Köztünk járó angyalok: A portás néni

Szerző: Fakirma

Hetente néhány órát eltöltök egy kisegítő iskolában. Ezeken a délutánokon kifacsarva kóválygok hazafelé, fejemből nem győzöm kisöpörni a sötét történeteket: válás, drog, alkohol, bűnözés, bántalmazás, pénztelenség, kilakoltatás, börtönben dekkoló szülő, hétvégi szabadidős tevékenységként némi lopás a közeli plázában, téli fagyban tornacipő, vécé az udvar végén, tyúkok a gangra nyíló sötét lakásban...

A gyerekek itt is gyerekek. Vágynak, félnek, örülnek és szomorkodnak, néha jók, máskor rosszak, árulkodnak és megbocsájtanak. Várják a karácsonyt, kalóznak öltöznek farsangra, szerelmes levelet írnak és boldogan feszítenek a tegnap kapott verdás pólóban. A velük töltött idő alatt igyekszem őszintén jelen lenni, de a munka végével kikapcsolok, s boldogan vackolok vissza biztonságot jelentő, saját bejáratú mókuskerekembe.
 A visszavackolás első lépéseként elbúcsúzom a portás néniktől: leadom nekik a kulcsot, aláírok és szép hétvégét kívánok. Szeretem őket, már miért is ne szeretném őket, hiszen mindketten a portás néni szakma hamisítatlan prototípusai: van nekik unokájuk és szőkített hajuk, néha morcosan üldögélnek a kalitkájukban, máskor pedig vidáman pislognak bele a világba, de mindig megkérdezik, hogy vannak a gyerekek, aztán leszúrnak, mert már megint nem mostam el a kávésbögrét magam után, majd csípőre tett kézzel fáradtan sóhajtoznak, amikor sáros cipőmben végiglábujjazok a frissen felmosott folyosón. Aztán megkísértenek egy cigivel, elpanaszolják, hogy kevés a fizetés, drága a zöldbab, idén nem volt tél, de már ne is legyen, és rémálmok gyötrik az unokát. És ők azok, akik mesélnek a diákokról és a családjaikról, mert portapozícióból sokat látnak, sokat hallanak, és mindig figyelmeztetnek, hogy foglalkozzak többet ezzel vagy azzal a gyerekkel, mert elhagyta a családot az apuka vagy meghalt a nagyi, vagy mittudoménmi...

Lelki Zöldségek: Reményfutam nem túl szépeknek

Szerző: Fakirma

Ha nagy a szeretetigényed, költözz a postaládák mellé!

Blogírói kötelességemnek érzem, hogy a múlt heti Zöldségek után olyan biztató pszichológiai eredményeket is közkinccsé tegyek, melyek szerint szeretetéhségünkben nem kell zacskót húzni a fejünkre, ha véletlenségből nem vagyunk bombanők.

Amilyen mázlisták vagyunk (mármint mi, nem-bombanők), a szakemberek a  vonzalom kialakulásában (és megmaradásában) számos olyan tényezőt találtak, amelyek simán maguk alá gyűrik a fizikai szépséget. Szofi irodalmi vonulatát követve gondoljatok csak a Szépség és a Szörnyeteg történetére!

 Én most azonban maradok a száraz tudománynál, bár vonzódás-ügyben - bármilyen izgalmas is a téma - szerintem a pszichológusok nem nagyon tettek ki magukért, inkább csak azokat  a hétköznapi praktikákat szaglászták körül, amelyeket mi  laikusok is rendszerint bevetünk azért, hogy embertársaink imádjanak minket. Íme, néhány ötlet, miként válhatunk közkedvenccé:

Lelki Zöldségek: Szeretetnyelvek I.

Szerző: Fakirma

Gary Chapmanről egy családterápiás kurzuson hallottam először még abban az időben, amikor azt gondoltam, hogy párterápiára csak a lelki nyomoroncoknak lehet szükségük. Nem nagyon kötött le az előadás, annyi azért lejött, hogy a fickó csak névrokona a szép hangú énekesnőnek, viszont Tracyhez hasonlóan ő is félisten a szakmájában. Most évekkel később, már csak pozitív énképem fenntartása érdekében is, felülbíráltam a párterápiával kapcsolatos nézeteimet. Így jutottam vissza Chapman dokihoz és az ő méltán népszerű könyvéhez, s az jutott eszembe, hátha minőségi ugrást jelente a Lelki Zöldségek műfajában, ha kivételesen nem saját gondolataimmal kápráztatnálak el benneteket, hanem inkább referálnék egy igazi szaki elméletéről. Szóval nesze nektek egy kis ízelítő az Egymásra hangolva című könyvből!

Lelki Zöldségek: Szofi választása

Szerző: Fakirma

Ember rajzolt

Nem, kedves olvasók, nem a mi hőn szeretett FiloSzofink titkos preferenciáiról fogok beszámolni Nektek. Most rendhagyó módon egy másik Szofi képe zakatol az agyamban (bár ne tenné!), aki történetesen William Styron megrázó könyvének főhősnője. Ha nem olvastátok, gyorsan kapjátok kézbe, de csak akkor, ha lelkileg nem vagytok nagyon ramaty állapotban, mert hát nem a Vidám Könyvek sorozatának klasszikus darabjáról van szó.  Ízelítőül most azonnal lelövöm nektek a regény legrémesebb poénját. Szofi hányatott sorsának egyik állomásán koncentrációs táborba kerül két kisgyerekével, ahol egy náci tiszt kegyetlenül arra kényszeríti őt, hogy döntse el, melyik gyerekét küldi az azonnali halált jelentő gázkamrába, s melyik kaphat egy esélyt a túlélésre a tábor „gyerekrészlegén”. Nem túl meglepő módon Szofi nagyjából a történetnek ezen a részén kattan meg végérvényesen.