is értem, miért nem szeretjük magunkat annyira, hogy elég sót tegyünk az ételbe, tejszínhabot a csokoládéra - színt az életünkbe!
Hatalmas színes drapériákat kellene készíteni, és fellobogózni a várost november elején. A nőket pedig csodás gyümölcs- és virágcsokorral elhalmozni, hogy legyen erejük átfűteni a telet.  Szerencsére, a gyerekek évszaktól függetlenül ontják a sárga napocskás vidám rajzaikat., no és a Lego sem fakul ki.

Megint csak az jutott csak eszembe, mint a legutóbbi szoknyás bejegyzésnél: Kedves tervezők, szeressétek jobban a nőket!

Én is igyekszem a terhességgel járó formavesztést némi vidám bájjal ellensúlyozni, de egyáltalán nincs könnyű dolgom. A kínálat siralmas, és a növekvő hasam csak kicsit ront a dolgon.

Ezért, mielőtt elnyelt volna a barna mocsár, gyorsan szétnéztem az etsyn, hátha ad egy kis vizuális felfrissülést. Fókuszban megint a szoknyák, amiből nálunk olyan kicsi és sablonos a választék. Egy-egy mini tökéletes lábakra, vagy irodista egyenruha még akad, azon kívül csak véletlen, ritka találatok.

Szerintem ezek a többrétegű darabok zseniálisak, igaz, hogy a fazon nem mindenkinek telitalálat. Aki viszont bírja a szabott derekat, és vékony a lába, válogathat kedvére. tökéletes színérzékkel megkomponált darabok, és még a szürke sem unalmas ezzel a szabással. Aki ilyen szeretettel nyúlt a témához, az LoveToLoveYou:

 
További szín és formakavalkád a hajtás után.

Index sirató

Szerző: Lotte  

Szinte látom, ahogy mindeni szívéhez kap és  remegve átroncsol az Index oldalára: mi történhetett? Nem, nem a piacvezető hírportált temetem, hanem kedves emlékű egyetemi tárgyamat, azt a bizonyos régi, fekete leckekönyvet. A semmi kosarába esett ez is - az adminisztráció bedarálta a racionalitáson túlmutató könyvecskét. Régi egyetemeimen nem lelkiztek sokat, pikk-pakk áttértek az elektronikus index használatra, ami állítólag sokkal jobb és megkíméli a hallgatót a korábbi könyvvel járó terhektől, a térbeli, időbeli, rentábilitásbéli veszteségektől.

Elolvastam egy kis szabályzatot ezzel kapcsolatban, a vizsgán való személyazonosság igazolás (az index képpel volt ellátva, így ez a procedúra szükségtelen volt), a jelenléti ív, a kurzusfelvételi lap előzetes nyomtatása és bemutatása, a kifogásbejelentő nyomtatvány, valamint a tárgyteljesítési igazolás láttán nem épp az egyszerűsödés érzete kerített hatalmába. De lehet, hogy nincs igazam, és előrébb ment a világ az e-index használatával.
Akkor is siratom a régit. Kedvesek voltak tanáraim aláírásai, egy ókorprofesszorom például mindig ugyanazzal a kiváló márkájú  japán töltőtollal jegyezte be az érdemjegyet, melyek között az elektronika számára értelmezhetetlen kitűnő is szerepelt. Igazi ünnep volt ilyen bejegyzést kapni! És az indexnek illata volt: a vizsgaidőszak előtti felvétel, az azt követő leadás pedig hozzátartoztak az egyetemi táncrendhez, társadalmi események voltak. Professzorom már nem tanít, a fekete keménykötésű indexnek is leáldozott. Szerencsére én még a szekrényemben őrizgethetem.

Mikor az ész megáll

Szerző: Lotte

A Monarchia első, nő által szerkesztett újságjának címlapja (1860)

A Magyar Kurír adott hírt az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának azon javaslatáról,  miszerint "az iskolai oktatásból ki kéne tiltani azokat a könyveket, amelyek a hagyományos nemi, szülői szerepekben ábrázolják a nőket és férfiakat". A Daily Mail brit napilap híradásában ez áll: a bizottság álláspontja az, hogy az ilyen könyvek a "nemi sztereotípiákat" erősítik a lányokban és fiúkban, és ezzel a jövőbeni karrierlehetőséget is csökkentik. 

