Lelki Zöldségek: Szeretetnyelvek I.

Szerző: Fakirma

Gary Chapmanről egy családterápiás kurzuson hallottam először még abban az időben, amikor azt gondoltam, hogy párterápiára csak a lelki nyomoroncoknak lehet szükségük. Nem nagyon kötött le az előadás, annyi azért lejött, hogy a fickó csak névrokona a szép hangú énekesnőnek, viszont Tracyhez hasonlóan ő is félisten a szakmájában. Most évekkel később, már csak pozitív énképem fenntartása érdekében is, felülbíráltam a párterápiával kapcsolatos nézeteimet. Így jutottam vissza Chapman dokihoz és az ő méltán népszerű könyvéhez, s az jutott eszembe, hátha minőségi ugrást jelente a Lelki Zöldségek műfajában, ha kivételesen nem saját gondolataimmal kápráztatnálak el benneteket, hanem inkább referálnék egy igazi szaki elméletéről. Szóval nesze nektek egy kis ízelítő az Egymásra hangolva című könyvből!

Chapman dokit több okból is kedvelem. Szeretem benne, hogy nem bonyolítja túl a dolgokat. Egy terapeutától ez különösen szép teljesítmény. No nem az analitikusokra kiáltok halált, de ha nagy a gáz, akkor előfordulhat, hogy nincs idő sok éves terápiára. És azt hiszem, amikor egy kétségbeesett házaspár szakemberhez fordul, akkor jó eséllyel  a szar már a plafonig ér, és a hosszadalmas lelkizés helyett célravezetőbb lehet néhány frappáns, tettekké konverválható gondolat. Chapman nekem egy ilyen könnyen emészthető figura. Lehet, hogy szájba rágós és kicsit leegyszerűsíti a problémákat, de jó eséllyel képes egy arra érdemes párt annyira helyre pofozni, hogy utána az ínyencek mehessenek az analízisbe gyermekkori traumákat feltárni. A többiek meg otthon maradhatnak a nagy boldogságukkal együtt.

Chapman szerint a házassági traumához nem kell sok disznóság. Elég, ha a pár tagjai különböző szeretetnyelvet beszélnek. Öt szeretetnyelvet különböztet meg, ami pont elég a bábeli zűrzavarhoz.. Mindenkinek van egy „anyanyelve”, de tanulás útján a többi is elsajátítható. Szép kilátások. Az én értelmezésem szerint van 20% esélyed, hogy olyan párt választasz magadnak, aki pont a te anyanyelvedet beszéli. Másképp megközelítve, átlagosan minden ötödik párkapcsolatod lehet sikeres, ha amúgy szeretetnyelvi antitalentum vagy, és az anyanyelveden kívül csak makogni tudsz. Mondhatjátok persze, hogy az emberek többségében működik a túlélő ösztön, és jó eséllyel olyan párt választ magának, akivel közös a nyelve. Ne reménykedjetek! Chapman doki szerint közel sem ilyen rózsás a helyzet. Szerinte a hosszútávú párkapcsolatok rendszerint szerelemmel kezdődnek. Valószínűleg igaza van. Viszont szerinte a szerelem egy agyament, ösztönök által vezérelt módosult tudatállapot, aminek nincs sok köze a valósághoz. Nem mi választjuk szerelmünket, a kisujjunkat sem kell megmozdítani érte, ezért eszünk ágában sincs fejlődni általa, tulajdonképpen csak elégedetten üldögélünk a tutiban. Szerinte hosszú távon semmi értelme, legfeljebb bepakolhatjuk a vitrinbe gyönyörködni benne. Mindenki döntse el maga, mennyire ért ezzel egyet Én például határozottan állítom, hogy nem véletlenszerűen szeretek bele minden seggfejbe, sőt a hosszú sorban akadnak szép számmal szerelem elmúlta után is vállalható pasik. A szerelem minden rózsaszínűségével együtt az egyik legkreatívabb állapot, ráadásul a koreográfia is mindig más, akár fejlődni is lehet általa (vagy hanyatlani, de ez már részletkérdés). De nem akarok itt szőrszál-hasogatni, abban igaza lehet az öregnek, hogy ilyenkor nem nagyon mérjük fel a valóságot, és hajlamosak vagyunk a „máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak” séma szerint optimistán tekinteni a jövőbe.

Tapasztalatai szerint a szerelem állapota legkésőbb két év alatt kipurcan. Jó hír a szeretői viszony híveinek, hogy náluk ez az állapot tovább fenntartható. De most maradjunk a társadalmilag elfogadott verziónál. Chapman szerint a szerelemnek ugyan lőttek, de a házassági anyakönyvi kivonat már a fiókban, szívünk meg tele szeret-vággyal, s ezzel nincs is gond, ez az élet rendje. A romantikus köd felszállta után kezdődhet a házasságban a kemény meló, vagyis egymás érzelmi tankjának feltöltése és állandó szinten tartása. Ez már a szerelemtől eltérően nem piskóta: izzasztó munkát, odafigyelést, és állandó fejlődést kíván. A szerelemtől eltérően a szeretet nem egy ajándék-érzés, itt nincs potyázás, hanem tudatosan bevállalt, jól átgondolt válasz a hétköznapok kihívásaira. Chapman szerint a házasság feladata az, hogy kielégítsük társunk állandó és elemi szeretetigényét, a rózsaszín köd utáni rinya meg badarság. Mondhatjátok, hogy ez a gondolat nem egy nagy durranás, de ha belegondoltok, akinek sikerül ezt megvalósítani a kapcsolatában, az azért igen nagy király! Nem tudom, ti hol éltek, itt körülöttem igen csak sok ember szaladgál üres érzelmi tankkal....

És most jöhetnének a szeretetnyelvek, de inkább rágjátok tövig a körmötöket a jövő heti Lelki Zöldségekig, addig nem árulom el nektek, kik ők, mi fán teremnek, és  azt sem, hogy ki a gyilkos (utána olvasni nem ér!).