Szerző: Lotte
Kilenc éve ilyenkor még fogalmam sem volt arról, milyen is lesz saját családban élni: feleségnek, anyának lenni. Pedig egyetlen nap választott el attól, hogy kimondjam az igent egy teljesen új életre. Kétszeresen is új kezdődött, mert kecses szabású menyasszonyi ruhám varrásán a próbák során bizony engedni kellett, Picinke (Busafej munkaneve) ugyanis gyorsan gyarapodott a pocakomban. (Cserébe viszont gusztusos dekoltázzsal örvendeztethettem meg Őt házasságkötésünk napján.)
Viharos gyorsaságú szerelmünk nem ismert lehetetlent, kapcsolataink hirtelen átrendezése haladt előre gyorsan, kérlelhetetlenül. A környezetünknek igazodnia kellett a fergeteghez. Az Unióhoz való csatlakozásunk előtti napon tudtam meg, hogy szerelmünknek immár gyümölcse is lesz. Kavarogtak bennem az érzések: öröm, ijedtség, nevetés, sírás váltották egymást. Emlékszem, a hűvös, sötét albérletben kezemben a két csíkot mutató teszttel először kétségbeesve fel-alá járkáltam, Ő csak ült egy széken és mosolygott. Aztán felpattantunk, kiléptünk a tavaszi napsütésbe és büszkén - hisz új anya és apa született! - ettünk egy sokgombócos fagyit a lezárt, gomolygó Andrássy úton. És egy könyvesboltban megvettük az Az a kilenc hónap című könyvet. Az első papás-mamás játék volt ez, élesben. (Az eseménysorhoz hozzátartozik, hogy annak rendje, s módja szerint a fejleményekről még frissiben Szofit is értesítettem.)
Két hónap sem telt el, s ott álltunk családjainkkal-, s mindazokkal, akik kitartottak mellettünk a hátunk mögött kedves református templomom úrasztala előtt. Szeretett lelkipásztorom tolmácsolta a Jóisten áldását új családunkra. Mint minden emelkedett pillanatban, ekkor is erősen, szinte véresre markoltam az Ő nagy, mindig nyugalmat árasztó tenyerét. Az áldás azóta is kitart.
És elkezdődött az a bizonyos "nagybötűs". Költözések, szülés, keresztelő, aztán újra szülés és még egy. No és rengeteg munka, kialvatlanság, gyerekbetegségek, veszteségek és örömök, lelkesedések és csalódások, verseny a mindig kevés idővel. Amiről ekkor éreztük meg először, hogy az bizony napról napra fogy. Felismerések. Vágta.
Alig jutott idő, amit csak egymásnak szentelhettünk, de ha mégis, az igazi ajándék volt. Mint mikor egy kinyiffant gépet végre tápra csatlakoztatnak. Éjszakába nyúló beszélgetések, nevetés, játék. Mikor egy egyszerű tescós bevásárlás is - együtt, egymás közelében - élménnyé válik. És ez így van azóta is. Ha látszólag nem is történik semmi, ha elmesélni sem igen lehet, akkor is ez az igazi Élet!
Most, hogy immár a kilencedik házassági évfordulónk érkezik el, s Ő épp távol van, különös fénytörésben látszik a házasságunk. Ha voltak is benne szürkébb hétköznapok, mégis az első évtizedből kilenc évre immár biztos, hogy kitartott mindaz - az egykor még számba sem vett muníció -, amivel gondolkodás nélkül beleugrottunk a közös életünkbe.
Köszönet érte mindenkinek, akit illet!
Kilenc éve ilyenkor még fogalmam sem volt arról, milyen is lesz saját családban élni: feleségnek, anyának lenni. Pedig egyetlen nap választott el attól, hogy kimondjam az igent egy teljesen új életre. Kétszeresen is új kezdődött, mert kecses szabású menyasszonyi ruhám varrásán a próbák során bizony engedni kellett, Picinke (Busafej munkaneve) ugyanis gyorsan gyarapodott a pocakomban. (Cserébe viszont gusztusos dekoltázzsal örvendeztethettem meg Őt házasságkötésünk napján.)