Baráti borozásoknál ez az a pont, ahol (nemtől függetlenül) a legjámborabbak szájából is előtörnek a nyomdafestéket nem tűrő szavak, s hamar eljutunk arra a pontra, hogy azok, akik gigászi pénzekért uniós bizottságokban töprengenek hasonló ügyek elemzése és hasonló javaslatok megfogalmazása felett, hasznosabb tagjai lennének a társadalomnak, ha kimennének mondjuk egy kukoricaföldre kapálni.  

De tényleg, az ember esze megáll ennek a nyakatekert gondolkodásnak a láttán! Szemünk előtt roskadozik az európai gazdaság, évtizedek kérdése, hogy több lesz a bevándorló az öreg kontinensen, mint a bennszülött, s a drága bizottságokban több ezer euróért melegedő hölgyek és urak (bocsánat, nem akartam nemi identitásuk felvetésével megsérteni őket!) száműzni kívánják az európai kultúra klasszikusait az iskolai tananyagból. 

Ki vagy-vagy a fürdőszobában?

Szerző: Onleány

Intim szféra vagy szociális tér?
Szerintem nincs az a svéd tervező, aki ilyen sokoldalú teret lenne képes megálmodni ilyen kis alapterületen. Meditációs központ, pszichodráma klubhelyiség és játszótér, vécén ülő szülőkkel. (Szofi)
Ha már kevés az alvás, valami pihenésféle a habos vízben még kijár! Intim szféra akkor lehet(ne), ha nincs otthon senki. Amúgy nem zárkózom, s valahogy mindig eszébe jut valakinek kis családomban, hogy a fürdőben kotorogjon, mikor tollászkodom. Kislányom kimondottan szeret leülni a kis fellépőjére mellém azzal a bájos kérdéssel, hogy "Anya, beszélgetünk?" Lehet erre nemet mondani? (Lotte)
A fürdőszoba pont nem az intim szférám része. De nem is zavar túlságosan. Ez is bizonyítja, hogy szociálisan mennyire nagyon túlbuzgó vagyok. (Fakirma)

Női magazin vagy Háború és béke?
Legtöbbször csukott szem, mostanság - ha nagyon energikus vagyok és nem élek lelki életet Csupamosollyal - egy angol szószedet az élethosszig tartó tanulás jegyében. (Lotte)
A férjem napilapjainak szétázott foszlányaiból random módom gyűjtőm az információt. Ezeket soha nem lapozom. Utálom a napilapokat, és vizesen még jobban utálom őket. Egyébként a vécén a használati útmutatótól a marhatenyésztésig majdnem minden leköti a figyelmem. Persze, viszem az aktuális könyvet is, ha épp fülig benne vagyok, de akkor odakint elkezdik verni az ajtót. (Szofi)
Nem olvasunk a budin, egyszerű, dolgos emberek vagyunk, mentesek minden kultúrsznobizmustól. (Fakirma)

Reggeli életkép

Szerző: Lotte 

Szegény Busafej már az iskolában, a szombatra rendelt munkanap mégsem tudta kiüldözni reggelünkből a hétvége felszabadultságát. Mint rendesen, három házi kakasunk ma is 5.40-kor keltett minket (hétvégi hangulat ugyan van, de hétvégi időszámítás nem létezik mifelénk). Kakaó-kotyvasztásra kitámolyogva a hitvesi ágy melegéből már minden porontyunk a nappali szőnyegén ücsörgött. Félkómás állapotban kezdetem neki a reggeli rutinnak, s közben figyeltem a gyerekek duruzsolását. Melegség töltötte el a szívemet:
Tüskeböki arról magyarázott testvéreinek, hogy ő lesz az ovis betlehemes műsorban az (egyik) mesélő. Ezt olyan lelkesedéssel hadarta, mintha legalábbis főszerepet kapott volna egy sikerre ítélt filmben. Eközben egy fadarabból barkácsolt pisztolyát szorongatta, elmés kis szerkezet, még egy hetekkel ezelőtti kiránduláson gyűjtötte azt a kis tízcentis botot, ami alapanyagul szolgált a fegyverhez. Busafej a nemrég kapott puzzle utolsó darabjait illesztette helyére, s kivételesen képes volt tíz percig csendesen molyolva megülni egy helyben. Nagy dolog ez egy olyan kisfiútól, aki ha tehetné, folyton magyarázna valamiről.
A négyéves Csupamosoly pedig "felolvasott" két bátyjának. Napok, nem is, inkább hetek óta, minden este József Attila Altatóját olvassuk, tudjátok, a Würtz Ádám illusztrálta klasszikus kiadást - ez az aktuális kedvenc. Az a metódus, hogy lefekvés előtt először ő, aztán én olvasom fel. Tegnap javasoltam, hogy váltsunk más mesére, de ő ragaszkodik a szertartáshoz. Ilyenkor egyébként bájos átköltések keletkeznek: "a villamos is aluszik" helyett például: "a metró is szundikál". Most a bátyóknak szólt a rendkívüli felolvasás: poétikus reggel egy altató hangjai mellett...

