2013. június 26., szerda

Ő és én, kilencszer

Szerző: Lotte

Kilenc éve ilyenkor még fogalmam sem volt arról, milyen is lesz saját családban élni: feleségnek, anyának lenni. Pedig egyetlen nap választott el attól, hogy kimondjam az igent egy teljesen új életre. Kétszeresen is új kezdődött, mert kecses szabású menyasszonyi ruhám varrásán a próbák során bizony engedni kellett, Picinke (Busafej munkaneve) ugyanis  gyorsan gyarapodott a pocakomban. (Cserébe viszont gusztusos dekoltázzsal örvendeztethettem meg Őt házasságkötésünk napján.)
Viharos gyorsaságú szerelmünk nem ismert lehetetlent, kapcsolataink hirtelen átrendezése haladt előre gyorsan, kérlelhetetlenül. A környezetünknek igazodnia kellett a fergeteghez. Az Unióhoz való csatlakozásunk előtti napon tudtam meg, hogy szerelmünknek immár gyümölcse is lesz. Kavarogtak bennem az érzések: öröm, ijedtség, nevetés, sírás váltották egymást. Emlékszem, a hűvös, sötét albérletben kezemben a két csíkot mutató teszttel először kétségbeesve fel-alá járkáltam, Ő csak ült egy széken és mosolygott. Aztán felpattantunk, kiléptünk a tavaszi napsütésbe és büszkén  - hisz új anya és apa született! -  ettünk egy sokgombócos fagyit a lezárt, gomolygó Andrássy úton. És egy könyvesboltban megvettük az Az a kilenc hónap című könyvet. Az első papás-mamás játék volt ez, élesben. (Az eseménysorhoz hozzátartozik, hogy annak rendje, s módja szerint a fejleményekről még  frissiben Szofit is értesítettem.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...