Viharos gyorsaságú szerelmünk nem ismert lehetetlent, kapcsolataink hirtelen átrendezése haladt előre gyorsan, kérlelhetetlenül. A környezetünknek igazodnia kellett a fergeteghez. Az Unióhoz való csatlakozásunk előtti napon tudtam meg, hogy szerelmünknek immár gyümölcse is lesz. Kavarogtak bennem az érzések: öröm, ijedtség, nevetés, sírás váltották egymást. Emlékszem, a hűvös, sötét albérletben kezemben a két csíkot mutató teszttel először kétségbeesve fel-alá járkáltam, Ő csak ült egy széken és mosolygott. Aztán felpattantunk, kiléptünk a tavaszi napsütésbe és büszkén - hisz új anya és apa született! - ettünk egy sokgombócos fagyit a lezárt, gomolygó Andrássy úton. És egy könyvesboltban megvettük az Az a kilenc hónap című könyvet. Az első papás-mamás játék volt ez, élesben. (Az eseménysorhoz hozzátartozik, hogy annak rendje, s módja szerint a fejleményekről még frissiben Szofit is értesítettem.)
Két hónap sem telt el, s ott álltunk családjainkkal-, s mindazokkal, akik kitartottak mellettünk a hátunk mögött kedves református templomom úrasztala előtt. Szeretett lelkipásztorom tolmácsolta a Jóisten áldását új családunkra. Mint minden emelkedett pillanatban, ekkor is erősen, szinte véresre markoltam az Ő nagy, mindig nyugalmat árasztó tenyerét. Az áldás azóta is kitart.
És elkezdődött az a bizonyos "nagybötűs". Költözések, szülés, keresztelő, aztán újra szülés és még egy. No és rengeteg munka, kialvatlanság, gyerekbetegségek, veszteségek és örömök, lelkesedések és csalódások, verseny a mindig kevés idővel. Amiről ekkor éreztük meg először, hogy az bizony napról napra fogy. Felismerések. Vágta.
Alig jutott idő, amit csak egymásnak szentelhettünk, de ha mégis, az igazi ajándék volt. Mint mikor egy kinyiffant gépet végre tápra csatlakoztatnak. Éjszakába nyúló beszélgetések, nevetés, játék. Mikor egy egyszerű tescós bevásárlás is - együtt, egymás közelében - élménnyé válik. És ez így van azóta is. Ha látszólag nem is történik semmi, ha elmesélni sem igen lehet, akkor is ez az igazi Élet!
Most, hogy immár a kilencedik házassági évfordulónk érkezik el, s Ő épp távol van, különös fénytörésben látszik a házasságunk. Ha voltak is benne szürkébb hétköznapok, mégis az első évtizedből kilenc évre immár biztos, hogy kitartott mindaz - az egykor még számba sem vett muníció -, amivel gondolkodás nélkül beleugrottunk a közös életünkbe.
Köszönet érte mindenkinek, akit illet!
8 megjegyzés:
Lotte,egy unalmas eloadas kozben olvaslak.Azert ennek a Te ferjednek igazan klassz dolga lehet ilyen rajongo feleseg mellett!Aki ezt meg leirni sem restelli!Szerinted hany asszony hajlando leirni ilyesmit ma?(Es hol tekereg ez a draga,jol tartott ember epp a hazassagi evfordulotokon?)
Kedves Névtelen! Csak dolgozik, de mára már hazatér! Behűtöttem neki egy "Aligvárom" cuveet.
Huh, Lotte, gratulálok, én még sose bírtam kilenc évig egy pasival! Vagy a pasi velem:)
Lírai, szép történet... "a teljesség felé " (Weöres 100.) Egyébként mindnyájunknak ajánlom a Petőfi Irodalmi Múzeum Weöres-panteonját. Gyönyörú, izgalmas, emberi. Menjetek el!
Drukkolok Embernek!:)
Köszönjük az ajánlást, Dózi!
hm....cirka 24 éve vagyok abban a kiváltságos helyzetben, hogy nemcsak ismerlek, hogy a barátod, már-már családtagod lehetek. Ezalat mindőssze egyetlen egyszer kérdezted a véleményem, egy leendő kapcsolatod végett. Hiszed vagy sem, de amilyen furcsán éreztem én akkor ettôl magam, annyira megéreztem, hogy ez több lesz egy szerelemnél! Aztán egyszer csak felhívtál, hogy szeretnél mondani valamit, én meg rávágtam hogy: TERHES VAGY! :-):-) (imádlak):-)
Hoppá! Ezért nem ajánlott hajnalban mobilról írni, mert sanszos, hogy néhány mondat hibás lesz.:-) De a lényeg a lényeg:-)
...én is téged:)
Megjegyzés küldése