Fogyatékkal élők Játékországban

Szerző: Fakirma

Nálunk nem üres szólam a toleranciára nevelés. Ha nem hiszitek, tekintsetek körbe a gyerekszobánkban: fejetlen Hófehérkénk, három lábú gumioroszlánunk, Leika kutyánkkal való találkozása óta posztraumás stressz-szindrómával küzdő Kisvakondunk és kráter-agyú playmobil katonáink mind azt bizonyítják, hogy mifelénk fogyatékossággal élni nem ciki. Ezek  a játékok kezdetben ép tagjai voltak a játéktársadalomnak, csak a káros környezeti hatások miatt váltak irreverzibilisen nyomivá. A héten azonban egy igazi prenatális sérültet fogadtunk  otthonunkba. A példaértékű történet Királykisasszony odvas fogával kezdődött. A nyilvános égés elkerülése végett megígértem neki, hogy ha szépen viselkedik a fogorvosnál, akkor egy valamit választhat a játékboltban (gyermeklélektani tanulmányaim és sok éves anyai tapasztalatom együttesen tesz alkalmassá arra, hogy minden helyzetben megtaláljam a legmegfelelőbb nevelési elvet).

Ne ölj! - De ki állítja helyre az igazságosságot?

Szerző: FiloSzofi

kép forrása: hamburgfoto

A CBA-ban válogattam a zsemléket, amikor a rádióban bemondták, hogy megtalálták a kaposvári  kisfiú holttestét. És erről most többet egy szót sem, mert ahogy én nem bírom, gondolom, más sem. Ilyenkor, terhesen egy gyerekdal is elég, hogy eltörjön a mécses, hát még egy ilyen eset. Bár nálam nem vezet rövid út a halál gondolatához, hazafelé, a szatyrokat cipelve azt gondoltam, ez lenne az a helyzet, amikor anyaként nem tudnék tovább élni, legfeljebb, ha van még gyerekem. Mások azonban más úton jutottak a halál gondolatáig. Megint elindult a "Vissza a halálbüntetést!" szólam.

Egyébként a dolog nem új, én a rendszerváltás óta emlékszem, hogy mind a politikában, mind a civilek között újjáéled időnként a téma, meglovagolva egyfajta népharagot. Sokat gondolkodtam, mire jó ez, azt hiszem, talán azt hivatott bizonyítani, hogy milyen "tökös" az, aki hangot mer adni sokak elfojtott vágyának. Rendben, mondják, de amikor magukat kereszténynek deklaráló közösségek állnak a halálbüntetés támogatói közé, akkor ideges leszek. A MIÉP volt az első, aztán még sokan, most pedig, az említett gyilkosság után a facebookon egy, a nevében a keresztény jelzőt is használó csoport is a halálbüntetés-mozgalom mellé állt, legalábbis csatlakozott a propagandához. Emberek, ezt nem lehet!

(A halálbüntetést támogatók csoportja a lakosság körében egyébként teljesen vegyes, nem a magukat kereszténynek nevezőket jellemzi, ellenben az ő esetükben mindenképp egymást kizáró elvekről van szó.)

Alapsütik 4. - Nagyon krémes csokitorta

Szerző: FiloSzofi  

Talán még nem feledkeztetek meg nyár elején indult sorozatunkról, amelyben azokat a sütiket szedem össze, amelyek kipróbált kedvencek, és amit bárki könnyen, gyorsan dekoncentráltan is elkészíthet. Alapdarabok tehát, mint ruhatárban a kis fekete. Amellett néha legek, egyszerűen a legfinomabbak.

Ez a süti egyedül apukám szívét nem hódította meg teljesen, szerinte ugyanis nem elég édes. Mindenki más szerint igen. Egyébként ezen a problémán is könnyű segíteni, több cukrot kell beletenni. Amiért ilyen sokáig késlekedtem a közlésével, annak egyszerű oka, hogy sosem sikerült megörökíteni. Általában vendégségbe viszem, és ott túl hamar elfogy. Most itthonra sütöttem, hogy végre nekem is jusson, itt viszont a fényviszonyok voltak csapnivalóak, mégis többet ér a recept - úgy érzem - , ha képileg is meg van támogatva. Hogy tudjuk, mire számítsunk.

Fölszállott a páva - beszélgetés Novák Péterrel

Szerző: Lotte  

Tiszta forrásból meríthet az, aki szombatonként rákapcsol a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc vetélkedőre a Dunán. A tehetségkutató verseny résztvevőiből, a műsor készítőiből és nézőiből egyaránt pozitív energiákat felszabadító versengés házigazdájával, Novák Péterrel beszélgettünk.

Novák Péter (Fotó: MTI)

„Magyar színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető”- írja Önről a Wikipédia, s a felsorolás így sem teljes. „Kultúrmunkás” – szól az önazonosító besorolás. A sokszínű palettán mégis melyik színárnyalat a legfontosabb? 
Nincs prioritás, épp ezért használom a magam definícióját. A gondolat súlya fontos, annak érvényre juttatása már egy következő lépés. Nálam. A szabadság mint olyan... na annak mindig elsőbbséget adok, tekintet nélkül a veszteségekre.

Manapság egyre módszeresebben fedezzük fel újra öröklött értékeinket. Újragombolás alatt a hagyományos magyar viselet, felélesztve a lovas örökség, visszanyerte rangját a borászat, felfutóban a hagyományos alapokra építő gasztronómia, s egyre több formációban nyúlnak hozzá zenészek és táncosok a népi kultúra kincseihez. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Fölszállott a páva is. Az Ön számára mit jelent a műsor: misszió vagy egyszerűen csak az igényes szórakoztatás eszköze?

Mindezt egyszerre, de miután ebben a közegben láttam meg a napvilágot, a mai napig a maga természetességében élem meg a felsoroltakat, sőt, mostanság a fogalmak alul és felülértékeltségét is... Kétségtelen, hogy elkényeztetett a sors, csak úgy, mint a műsor fiatal főszereplőit, a versenyzőket; soha nem kellett a szomszédba menni egy kis hitelességért! Így a kérdésére válaszolva maradjunk a missziónál, mert a műsor remekül példázza, hogy az identitás és a széles spektrumon alapuló eszmerendszer, nem egymást kizáró fogalmak. Ha nem így lenne, a Pávában látható számtalan, egymástól eltérő dialektus, a tájjelleg sem csiszolódhatott volna ki az évszázadok során, mi több, ezeket nem járnák, muzsikálnák vagy egymillióan, csak Magyarországon. Na persze, az említett igényes szórakoztatás sem rossz üzenet, hát legyen!    

A mulandóság máglyája

Szerző: Lotte  

Nem, nem jön a negyedik, mégis a hosszú hétvégén hatalmába kerített a fészekrakó ösztön, az alapokig hatoló rendteremtés (sajnos elég illékony) vágya. Minden azzal kezdődött, hogy kivételesen volt két (na jó, inkább csak másfél) napunk, mikor nem kellett sehová sem rohannunk, egyszerűen csak otthon voltunk. Az idő borongós volt, kedvezett a fészkelődésnek, s miközben a gyerekek rátapadtak a rég nem látott Hahó, Öcsi című opuszra meg egy új filctollkészletre, megdörzsöltem a szemem és szép lassacskán körbejárattam kritikus tekintetem lakásunkon. 

Aztán mint egy hosszú álomból ébredve, régi, nehéz adósságot cipelve vállamon kinyitottam annak a kétszárnyú szekrénynek az ajtaját, ahová a hivatalos ügyeink papíralapú borzalmait rekesztjük el. Döbbenetes látvány fogadott: adóbevallások, számlák és leletek keveredtek reménytelen összevisszaságban a gyerekek régi rajzaival és családi fotókkal, meg néhány orvosi segédeszköz (ha asztmás vagy kruppos gyereketek van, biztos ismeritek a porlasztós kütyüt, meg a puskaszerű  Babyhalert) és egy diavetítő dirib-darabjaival. 

Érezvén, hogy eljött a Nagy Iratmegsemmisítés rég halogatott ideje (és hogy barátságosabb körülmények között történjék a szanálás) megejtettük az idei tél első kandalló-begyújtását, s nekiláttam válogatni.

