Jótékonysági sztárgála az Operában és a Bazilika előtt

Szerző: Onleány

Marton Éva operaénekesnő hetvenedik születésnapját ünnepli a Magyar Állami Operaház. A nagyszabású gálaesten a művésznő előtt tisztelegnek a pályatársak, napjaink operacsillagai és a tanítványok. Az eseményt kivetítőkön követhetik nyomon az érdeklődők a Bazilika előtt, az Opera 2000 db széket készít ki a Szent István térre. Ennél is fontosabb, hogy a dalszínház - összekapcsolva a magasművészet eszményét a társadalmi felelősségvállalással - az Ökumenikus Segélyszervezet bevonásával árvízi csónakokban, homokzsákok közt gyűjt is a károsultak javára: egy csónak az Opera főbejárata előtt, kettő pedig a bazilikai kivetítőknél várja az adakozókat. Akinek nincs még ma estére programja, érdemes kisétálnia a térre!

Egy kis ízelítőként pedig hallgassatok meg egy-egy áriát az ünnepelttől és napjaink ünnepelt tenorjától, Jonas Kaufmanntól:

Kvantum Fantum csapdája

Szerző: Lotte

A lemezborító Sajdik Ferenc munkáját dicséri

Ma reggel - miközben kislányom ötéves védőnői státuszvizsgálatán jól megcsúszva vágódtunk kocsiba - munkába autózva valahonnan mélyről feltört bennem egy veretes, népi dallamra íródott dalocska: "Addig nem lesz nyugalom a Potenciál hegyen, míg a rettenetes óriás fenébe nem megyen...". Aztán felismerve a dal eredetét, jöttek elő egyre másra az énekek, visítottam egyiket a másik után az anyósülésen. Hétfő ide vagy oda, duhaj jókedvem kerekedett!

Nem tudom, gyerekkorotokban volt-e szerencsétek a zseniális zenés mesejátékhoz, a Kvantum Fantum csapdájához? 

A sztori egy kalapácsban játszódik (tudom, nem túl gyakori eset), ahová a kicsinyítő "mikro-dalt" énekelve jut el egy embergyerek, Kata. A cserfes és bátor kislány hamar jó barátságot köt néhány elektrongyerekkel, akik elkóborolt testvérkéjüket keresik kétségbeesetten. A kalapács fémszerkezetét ugyanis fenyegető veszély tartja izgalomban: a rettegett, senki által még soha nem látott Kvantum Fantum szörnyűséges elektromos viharokkal borzolja a békés vasatom-családok életét. 

Heti Muníció: Zsolti a béka

Szerző: Fakirma

A nyaralás többek között azért klassz, mert Messze van. Messzére/be azonban sajnos valahogy el kell jutni. Mi jellemzően autót használunk erre a célra (rendszerint két turnusban, mert egyszerre nem férünk be, így lesz a Messzéből Rohadtmessze). A kocsi tagadhatatlan előnye, hogy annyiszor állunk meg útközben pisilni, kakilni, hányni, fagyizni és lábat nyújtóztatni, ahányszor csak akarunk. Sajnos a megállások közti rövid, utazással töltött időt el kell tölteni valamivel: lehet aludni (ha-ha, csak vicceltem!), barkóbát játszani, mesélni, kártyázni, laptoppárnán rajzolni. Elég nagy macera, s én jobb szeretek bután bambulni kifelé az ablakon. Mióta  a CD lejátszóval felfegyverkezett Zöld Herceggel közös az utunk, ez a vágyam többé nem utópia, dübörög a gyerekzene, én pedig elmerülhetek a gondolataimban. Már amennyire a zene hagyja (és már amennyire maradtak gondolataim, de ez most nem fontos a téma szempontjából). Mert menet közben arra is rájöttem (és ehhez nem is kellet olyan nagyon sokat békében gondolkodnom), hogy az igényes és a gagyi gyereklemez abból a szempontból tök egyforma, hogy a tizedik kör után egytől egyig az ember idegeire megy.

Ezen a nyáron nálunk jelentősen javult a helyzet Zsolti a béka jóvoltából:

A zene mindenkié!

Szerző: Lotte

Találtam egy kis videót egy hároméves kisfiúról, akinél felszabadultabb és szenvedélyesebb karmestert még nem láttam! Gyerekként mindenki játszik karmesteresdit bottal vagy fakanállal a kezében, de ez a fiúcska úgy dirigálja Beethoven 5. szimfóniáját, hogy talán még a művet játszó Berlini Filharmonikusok is átállnának néha a valóságban vezénylő Herbert von Karajanról a szabálytalanul, de valami mélyből fakadó érzékkel vezénylő Jonathanra. Igazi flow élmény következik.

