2013. június 4., kedd

Gyászból oltott gyümölcs - a nemzeti összetartozás dalban

Szerző: Lotte  

93 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a maihoz hasonló őszies, borongós napra virradt az ország. Délelőtt 10 órakor (előzetes hírek szerint ekkor került volna aláírásra a békediktátum, valójában erre csak délután fél ötkor került sor) országszerte megszólaltak a harangok és a gyártelepek szirénái. Az iskolák nem nyitották ki kapuikat, az üzletek is bezártak, az ország csöndes, dermedt gyászba borult. Temetés volt. Temette a magyarság Kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a vértanúk Aradját, a koronázó Pozsonyt, s megannyi szétszakított családját.
2010 óta a tragikus esemény lassan oldódó fájdalmát a nemzet összetartozásának erősítésére igyekeznek használni. Helyesen. Ennek egyik állomása a nemzeti összetartozás dalba foglalása, melyet egy barackfa ihletett.
Íme:






2 megjegyzés:

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Olyan szépnek senki sem álmodja Magyarországot, mint mi, akik kívül rekedtünk. Csak úgy tudunk megmaradni, hogy egy tökéletes Magyarországot képzelünk magunknak. Varázslatos, gyönyörű országot, csodálatos emberekkel. Ezért fáj rettenetesen, ha szembesülünk a valósággal. Ezért mennek sokan közülünk inkább Prágába meg Londonba dolgozni, mint Budapestre. Nem akarják elveszteni ezt a képzelt Magyarországot. Az egyetlen dolgot, ami tartja a lelket bennünk.
Bővebben:
http://acsaposkozbeszol.blogspot.com/2013/05/hol-van-honom-hol-hazam.html

Névtelen írta... [Válasz erre...]

Kölcsönösen szükségünk van egymásra. Én meg mindig úgy érzem, "odaát", Székelyföldön vagy Felvidéken őrzik a magyarság lángját, azt a világot álmodom szebbnek, igazabbnak. Talán ez az ide-oda álmodás, ez a légiesült magyarság adhat nekünk hitetés bizalmat a jövőben.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...