Szabad Európa Rádió: 1956. november 3.

Szerző: Lotte  

Nagyothalló nagyapám a nyolcvanas években igaz szavakat keresve az éterben nap mint nap a recsegő-ropogó Szabad Európa Rádió déli híreit bömböltette. Nagymamám mindig szidta, hogy "Halkabban!", meg korholta, hogy "Jöjjön már, mert kihűl a leves!". (Ők még az a generáció voltak, akik magázódva szóltak egymáshoz, így is vitatkoztak.) A Szabad Európa szignálja, az adás zavarásának fülsiketítő zörejei és nagyszüleim rituális civakodása beleivódott a gyerekkoromba. 

1956. november 3-án, az 56 évvel ezelőtti tragikus nap előtt néhány órával így szóltak az adó vészjósló déli hírei:

Ki vagy-vagy a halállal?

Szerző: Onleány

Mécses vagy koszorú?

Mécses és élő virág. (Lotte)

Szeretem a koszorút ezer helyen, kivéve a temetőt, ja, meg az egyéb díszkoszorúzásokat. Az a baj vele, hogy a virágot, de még a fenyőt is megfosztja virág, illetve fenyő mivoltától, és lesz belőle egy nem szép, sőt lehangoló tárgy. Mécses, meg mindenféle növény viszont igen. (Szofi)

Nem szeretem a vágott virágot, koszorúba kötve maga a halál. (Fakirma)

Csendes-ülős temetés vagy hétországra szóló halotti tor?

Nincs két egyforma haláleset. Van halál, amibe könnyebb belenyugodni, más szinte feldolgozhatatlan lehet. Így a válasz sem egyértelmű. A "hétországra szóló" búcsúztatás távol áll tőlem, de a halotti tornak van szerepe: segít feldolgozni, "megszokni" a változást. (Lotte)
Elég öreg vagyok, de még igen kevés a személyes tapasztalatom. Viszont, amikor azon munkálkodom, hogy őszinte, megélhető kifejezési formákra szoktassam magunkat, akkor sokszor gondolok ideaként egy temetésre, ahol kiszakadhat belőlem akár egy sirató ének is. Kedvenc ideám a közös éneklés. Ha valaha egy szomorú népdalt magatokban énekeltetek már, akkor szerintem megérthetitek.
Szóval nem tudom, lehet mondani, hogy életcélom egy spontánzenés temetés? (Szofi)
Nekem könnyebb úgy gyászolni, ha érzem, sokan vannak körülöttem. Persze csak olyanok, akik azért jöttek, mert szeretnek, és nem azért, hogy megnézzék, mennyit öregedtem a legutóbbi temetés óta. (Fakirma)

Temetőlátogatás Halottak Napján megszokásból vagy élő kapcsolat a halottakkal?

Nem vagylagos a kérdés. Fontosnak tartom (sőt az idő múlásával egyre fontosabbnak) a rítusokat, valahogy megtartják az embert. A szeretett halottakra való gondolás mellett (sokszor álmodom is nagyszüleimmel, szeretem ezeket az álombéli találkozásokat) nem mulasztjuk el a temetőlátogatást. Ha a vidéki temetőkbe nem is jutunk el mindig, de a közelibe elmegyünk Halottak Napja környékén (is). És visszük a gyerekeket. Sőt, nemcsak a hozzátartozókat látogatjuk ilyentájt, november 4-én a 301-es parcellába is elzarándokolunk minden évben. Ne gondoljátok, hogy ez valami gyászos, merev menetelés: vidám, beszélgetős, falevélgyűjtős kirándulás. Ma is jártunk ott, csak ilyenkor érti meg az ember, milyen szemétség volt itt, a világvégén arccal lefelé, lovakkal megtiporva elföldelni a munkáshatalom zömében munkás "ellenségét". (Lotte)
Nincs még igazán húsbavágó veszteségem, így ez a viszony még nem tisztázott. Pár évvel ezelőttig az előttem járó nemzedéket kísértem a számukra közeli halottakhoz, ahol így megjelent a folytonosság, rajtuk keresztül vált közelivé, sajáttá a halott. Az utóbbi években ez elmaradt. Új halottat nem szeretnék, de új hagyományt igen. (Szofi)
Nagyon gyakran álmodom a halottaimmal. Talán gyakrabban kellene kijárnom hozzájuk a a temetőbe, hogy ott találkozzam inkább velük. (Fakirma)