Szombat esti zene - ZAZ-tól HAZa

Szerző: FiloSzofi

Ugye ott hagytam abba az öreges posztnál, hogy majd kiülünk a ház elé és zenélünk, és akkor lesz boldogság. De ekkor már nehezen fog új dologba az ember, ezért jobb ha most elkezdjük, és soha nem is hagyjuk abba!
De amitől nagyon fel vagyok dobva, hogy a poszt elején még nem is sejtettem a csattanót. Lesz neki - zenei legalábbis mindenképp.

Kerestem hát egy ház előtti zenét, tudom, nem fogok újat mondani, de hallgassátok őt, ha már sikk, legyen francia:



Azon gondolkoztam, hogyan lehet megfogni ezt a ritmust; amilyen lehengerlő olyan idegen is, ez a zene nagyon máshonnan jön. Azzal szórakoztam, hogy egy-egy szakasz után leállítottam a zenét, és tovább improvizáltam. Persze azonnal eltértem az eredetitől - nem csak színvonalban, hanem mindenhogy. Azonnal átírtam a ritmust.

Megkérdeztem egy szűkszavú zenészt, hogy is van ez, a magyarázat a következőképpen hangzott: mintha Portisheadet kevernénk Django Reinhardtra vagy fordítva. Aha.
Portisheadtől az értelmi megértés után gyorsan továbbálltam, de Django Reinhardt érzelmileg közelebbi szoba. Viszont tényleg ki lehet keverni ebből a két színből, le a kalappal a meglátásért. Szűkszavú Zenész annyit még elmagyarázott, hogy az eleje kicsit dub-os (lassú hip-hop) lüktetésű, amire rájön a francia gipsy swing hangulat. Aha.

Heti zene: Szelídecske

Szerző: FiloSzofi

Kezdek úgy lenni a zenével, mint az étkezéssel. Egyrészt elsorvadok nélküle (zenei elhízás van-e), másrészt már rég nem a besorolás, hanem az alapanyag számít.

Most egy mezőségi népdal tölti be a fejem, több változatban is mutatom, mindkettő másért zseniális. Egyébként nálam most Ferenczi - Veszelka Kommandó - Bakos Árpi volt a logikai sorrend. A Szelídecske az összekötőkapocs. Ferencziék játszák, de nincs róla koncertfelvétel, ami pedig náluk duplájára emeli az élvezetet, ezért kihagytam.(Gondolom, azért nincs, mert a lemezen Sebestyén Márta énekli a dalt, és senki nem mert a helyébe lépni.) Herczeg Flóra (Veszelka Kommandó) olyan balladát énekel, hogy borsódzik a hátam. Jó drámai felépítésű a szám, csúcsponttal, és eleresztéssel, szuper.




De muszáj volt még tovább menni, túl a szövegszituáción, csak felülni a mezőségi lassú csárdás hullámaira.
Itt egy magyar dallamot hallunk, de a mezőségi zene zamatát az adja, hogy magába olvaszt magyar, román, szász és cigány vonásokat - szó szerint, mert jellemzője a három vonós felállás: hegedű, kontra, bőgő, vagy megduplázva két hegedű, két kontra és a bőgő. Ha egy péntek-esti-buli tudatállapotot hajszolunk, legalább annyira elrepít, mint a divatos délszláv, meg latin zenék. Attól mert magyar, nem kellene, hogy rétegzene legyen - persze megértem, hogy nehezebb elfogulatlanul hallgatni, letámad a népies paradigma.

Heti zene+ Bőrönd Ödön Kiss Tibivel

avagy anti-gender kutatás, ahol a megfigyeltet nem befolyásolta a megfigyelés ténye.

Buliztunk a gyerekekkel, azaz YouTube-ról kevert műsorra ugráltunk a számítógép előtt. Úgy került elő ez a szám, hogy Kaláka interpretációkat néztünk a 40 éves születésnapi koncertről. Bú, egyszercsak félretette, amivel épp foglalatoskodott, odaszögeződött a képernyőhöz, majd félénken megjegyezte: - Nagyon szép ez a fiú.

A Kiss Tibi volt az.

Tőlem nem látta, nem szoktam olvadozni énekesektől, Quimbyt meg szerintem még sosem néztem. A Kiss Tibi ráadásul nem is szép, nem szőke, hosszú hajú, mint Luke Skywalker, vagy Diego Forlan, akik még kivívták Bú tetszését.

Mi van a Kiss Tibiben, amire a szubkultúra ismerete nélkül is rezonál egy öt éves? Na, ezt nem fogom megválaszolni, mert valami olyan finoman összehangolt szerkezet egy ilyen vonzzerő, hogy a dekonstrukció szinte lehetetlen.

Az biztos, hogy a csírából a nő válaszolt egy másik rezgésre, ami a férfi.

És aki tovább akar romantikázni az alterlovaggal: