2011. december 7., szerda

KitűNő - Miklósa Erika operaénekesnővel beszélgettünk

Szerző: Lotte

Fotó: Juhász Attila
Nemcsak szép, de valóban tehetséges is! E két tulajdonság ritkán jár párban, legújabb riportalanyunk esetén azonban szerencsésen adta ki a sztárrá vált személyiség elegyét. A héten Miklósa Erikával,  a magyar és a világ nagy operaházainak rendszeres fellépőjével beszélgettünk.

Kislánykorodban valaki azt mondta Neked, Te fogod legszebben énekelni az Éjkirálynő áriáját. Azóta beteljesedett a jóslat, ha Éj Királynője, akkor Miklósa Erika. Minden álmod így válik valóra?
Amikor első tanárnőm Maday Lilla azt mondta én lehetnék a világ egyik legjobb Éj Királynője a Varázsfuvolából, valóban álomszerűnek tűnt a dolog. Aztán ezzel a szereppel lettem ismert a világ legnagyobb operaházaiban és még számos helyen. Hogy minden álmom valóra válik-e? Igen, amiről elhiszem, hogy meg tudom csinálni. Szóval azért kell hozzá a kemény és kitartó munka.





Sportoló voltál, versenyszerűen atletizáltál, ha jól tudom. Az éneklés már ekkor jelen volt az életedben vagy csak dudorásztál az öltözőszekrény mellett?
Kislányként magasugró olimpiai bajnok szerettem volna lenni. A zene csak az énekóra szintjén volt jelen az életemben.

Hogy lettél épp operaénekes, a családod fanatikus operalátogató família, és ők tessékeltek a műfaj felé?
Édesanyám elmondása szerint már  gyerekként ott ragadtam a tévé előtt, ha opera közvetítés volt műsoron. Szüleim nem jártak operába  és a komolyzene sem volt szerves része a mindennapjainknak, így számomra is ismeretlen volt ez a terület.

Lendületes lánynak látlak, tele élettel és dinamizmussal. Lírai szopránként könnyedén megy a más karakterű, inkább naiva szerepekbe való simulás?
Bármennyire is hihetetlen, de bármilyen szerepbe könnyen idomulok, nem okoz problémát. Sokszor a valós életemből, saját tapasztalásaimból merítek, hogy minél tökéletesebben alakítsak egy-egy figurát.

Mennyire népszerű a műfaj a fiatalok között? Sok a lelkes ifjú titán? S a közönség soraiban az ősz hajkoronák mellett mennyi fiatal arcot látsz?
Az opera műfaja mindig unikális műfaj volt, a kiváltságosok szórakozása. Persze ez idővel sokat változott és egyre több próbálkozás van operaházak részéről, hogy a műfaj minél több ember számára elérhető legyen. Mindenesetre az a tapasztalatom: nagyon fontos a fiatal generáció számára, hogy az operát ki és milyen ember jeleníti meg. Szerencsére egyre több fiatalt látok a koncertjeimen, bár hozzá kell tennem, hogy szeretek más műfajból is előadni, vagy keverni azokat a klasszikussal, és ez mindig vonzó az ifjúság számára.


Miben láthatunk az Operaházban legközelebb?
Nagy örömömre Richard Strauss Arabellájában énekelek egy igen nehéz karakter szerepet, Fiakermillit tavasszal. Vetekszik az Éj Királynőjének nehézségével és bravúrosságával.

Sikeres vagy, s ez az operisták között azt jelenti, rengeteget kell utaznod. Szeretsz szállodában ébredni?
Bizony, ha az ember népszerű nemzetközileg is, az igen sok utazással jár. Többnyire inkább a lakásbérlést választom, mert hosszú időre a szállodák rettentően személytelenek tudnak lenni.
Ha külföldön jársz, mit tapasztalsz, mi a véleménye a világnak rólunk, magyarokról?
Mint zenészekről, a magyarok megítéléséről csak pozitív tapasztalatom van, nagyra becsülik, elismerik a tudásukat külföldön.

Egy kis faluban élsz a Bakonyban, pedig leginkább a fővároshoz köt a munkád. Ez tudatos menekülés a világ zaja elől?
Vidéken születtem és mindig is szerettem a vidéki létet, így hét budapesti év után boldogan költöztem ebbe a csodás faluba. Többnyire utazásaim során is nagyobb városokba szólít a hivatásom, ezért vágyom arra a csöndre, amit egy ilyen kis békés hegyi zsákfalu nyújt.
Egy primadonnától mindig azt várják, hogy a legszebb legyen és kápráztasson el mindenkit. Nem terhes néha ennek a kívánalomnak megfelelni?
Szerintem aki a művészi hivatást választja, az tisztában van azzal, hogy az emberek részéről van ilyen elvárás. Szóval én úgy vagyok vele, hogy nekem ez a dolgom. És ez egyáltalán nem terhes.
Karcsú vagy és irigylésre méltón fitt. Mégsem kell egy énekesnek „rezonanciaszekrény”?
Van egy mondásom, miszerint "nem a hájból jön a hang”. Persze, minden embernek van egy született testi adottsága, amin nem tud és nem is kell, hogy változtasson, de azért, mert valaki operaénekes, még nem feltétlenül kell, hogy kövér legyen. Színpadi embernek pedig mindig törekednie kell arra, hogy saját magához mérten igényesen nézzen ki.

Egyébként honnan ez a kislányos alkat? Adottság vagy dolgozol érte?
Én szerencsés alkat vagyok, no meg a sport kicsi koromtól szerves része az életemnek. Sokat segít fizikai és mentális téren is, csak ajánlani tudom minden kollégámnak.

Advent harmadik vasárnapja közeleg. Hogy készülsz karácsonyra és kivel ünnepelsz?
Mint minden évben most is dolgozni fogok karácsonykor. A Bajor Állami Operaházban fogom az Éj Királynőjét énekelni. Az adventet még itt, a bakonyi faluban töltöm, és közös gyertyagyújtással, énekléssel készülünk az itt élőkkel az ünnepekre.

Ha jól tudom, te is részt veszel az Opera előtti jótékonysági rendezvényen, mellyel az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. kampányát támogatják. Mikor találkozhatunk Veled a karitatív célú  forraltbor-kimérésnél?
Mint az önkéntesség nagykövetének és mint magánembernek is fontos számomra a jótékonykodás. Ezért nem is volt kérdés, hogy részt vegyek-e ezen a megmozduláson. December 16-án 17 órakor Héja Domonkossal együtt fogunk forralt bort mérni az Opera előtt. Szeretettel várjuk az arra járókat!

Végezetül, ajánlanál nekünk egy kedvenc karácsonyi muzsikát?
Először is kívánok az Onleány Társasblog olvasóinak szép ünnepeket és szeretettel ajánlom hallgatnivalónak a Paradicsom közepibe című szépkenyerűszentmártoni karácsonyi éneket.





0 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...