Busafejnek hétéves szülinapjára zsúrt rendeztünk. Még nem volt igazi születésnapi bulija, hét év elteltével pedig úgy éreztük (na jó, inkább ő éreztette velünk), ez a helyzet tovább már tarthatatlan! S ha már első buli, téli születés ide vagy oda, nem csak a szűk baráti csapatot hívtuk meg, hanem jöttek az elsős haverok mind, sőt Tüskebökivel és Csupamosollyal kis- és nagycsoportba járó testvéreik is.
Éreztem én, hogy kilencven négyzetméteren ennyi energiabomba végzetes pusztítást okozhat, ezért jól felkészülve a várható eseményekre, a szomszéd faluban lakó ismerőst megkértem, fuvarozza kertünkbe a pónilovát. Fél öttől hömpölyögtek be a kertkapun a kabátos, sapkás törpikék, s egy-kettőre megtelt élettel a kivilágított kert. A küszöb átléptével egyszerre mintha benyomtak volna rajtuk egy gombot, együttlétük örömét sikítozó futkosással adták tudtára a világnak.
A póni küldetésének beteljesedése után aztán beáramlottunk a lakásba. Felkészültem a játékmesteri teendőimre, s jó előre beszereztem az ajándékként is szolgáló Tikk-Takk Bumm nevű társasjátékot, amelynek leírásában a lehető legtöbb résztvevő játékos szerepelt. Úgy is tűnt, hogy képes vagyok minden bűverőmet bevetve megállítani az őrjöngést, s körbe ülve megkezdődött a játék. Kezdtem büszke lenni magamra, mit nekem tizenkilenc gyerek, kellő beleérzéssel és aktivitással győznék ennél még többet is. Öt percig tartott, míg az egyik kisfiú közölte, hogy ő inkább zenélni akar, és felpattant. Követte őt az egész csapat, s újra kezdődött a visító futás immár a nappali-konyha-gyerekszoba-fürdő négyszögben. Még mindig volt a tarsolyomban el nem lőtt petárda: az arcfesték készletet magasra emelve újra sikerült megállítani a céltalannak tűnő őrjöngést. Körém sereglettek, s jöttek a kívánságok: pók szeretnék lenni, szellem, Ramszesz, katica, királylány! Nekigyürkőztem, de három perc elteltével a kislányok kikapdosták kezemből a festéket, s átvették a maszatoló uralmat, a kisfiúk pedig ráuntak a "csajos" " mókára. Újra futás...
Ekkor már a forralt borhoz folyamodtam, abból próbáltam erőt meríteni a hátralévő másfél órára. Tudtam, a torta még hátravan mint lehetséges nyugvópont, de azon túl fogalmam sem volt, mivel köthetném le fél percnél hosszabb időre figyelmüket. A bor átmelegített, oszlatta az aggodalmakat, sőt egyre viccesebbnek láttam a leírhatatlan helyzetet. Eljött a köszöntés, két tortával. Ha pók lennék, akkor se tudtam volna kezekkel-lábakkal tartani a szeletelésben diktált iramot. Másfél percig ettek is, viszonylagosan megállapodva az asztal mellett. Aztán elhangzott az egyik bandavezér parancsa: "futás!". Felpattantak, s neki a lakásnak. A tányérokon mintha több torta maradt volna, mint amit odaraktam, csak alaktalanná válva, szanaszét mancsikolva. Újra a forralt borhoz nyúltam.
Negyedóra után olyan fokra emelkedett a hangzavar, hogy éreztem, ha nem akarok végleg megtébolyodni, s ha el szeretném kerülni, hogy tömeges halláskárosodást szenvedjünk, tennem kell valamit. Hirtelen az jutott eszembe, játsszunk tehetségkutató versenyt! Legyen Ki mit tud! A szőnyeg a színpad, a kanapén üljön a zsűri, az előadóknak pedig sorakozó! Jöttek az attrakciók: bukfenc, kézenállás, sikítás, Mizu-dal... Ám közben a hangzavar nemhogy csitult volna, tovább fokozódott, nincs szó, ami leírhatná, mi zajlott a nappalinkban... Gondoltam, talán táncolhatnánk, egy diszkó sem hangosabb ennél, bekapcsoltam a zenét, s néhány kislánnyal táncolni kezdtem. Bömbölő zene, őrjöngő gyerekek, kakofónia a köbön.
Észre sem vettem ebben a minden mindegy állapotban, hogy megjelent néhány anyuka az ajtóban, akik dermedten figyelték, mi folyik itt. Széttárt karral, énekelve fogadtam őket, s hamar meggyőztem még az absztinenst is, hogy tartson velem egy bögre forralt borra...Már csak az volt hátra, hogy az ünnepelt összefejeljen majdani sógorával, Csupamosoly titkos szerelmével, s egy eddig nem mozgó tejfoga meglazuljon az ütközéstől, majd sorra fogytak a gyerekcipők az előszobából.
Hogy mi maradt utánuk, arról most inkább nem írok. Mindenkinek a fantáziájára bízom. Azért szerencse, hogy születésnap csak egyszer van egy évben!
7 megjegyzés:
Le a kalappal, belevaló anya vagy!
Pedagógusi és anyai tapasztalataim szerint 10 gyereknél többet egy térbe beengedni felér egy horrorfilmmel. Én semmi szín alatt nem vagyok hajlandó 10 fő fölötti partit rendezni.
Nagyon gratulálok, hogy végig kitartottál és nem adtad fel a küzdelmet! Én 2-3 játéknál többel nem szoktam készülni, mert tudom, ott a vége az energiámnak, utána hagyom, had szabaduljon el a pokol.
Engem valami elmondhatatlanul zavar az effajta tombolás. Felajzott, pirosló fejű, kitűrt inges, lihegő, mindenféle irányított mozgástól elzárkózó gyerekcsapatok, szerintem ennek értelme nincsen. Nagyon eredeti leszek, az ahány éves, annyi vendég elve beválik.
ez jó, csak féléves buli ne legyen!
Bár már tartottam pár partit, de Ilka pofonegyszerű összefüggésére még soha nem jöttem rá, pedig tényleg nagyon használható!
A tegnapi parti jól sikerült, anyu nem volt olyan bevállalós, mint te Lotte, ügyesen egy játszóházba szervezte a bulit, amíg a szülők iddogáltak és társas életet éltek, addig két szakképzett személyzet a gyerekekkel foglalkozott, volt társas, színezés, ismerkedős játék, torta, a gyerekek jól érezték magukat és mi is, anyu pedig nem strapálta le magát és a lakást. Nekem ezzel a házon kívüli partival az a bajom, hogy egy kicsit személytelennek érzem, de lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, a gyerekek tényleg nagyon jól érezték magukat!
Király lenne besöpörni az elismerő kommenteket, de sajnos ezt az axiómát nem én állítottam fel.
Bár rossz fényt vethet rám, én mégis úgy szeretek gyerekekkel bulizni, ha én tartom a kezemben a gyeplőt. Volt már négyéves zsúr négy vendéggyerekkel + csatolt szülőkkel, elég aranyosak voltak, volt kincskeresés, utána szabad autótologatás, falatozás, tök jó volt, pedig ezzel a korosztállyal nem nagyon tudok mit kezdeni. Jobban bírom az iskolásokat, velük lehet csapatjátékokat játszani, élvezik a versengést, értékelik az irányított játékot is.
Meg volt persze céltalanul nyargalászós, sikítozós is, az egy hatéves szülinap volt, na ott cserben hagyott minden játszótéri okosság.
Az ovis korosztályban (már mint parti szinten) azt szeretem, hogy még nem igényelnek extra szolgáltatásokat a bulin, a buli önmagában véve élmény nekik:lufik, gyertyák, játékok (persze csak ha nincsenek túl sokan). A nagyobbakkal én is jobban szót értek és hálásak, ha az ember megerőlteti magát, s valami kreatív játékkal áll elő. Mi ez a kincskeresős játék (mármint ha nem védik szerzői jogok)? Királykisasszonynak januárban lesz a szülinapja, a babazsúrra szeretnék egy-két játékot talomba..
Hát ez egy rendkívül komplex személyiségfejlesztő foglalkozás szobában (kertben)elrejtett finomságok/apró tárgyak (ceruza, kisfüzet) keresgélése formájában. Végén igazságosan elosztjuk, ne sírjon senki. Komolyra fordítva a szót: ezt a korosztályt mással lehetetlen lekötni. (Persze minek neki zsúr? Mert már mindenkinek volt, neki még hüpp-hüpp soha.)
Megjegyzés küldése