Kinek a gyerekkora? Írók a zöldben 2.

Szerző: FiloSzofi

Figyelem, táskaűrítés, az utolsó darabokat rázom ki a tarsolyomból!

Most a fényképek mellé a kemény gyerekkorból kaptok ízelítőt, pszichologizálásra csócsát. A  kérdés megint az, ki kicsoda?
6 történet - 6 név - 8 fénykép.

Mindig játékos, ahogy az ember elhelyezi magát a természetben, engem arra emlékeztet, ahogy a gyerekeim báboznak: egy kis bigyót - playmobilt, legót, törpikét vagy valami alaktalan vackot - elhelyeznek a lakás egyik sarkában kialakult mikromiliőbe. És igen, nagyon élvezik, ha lefényképezem nekik! (kindetojás-fóka néz győztesen a kamerába a kanapé-várfalról stb.)

Egy időben sokat olvastam a XIX-XX. század szellemi életéről, és nagyon tetszett, ahogy -jó német módjára- szervezetten viszonyultak a természethez. Talán az egyik legjobb forrás erre Heisenberg Rész és egész című könyvének első szakasza, ahol a diákéletről, diákegyletekről mesél: a többnapos kiruccanásokról, szénapajtában szállásról, ahol magas szintű, de a diákosan idealista diskurzusokat folytattak tudományos, világnézeti és erkölcsi kérdésekről, ráérősen, csillagokat bámulva, megfelelő túraöltözetben, ami semmiképp nem macinaci, hanem ing és bricsesznadrág.
Az igazi szellem pedig egyedül is elmegy, és szembenéz a lelkével a természet tükrében egy bottal és tarisznyával napokra a hegyekbe vonulva. Nagyon jó szokás egyébként.

Az utolsó termését láthatjátok tehát most annak a kalandozásomnak, ahol a költőket, írókat lestem meg, hogyan állították be magukat a fényképezőgépnek pózolva a négy falon kívül. A képekhez segítséget is kaptok:  néhány szót arról, nekik hogy sikerült megúszniuk a gyerekkort - és hogy mi következik ebből? - azt nem én fogom megmondani.

Babafiszfaszok

Szerző: Fakirma

Döntöttem, nem lesz több gyerek. Ember kicsit morog, engem ugyan nem hat meg, ha egy kicsit jobban odafigyel, nem egy kétgyerekes nőt szerez be magának feleségnek, s akkor négy bruttó kölyök helyett lehetne neki akár három nettója. Nekem se könnyű. Sosem tudom meg például, micsoda szívás ötgyerekes anyának lenni. Soha többé terhességi teszt, reggeli hányinger, egy hónap alatt nyolc kiló plusz, gátvédelem, besárgult és/vagy ellilult bébi, szétrágott mellbimbó, mi-a-szarért-bőg-ez-a-gyerek, anyatejes-kakaszag, éjszakában szirénázó légzésőrző, megbuggyant sütőtökpüré, háromnapos láz, ágybapisi és szőnyegrebuki... Egy kicsit fáj, egy kicsit hiányzik. Nincs mese, el kell engednem a babaillatú élményeket, vége a rinyának, szipogásnak. Szeretem a búfelejtést konzumkényszeremmel megtámogatni, most hát úgy döntöttem, hogy a gyászmunkát egy virtuális bevásárlással kezdem. Nincs sok időm, hiszen néhány hét múlva Gyeses Kismamából előlépek Főállású Anyává, életemnek ezt a minőségileg új szakaszát pedig  illendő lelki toppon kezdeni.

Karma

Szerző: Fakirma

Robert Doisneau képe

Gondoltam, sosem fogok olyan mélyre süllyedni, hogy elkezdek vicceket mesélni. Tévedtem, mégis (remélem, ez már tényleg a gödör alja), jó pár napja motoszkál a fejemben egy vicc, amit munka közben hallottam és még mindig nevetgélek rajta. Egy kisfiú mesélte, akit a pedagógus kollégáim küldtek hozzám némi szupportív támogatásra. Másfél hónapos pályafutásom során már megtanultam, hogy ezzel az előkelő kifejezéssel a tanárok nagyjából ennyit üzennek nekem:  Amíg te a seggedet mereszted a barátságosan berendezett szobácskádban, addig mi kurvára nem tudunk mit kezdeni ezzel a rohadt kölyökkel az osztályteremben a többi rohadt kölyök között, és lécci, vidd már ki egy órácskára a tanteremből, ha már annyira ráérsz! 
A szupportív megsegítést igénylő diák azon kívül, hogy a tanárai idegeire megy, szinte mindig szívfájdítóan hátrányos helyzetű gyerek: ez nem azt jelenti, hogy anyu néha elfelejt reggel uzsonnát csomagolni neki, apu pedig hétvégenként elfenekeli őt fakanállal. Rendszerint fűtetlen lukakban lakik századmagával, a szülei isznak, bűnöznek, gyermeket és egymást bántalmaznak, börtönben ülnek, esetleg egyszerre csinálják mindegyiket.

Gyerekkori vetítő és bujtatott könyvajánló

Szerző: FiloSzofi

Az Adventi időben valahogy mindig ott lebeg a saját gyerekkor előttünk, a régi karácsonyok hozzátartoznak az újakhoz.  Mintha fóliákat tennénk egymásra, és azon néznénk keresztül: egyik réteg a saját gyerekkor, a másik a társé, a harmadik a jelené és a gyerekeinké, és bizonyára van több is.
(Lehet, szép is lenne egy ilyen vetítés igaziból,írásvetítővel.)



Nem kell idilli gyerekkor ahhoz, hogy az emlékezés elvigyen ahhoz a mézes ragyogáshoz, ahhoz az észleléshez, ahol gondolattalan bőrfelület vagyunk, amit a lepkeszárny is felszánt. Ez a hunyorgó szemhéjon át néző belső szemléle(k)t ragadja magához a szót néha megint, advent idején gyakrabban.

Intro1 - Gyerekkor

Mai harmincas, valahai meggypiros, bohócszájú gyerek. Meggy Márka? Érzem az ízét, lehunyt szemmel végig tudom tapogatni az üveg recéit. Alapvető, érdem nélküli élmény: az utolsó generációhoz tartozom, akik már tanultuk, de még éreztük is a Kádár-korszakot. (Ha már üdítő: édesanyámat lehet szidni a Queen Cola miatt.

(Védelemként egy titkos infó: a vakteszteken rendre verte a Coca Colát!) A gyerekkoromat semmiért nem adnám! (Lotte)

Nem foghatom erre a jelenlegi lelki nyomoroncságaimat. Teljesen rendben volt, sok rokonnal, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatesókkal, síeléssel, Balatonnal, háromévenként nyugat-európai sátorozós körutakkal, BÁV-ban beszerzett nadrágkészlettel. Talán egy kicsit szeretgethettek volna többet, vannak családok, ahol nem divat az ölelés. (Zafirma)