2013. október 24., csütörtök

Te hova fordulsz, ha szorít a cipő, és lóg rajtad pár gyerek?

Szerző:FiloSzofi

frighten
Hova mehetsz, ha családi programra vágytok, de a te lelkednek is elkél a masszázs? A könyvtárba természetesen. Viheted a férjed, a gyerekeid, sőt a benned síró kisgyereket is. És olvasni sem kell.
Ez a hely az Országos Széchenyi Könyvtár, ahova egy-egy szombat erejéig beköltözhetnek a családok. És az apák is szívesen mennek, kipróbáltuk.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom családi napokat szervez a várba. Sajnos, már a második alkalom következett, amikor eszméltem, hogy tulajdonképpen mi is család vagyunk, szeretünk a várba járni, és egyáltalán nem bánnánk, ha ezúttal a családi program nem azt jelentené, hogy mi szórakoztatjuk a gyerekeinket. És tényleg, miután sikerült mindenkit átvezetni a sokkon,hogy szombaton is korán kelünk, hamarosan kéz a kézben üldögéltünk Férjjel egy előadóban, amíg hátul a szőnyegen mások csúszkáltak a félévesemmel, míg a két nagy egy szinttel lejjebb gyűjtötte a pecséteket mindenféle foglalkozáson.

(Egy kis retro kitérő, nem tudom megállni: Ti nem jártatok, régen a várba történelmi játszóházba? Ott is lehetett pecsétet gyűjteni, és hátul, a tyúklépcsőn kellett felmenni a Történeti Múzeum felől. Annyira szerettem!
A másik hihetetlen, ami beugrott, hogy régen lehetett cigizni a Széchenyi Könyvtárban! Emlékszem, vizsgaidőszakban ott ültünk a bársonyszőnyeges lépcsőfordulóban az asztal körül, és eregettük a füstöt. Rém barbár nép voltunk egykoron!)

Miért más ez, mint a hasonló programok?

- Benne van a lehetősége, hogy kultúrát teremtsen a családos életvezetésnek: hogy az együttélés javítható, fejleszthető,  hogy problémákkal nem csak magunkban gyurmázhatunk, vagy kétségbeesetten böföghetjük fel a játszótéren, vagy a munkahelyi kávénál. Ez lehet egy hely, ahol együtt mindent kibeszélhetünk, tanácsot kapunk, vagy egyszerűen tanulhatunk, és még jól is érezzük magunkat. (Tényleg, ti hova fordultok, ha itt-ott szorít a cipő, vagy csak jó lenne csócsálni egy témát, de a barátok már kimerültek?)
- A "Fordulj szakemberhez" tanács életszerűvé válik.
- Nem kell elvonulnunk "fejlesztésre", ez a program valóban családi.
- Ha akarod terápia, de lehet csak szórakozás. Lehet főleg művelődés, és lehet önfeledt játék.

- Mert nem csak kiváló előadásokat hallgathatsz, de lehetőség van személyes tanácsadásra. Legutóbb, mások mellett, Andrek Andrea pszichológust szedték szét "bennünk síró kisgyerekek".
- A meghívott szakemberek nem afféle "na, lányok, beszéljük meg" stílusban szólítják meg a közönséget, amitől a hormontiszta nők, és a férjek menekülőre fognák, itt  minden értelmes, érdeklődő felnőtt magas színvonalú előadást hallgathat.
- Mert  babjátszó címen nem te fetrengsz egy szőnyegen a többi anyukával, pólót húzkodva.
-Mert a kézműves foglalkozás nem azt jelenti, hogy két vállal küzdesz a tömegben egy ollóért, meg pár gyöngyért.
- Mert egyáltalán nincs tülekedés, ordibálás, nyomulás.
- Az apukák nem toporognak unottan a kávéautomatánál (pedig jó kávét ad).
- Nagy számú kedves önkéntes tényleg vigyáz a gyerekeidre, nem fognak a sarokba támasztva szomorkodni. Minden gyerek kap karszalagot, arra rákerül a neve, és a szülő telefonszáma, így ha baj lenne, előkerítenek.
- Nincs gügyögés, nincs gagyi.
- Az épület grandiózussága és a könyvtár puha meghittsége különös atmoszférát teremt. ( A ruhatár ablakában, a párkányon, ott vannak a szokásos zacskós uzsonnák, és a büfé is olyan jó és olcsó, mint régen.)
Ha reggel sikerül felkelni, egy nagy elégedettségérzéssel, feldobottan mehettek ebédelni, és még mindig tietek a szombat délután.
Bónusz: Nincs Arcfestés!

Legközelebbi alkalom: november 9.
 

A további információ, és regisztráció a honlapon, de a következő alkalomprogramját idemásolom nektek:
Érkezés, regisztráció: 9 órától, várható befejezés 13 órakor 
 November 9-én Kádár Annamária (mesepszichológia),
és Kozma-Vizkeleti Dániel (családterapeuta)

Előadások:
konfliktuskezelés, kommunikáció, gyermeknevelés, meseterápia
Személyes tanácsadás:
Életvezetési, párkapcsolati, gyermeknevelési, karrier tervezési, munkaügyi, munkajogi, gyermekgyógyítás témakörben.
Gyermekeknek:
Kisebbeknek (2-5 év): játszó felügyelettel,
Nagyobbaknak (5-14 év): kézműves foglalkozások a Könyvtár restaurátoraival, Könyvtári kalandtúra, Magic Box társasjátékaival játékbirodalom
A belépés regisztrációhoz kötött, gyermekeknek ingyenes.
Nyereményeket (pl egy családi pihenést a Kolping Hotelben) azok között sorsolják, akik családi belépőt váltanak!

2 megjegyzés:

Wattacukor írta... [Válasz erre...]

Ez tényleg tökjó. Még jobb lenne, ha vidéken is lenne...

Szofi írta... [Válasz erre...]

Szerintem is. Ezért (is)lenne jó, ha gyorsan közkedvelt lenne, mert gondolom, úgy könnyebb tovább lépni, több helyen szervezni.
De csak tippelek, nem ismerem a terveiket.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...